80 találat az Indexről, és a környékéről.
Nem vizsgált ki egy korábbi gyermekbántalmazási ügyet.
A gyermekvédelmi főigazgató feljelentést tett fizikai bántalmazás gyanúja miatt.
A párt szerint lassan minden héten hírt kapunk gyermekbántalmazásról.
Korábban azt mondta, hogy vállalja a következményeket.
Nem örülnek a helyi lakosok.
Miközben a család a Balatonon nyaralt, ő egyedül maradt otthon, hogy ellássa a tanyai munkákat.
Nyomoz a hatóság.
Egy sajtótájékoztatót is tartott az ellenzéki párt a témában.
2024.07.24. 09:20 Módosítva: 2024-07-24 21:17:00
A szakértő szerint megdöbbentő, hogy a földön fekvő gyermekhez senki sem mert odamenni, már régóta tarthatott a lelki terror.
Az Edda frontembere vallja, a sport példamutatásra tanít.
A nő korábban sírva nyilatkozott arról, mit tett vele az 56 éves férfi.
Úgy véli, a sajtó állítja be erőszakos embernek.
Akár öt évet is kaphat tettéért az agresszív férfi.
A szolnoki kalandparkban történt eset rengeteg problémára hívja fel a figyelmet a gyermekbántalmazás kapcsán.
A rendőrség garázdaság vétség gyanúja miatt indított nyomozást.
Sorra jelentkezik a többi áldozat is.
A volt rendőrtiszt eltörte volna a karatemester mindkét térdét a történtek után.
Nem elszigetelt, egyedi eset a Szolnokon bántalmazott kisfiúé: a gyermekekkel való rossz bánásmód elterjedtebb, mint azt szeretnénk hinni.
A férfi börtönbe is kerülhet.
A miniszterelnök úgy véli, ez következményekért kiált.
Az internetre kikerült videóból tudta meg, hogy mi történt.
Az MKSZ és az egész karatetársadalom mélységesen felháborodott az eseten.
A küzdősportedzőként tevékenykedő férfit korábban Novák Katalin is kitüntette.
"A gyerek megütése mindig egy tünet" - mondja dr. Gyurkó Szilvia.
A férfi a vád szerint iskolaigazgatóként testileg és lelkileg is fenyítette a kiskorúakat.
A fenyítés akkor sem lehet az eszköztár része, ha nevelési célzattal történik.
Ártatlannak tartja felségét Gór Csaba fideszes politikus, mégis átadja a polgármester-jelöltséget.
Védője szerint nem a vádlott bántalmazta a gyerekeket, hanem pont fordítva történt.
A fővárosi eseti bizottság nem vizsgálná a baloldali kormányok idején történt gyermekvédelmi bejelentéseket.
Állítólag meg is alázta a rábízott kiskorúakat.
A nő az interneten adott gyermeknevelési tanácsokat.
2024.02.17. 07:32 Módosítva: 2024-02-19 09:50:00
Több tízezren tüntettek pénteken a gyermekbántalmazás ellen a Hősök terén.
Pénteken a Hősök terén szervez tüntetést néhány magyar híresség, hogy közösen lépjenek fel a gyermekbántalmazás ellen.
Az eset egy táborban történt, a nyomozás óta nem zenélhetnek a gyerekek.
Lelkipásztori fizetéskiegészítéséről mondott le.
Mindkét szülőt letartóztatták.
Törvényjavaslattal lépnének fel ellenük.
Egymást is bántották a szülők.
A gyámhatóság azonnal megszüntette szülői felügyeleti jogát.
2023. szeptember 13., 18:27
Egy vécében végzett a csecsemővel.
2023. szeptember 1., 20:13
Ruby Franket gyermekbántalmazás miatt letartóztatták.
2023. augusztus 9., 08:00
A nyomozás közben két FBI-ügynököt is megöltek.
Pont került az ügy végére.
Élt a világon egy Sally Horner nevű lány, akit 11 évesen rabolt el „mostohaapja”. Ő volt a hús-vér Lolita.
Ketrecbe zártak és botokkal ütöttek egy fiút Romániában.
2022. november 20., 10:06
A kanadai Kamloops Indián Bentlakásos Iskola borzalmainak őslakos gyerekek tömegei váltak áldozatává.
Egy év alatt ez a hatodik kivégzés egy amerikai államban.
2022. szeptember 28., 20:48
Nemes ügy mögé álltak be.
2022. szeptember 9., 10:22
Szóváltásba keveredtek.
2022. augusztus 31., 16:15
A szakemberek szerint a pszichoszociális szorongás okozhatta az esetszám-növekedést.
2022. augusztus 8., 11:11
A hétéves fiú azonnal belépne a rendőrséghez, a nevelőanyja rosszul van, hogy máris kijöhetnek a börtönből.
Belső vizsgálat indult a gyermekbántalmazási botrány miatt.
Harminc évet kapott a nevelő, lesújtók a történtek.
Drámai történet.
Hope Solóra ájultan találtak rá egy gépjármű volánja mögött – kétéves ikrei társaságában.
A sportban megjelenő gyermekbántalmazás példája az orosz műkorcsolyázó esete: Kamila Valijeva gyermek mivoltával senki egy percig sem törődött.
Éveken keresztül testileg és lelkileg is bántalmazta négy gyermekét fakanállal, szíjjal vagy horgászbottal.
A gyermek összesen 47 zúzódást szenvedett.
Három évvel ezelőtt indult a nyomozás.
A picit egy hatalmas masnival a fején, néhány hetesen mutatta be először TikTok-követőinek a 27 éves nő.