új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Redditen bukkantuk erre a videóra, ami elég nagy karriert futott be a Twitteren és talán a Tiktokról származik, azt mutatja meg, hogy

    a belépés előtt hogyan fertőtlenítik a diákokat egy kínai iskolában.

    Az 5 lépéses eljárást minden gyerekkel megismétlik, így próbálják megelőzni, hogy a gyerekek között terjedjen a vírus.

    Lássuk sorban, mi történik:

    • megérkezéskor a cipők talpát befújják fertőtlenítővel,
    • az egyszer használatos maszkot kidobják, amiben érkezett,
    • a kezeiket folyékony kézfertőtlenítővel kenik be,
    • utána valamilyen gőzt kibocsátó szerkezettel kezelik az iskolás elejét és hátulját is,
    • végül egy újabb szerkezet jön, ami egy robotnak tűnik, amiről megállapítani sem tudom, mi lehet, talán testhőt mér, talán a gyerek torkába kukucskálnak vele.

    Nézni is fárasztó, de csakis mindezek után léphet be a gyerek az iskolába.

    Mi látunk némi hanyagságot a procedúrában,

    ha minden gyerek felvenne egy maszkot is, majd tartaná a minimum 1,5 méteres távolságot, szinte garantált lenne, hogy nem fogják egymást megfertőzni! 

  • Az Európai Filmnapok (DEF) lesz az első fesztivál, amelyet megtartanak Csehországban a járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedések feloldása után. 

    Prágában, Brünnben és Ostravában június 16. és 23. között mintegy harminc európai ország több mint 40 filmjét mutatják be a nagyközönségnek

    - közölte Michaela Dvoráková, a fesztivál rendezőbizottságának tagja hétfőn Prágában. A nagy érdeklődésre számot tartó szemlét több más városban is megtartják. Az idén kiemelt szerepet kapnak a sci-fi-, a horror- és az avantgárd filmek.

    A fesztivál igazgatója bízik a járványhelyzet javulásában, és reméli, hogy szinte teljes értékű fesztivált tudnak rendezni. A vetítéseket tematikus beszélgetések fogják kísérni cseh szakértőkkel, a külföldi vendégek az interneten jelentkeznek majd be.

        A filmvetítések több tematikus szekcióban zajlanak, amelyek közül általában az európai fesztiválokon díjazott alkotások, valamint a gyermekeknek és az ifjúságnak szánt filmek iránt mutatkozik a legnagyobb érdeklődés.

  • A koronavírus-járvány kettős csapást jelent a világkereskedelemre, egyrészt a gazdasági válságok általában véve is visszavetik a fogyasztást, emiatt a termelést, és ezáltal a kereskedelmi igényt is; másrészt a járvány nem csak gazdasági hatásain keresztül, hanem közvetlenül is akadályozza a kereskedelmet, miután a járvány által megkövetelt korlátozások sok gyárban és kikötőben is megnehezítették a munkát.

    Ezt még olyan, hagyományosan rugalmasabb szektorok is megérzik, mint a kokaintermelés és -kereskedelem, derül ki az ENSZ hiánypótló jelentéséből. 

    Az amerikai filmekkel ellentétben a kokain manapság jellemzően áruszállító konténerhajókon utazik, a forgalom csökkenése viszont megnehezíti a csempészek dolgát. Kevesebb konténer mellett több idő jut az áruk ellenőrzésére, a járvány miatt ráadásul a legtöbb kikötőben eleve nagyobb a rendőri készültség, és az utakon is nehezebb mozgatni az árut (Bolíviában nemrég a karantén miatt fokozott ellenőrzések során kaptak el egy jelentősebb piaci szereplőt).

    Emiatt a dél-amerikai termelők raktáraiban tonnaszámra hever a szállításra váró áru. Cserébe Európában már kúsznak felfelé az árak, az ENSZ-jelentést feldolgozó Financial Timesnak nyilatkozó iparági elemzők szerint a rotterdami kikötőn keresztül szállított kokain kilója 27 ezerről 35 ezer dollárra kúszott fel.

    Az ínséges időkben a lap szerint egyes kartellek már kénytelenek voltak visszatérni a konténerektől a drogfilmek által megidézett klasszikus módszerekhez, és motorcsónakokkal és tengeralattjárókkal szállítják termékeiket, de ez csak Észak-Amerika irányába működik.

  • Normál esetben marginálisan érdekesnek sem tartható, hogy mi folyik a dán első osztályban szereplő Odense Boldklubnál, főleg, ha egy, a csapat tartalékkeretéből a felnőttek közé kerülő játékosról van szó.

    A dán klub (egyik) hétfői híre viszont figyelemreméltó, hiszen nem más került fel a felnőttek közé egy kétéves szerződéssel, mint

    Tarik Ibrahimagic.

    Igen, Ibrahimagic. Valószínűleg Zlatan Ibrahimovic már az ügynökét hívja, hogy gyorsan védjegyet vessen ki a névre, mielőtt a most 19 éves játékos világhírnévre tenne szert.

    EXvLg5RWsAA sL6?format=jpg&name=medium
    Fotó: Odense Boldklub
  • Mi ez?

    Az úgynevezett könnyen érthető kommunikáció (KÉK) egy olyan technika, aminek legalább olyan jelentősége van az értelmi fogyatékossággal élő emberek életében, mint a rámpának a mozgássérültek, a Braille-írásnak a látássérültek vagy a jelnyelvnek a hallássérültek számára.

    A könnyen érthető szövegek nemcsak az értelmi fogyatékossággal élő embereknek, hanem szélesebb társadalmi réteg számára is segítséget nyújthatnak. Ezért is fontos, hogy ahogy erősödik a koronavírus-járvány Magyarországon, elkészüljenek a könnyen érthető ajánlások is. Ez is egy ilyen cikk. Bővebben a KÉK-ről (PDF).

    2020. május 11.

    Ez egy könnyen érthető cikk

    a koronavírusról.

    Bővebben a koronavírusról

    ezen a linken

    https://efoesz.hu/egyeb/koronavirus-konnyen-ertheto-tajekoztato/

    olvashatsz.

    Jelenleg Magyarországon

    3284 koronavírusos emberről tudunk.

    Már 421 ember halt bele a koronavírusba

    és már 958

    ember gyógyult meg

    a fertőzésből.

    Akit érdekelnek a pontos adatok

    Magyarországról

    és a világ többi országáról,

    az nézze meg

    a https://koronavirus.gov.hu/ oldalt.

    Friss hírek

    A legfrissebb magyarországi adatokból

    az látszik,

    hogy csökken

    az aktív fertőzések száma.

    Ez azt jelenti,

    hogy csökken azoknak a száma,

    akik éppen most betegek az országban.

    A hétvégén csökkent az új fertőzöttek száma is.

    Ez azt jelenti,

    hogy egyszerre kevesebben betegedtek meg,

    mint eddig.

    Ezek jó hírek,

    de nem jelenti azt,

    hogy túl vagyunk a járványon.

    A hétvégén az országban

    sok helyen

    nagyon óvatosan

    elkezdett visszaállni az élet

    a korábbi kerékvágásba.

    Sokan mentek sétálni,

    szabadtéri vendéglátóhelyekre,

    például

    • fagyizni,
    • kávézni,
    • ebédelni.

    Budapesten és Pest megyében

    megmaradtak a kijárási korlátozások.

    Budapesten mégis sok zöldterületet megnyitottak.

    Például újra el lehetett menni:

    • a Margit-szigetre,
    • a Római Partra
    • parkokba és más kirándulóhelyekre.



    Fontos, hogy továbbra is

    tartsuk be a szabályokat.

    Hordjunk maszkot a boltokban

    és a tömegközlekedésen

    és ne menjünk közel másokhoz.

    A bolti dolgozóknak is kell

    maszkot hordaniuk.

    Fontos változás Magyarországon,

    hogy ezentúl

    két kórház van kijelölve

    a súlyos koronavírusos betegek ellátására.

    Két fővárosi kórházban ápolják őket.

    Ha valaki vidéken él

    és ott lesz súlyos az állapota

    akkor is ezekbe a kórházakba kerül.

    Gyógyszerek és védőoltások

    Egyre több új gyógyszert és terápiát

    próbálnak ki a koronavírus ellen.

    Sok ország dolgozik azon,

    hogy minél előbb legyen védőoltás is.

    Emiatt sok kutatás is folyik.

    Ahogy már mi is megírtuk

    négy magyar egyetem is kutat

    a koronavírussal kapcsolatban.

    Magyarországon is kísérleteznek azzal,

    hogy a meggyógyult betegek véréből kivont anyaggal

    kezeljék a koronavírusos betegeket.

    A koronavírus járvány a világban

    Ahogy már korábban írtuk

    a világ majdnem összes országában

    megjelent a koronavírus.

    Összesen a világon

    több mint 4 millió koronavírusos

    beteg van.

    A legtöbb országban

    volt vagy még most is van

    kijárási korlátozás.

    Most már sok ország lazít ezeken a korlátozásokon.

    Például:

    • Japánban,
    • Hongkongban,
    • Norvégiában
    • és Dániában is

    kevésbé szigorú szabályok lesznek

    a következő hetekben és hónapokban.

    A legtöbb ország nagyon óvatos,

    nehogy újra berobbanjon a járvány

    Az nagyon valószínű,

    hogy az Európai Unió határai

    június 15-ig zárva maradnak.

    Ez azt jelenti, hogy

    aki nem Európai Uniós állampolgár,

    például Törökországban

    vagy Ukrajnában él,

    az nem léphet be

    az Európai Unió területére.

    Érettségi vizsgák Magyarországon

    Ezen a héten is folytatódnak

    az érettségi vizsgák.

    A járvány miatt

    szigorú szabályok betartása mellett

    vizsgáznak a végzős diákok.

    Ezen a héten

    különböző tárgyakból,

    például

    • biológiából
    • informatikából
    • ének-zene tantárgyakból

    lesznek vizsgák.

    Az érettségi vizsgáknak

    május 21-én lesz vége.

    Mit tegyek,

    hogy ne kapjam el

    a koronavírust

    és ne fertőzzek meg másokat?

    Friss hírekért és információkért

    figyeld a híreket,

    kövesd az http://efoesz.hu/ oldalt

    vagy a Facebook oldalunkat:

    https://www.facebook.com/kozpont.efoesz/.

    29876713 1b76a78c08dde8b0caaa6d2ee3353cef wm (1)
  • Egészen lehengerlő fotóval mutatta be nekünk Szergej Levcsenko, ahogy a szibériai kommunisták maszkos veteránokkal ünnepelték a május 9-i győzelem napját.

    i
    Fotó: Сергей Левченко / ok.ru

    Az orosz kommunista párt irkutszki része összegyűjtött jó néhány veteránt, a munka hőseit és más, egyéb jellegű hősöket, akik nosztalgiáztak, a Komszomol (~az ottani Fidelitas) tagjai vidáman énekeltek nekik, és Levcsenko leírása szerint általában nagyon jól érezték magukat. A fotó minden részlete ezernyi érdekességet rejt, én például elsőre azt nem értettem , hogy az ünneplők a teásbögre mellé miért csak egy felespoharat kaptak. 

    Az nem derült ki, hogy a maszkban hogyan ettek-ittak, vagy hogy a buli után el is búcsúztak-e a legveszélyeztettebb korcsoportba tartozó meghívottaktól. A két és fél milliós Irkutszki területen a hivatalos adatok szerint most kezd felpörögni a járvány, az elmúlt héten már napi 20-30 új esetet regisztráltak. 

    Szergej Levcsenko egybébként híresebb orosz kommunista politikus, veterán parlamenti képviselő, nemrég zavarta csak el Putyin az irkutszki kormányzóság éléről.

  • Az országos katasztrófavédelem a Facebook-oldalára posztolta ezt a zseni videót Karmáról, a keresőkutyáról, akit lazán számítógépezgetve ért egy riasztás.

    Amikor elhangzik a hangosbeszélőből a rá vonatkozó hívószó, a "Kereső",

    Karma azonnal szolgálatba helyezi magát,

    ugrik, felkapja az adóvevőt az asztalról, szalad a helyére, ami ezúttal az autó sofőrülése, magára zárja az ajtót, bekapcsolja a fényjelzést, és dudálva várja a késlekedő emberi munkatársait.

    A videó önmagában is nagyon cuki, de igazán attól lesz nagyszerű, hogy látjuk,

    Karma milyen jókedvű a feladatai teljesítése közben.

    Ez az ügyes kutya egyébként nem akárki, a szakma egyik legjobbja, 2018-ban második helyezést ért el a Mentőkutyák Világbajnokságán romkutatásból.

    Karma jókedvűen szolgálatban
    Karma jókedvűen szolgálatban
    Fotó: FKI Kutyás Szolgálat / Facebook

    Nem tudtunk elmenni a videó mémbe illő mivolta mellett, látjuk magunk előtt a valóra vált ősmémet:

    HELLO, YES THIS IS DOG
    HELLO, YES THIS IS DOG
    Fotó: Internet 2005-ből

    Na és persze a Gőzöm sincs, mit csinálok kutyás mém is eszünkbe jutott, de ugye Karma ennek 100%-ban az ellenkezője, biztosak vagyunk benne, hogy ő mindig pontosan tudja, mit csinál.

    Gőzöm sincs, mit csinálok kutyus
    Gőzöm sincs, mit csinálok kutyus
  • Ez a fotó pár hónappal ezelőttig nem igazán lett volna érdekes, csak egy értekezlet a miniszterelnök, a pénzügyminiszter és további 13 kolléga részvételével. Amitől érdekes, az az, hogy a kép ma, május 11-én készült, és

    senki sem visel maszkot,

    és a javasolt biztonsági távolságot sem sikerült tartani. Persze lehet, hogy csak a fotó erejéig ültek így, erről nem számolt be az MTI. Arról már írtunk korábban, hogy több kormányközeli kollégájával együtt Szijjártó Péter büszke maszknemviselő, bár a külügyi sajtóiroda szerint nagyon odafigyel a távolságtartásra és a kézfertőtlenítésre is.

    Orbán Viktor miniszterelnök a Pénzügyminisztérium (PM) és a tárcához tartozó háttérintézmények vezetőivel egyeztet az idei és a jövő évi költségvetésről valamint a gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtásáról a PM épületében 2020. május 11-én
    Orbán Viktor miniszterelnök a Pénzügyminisztérium (PM) és a tárcához tartozó háttérintézmények vezetőivel egyeztet az idei és a jövő évi költségvetésről valamint a gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtásáról a PM épületében 2020. május 11-én
    Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

    Sok vita volt a maszkviselés járványmegelőző hatékonyságáról, sokáig az operatív törzs és Müller Cecília is azt mondta, egészséges ember ne viseljen maszkot, később viszont a tudományos érvek hatottak a kormányzati kommunikációra is, mivel tünetmentes fertőzöttként bárki potenciális veszélyforrás lehet, így  kötelezővé tették a maszk vagy arcot eltakaró sál viselését Budapesten a tömegközlekedési eszközökön, taxikban, piacokon és a boltokban is.

    A Pénzügyminisztériumban úgy tűnik, nem elvárás a maszk viselése, vagy a javasolt távolság betartása, ugyanakkor nehéz elképzelni, hogy a miniszterelnök ilyen veszélynek tegye ki magát. Talán az értekezlet előtt mindenkit leteszteltek gyorsan, ahogy például Trump közelébe sem mehet senki, csak friss negatív koronavírus-teszt birtokában?

    Miért nincs maszk a miniszterelnökön?

  • seals

    A lenti elképesztően vicces videó alapja egy nagyon egyszerű tréfa, mégpedig az, hogy a seal angolul azt jelenti, hogy fóka, úgyhogy milyen vicces lenne, ha Seal Kiss from a rose című számát valóban fókák adnák elő.

    Nost, végre megtörtént! A videót elnézve az embernek csak egy kérdése van: miért kellett erre ennyi ideig várni?????

    Az ötlet egyébként nem új, James Corden már egy négy évvel ezelőtt bedobta egy műsorában, sőt azt is mondta, hogy majd megcsinálja a műsorban, amire azt a replikát kapta az éppen aktuális vendégétől, Donald Glovertől, hogy elég csak megvárni, hogy az internet megszülje a videót.

    Hát, végül jó sokat kellett várni, de megérte!

    Persze fennáll a lehetősége annak, hogy kamu a videó, és nem is igazi fókák hangjából van összevágva, de a kivitelezés így is első rangú.

    Az utóbbi időben nem ez az első hasonló, állathangokból összerakott sláger, ami azt bizonyítja, hogy a tartós bezártság felszabadítja, de legalábbis ijesztően torz ötletekbe csatornázza a kreatív energiákat. Íme, a Twin Peaks főcímzenéje tehenekkel és macskákkal.

  • A cím kicsit kuszának tűnhet, de nyomban érthető lesz, ha megismerkedünk a Glaucus atlanticus nevű jószággal, amely egy tengeri csigafaj, de magyarul a beszédes kék óceáni csiga név mellett többek között úgy is ismert, mint kék sárkány vagy tengeri fecske. Ezeket az elnevezéseket nem az indokolja, hogy a csiga tudna repülni (nem tud) vagy tüzet hányna (nem hány tüzet, de mondjuk a fecske sem), hanem a sajátos alakja. Nézzék csak:

    Na ebből az állatból láttak néhányat a látogatók a Padre Island National Seashore nevű nemzeti park partjainál, a Texas melletti Padre-szigeten, ami azért említésre méltó esemény, mert viszonylag ritka teremtményekről van szó.

    A CNN beszámol egy Hunter Lane nevű hétéves gyerek esetéről, aki néhány perc alatt rögtön négyet is talált belőle, pedig az apja a lapnak azt mondta, ő harminc éve nyaral ugyanitt, és még egyszer se találkozott kék sárkánnyal.

    Amellett, hogy ritkák, mindössze három centiméter körüliek, és érdekesen néznek ki, azt sem árt tudni a kék sárkányokról, hogy nem veszélytelen állatok. Előszeretettel fogyasztanak ugyanis portugál gályát, amelynek a méreganyagot tartalmazó csalánsejtjeit nem emésztik meg, hanem szépen elraktározzák későbbi használatra. Ha pedig egy arra járó ember megérinti őket, hajlamosak a betárazott sejteket felhasználni a védekezésre, azaz jól megcsípni az óvatlan nyúlkálót.

  • Egy órán keresztül állt szögeken a 11 éves Karolina Csernih, aki ezzel állítólag rekordot döntött. A jekatyerinburgi kislány ezt a II. világháború végének 75. évfordulójára időzítette, egyúttal ezzel megdöntötte az egy hónap alatt megdöntött rekordok rekordjának számát is – írta a Newsru.com. Tud követni? Én már elvesztettem a fonalat, inkább felsorolom a rekordokat:

    • egy perc alatt ötvenszer fekve kiemelt 20 kilogrammot;
    • 22 percen át fejen állt;
    • egy perc alatt 14-szer borított át egy 70 kilós abroncsot;
    • 22 percig kitartott egy 16 kilós súlyt;
    • 30 méterre elhúzott egy egytonnás autót;
    • 20 kilót emelt szögeken állva.

    Itt van az egyik:

    A lányka 38 kilogramm, és lehet, hogy van a rekordok között ügyesen megválasztott kategória – meg nem is Guinness, bizottság sem látszik a közelben a házi videón –, de azért nem rossz, bár annak, hogy mindennek mennyi értelme van, döntse el ön!

    A gyerekrekordok

      

  • Általános iskolás fölső tagozatos koromban egészen a járási bajnokságig vittem az elsősegélynyújtó versenyen való szereplést

    – mondja Orbán Viktor miniszterelnök abban a videóban, ami vasárnap, a mentők napján jelent meg a Facebook-oldalán. Orbán Győrfi Pál mellett ül egy autóban, egy színes maszkban. Kiderül a videóból az is, hogy Győrfi 37 éve dolgozik mentősként. „Gyerekkori szerelem" – fogalmaz Győrfi, aztán elmondja, hogy szerinte ez a munka a világ leggyönyörűbb hivatásai közé tartozik, ami ráadásul az utóbbi időben egyre „divatosabb" a fiatalok körében.

    Aztán megérkeznek a józsefvárosi mentőállomásra, ahol Orbán elmondja többek között, hogy milyen hálásak a mentősök munkájáért, a helytállásukért, a bátorságukért.

    Hogy kell ezt mondani? Odatették magukat. Köszönjük szépen. Vigyázzanak magukra!

  • A kifejezetten videocsetelésre kifejlesztett applikációkban általában lehetőség van arra, hogy az ember saját hátteret állítson be magának, némelyikkel még greenbox is létrehozható, vagyis egész nagy teret engednek arra, hogy az ember egyedi környezetből jelentkezzen be egy-egy hívásba.

    A Waczak Szálló egy jól ismert díszleteleme
    A Waczak Szálló egy jól ismert díszleteleme

    Ez feltűnt a BBC Archives dolgozóinak is, és szabadon hozzáférhetővé tettek egy rakás korábbi BBC-s műsor néhány jellegzetes díszletéről készült képet.

    A gyűjteményben rengeteg műsor közül válogathatunk, vannak olyan itthon is ismert sorozatokhoz tartozó képek, mint a Dr Who vagy a Waczak Szálló, de olyan legendás műsorok díszleteit is le lehet tölteni, mint a Top of The Pops.

    Persze a megoldás kicsit fapados, de szórakoztató, a felhasználók ezeket a képeket háttérképeknek beállítva egy kicsit tényleg úgy érezhetik magukat, mintha a kedvenc műsorukból jelentkeznének be a baráti távsörözésre vagy munkahelyi megbeszélésre.

  • Az elmúlt két hónapban komoly rohamot állnak ki az élelmiszer-házhozszállítással foglalkozó cégek. Csúsznak a korábban megszokott határidők, vadászni kell a megnyíló időablakokra, és sokszor a megrendelt termékek is kifogytak a raktárból.

    A megnövekedett forgalom mellett könnyebben csúsznak be hibák is, ugyanakkor a következő történet még így is nagyon vicces.

    Mint olvasónk jelezte, S-Budget passzírozott paradicsomot rendelt a Spartól, majd a szállítás után vette észre, hogy a megrendelt termék helyett Pre-Vital felnőtt macskáknak készült teljes értékű állateledelt kapott. Mint olvasónk meséli, nagyon nem esett kétségbe, az emelten volt macskatulajdonos, neki ajándékozta a helyettesítő terméket.

    A "helyettesítés" azért így is mókás, mint azt a házhozszállítás szabályainál olvashatjuk:

    Sajnos minden igyekezetünk ellenére előfordulhat áruhiány. Amennyiben egy termék rövid ideig nem szállítható, akkor igény szerint egy megegyező vagy magasabb árú helyettesítő terméket tudunk szállítani."

    Azt csak remélni lehet, hogy maga a cég sem gondolja úgy, hogy a nevezett macskakaja megegyező a saját márkás paradicsomszósszal.