Bejelentették az első fellépőket az idei Bánkitóra

2020. január 22., 09:56 Módosítva: 2020.01.22 12:23
188

Bejelentették az első fellépőket az idei Bánkitó Fesztiválra, és talán sosem volt még ennyire erős a külföldi fellépők listája. Zenél majd az amerikai Oh Sees, Kevin Morby és a kanadai Wolf Parade, illetve bejelentettek egy rakás izgalmas magyar előadót is. A fesztivált idén július 8. és 12. között tartják, és a korai early bird jegyek már el is mentek alig negyed óra alatt.

Tovább

A világ halad előre, mi pedig retrót hallgatunk és CD-ket veszünk

2020. január 21., 18:20 Módosítva: 2020.01.22 14:17
514

Elkészült a 2018-as év ProArt jelentése, a zeneipart kutató legnagyobb elemzés, amely lakossági és zenész kérdőíveket, illetve zenészekkel és zeneipari szakemberekkel készített interjúkat tartalmaz. A kutatás a 2018-as évet öleli fel, és kiderül belőle többek között, hogy 

  • a Retro Rádió elindulása után szinte pár hónap alatt listavezetővé vált;
  • a Petőfi Rádió továbbra is egyre szűkíti zenei repertoárját;
  • a vinyl még mindig reneszánszát éli, de itthon a globális piaccal ellentétben a CD-eladás is nő;
  • a zenészeink főként férfiak, 2018-ban pedig valamiért az átlagosnál is több 61 év feletti új előadó bukkant fel a piacon;
  • egyre több jogdíjat osztanak ki, a legtöbb pénzt az ismert előadók új slágerei viszik, a '80-'90-es évek zenéjéből kb. 2 millió forint gyűlik be;
  • itthon jócskán fölényben vannak a könnyűzenei koncertek a komolyzenével szemben, azonban könnyűzenei programból is egyre kevesebbet tartunk.
Tovább

Parkinson-kórral diagnosztizálták Ozzy Osbourne-t

2020. január 21., 17:59 Módosítva: 2020.01.22 09:52
59

Az ABC-n futó Good Morning Americának adott interjút kedden Ozzy Osbourne, aki egyebek mellett azt is elmondta a műsorban, hogy tavaly óta Parkinson-kórral küzd – írja a Rolling Stone.

Tovább

Metálos kikacsintással tér vissza a Csaknekedkislány

2020. január 21., 17:02 Módosítva: 2020.01.21 21:55
725

"Mi lehetne meggyőzőbb égi »nem« / annál, hogy láttam Ujj Zsuzsit a Déliben?" – veszi szájára a magyar underground megkerülhetetlen énekesnőjét mindjárt az új albuma első számában a Csaknekedkislány. A zenekar Kobraszív című nagylemeze a Stenken hallható először.

Tovább

Fiatalkorúakkal való szexuális kapcsolattal vádolják a Ministry gitárosát

2020. január 21., 09:00 Módosítva: 2020.01.21 16:09
53

Két nő vádolta meg azzal Sin Quirint, a Ministry nevű indusztriális metálegyüttes gitárosát, hogy a kétezres évek elején szexuális kapcsolatot létesített velük annak ellenére, hogy tudta, csak 15 és 16 évesek - írja az NME.

Tovább

Emlékérmét bocsátottak ki a Queen tiszteletére

2020. január 20., 15:40 Módosítva: 2020.01.21 09:35
2212

A brit Királyi Pénzverde (The Royal Mint) hétfőn emlékérméket bocsátott ki a Queen tiszteletére. Közleményük szerint a Queen az első brit rockegyüttes, amely egy érmén szerepel II. Erzsébet királynővel.

Tovább

Civil ruhás rendőröknek próbált meg kábítószert eladni

2020. január 20., 14:04 Módosítva: 2020.01.20 15:41
574

A Fejér Megyei Főügyészség vádat emelt egy spanyol nő ellen, aki a tavalyi Ozora fesztiválon jelentős mennyiségű kábítószerrel próbált kereskedni.

Tovább

Újabb koncertet mondott le Madonna Lisszabonban

2020. január 20., 13:01 Módosítva: 2020.01.21 09:51
24

Újabb koncertet mondott le Madonna, ezúttal vasárnap este Lisszabonban, ahol 20 óra 30 perckor kellett volna színpadra állnia, ám az énekesnő az utolsó pillanatban úgy döntött, nem vállalja a fellépést.

A BBC híre szerint a szervezők 19:45-kor küldték ki azt az emailt, amelyben közölték, hogy az énekesnő nem tud fellépni aznap este – vagyis a rajongók a fellépés előtt háromnegyed órával tudták meg, hogy elmarad a buli, amire jegyet váltottak.

Tovább

Magyar zenekar lett Európa egyik legjobb feltörekvő együttese

2020. január 17., 19:58 Módosítva: 2020.01.19 08:13
1260

A magyar Harmed zenekar is bekerült az idei Music Moves Europe Talent Awards nyolc győztese közé. A díjakat péntek este adták át a hollandiai Groningenben, a Eurosonic showcase fesztiválon.

Az Európai Unió által életre hívott gálán a kontinens feltörekvő zenekarait díjazták. A győzteseket a díjátadó házigazdája, az osztrák Thomas Neuwirth, azaz Conchita Wurst, jelentette be.

Tovább

Vasárnap este sírni fog!

2020. január 17., 16:36 Módosítva: 2020.02.06 14:14
1120

Sötét lesz és nyirkos hideg, ezért inkább ne menjenek sehova. A komolyzene-rajongóknak és az érdeklődőknek pedig érdemes lesz az Indexre kapcsolni, itt ugyanis 2020 első komolyzenei közvetítésén a lehető legklasszikusabb szimfonikus koncertet fogjuk tolni a Müpából.

Tovább

Az R.E.M. felszólítja Trumpot, hogy ne használja a zenéjüket a kampányában

2020. január 17., 16:03 Módosítva: 2020.01.19 00:00
331

Annak ellenére, hogy a 2011-ben feloszlott R.E.M. zenekar tagjai többször megtiltották, hogy Donald Trump bármilyen fórumon felhasználja a zenéjüket, az elnök keddi kampányrendezvényén ismét elhangzottak az együttes Everybody Hurts és Losing my Relegion című számai, számolt be a CNN.

Tovább

Ég az erdő – lemezpremier az Indexen

2020. január 17., 14:33 Módosítva: 2020.01.19 00:00
210

A természet válságánál, a klímahelyzetnél nagyobb baj, hogy maga az ember van válságban, mondja Kollár-Klemencz László, akinek a kamarazenekarával készített új albuma az egyéni és társadalmi válsággal, az elidegenedéssel és következményeivel foglalkozik (a lemez első dalának premierje is az Indexen volt). Az Ég az erdő lemezcím ezért egy általános érvényű segélykiáltásként, még inkább figyelemfelhívásként is értelmezhető, hogy rossz úton járunk.

A dalszerző-író a Kistehén Tánczenekarból lehet szélesebb körben ismert, de 2008-ban már készített szólóalbumot is. Ezúttal a Kollár-Klemencz László Kamarazenekar formáció készítette el a személyes hangvételű, balladisztikus dalokból álló, akusztikus lemezt. Más zenei világa van, mint eddig például a Kistehéntől megszoktunk, a népzene, a cigányzene és a klasszikus zene motívumai keverednek benne, különösen erősek a népzenei hatások.

Tovább

Tíz nappal a gála előtt rúgták ki a Grammy-akadémia első női elnökét

2020. január 17., 12:40 Módosítva: 2020.01.18 09:29
29

Tíz nappal a Grammy-díjátadó előtt eltávolították posztjáról Deborah Dugant, az amerikai Hanglemez Akadémia (The Recording Academy) első női elnökét.

Az akadémia csütörtöki közleménye szerint Dugant kényszerszabadságra küldték, miután felmerült a gyanú, hogy nem megfelelően végezte feladatait.

Tovább

Bejelentés nélkül adta ki legújabb albumát Eminem

2020. január 17., 11:38 Módosítva: 2020.01.18 09:29
1229

Az alkotókon és a kiadó munkatársain kívül valószínűleg senki nem láthatta jönni Eminem legújabb, a sorban immár tizenegyedik lemezét, a mindenféle előzetes beharangozó nélkül megjelent Music to Be Murdered By-t.

Az amerikai rapper helyi idő szerint csütörtök éjjel egy szűkszavú Twitter-posztban leplezte le a címével, a borítójával és az átvezetőivel is Alfred Hitchcock előtt tisztelgő anyagot, amelynek producere Dr. Dre volt.

Tovább

Négy magyar zenekar lép fel az idei Eurosonic Festivalon

2020. január 15., 12:28 Módosítva: 2020.01.15 13:20
48

Ma kezdődik és péntekig tart a 2020-as Eurosonic, Európa legfontosabb showcase fesztiválja, amelyen Magyarország már évek óta képviselteti magát. A hollandiai Groningenben megrendezett könnyűzenei esemény lineupjában idén négy magyar produkció szerepel: 

Tovább

Grammy 2020: Újra együtt zenél az Aerosmith és a Run DMC

2020. január 15., 12:04 Módosítva: 2020.01.15 15:27
292

A Run DMC együtt lép fel az Aerosmith-szel január 26-án a Grammy-gálán, írja a Variety a díjkiosztóhoz közeli forrásra hivatkozva. Arra kicsi az esély, hogy  a rapcsapat az Aerosmith egész szettje alatt együtt fog játszani a rockzenekarral, sokkal valószínűbb, hogy Steven Tylerék fellépésén az Aerosmith legjobb számaiból adnak majd elő egy zenei válogatást, és ebbe szerkesztik a legendás rap-rock produkció, a Walk This Way közös előadását.

Tovább

Mocsárban tocsog az ország, meg az emberek se jó fejek

2020. január 15., 11:02 Módosítva: 2020.01.15 14:05
714

Új nagylemezzel jelentkezik a Szabó Benedek és a Galaxisok. Az új album, amely frappánsan a Cím nélküli ötödik lemez címet kapta, szól fájdalomról, csalódottságról, és arról, hogy minden rohadt rossz, igazán mindenki megdögölhetne. Az először a Stenken hallható kiadvány érezhetően a dühből táplálkozik, de ez is adja az erejét.

Tovább

Hét év után új albumot ad ki a Pearl Jam

2020. január 15., 09:47 Módosítva: 2020.01.15 15:46
172

Ahogy arról az Index is beszámolt decemberben, 2020-ban európai turnéra indul a Pearl Jam, és Magyarországon is koncerteznek július 15-én. Most pedig azt jelentette be hivatalosan a zenekar, hogy hét év után jön az új stúdióalbumuk. A Gigaton március 27-én jelenik meg az Egyesült Államokban a Monkeywrench Records és a Republic Records gondozásában, a nemzetközi piacon pedig a Universal Music Group terjeszti majd.

A Pearl Jam Gigation című albuma Paul Nicklen fotójával.
A Pearl Jam Gigation című albuma Paul Nicklen fotójával.
Fotó: pearljam.com
Tovább

A hakni kimaxolása – avagy a Manuel-jelenség testközelből

2020. január 13., 21:17 Módosítva: 2020.01.15 15:49
5071

Rózsaszín karszalag virít a karomon, lagymatag füstköd üli meg a termet, legalábbis az alsóbb régiókat. Ezercsillió bpm-mel szól valami zene, a tempónál csak hangerőből és basszusból van több. Mellettem egy szakállas apuka Ramones-pólóban, mint lukban egy megriadt egérke, ez jut eszembe, ahogy felém pillant. A tekintetében egy csapdába esett kölyökkutya kilátástalan szűkölése keveredik egy spuriját vesztett producer kétségbeesésével. Dobozos sört ciccent, és a következő percekben utolsó szalmaszálként abba kapaszkodik. Nem sokkal később a fia egy színpadi produkciót rögzít kamerával, a dallamokra ütemesen mozogva, ami nyilván nem tesz jót a felvételnek, a dalokat hangosan énekelve, ami nyilván szintén nem. És az egész nem tesz jót, látványosan, az apukának sem.

Én is lehetnék az az apuka.

Csak nekem lányom van, söröm nincs. Ramones-pólóm sincs, Black Sheep-pólóm van, Lévai Balázs aligha hitte, miket fog ez a póló átélni. Én se hittem.

Körülnézek. Többen is lehetnénk ezek az apukák. Ramones-pólójuk nekik sincs, Black Sheep-pólójuk sincs. De sörük van, és kezdem azt érezni, nekik jobb.

Mint egy majdnem átlagos gyereknapi kavalkád, úgy néz ki körülöttünk a balassagyarmati mozi, sok ilyen-olyan korú gyerek, a többség táncol(ni próbál), néhányan megszeppentek a tömegtől vagy a zajtól, fényektől, idegen helyzettől. Szóval a lufit és a bekötött kézzel lekváros fánkot evést leszámítva tényleg szinte gyereknap van a Madách Imre Filmszínházban, ahogy a helyi mozit hívják.

Nem mintha Madách Imrének bármi köze lenne a filmekhez, de ezen ne akadjunk fenn, elvégre olyan koncerten vagyunk, aminek semmi köze a zenéhez.

Na jó, legyünk pontosak, nem koncerten vagyunk, hanem élőshow-n. Ennek a fele sem tréfa. A fele legalább nem.

Tovább

Meghalt Neil Peart, a Rush dobosa

2020. január 11., 08:20 Módosítva: 2020.01.11 21:11
34

67 éves korában meghalt Neil Peart, a Rush dobosa és szövegírója, írja a Lángoló Gitárok. Peart január 7-én, Santa Monicában, Kaliforniában halt meg, miután több mint három évig küzdött az agydaganattal.

"Neil Peart nem volt a Rush alapítótagja, egy erősen Led Zeppelin-hatású lemezt még nélküle vett fel a kanadai rockzenekar, de 1974-es beszállása után alapvetően változott meg a zenekar, és lettek a progresszív rock színtér egyik úttörői. Peart ráadásul nem csak a dobosuk, hanem szövegíró is lett, már az első vele rögzített lemezen, amivel azonnal elnyerték a kanadai Grammy, a Juno Awards ígéretes zenekar kategóriájának díját" – írja az oldal.

Neil Peart zenei karrierje mellett írt is, főleg útikönyvei ismertek, amiket motoros túrái során átélt élményei ihlettek.

Néhány éve írtunk a Rolling Stone zenei magazin minden idők 100 legjobb dobosát összegyűjtő listájukról, amelyen Neil Peart a negyedik helyet kapta.

Törli a Spotify a Hitlert dicsőítő és zsidókat gyalázó lejátszási listákat

2020. január 10., 15:18 Módosítva: 2020.01.10 17:39
89

Eltávolítja a Spotify zenei streamingszolgáltató az antiszemita tartalmú lejátszási listákat, amelyekben Adolf Hitlert dicsőítik, a holokauszt áldozatain gúnyolódnak vagy amelyek antiszemita szimbólumokat használnak – mondta el a szolgáltató szóvivője a Times of Israel című lap online kiadásában.

hitlerspotify1
Fotó: Times of Israel / Spotify
Tovább

Dalban dolgozta fel öngyilkos zaklatója ügyét Pásztor Anna

2020. január 9., 10:04 Módosítva: 2020.01.10 10:02
81

"Na, gyere késsel, ésszel, érvvel. Tudom, hogy erre vársz" – énekli Pásztor Anna sokat sejtetően zenekara, az Anna & the Barbies decemberben megjelent, Indián című lemezének Játék az egész című dalában. Az énekesnő egy hónappal az album megjelenése után a Blikknek nyilvánosan is elismerte, hogy a dal szövege a végül öngyilkosságot elkövető zaklatójáról szól.

DMARC20181023022
Tovább

Az utcán verik meg Scherer Pétert Reisz Gábor új klipjében

2020. január 8., 14:19 Módosítva: 2020.01.09 10:07
379

Reisz Gábor videóklipet rendezett Egyedi Péter Mindenkinek megvan a maga története című szólólemezének nyitódalához. A klipben Scherer Péter a főszereplő, akit a mai fiataloktól kezdve óvodásokon át nőkig aztán tényleg mindenki megver séta közben.

Tovább

Magyarországra jön a Sebadoh

2020. január 8., 10:49 Módosítva: 2020.01.08 12:47
82

Hamarosan Budapestre jön Lou Barlow zenekara, a Sebadoh, amely március 21-én, szombaton, adja majd első magyarországi koncertjét az Akvárium Klubban. A fellépés várhatóan az év egyik legfontosabb hazai indie-történése lesz.

Tovább

Beperelhetik Michael Jackson vádlói az énekes cégeit

2020. január 6., 14:11 Módosítva: 2020.01.06 15:57
181

Közel egy éve annak, hogy bemutatták a Neverland elhagyása (Leaving Neverland) című dokumentumfilmet, amiben a 2009-ben elhunyt énekes két állítólagos áldozata, Wade Robson és James Safechuck beszélt arról, mit éltek át gyerekként Jackson Neverland névre keresztelt birtokán. A két férfi még jóval a film megjelenése előtt megpróbálta beperelni a híresség két cégét, de keresetüket 2017-ben visszautasították, ugyanis az akkor hatályos törvények szerint csak 26 éves koráig perelhetett az, aki gyermekkorában szexuális zaklatás áldozata volt.

Január elsejétől azonban változott a jogszabály, most már 40 éves korig lehet perelni, és már olyan harmadik felet is felelősségre lehet vonni, aki vagy ami tudott vagy tudhatott a zaklatásról, és nem tette ellene semmit. A fellebbviteli bíróság döntésének értelmében Robsonék most már újra bíróság elé citálhatják az MJJ Productions és az MJJ Ventures cégeket. Vince Finaldi, Robson és Safechuck ügyvédje üdvözölte a bíróság döntését. Howard Weitzman, a Jackson-hagyaték jogi képviselője szerint ugyanakkor nem eszik olyan forrón a kását, szerinte a bíróság a cégek javára dönt majd.

Robson 2013-ban egyébként két fronton indított támadást Jackson hagyatékkezelője ellen:

  • az egyik szálon egy illetékes bíróság 2015-ben kimondta, hogy Robson túl későn nyújtotta be a keresetét ahhoz, hogy bármit is kapjon az énekes hagyatékból;
  • polgári kereset esetében pedig két alperes maradt az ügyben, az annak idején a híresség tulajdonában lévő MJJ Productions és az MJJ Ventures.

Uproxx/Rolling Stone

Pataky Attila igazságát a kvantumfizika is alátámasztja

2020. január 5., 15:06 Módosítva: 2020.01.06 15:21
2006

Állhat-e valaki több évtizeden keresztül egy geometriai forma mértani közepén úgy, hogy közben a kört a barátai vagy a magukat barátoknak mondó haragosai alkotják? És ha egyszer odébbáll, akkor tényleg nem lesz-e már ott?

Meggyőződésem, hogy hosszú évtizedek óta ezek a legizgalmasabb kérdések a hazai könnyűzenei életben, ezért is érdemelnének nagyobb figyelmet, mint amit eddig kaptak. 

Tovább

Ezeket a magyar lemezeket szerettük 2019-ben

2020. január 3., 23:24 Módosítva: 2022.06.01 15:16
2407

Ismét eltelt egy év, és a magyar könnyűzene megint kitermelt magából annyi új zenét, hogy összeszedhettük 2019-ből a kedvenceinket. Az elmúlt évekhez képest látszik, hogy már nálunk is egyre dominánsabb az újhullámos hiphop, miközben egy-két veterán zenekar is képes volt kiugró hanganyaggal visszatérni a vérkeringésbe. A 2014-es, 2015-ös, 2016-os, 2017-es és 2018-as listánk után következzen az évtized utolsó listája az év legjobb magyar lemezeivel!

Tovább

Mariah Carey az első, aki négy különböző évtizedben állt a Billboard csúcsán

2020. január 2., 14:02 Módosítva: 2020.01.03 08:23
147

Mariah Carey főleg az All I Want For Christmas Is You című dalának köszönhetően az első előadó lett, aki négy különböző évtizedben is a Billboard toplista csúcsára került. A dal, amelynek sikerén sokat dobott, hogy az Igazából szerelem című karácsonykor játszódó film betétdala lett, még idén január első hetében is a Billboard 100-as toplistájának csúcsán áll az eladások, a rádiós és streaming sugárzások alapján, írja az MTI.

Tovább

Justin Bieber újabb YouTube-rekordot döntött

2020. január 2., 10:01 Módosítva: 2020.01.03 08:23
75

Rekordot jelentő 20 millió dollárt kap Justin Bieber azért a tízrészes dokumentumfilm- sorozatért, ami a YouTube-on jelenik meg róla. A cég még soha nem fizetett ennyit egy előadónak sem. A Justin Bieber: Seasons premierje január 27-én lesz, ezután minden hétfőn és szerdán jelenik meg egy-egy új rész. Bár a YouTube-nál ez az összeg rekordnak számít, a Variety úgy tudja, hogy Beyoncé még ennél is többet, 30 millió dollárt kapott a Netflixtől a róla szóló, Homecoming című dokumentumfilmért.

Justin Bieber az egyik legsikeresebb előadó a YouTube-on: jelenleg neki van a legtöbb, 47,8 millió feliratkozója. Emellett hat olyan videója is van, amit több mint egymilliárdan néztek már meg, összességében pedig Bieber YouTube csatornája 19 milliárd megtekintésnél jár.

Tovább

Meghalt a férfi, aki felelős lehetett Whitney Houston lányának haláláért

2020. január 2., 09:08 Módosítva: 2020.01.02 18:35
107

Meghalt Nick Gordon, Whitney Houston néhai lányának barátja, akit egy amerikai bíróság felelősnek talált Bobbi Kristina Brown halálában, írja az MTI. A 30 éves Gordon halálát ügyvédje, Joe S. Habachy jelentette be közleményben. Az atlantai ügyvéd nem közölte a férfi halálának sem az okát, sem az idejét. Amerikai lapok kábítószer-túladagolásról írnak.

Nick Gordon öt évvel az után halt meg, hogy Bobbi Kristina Brownt eszméletlenül találták egy fürdőkádban 2015 januárjában. A nő hat hónapon át volt kómában, és 2015. június 22-én halt meg egy hospice-házban. Az orvosi jelentés szerint halálát gyógyszer-túladagolás és fulladás okozta.

Tovább