Végleg elbocsátották a Grammy-akadémia első női elnökét

2020. március 3., 10:20 Módosítva: 2020.03.03 12:07
24

Alkalmatlanságra és helytelen vezetői viselkedésre hivatkozva hétfőn elbocsátották az amerikai lemezakadémia első női elnökét, Deborah Dugant. A szervezet igazgatótanácsának döntésében "két alapos és független vizsgálat" eredményére hivatkoztak. Mint írták: igazolódott, hogy Dugan vezetői hibákat követett el és kudarcot vallott, ugyanakkor konkrét magyarázattal nem szolgáltak.

Dugan január óta kényszerszabadságon volt az után, hogy a Grammy-díjátadó előtt egy alkalmazottja helytelen viselkedéssel vádolta meg. A lemezakadémia szerint ez a vád csak egy volt a sok közül, ami a későbbi vizsgálat során felmerült a volt elnökkel kapcsolatban.

Dugan kinevezése után erőteljes beavatkozást ígért a szerinte nőkkel szemben diszkriminatív, általa "fiúklubnak" nevezett lemezakadémián. Számos példát hozott fel a szervezet helytelen működésével kapcsolatban, és egy alkalommal szexuális zaklatással vádolta meg a lemezakadémia vezető jogászát, amiről bejelentést is tett az egyenlő bánásmód hatóságnál.

Dugan hangsúlyozta, hogy a lemezakadémia említett vizsgálataiban sem a meghallgatása, sem az összeegyeztethetetlenséggel és szavazási szabálytalanságokkal kapcsolatos felvetései nem szerepeltek. Hozzátette, tovább küzd majd a szervezet korrupciója ellen, a Grammy-szavazási eljárás megreformálásáért és a diszkriminatív szervezet elszámoltathatóságáért. Ügyvédei szerint pedig a lemezakadémia lépése azt jelzi, hogy a szervezet nem hagy fel a nőgyűlölő, diszkriminatív, szexuális zaklatást, korrupciót és összeegyeztethetetlenséget eltűrő gyakorlatával.

Dugan csupán öt hónapig töltötte be a lemezakadémia vezetői posztját felfüggesztése előtt. A lemezakadémia még az ő elnöksége alatt jelentette be, hogy 2025-ig meg akarja duplázni női tagjainak számát 2500 további női tag felvételével. A szervezet nevében hétfőn az ügyvezető Harvey Mason Jr. bejelentette, hogy új elnököt keresnek Dugan helyére.

(MTI/Guardian)

Taylor Swift lett 2019 legkeresettebb zenei előadója

2020. március 3., 08:56 Módosítva: 2020.03.03 11:35
44

Ugyan az éves listákat kicsit korábban szokták közzétenni, az International Federation of the Phonographic Industry (IFPI) mostanra összesítette, hogy mely előadóknak produkálták legtöbb eladást a tavalyi évben, és jelentésük alapján Taylor Swift lett a befutó. Az énekesnő ezzel duplázott, ugyanis 2014-ben már vezette a nemzetközi zeneipari szövetség listáját. 

Swiftnek 2019 augusztusában jelent meg a hetedik stúdióalbuma. A Lover több mint tíz országban debütált az első helyen, az első héten hárommilliót sikerült eladni belőle.  Az anyagról három kislemezt jelentettek meg tavaly, a címadó dal a Spotifynál szintén az első helyen nyitott – áll az IFPI közleményében. A lemez tehát jól teljesített, ha az eladásokat nézzük, de kritikusainkat nem nyűgözte le: 

Swift elindult valami új vonalon, de naivak lennénk, ha azt hinnénk, a szakítós siránkozás körében lehet még zeneileg igazán újat alkotni – ebbe a kihívásba a Lover is belebukott

– írta kollégánk a lemezről.

A teljes lista 2019 legtöbb eladást produkáló előadóiról:

  1. Taylor Swift
  2. Ed Sheeran
  3. Post Malone
  4. Billie Eilish
  5. Queen
  6. Ariana Grande
  7. BTS
  8. Drake
  9. Lady Gaga
  10. The Beatles

Taylor Swiften kívül olyan előadók végeztek az élen a korábbi években, mint Drake (2018, 2016), Ed Sheeran (2017), Adele (2015), illetve a One Direction (2013). A hivatalos közlemény szerint az IFPI a lista összeállításánál  figyelembe veszi a digitális és a fizikai hanghordozók eladásait, illetve azt is, hogy az előadókat mennyien hallgatják a különböző zenei streamingszolgáltatóknál, és hogy hogyan fogynak a kislemezeik.

A koronavírus miatt lemondta tavaszi koncertjeit a Wolf Parade

2020. március 2., 19:17 Módosítva: 2020.03.03 13:14
106

Lemondta tavaszi koncertjeit a Wolf Parade, a bejelentés a kor szellemének megfelelően a Facebookon történt meg, az ok a COVID-19, azaz koronavírus.

Tovább

Egy ghánai utazás szülte Magyarország első afrobeat-lemezét

2020. március 2., 17:34 Módosítva: 2020.03.03 00:00
813

Egy alkalmi produkcióból született meg Magyarország első és egyetlen afrobeat-zenekara, a Mabon Dawud Republic, amelynek bemutatkozó nagylemezén afrikai zenészlegendák is közreműködtek. A csaknem egy osztálynyi zenésszel készült anyag a Stenken hallható először.

Tovább

Mentalitásban és hozzáállásban maradunk el a világ popiparától

2020. március 2., 15:06 Módosítva: 2020.03.03 09:57
849

Szakos Krisztián 2001 óta ismert dalszerző, producer. Ákos zenekarának volt állandó tagja, később zeneszerzője is, majd zenei producerként folytatta Kozma Orsi mellett. Ő hangszerelte Caramel Lélekdonorját, és vette fel a Magna Cum Laude két lemezét is. A Compact Discoval (Sound of Our Hearts) és Kállay-Saunders Andrással (Running) is kijutott az Eurovíziós Dalfesztiválra, utóbbi dala 5. lett a versenyen. A Dalszerző Expó kapcsán beszélgettünk vele.

Mi a fontosabb egy dal sikerében, az előadó, vagy a dalszerző?

Az előadó és a dal együtt. Nem lehet a kettőt elválasztani. Az a tapasztalat, hogy egy jó, egy igazán jó dal akármilyen előadóval eléri az útját. A jó előadók viszont nem énekelnek rossz dolgokat. Mivel elhelyezik magukat valahol, és szerencsés esetben gondolnak is magukról valamit, ezért olyan dalt fognak választani, ami nekik passzol. A legszerencsésebb szerintem a dalszerző-előadó, ami nálunk elég ritka. Nézzünk egy híres példát, Norah Jones lassan 20 évvel ezelőttről, aki egy rétegműfajban lett világhírű azzal, hogy ő maga találta ki és adta elő a szerzeményeket. Fel is nőtt rajta egy generáció. Ez a legritkább, de egyben a legjobb. Itthon is van példa, hiszen az igazán nagy könnyűzenei sztárok, előadók többé-kevésbé mind szerzők is egyben. Leggyakrabban a szöveget írják meg.

De nem ez az általános.

Nem. Vannak nagy dalok – a hazai piacról beszélünk továbbra is – amik műhelymunkában készülnek, a szerzők nem is találkoznak az előadóval, de akár egymással sem, és mégis működik a dolog. De a nagyon nagy dalok, amikre a néplélek bemozdul, azok mindig a szerző és az előadó közös dolgából születnek. Fura ez, mert közhelyes, de egy konyhai dudorászásból is tök érdekes dolgok kijöhetnek, és minden előadónak vannak ötletei, csak nem mindig hisznek bennük. Sőt, most gondolj bele, dúdolgatod magadnak a Let It Be-t, de nem hallja senki, te meg magadnak nem tudod eldönteni, hogy mennyire jó, és hagyod a francba.

Tovább

Elsírta magát fájdalmában Madonna a párizsi koncertjén

2020. március 2., 11:41 Módosítva: 2020.03.03 13:17
154

Nem sokkal kezdete előtt lemondta vasárnap esti párizsi fellépését Madonna, aki az elmúlt hetekben világkörüli turnéja több koncertjét is törölni kényszerült.

Tovább

Megszületett a kapocs Jack Kerouac és a magyar hip-hop között

2020. február 28., 16:39 Módosítva: 2020.02.29 20:59
391

"Mindegy, hogy előre megyünk vagy parallelbe' / minden fain, amíg tartunk valamerre" – mondja az új albumán Gege, aki alig pár héttel azután, hogy a hozzá közel álló Slow Village megjelentette az Úton című második nagylemezét, Út címmel hozza ki legújabb anyagát. A 12 számos album a Stenken hallható először.

Tovább

Schubert és Sosztakovics: este komolyzene élőben az Indexen!

2020. február 28., 14:59 Módosítva: 2020.02.28 21:45
403

Napra pontosan két éve kezdtünk bele az Indexen komolyzenei koncertek élő közvetítésébe. Kísérletnek indult, és csak reméltük, hogy az olvasóknak bejön – egyrészt maga műfaj, meg az, hogy a zenéhez a Facebookos videóközvetítés keretében szöveges szakkommentárokat mellékelünk. A szórakoztatás mellett az volt a cél, hogy azoknak is emészthetőbbé, érthetőbbé tegyük a klasszikus zenét, akiket gyerekkorukban nem kergettek furulyával a zongora körül.

Tovább

Egy siket detroiti rapper lemeze még Eminem eladásaival is versenyez

2020. február 28., 14:43 Módosítva: 2020.02.28 22:58
194

Egy hete jött ki új albumával a siket detroiti rapper, Sean Forbes, azóta viszont rekordokat döntöget, erős versenyben van például a Royce da 5'9" nevű rapperrel és Eminemmel is. 

Tovább

Lady Gaga új lemezén vége a világnak és az időben is visszamegyünk kicsit

2020. február 28., 09:55 Módosítva: 2020.02.28 15:19
132

Új lemezen dolgozik Lady Gaga, az album első hivatalos kislemeze, a Stupid Love már meg is érkezett klippel együtt hozzá. A kicsit '80-as éveket idéző stílus és a világvége utáni új bolygó még annak ellenére is hatásos, hogy a Stupid Love nem teljesen ismeretlen a hallgatóknak, korábban ugyanis – nem legálisan – már kiszivárgott belőle részlet.

Tovább

1300 panasz érkezett Shakira és Jennifer Lopez műsora miatt

2020. február 27., 11:44 Módosítva: 2020.02.28 11:48
696

Több mint 1300 panasz érkezett Shakira és Jennifer Lopez az idei Super Bowl félidejében előadott produkciója miatt a Federal Communications Commissionhez, az amerikai médiafelügyeleti szervhez, írja a TMZ. Shakira és Jennifer Lopez voltak a fő fellépői a műsornak, ami minden évben legalább akkora esemény, mint maga a döntő. Igaz, az elmúlt években általában unalmas vagy érdektelen produkciók kerültek színpadra. Shakira és Jennifer Lopez műsora nem ilyen volt, legalábbis a médiafelügyelethez érkezett panaszok magas száma erre utal.

Tovább

Duffy: Elkábítottak, elraboltak, megerőszakoltak

2020. február 26., 08:37 Módosítva: 2020.02.27 09:59
358

A walesi énekesnő mindezt az Instagramon jelentette be, ahol megköszönte a rajongók támogatását és aggodalmát. A 35 éves énekesnő (teljes nevén Aimee Anne Duffy) eddig két albumot jelentetett meg, a 2008-as Rockferryt és a 2010-es Endlesslyt, majd 2011-ben egy időre visszavonult a popipartól és a közélettől is.

Sokan nem értették, mi történt velem, mások aggódtak és találgattak, én viszont képtelen voltam elmondani az igazat. Tavaly nyáron rám talált egy újságíró, én pedig elmondtam neki mindent, mert kedves volt és megértő, nekem pedig iszonyú jólesett ismét beszélgetnem valakivel.

Tovább

Nehéz idők járnak a BTS-re a koronavírus miatt

2020. február 25., 08:44 Módosítva: 2020.02.25 14:26
73

Az egyik legsikeresebb k-pop zenekar hétfőn újságírók és rajongók nélkül tartott sajtótájékoztatót, az eseményt a BTS Youtube-csatornáján élőben közvetítették. A hivatalos közlemény szerint azért választották ezt a megoldást, mert a kormány javaslata szerint kerülendő minden olyan rendezvény, ahol emberek nagyobb csoportja gyűlhet össze. Dél-Koreában eddig heten haltak meg a koronavírus miatt, és több mint 700 a fertőzöttek száma – írja a BBC

A BTS-nek a napokban jelent meg  Map Of The Soul: 7 albuma, és emiatt több televíziós műsorba is elhívták őket, vasárnap volt például az M Countdown legújabb epizódjának felvétele, ami február 27-én kerül adásba. A szereplést nem mondták le, de mivel a műsorkészítők is úgy döntöttek, hogy a járvány terjedésének megakadályozása miatt egy ideig közönség nélkül forgatnak, ezért a BTS üres nézőtér előtt lépett fel. 

A koronavírus miatt egyébként elhalasztották egy nagyszabású  koncertet, ahol a BTS mellett olyan k-pop előadók léptek volna még fel mint Zico, az NCT 127 és a Cherry Bullet, és a február 27-ére tervezett Koreai Zenei Díjátadó Gálát sem rendezik meg, illetve nem a megszokott formában, a győzteseket online jelentik be. 

Justin Bieber megdöntötte Elvis 59 éves rekordját

2020. február 24., 13:33 Módosítva: 2020.02.24 15:34
266

Justin Bieber 25 évesen a legfiatalabb szólóelőadó lett, aki hét első helyezett lemezzel rendelkezik, miután Changes című albuma is az amerikai Billboard slágerlista élére tört. Ezzel megdöntötte Elvis Presley 59 éves rekordját, aki ugyanezt 26 évesen érte el, amikor 1961-ben listavezető lett Blue Hawaii című lemeze.

Tovább

Bankett – itt a Vad Fruttik legújabb dala

2020. február 23., 14:57 Módosítva: 2020.02.23 23:56
2901

Megvan az az érzés mindenkiben, ugye, gyerekkorából, hogy nyár vége van, augusztus utolsó napjai. Kinn még ragyog a nap, a levegő még melegszagú, az éjszakák még langyosak, de amikor beállunk a zuhany alá, tudjuk, hogy ez az utolsó napunk. Hogy másnap reggel már hajnali ébredés, a csipa nem engedi szétnyílni a szemet, a tea ráégeti a nyelvünkre a műanyag émelyítő ízét, és menni kell, elmúlt a nyár, elmúlt a szabadság, elmúlt az élet.

És ahogy telt az idő, és felnőttünk, egyre gyakrabban érezzük úgy, hogy beleragadtunk ebbe az elmúlásba, mint nyelvünk az olvadt műanyagba.

Ez az érzés jön át a Vad Fruttik legújabb dalából, a Bankettből is – amelyet most először az Indexen láthatnak –, és ez nem véletlen. „Egy nagyon régi emlék motoszkált bennem, amikor ezt a dalt írtam, egy Commodore64-es játék, a Commando high score témája” – mondja Likó Marcell. „Ez a dallam nekem azt az érzést idézi vissza, ahogy befejeződik az iskola, ahogy nyolcadikban elballagunk, és érezzük, hogy valami végetérhetetlen mégis csak véget ért, végérvényesen befejeződött, és hogy ettől mindenki egyszerre boldog és szomorú”.

A dal ennek az érzésnek a továbbgondolásából született. „Elképzeltem, milyen ebben az érzésben örökkön lenni, a maga keserédes bájával, hinni abban, hogy valami múlhatatlan, hinni a maga naivitásával az örök szerelemben”. A dal egyszerre él a jelenben és a múltban, összecsúsznak benne az idősíkok, „végül egészen időtlenné válik”.

Tovább

Szép volt, fiúk! Dögöljetek meg!

2020. február 22., 18:39 Módosítva: 2020.02.23 12:36
256

Két hónap telt el azóta, hogy utoljára jelentkeztünk a szokásos havi lemezválogatásunkkal: a novemberit a karácsonyi, a decemberit meg az év eleji őrület vitte el, pedig egy rakás király album jelent meg tavaly év végén is. Ezeket most már késő lenne bepótolni, szóval megpróbálunk úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, és a januári lemezekkel folytatjuk a sorozatot. A mostani gyűjtés némileg rendhagyó, ezúttal csak magyar albumokról lesz majd szó, de ezen a téren is bőven volt miből meríteni. Végre megjelent a Szabó Benedek és a Galaxisok új, általunk már nagyon várt lemeze, a Thy Catafalque ismét maradandót alkotott és a Csaknekedislány is új anyaggal jelentkezett.

Az oldschool hiphop rajongói a Slow Village új lemezére haraphatnak rá, Ohnody meglepően komplex poplemezt adott ki, a The Hellfreaks egy olyat, ami nagyon kemény, de kicsit talán túl sok mindenbe kap bele, a Laiho pedig egy remek debütáló anyaggal került a radarunkra. Ja, és a Middlemist Redből ismert Nóvé Soma egy hét alatt két side projekttel is adott ki lemezt – az egyik a neo-noiros Samurai Drive, a másik meg a népdalokra felhúzott Mordái.

Tovább

Billie Eilish rekordot döntött az új James Bond-film főcímdalával

2020. február 21., 22:02 Módosítva: 2020.02.23 00:03
479

Minden más James Bond-főcímdalnál többet adtak el az első egy hétben Nagy-Britanniában Billie Eilish No Time To Die (Nincs idő meghalni) című számából, a legújabb Bond-film címadó dalából, amely a 007-es filmek főcímdalai közül másodikként került a brit slágerlista élére.

Tovább

Február végén indul Whitney Houston hologramturnéja

2020. február 20., 09:34 Módosítva: 2020.02.20 16:01
884

Nyolc évvel Whitney Houston halála után elindul az énekesnő hologramturnéja, írja a The Hollywood Reporter. A turné európai szakasza február 25-én kezdődik Angliában, és egészen április elejéig tart. Ezután az Egyesült Államokban folytatódnak a koncertek. Whitney Houston sógornője, Pat Houston szerint, aki egyben a sztár menedzsere is volt, éppen ez a megfelelő időpont, hogy a rajongók újra találkozzanak az énekesnővel, csak ezúttal hologramként.

Tovább

20 éves korában megölték Pop Smoke-ot

2020. február 19., 23:40 Módosítva: 2020.02.20 23:42
350

20 éves korában meghalt Pop Smoke amerikai rapper, eredeti nevén Bashar Barakah Jackson, akit Los Angeles-i otthonában gyilkoltak meg a szerda hajnali órákban, írja a Los Angeles Times.

A helyi rendőrség először csupán annyit közölt, hogy egy fegyveres rablás során otthonában lőttek meg egy férfit, aki később egy nyugat-hollywoodi kórházban életét vesztette. Kiadója, a Republic Records közleményéből derült ki, hogy az incidensben Pop Smoke vesztette életét.

Tovább

Szingli nők fülledt erotikájával érkezik a Kiscsillag új lemeze

2020. február 19., 17:23 Módosítva: 2020.02.20 10:19
1580

A nőknél, akik egyedül élnek, tompák a kések. A kád szélén, ha habfürdőznek, kis mécsesek égnek

– ezzel a sorral kezdődik a Kiscsillag új lemezének címadó dala, a Tompa kések. A lemez maga egyébként a Kiscsillag zenekar hatodik nagylemeze, ami március 8-án jelenik meg. Habár az előző album, a Semmi konferencia és a mostani lemez között három év telt el, a Tompa kések közel négy hónap alatt készült el: Lovasi András stúdiójában az Esti Kornél gitárosának, Lázár Domokosnak a produceri munkájával.

Tovább

Egy rapper lerasszistázta a brit miniszterelnököt, majd megnyerte a legjobb albumnak járó díjat

2020. február 19., 15:19 Módosítva: 2020.02.19 23:52
137

Február 18-án, kedden megrendezték az idei Brit Awards zenei gálát, ahol a legjobb albumnak járó díjat egy londoni rappernek, Dave-nek ítélték oda a Psychodrama című lemezéért. Ezzel az albummal már a tavalyi Hyundai Mercury díjátadón is nyert, de nem feltétlenül a duplázás az, ami miatt a győzelme megmaradt az emberek fejében, hanem azért, mert amikor a díj átvétele előtt színpadra lépett, a Black című számába beleszőtte, hogy Nagy-Britannia miniszterelnöke rasszista. Dave emellett kitért arra is, hogy a média mennyire másként bánt Meghan Markle-lel, mint egykor Katalin hercegnével, illetve arra is, hogy a kormány mennyire rosszul kezelte a 2017-es tragikus tűzesetet, ami egy londoni toronyháznál történt.

Boris Johnson egyelőre nem reagált a történtekre, Priti Patel belügyminiszter pedig egy reggeli műsorban azt nyilatkozta, nem tudja, hogy a rapper mennyire ismeri a politikust, és hogy találkozott-e már vele, de ő személy szerint kizártnak tartja, hogy a miniszterelnök rasszista lenne. Patelt egyébként kicsit megizzasztotta a műsorvezető, és – ahogyan a 444 írja – élő adásban kellett elismernie , hogy a kormánya új bevándorlási szabályai szerint ő maga sem lenne az országban.

Egyébként nem ez az első alkalom, hogy egy díjátadó gálán az egyik fellépő Boris Johnsont kritizálja, a korábban már említett Hyundai Mercury gálán Slowthai, vagyis Tyron Frampton a Doorman című számával lépett fel, és színpadi kelléknek magával vitt egy levágott fejet, ami Johnsonról lett mintázva. Slowthai sűrű káromkodások között fejtette ki a véleményét.

Agyvérzés miatt került kórházba a Pokolgép énekese novemberben

2020. február 18., 10:09 Módosítva: 2020.02.18 21:31
127

Aki követi a metálzenét, az tisztában volt azzal, hogy a Pokolgép zenekar, a magyar szegecsesmetál atyja a tavaly decemberben, egészségügyi okok miatt lemondott koncertek óta nem állt színpadon. Azt viszont nem nagyon tudta senki, hogy mi is volt ez az egészségügyi probléma – egészen mostanáig.

Tovább

Lemondták az Ozzy-turnét

2020. február 18., 09:07 Módosítva: 2020.02.18 16:05
259

Egészségügyi okokra hivatkozva lemondták Ozzy Osbourne amerikai turnéját, jelentette a CNN. A 71 éves Osbourne januárban, a Good Morning America című műsorban jelentette be, hogy hivatalosan tavaly februárban diagnosztizálták Parkinson-kórral, és hogy "nincs már sok hátra." Az énekes egyébként 2003 óta tudja, hogy valami gond van vele, de a Parkinsont csak tavaly közölték vele.

Tovább

Halott barátjuk hamvait dobták színpadra a Mr. Bungle koncerten

2020. február 18., 07:32 Módosítva: 2020.02.18 16:05
138

Mike Patton, a Faith No More énekesének legendás experimentális-trash-jazz-ska-metál formációja (persze nincs az a jelzőkombináció, amivel lefednénk rendesen), a Mr. Bungle 20 év után újra összeállt, és koncertezni kezdett február elején. Patton mellett Trey Spruance, Trevor Dunn, Scott Ian (Anthrax) és Dave Lombardo (Slayer, Suicidal Tendencies) vannak a zenekarban.

Február 11-én Brooklynban léptek fel, amire volt jegye egy Dakota Young nevű fiatalembernek és barátainak is. A metalsucks.net cikke szerint azonban Young váratlanul meghalt még a koncert előtt. Barátai azonban nem hagyták annyiban a dolgot, és hamvait elvitték magukkal a koncertre, amit az egyik szám közben feldobtak a színpadra. Ráadásul a cikk szerint barátjuk egyik alsógatyájába csomagolva.

Az akcióról, a repülő csomagról csak egy nem túl jó minőségű telefonos felvétel van, és a zenekar tagjainak reakciója sem igazán látszik, esélyes, hogy fogalmuk sem volt, hogy valakinek a hamvai repültek a színpadra. 

.

56 évesen meghalt Andrew Weatherall DJ, zenei producer

2020. február 17., 16:15 Módosítva: 2020.02.17 19:31
43

56 éves korában, tüdőembólia következtében meghalt Andrew Weatherall brit zenei producer és DJ – írja a menedzsment közleménye alapján a Guardian.

Tovább

Elton Johnnak a keddi és szerdai koncertjeit is le kellett mondania

2020. február 17., 10:30 Módosítva: 2020.02.17 16:58
13

Csak csütörtöktől folytatja új-zélandi turnéját Elton John brit énekes, akinek vasárnap abba kellett hagynia egy koncertjét, mert elment a hangja – jelentették be hétfőn koncertkörútjának szervezői.

Tovább

Öt év után új albummal jelentkezik Justin Bieber

2020. február 14., 12:41 Módosítva: 2020.02.15 07:14
336

A Grammy-díjra nominált Purpose című 2015-ös lemez óta öt évnek kellett eltelnie, hogy ismét új zenei anyaggal jelentkezzen az egykori tinisztár, Justin Bieber. Persze a zeneileg nem túl produktív időszak alatt is jöttek hírek az énekesről: párkapcsolati hullámhegyek és -völgyek mellett egy ideig depresszióval is küzdött, ám úgy tűnik, végül sikerült feldolgoznia, hogy az egész gyerekkorát voltaképpen beszippantotta a zeneipar.

Tovább

Elszállós menetekkel szakít ki a valóságból a Képzelt Város

2020. február 13., 16:58 Módosítva: 2020.02.13 21:29
285

Hosszas hallgatás után jelentkezett végre új lemezzel az egyik, ha nem a legjobb magyar posztrock zenekar, a Képzelt Város, ami a négy éve megjelent Köd után most ismét keblére ölelte a hosszabb, elszállósabb posztrock témákat, ennek pedig egy elég hipnotikus anyag lett a vége. A zenekar Samizdat című ötödik lemezét a Stenken lehet először meghallgatni.

Tovább

Soha annyi pénzt nem fizettek még ki szerzői jogdíjként, mint 2019-ben

2020. február 13., 13:56 Módosítva: 2020.02.14 11:03
184

Az Artisjus mint közös jogkezelő az előadói és szerzői jogdíjak beszedője is, és nekik kell fizetni akkor is, ha Marika a műkörmös-szalonban Spotify playlisttel igyekszik hangulatot teremteni, de akkor is, ha a sarki kocsmában megy a rádió. Szóval marha sok pénz érkezik be hozzájuk, melynek egy részét továbbítják más jogkezelőknek (előadói, kiadói), egy részéből a működésüket finanszírozzák, de legnagyobb részét kifizetik azoknak a dalszerzőknek és szövegíróknak, akik szerzeményeiket regisztrálják a rendszerben. A tavalyi kifizetés rekordnagyságú volt, 9,2 milliárd forintra rúgott (2018: 8,5 milliárd, 2017: 7,5 milliárd, 2016: 7,3 milliárd).

Tovább

80 fellépőt jelentett be a Sziget idénre

2020. február 12., 16:04 Módosítva: 2020.02.15 11:45
3035

Óriási volt a csend az elmúlt hónapokban a Sziget táján, a korábbi évekhez képest a fesztivál az utolsó utáni pillanatokra hagyta a 2020-as fellépőinek bejelentését. Cserébe egyszerre közel 100 fellépő nevét hozták nyilvánosságra, de azt még nem tudni, ezek közül kik lesznek a headlinerek, és esetleg várható-e a jövőben még egy-két nagyobb név. Az mindenesetre látszik, hogy az elmúlt 2-3 évhez képest ebben a listában most nincsen Ed Sheeranhez vagy Rihannához fogható gigantikus húzónév, cserébe a másod- és harmadvonal jóval izgalmasabb a szokásoshoz képest.

Tovább