új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Tényleg ezt csinálta a két színész, akik most a Jumanji második részében játszanak, és annak a nagy promóturnéján arra vetemedtek, hogy betörjenek egy lagziba, és magukhoz ragadják a mikrofont:

  • Nőstény struccot vagy emut láttak Nyíregyháza közelében, Nyírpazony és Kabalás között, erről elsőként a Levadászva.hu írt. 

    A Facebookon terjedő kép készítője szerint a strucc/emu már így is eléggé megviselt állapotban volt, és reméli, hogy a gazdája még a jövő héten érkező hidegfront előtt megtalálja az állatot. 

    76928178 3068448989850039 7759349493899722752 o
    Fotó: Szanyi Szabolcs / facebook

    A szerkesztőségben viszont nem tudtuk eldönteni, melyik állatfajhoz is tartozik a magányos egyed – úgyhogy kérjük, segítsen!

    Strucc vagy emu?

  • 1749 érdeklődő gyűlt össze tizenkét óra alatt egy kiadó lakásra, írja a német közszolgálati RBB. Vasárnap tartották a tömeges lakásnézést, ahol egy ötvenes években épült kétszobás, 54 négyzetméteres lakást mutattak be. A ház gondnoka rezsivel együtt havi 550 eurós (átszámítva kb. 185 ezer forintos) lakbért kér a belvárosi lakásért, a hétvégi bemutatón pedig megafonnal terelte 20-30 fős turnusokban az érdeklődőket a lakásba. 

    A tömegdemonstrációnak beillő eseményt is többen kritizálták, mert szerintük embertelen volt egy ekkora tömeget egy időpontra meghívni – mások szerint viszont ez is jól mutatja, mennyire lehetetlen ma lakást találni a német fővárosban. 

    A probléma nem új, a berlini városvezetés pedig igyekszik orvosolni is azt az ingatlanpiac korlátozásával, vagy a lakások bérleti díjának befagyasztásával. Holott európai mércével mérve Berlinben még egészen alacsony a lakásbérletek ára: Budapesten is másfélszer annyit kell fizetni havonta egy négyzetméterért, mint a németeknél. 

    tomeg

    Rolf Harms, a ház gondnoka egyébként több lépcsős folyamatban választja ki a leendő lakót: olyanokat meg sem hívott a bemutatóra, akik csak második lakásnak vennék ki a helyet, vagy a havi keresetük nettó 5000 euró felett van. A közel kétezer érdeklődő közül pedig a következő hetekben kerülhet majd ki a szerencsés bérlő. 

  • Véres élményekre legfeljebb az készül egy körömszalonban, akinek benőtt körmöt kell eltávolítani, ám a High Point Egyetem egyik diákjának, Morgan Taylornak ilyenre nem volt szüksége szerdán éjjel. Taylor csak a testvére szombati esküvője miatt ugrott be az Észak-Karolina állambeli Diamond Nailsbe, hogy megcsináltassa a körmét: amikor vele szemben, a csütörtökön posztolt fotója alapján a várórészen az egyik alkalmazott mindenféle védőfelszerelés nélkül nekilátott feldolgozni egy szarvast.

    A nő szerint a szalonban dolgozók és ülők közül senki sem rökönyödött meg a látványon.

    Minden ott dolgozó nagyon kedves volt velem és igazán jó munkát végeztek, de nem hiszem, hogy azt gondolták volna, bárkit is zavarhat, hogy a vendégek előtt darabolják fel az állatot, ami elég meglepő.

    – idézte Taylort a New York Post

    A történteket jelentették az illetékes szépségipari szervezetnek, amely vizsgálja, megsértett-e valamilyen szabályt a körömszalon. A WXII-TV próbálta elérni a hely tulajdonosát, de az nem kívánt nyilatkozni. 

    76771492 2706148246112807 4983679634219466752 n
    Fotó: Morgan Taylor / Facebook
  • J.J. Abrams, a kilencedik Star Wars-film, a Skywalker kora rendezője elmondta a Good Morning America című reggeli műsorban, hogy egy kis galiba miatt majdnem felkerült a netre az akkor még csak előkészület alatt lévő film teljes forgatókönyve. Abrams szerint egy színész – akit nem nevezett meg, pedig nagyon szeretett volna – a szállodai szobájában az ágy alatt hagyta a szöveget, amit aztán a takarítószemélyzet megtalált, valaki pedig rafkós vállalkozóként már eladásra is bocsájtotta az interneten.

    A rendező szerint a Disney egyik munkatársa időben megtalálta a forgatókönyvet, amit sikerült még az előtt visszaszerezni, hogy nagyobb baj lett volna belőle.

    Abrams azt is elmondta, hogy november 24-én, vasárnap fejezte csak be a filmet, még bőven voltak utóforgatások, bár ez ilyen szintű szuperprodukcióknál mindennapos. (Variety)

  • Hanem valós történet, amiről a Sky News írt. Eszerint a londoni metróban pénteken egy férfi egy gyerekeikkel utazó zsidó családtól hangos üvöltés kíséretében megkérdezte, hogy zsidók-e, majd szidalmazni kezdte őket, mondván, a zsidók a Sátán zsinagógájából származnak.

    A család segítségére először egy férfi, majd egy muszlim nő sietett. Az apa később azt mondta, nagyon megijedtek, attól féltek, erőszakba fog torkolni az antiszemita támadás. Mint mondta, nagyon hálás Asma Shuweikhnek, akivel szeretne találkozni, hogy megköszönje neki a bátorságát. A nő a lapoknak úgy nyilatkozott, hogy 

    két gyermek édesanyjaként el tudom képzelni, milyen lehet ez a helyzet, és szeretném, ha nekem is segítenének, ha ilyen szituációba kerülnék.

    A metróban történteket egyébként egy utas felvette videóra, így a támadót el tudták fogni a rendőrök.

  • Schobert Norbert fitnesz- és étkezéstanácsadási császárnak van egy kevésbé ismert énje is, ez a pénzügyi guru. Nekem már évekkel ezelőtt volt szerencsém találkozni vele, amikor riportoznom kellett egy fergeteges kamukonferenciáról, amelyen ő volt a sztárvendég, most azonban a közösségi médiának hála a szélesebb közönség is megismerheti a Norbi-féle közgazdaságtan alapvetéseit. 

    63A8330

    Ugyanis - mint azt a 24 észrevette - Schobert Facebook élőben állt neki megfejteni a pénz és a meggazdagodás mibenlétét a hétvégén. Alapvetően (az arckifejezése alapján nem különösebben érdeklődő, ellenben szóhoz jutni sem hagyott) fiának magyarázta, hogy is mennek a dolgok, de szerencsére Norbi van elég exhibicionista ahhoz, hogy mindezt a nyilvánosság előtt tegye, így mi is csemegézhetünk a 27 perces anyagból. A videóban kifejtett elmélet szerint 

    Valahonnan a középkorból vagy a kommunizmusból vannak azok az elvek, hogy azt gondolják az emberek, hogy a pénz az olyan, mint a krumpli. Tehát hogy van egy nagy tál és a gazdagok ebből nagyon sokat kivesznek és nagyon kevés marad a szegényeknek. Ezért nehéz a szegények sorsa, mert a gazdagok nagyon sokat elvesznek a szegényektől, de ez nem igaz. Lehet hogy ez régen igaz volt a feudalizmusban, amikor volt egy adott termény. De ma már, akár virtuálisan, a bankszámlánkon, akár nyomtatva, de bármennyi rendelkezésre áll, korlátlan. Ez egy energia.

    A dolog bónusz viccfaktora, hogy bizonyos korlátozott körülmények között, az államok vonatkozásában ez utóbbiban (mármint nem abban, hogy energia) Norbinak még igaza is lehet, legalábbis az utóbbi években felfutóban levő modern monetáris elmélet szerint, amiről bővebben itt olvashat. A selfmade pénzguru Schobert csak azt felejti el megemlíteni, hogy az egyenlőtlenségek mértékét kritizálóknak többnyire az a bajuk, hogy a sokak munkája által létrehozott gazdasági érték nagyja túl kevés ember kezében összpontosul, nem az, hogy fizikailag "nincs elég pénz". 

    Később Norbi a gazdaggá válás titkát is megfejti:

    Ha körülötted minél több gazdag ember kezd élni, az egy óriási esély arra, hogy te magad is gazdag legyél. 

    Ebbe egyébként a NER világán belül kifejezetten nehéz belekötni, tényleg sok múlhat azon, ki kinek a szomszédja, kollégiumi szobatársa, volt feleségének az új férje, és még sorolhatnánk. Norbi szerint viszont mindez egészen a takarítói szintig érvényes: 

    Vegyünk egy példát: mondjuk ablakot pucolunk. Ha körülöttünk sok gazdag ember van, akkor sok helyre hívnak ablakot pucolni, drágábban tudok ott ablakot pucolni és értelemszerűen egy idő után, ha van eszem és hitem és tervem, akkor már én szervezem az ablakpucolást. 

    Schobert logikájából kiindulva tehát ha mégse gazdagodtunk meg, akkor az a mi hibánk, mert rosszul helyezkedtünk, illetve nem melóztunk elég keményen (erre a nagybetűs életből vett példákat is felhoz). Ez pompásan hangzik, de statisztikailag sajnos nem igazolható. A teljes fejtágítás itt érhető el.

  • A veszprémi Cholnoky lakótelep egyik utcájából elvittek ma egy jól megtermett fenyőfát. Az Index helyi forrásból úgy értesült, hogy ez a fa lesz az ország karácsonyfája, amit hamarosan föl is állítanak Budapesten, a Kossuth téren.

    A fát annak a sorházi lakásnak a tulajdonosa ajánlotta fel, aminek előkertjében eddig nőtt. A terebélyes fenyő állítólag már jócskán kinőtte a rendelkezésre álló helyet, ezért döntött úgy a tulaj, hogy felajánlja. Ezzel tulajdonképpen a jó alakú, dús lombozatú fa végzete beteljesedése előtt kapott még egy kis időt: ahelyett, hogy legallyazták és feldarabolták volna, pár hétig még szépségével emeli az Országház előtti tér ünnepi fényét.

  • November 24-én futóversenyt rendeztek Bangkokban, és nem is akármilyet.

    Nagyjából 150 menyasszony futott le 3 kilométert olyan nyereményekért versengve, mint egy pár gyémántgyűrű, különböző esküvői ajándéktárgyak és egy Maldív-szigeteki nászút. 

    A futáson kívül egyéb megoldandó feladatok vártak a résztvevőkre.

    K EPA20191124113
    Fotó: (Rungrodzs Jongrit/MTI

    Akárhogy is, nem mindennapi látvány 150 elszánt,  fehér ruhában és sportcipőben futó menyasszony!

  • A 82 éves Willie Murphy csütörtök este 11 után épp lefeküdni készült, amikor egy férfi elkezdte verni az ajtaját, és közben azt mondta, hogy hívja a mentőket, mert rosszul van.

    Murphyt sem ma ejtették a fejére, ezért nem engedte be az idegen férfit a lakásába, ellenben tárcsázta a rendőrséget. Ezért az illető feldühödött, majd betörte az ajtót, és behatolt a házba.

    A betörő nem vette észre, hogy Murphy díjnyertes testépítő. Az eset után a szupernagyi csak ennyivel reagált:

    Rossz házat választott a betörésre.

    A lakásban sötét volt, így Murphy el tudott bújni, és a hozzá legközelebb álló dolgot – egy asztalt – a férfihoz vágta. A lazán eldobott asztal eltört a férfin.

    Ezután a betörő a földre került, úgyhogy Murphy elkezdett ugrálni rajta. Ezért a gyanúsított megsérült. Ez még nem volt elég, az asszony megfogott egy üveg sampont, és a férfi arcába öntötte. 

    Ezzel a betörő tortúrája nem ért véget.

    Megfogtam a seprűt, ő húzta, én meg ütöttem vele. 

    A rossz házat választó férfit végül a rendőrök menekítették ki, majd a félresikerült akció után kórházba került. A rendőrök szelfiket készítettek Murphyvel a tornácán. 

    Mellékes infó, de Murphy 225 fontot tud FELHúzni (deadlift), ami körülbelül 102 kilogrammnak felel meg.

    Tehát érdemes az időseknek is edzeniük, mert sose lehet tudni, mikor kell tarkón csapni egy asztallal a rosszarcokat.

    Willie Murphy
    Willie Murphy
    Fotó: News 4 San Antonio / Facebook

    via WHAM

  • Kínában egy lakópark építtetője úgy árulta a lakásokat, hogy a látványterveken az épületek között egy kis park és tó volt látható (utóbbi sima kék színnel jelölve, mint bármilyen térképen a vízfelületet), így joggal hitte minden vásárló, hogy a lakása majd megnyugtató zöldfelületre és némi vízre fog nézni.

    A látványterveken még elfogadható / Fotó: Pear Videos
    A látványterveken még elfogadható / Fotó: Pear Videos

    A lakások átvételekor azonban kiderült, hogy valóság nem is lehetett volna ennél távolabb: a festői kis tó kialakítása helyett szimplán

    leterítettek egy nagy, kék, tóformájú műanyagot,

    amit gondolom az Aliexpresszről rendeltek. Könnyű lenne elmenni a kamutó színe mellett, de mégis, hány tó van a világon, ami így néz ki? Legalább valami hihetőbb, tószerűbb színt kamuztak volna oda, ez még medencének is gyenge.

    Ha már a tavat nem, a hidat azért megépítették / Fotó: Pear Videos
    Ha már a tavat nem, a hidat azért megépítették / Fotó: Pear Videos

    A troll építtetők nem aprózták el, figyeltek a részletekre, még egy kis hidat is állítottak a kamutóba, így gond nélkül át tud kelni bárki anélkül, hogy műanyagba kellene lépnie.

    Itt legalább van egy kis víz is / Fotó: Pear Videos
    Itt legalább van egy kis víz is / Fotó: Pear Videos

    A kérdés már csak az, ha ennyi energiát fektettek a kamutó megépítésébe, nem lett volna egyszerűbb inkább megcsinálni egy igazi tavat? A 200 lakásvásárló eléggé kiakadt, amikor meglátták az építtető kreatív megoldását. Ide kattintva videón is meg lehet nézni

    a kis műanyagdarabot, ami tó szeretett volna lenni.

    (BoredPanda)

  • Elkezdték építeni a Millenáris Parkban a Mikulásgyárat. Idén november 29. és december 21. között tart majd nyitva a gyár a Millenáris mellett a Lurdy Házban is. 

    Az épülő mikulásgyár a Millenáris parkban
    Az épülő mikulásgyár a Millenáris parkban
    Fotó: Bakró Nagy Ferenc / Index

    A szervezők tartós élelmiszerekre, tisztító- és tisztálkodószerekre, ruhákra, játékokra, könyvekre számítanak az adományozóktól. Ezeket dobozokba gyűjtve szállítják majd ki a rászorulóknak a Magyar Posta és a Magyar Vöröskereszt segítségével.

    A Millenáris Parkban épülő gyár 9 és 21 óra között, a Lurdy Házban lévő pedig 10 és 19 óra között várja majd az adományozókat.

  • Elég érdekes részletek derültek ki egy Leonard Forte nevű amerikai fickóról, akit 24 évvel ezelőtt gyermekmolesztálással vádoltak meg, de a tárgyalást a férfi rossz egészségi állapota miatt elhalasztották. Mindez azért érdekes, mert az akkor 54 éves vádlott azt állította: halálos beteg. És ez így van már 24 éve.

    Az egykori rendőrt 1995-ben azzal vádolták meg, hogy többször molesztálta és megerőszakolta lánya 12 éves barátnőjét. A büntetőeljárás során azonban a férfi azt mondta: halálos beteg, szívtranszplantáció nélkül egy évet sem fog megélni. A tárgyalást ezért elhalasztották arra az időre, amikor a férfi megfelelő egészségi állapotban lesz. 

    Teltek-múltak az évek, nem történt semmi. Az USA Today riporterei utánanéztek, mi lehet Leonard Fortével. Nézzük, mit sikerült kideríteni róla: 

    • Máig nem volt szívtranszplantációja.
    • Nyugdíjasként él Floridában, és kiváló egészségnek örvend. 
    • Elég fitt volt ahhoz, hogy az elmúlt években tizenegy hosszabb utazást tegyen különböző helyeken.  
    • 2017-ben azt mondta a bírónak, hogy egy hospice-házban él, és már csak hónapjai vannak hátra. Azt állította, hogy 25 éve haldoklik, és elnézést kért tőle, hogy még mindig életben van.  
    • Idén júniusban telefonon azt állította, hogy oxigénplack nélkül nem tud élni. 
    • Szeptemberben az USA Today fotósa lefényképezte, amint a férfi háza udvarán áll melegítőben, oxigénpalack nélkül.

    A férfi áldozata, a most 45 éves Michelle Dinko 25 éve vár arra, hogy egykori molesztálója ügyében igazságot szolgáltassanak.  

  • A Southwest légitársaság Nashwillből Atlantába tartó járatán videózta le egy utas, hogy a légiutas kísérő a felső csomagtárolóban tartózkodik és onnan kommunikál a fedélzetre érkezőkkel. 

    A videót látva volt, aki azt írta, nem kellett volna ilyen életveszélyes dologgal poénkodni, mások szimplán értelmetlennek találták az akciót, volt, aki pedig azt írta, hogy ha tehetné, nem is utazna más társasággal, annyira jó fejek a légiutas kísérőik.

    A Southwest Airlines kiadott egy közleményt, amelyben azt írják:

    A Southwest alkalmazottai híresek arról, hogy szeretik megmutatni humorérzéküket és egyediségüket. Ebben az esetben az egyik légiutas kísérőnk próbálta meg pár rövid pillanatig szórakoztatni a beszálló utasokat. Természetesen nem ez a szokásos eljárás, a délnyugati járatok személyzete mindig a biztonságot részesíti előnyben.

    A múlt hónapban egy másik stewardess raptudásával szórakoztatta az utazóközönséget.

  • Az emberarcból ijesztő, macskaszerű izét varázsoló filtert őszintén én sem egészen értem. Az viszont el kell ismernem, hogy az erre reagáló cicák döbbenete miatt már megérte a technológiát lefejleszteni:

    Ugye, hogy ugye?

  • Az éjszaka folyamán képződött köd a reggeli órákban az ország nagy részén feloszlik, azonban a Nyugat-Dunántúlon tartósan rosszak maradhatnak a látási viszonyok - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat

    Másutt a köd a délelőtt folyamán feloszlik, kisüt a nap, többnyire derült vagy kissé felhős idő lesz, északkeleten viszont átmenetileg több felhő is lehet az égen. Eső nem valószínű.

    A délkeleti szél napközben a Dunántúlon időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 13 fok között várható. A tartósan borult tájakon azonban pár fokkal hidegebb is lehet. Késő estére többnyire 2, 7 fok közé hűl le a levegő.

  • Amikor már azt hittük, már mindent láttunk, ami #tetrischallenge, hiszen volt már:

    verzió is, akkor a rendőrség előrukkolt egy didaktikusabb, de meglehetősen szép verzióval, ami, ha jól értjük a szabályos és biztonságos vezetés hivatott promotálni.

    A Rendőrség közösségi médiában megosztott posztja szerint idén már 500-nál is több horrortörténetet tudnának mesélni.