Egy ültő helyünkben végigdaráltuk Stephen King kedvenc misztikus sorozatát
A Kiút (From) alapszituációja pont olyan, mintha egy Stephen King-regénybe lapoznánk bele. Egy házaspár, Tabitha (Catalina Sandino Moreno) és Jim (Eion Bailey) a két gyermekükkel, a tinédzser Julie-val (Hannah Cheramy) és a család legfiatalabb, de élénk képzeletű tagjával, egy Ethan nevű kisfiúval (Simon Webster) utazik az országúton, amikor furcsaságba botlanak. Az előrehaladásukat egy kidőlt fa és a körülötte baljóslatúan repdeső madarak akadályozzák. Innen indul a Matthews família számára egy hosszú pokoljárás, amikor rájönnek, hogy egy rémálomba illő kisvárosban ragadtak. Egy olyan településen, ahol a lakosok el vannak átkozva, és nincs kiút számukra. Ha mindez nem lenne elég, éjszakánként vérszomjas, vámpírhoz hasonló lények jönnek elő, hogy kínozzák a szerencsétleneket, csak a seriff, Boyd (Harold Perrineau) leleményességének, és az általa talált, a rémségeket távol tartó talizmánoknak köszönhető, hogy nem tépik össze őket a szörnyetegek nagy magabiztossággal.
Adjuk hozzá még mindehhez, hogy a Kiút városkájában, vagy ahogy a rajongók emlegetik, Fromville-ben még különös látomásoktól szenvedő egyének, mint a hangokat halló Sara (Avery Konrad), illetve a második évadban érkezett, kimonóba öltözött boszorkánnyal eszmét cserélgető Elgin (Nathan D. Simmons), és a fura terhességbe eső Fatima (Pegah Ghafoori) is bonyolultabbá teszik az összképet. Na, és akkor még nem beszéltem a romokról, ahol láthatóan lehetséges az időutazás, vagy arról a hátborzongató gyerekhangról, mely egészen sűrűn zongorázik szegény Jim idegein, köszönhetően annak, hogy a férfi elhunyt kisfiaként mutatkozik be.
Ökölbe szorul a kezem tőle, annyira valóságos és pokolian ijesztő egyszerre.
Mindezt Stephen King írta a Kiútra, még amikor a horror mestere a Twitterre posztolgatott (azóta a Threadsre vándorolt át a veterán könyvíró, ugyebár). Nem is kell ennél jobb ajánlólevél a 2022-ben még az Epixen, majd 2023-tól az MGM+-on, nálunk a Maxon adott szériához, amelyet egyébként a Lost alkotói jegyeznek. Ennek köszönhető a misztikus tálalás, hogy hétköznapi embereket szorítottak extrém, megmagyarázhatatlannak tűnő körülmények közé az írók. Ráadásul, a szemfülesek még azt is észrevehetik, amellett, hogy a Kiút főszereplőit simán meg lehet feleltetni a Lost szereplőgárdájával, hogy itt-ott az aláfestő zenéknél felcsendülnek a Pokoli Édenben használt dallamok.
Kegyetlenül megdolgoztatta az agytekervényeinket Hugh Grant új vallásos thrillerje
Hugh Grant kapcsán mindenkinek a jóképű, sármos brit színész jut eszébe, aki karrierje javában romantikus komédiákban, a könnyedebb műfaj olyan darabjaiban tette a szépet a nőknek, mint a Bridget Jones, a Sztárom a párom, esetleg az Igazából szerelem. Pedig hát az elmúlt években az amúgy öntörvényű és magának való, 64 éves színész elkezdett tudatosan távolodni attól a skatulyától, amibe a szakma beleszorította. Grant ugyanis elkezdett a gonoszabb karakterek felé kacsintgatni, a Dungeons & Dragons: Betyárbecsületben és a Paddington 2-ben is viccesedve, de odalépett a jófiúknak, ahogy csak tudott. 2024 teléig, egészen pontosan november 21-ig kellett várnunk arra, hogy Hugh Grant végre bevállaljon egy igazán ördögi szerepet. Tette mindezt a hazai mozikban is látható, Eretnek (Heretic) című A24-es pszichológiai thrillerben.
Az Eretnek története két hittérítővel indít, a végtelenül visszafogottan öltözködő és szendén viselkedő Barnes nővér (Sophie Thatcher) és Paxton nővér (Chloe East) egy padon üldögélve, el-elpirulva beszélik ki a szex és a pornónézés rejtelmeit, hogy aztán megint a hátukra vegyék a várost, és a lakosokhoz bekopogtatva új embereket vegyenek rá, hogy lépjenek be a mormonok közé.
Az Eretnek azzal a kérdéssel játszik el, hogy mi lenne, ha két csillogó szemű hittérítő rossz ajtón kopogna be.
Persze a filmben, amikor rövid felvezetés után a leányzók a ránézésre is hátborzongató házikóban élő Mr. Reed (Hugh Grant) csengőjét nyomkodják kitartóan, még nem sejtik, miféle borzalmak várnak rájuk odabent. Merthogy optimisták, bíznak az istenükben és az emberek jóindulatában.
De vajon tévesen? Mindennel kapcsolatban tévednek? Ezeket az egyszerűnek tűnő, ám bonyolultnak bizonyuló kérdéseket teszi fel ez az új pszichológiai thriller, amely némiképp üdítő módon, ahelyett hogy Hugh Grant kezébe baltát adna, és a kvázi főgonosz vérben forgó tekintettel, néhány jumpscare-rel a hóna alatt üldözné szegény mormon kislányokat... nos, az Eretnek egészen másik irányra szavaz.
Az új Dűne-sorozat pont arról szól, amitől napjainkban a legjobban rettegünk
Sokáig megfilmesíthetetlennek hitték, még David Lynch is olyan csúnyán belebukott a feldolgozásába, hogy a rendező a mai napig inkább hallgat saját Dűne-filmjéről. Azonban a Legendary Entertainment végre valahára belenyúlt a tutiba, amikor Denis Villeneuve-öt bízták meg, hogy készítse el nagyvászonra a klasszikus, Frank Herbert által 1965-ben írt sci-fit. A 2021-es első film hagyott kívánnivalót maga után, viszont a Dűne második része már olyan szinten mozgott, hogy simán modern klasszikusnak, a vizuális történetmesélés mesteri példájának mondható, pedig alig pár hónapja mutatták be.
Nem véletlen, hogy a Dűnét a mozikban sikerre vivő Legendary stúdió egy tévésorozatot is célul tűzött ki, és franchise-t kezdtek építeni, elvégre Villeneuve filmjei együtt simán átlépték az 1 milliárd dolláros bevételt világszerte, annak ellenére, hogy az első részt a koronavírus-járvány és az HBO Maxon való egyidejű bemutatás is sújtották.
A Maxon november 18-tól látható Dűne: Prófécia legalább akkora kreatív pokoljáráson ment keresztül, mint a mozifilmes adaptációk. Jöttek-mentek az alkotók, maga Villeneuve is kiugrott a projektből, és a részben Magyarországon forgatott, hat részes előzményszériát jócskán újra kellett írni és dolgozni, mire megkapta végső formáját. A showrunner, aki kipofozta a Dűne-sorozatot, az az Alison Schapker volt, aki íróként az Aliason is közreműködött, de a Lost írószobájában is kiemelkedő munkát végzett az ABC-klasszikus második és harmadik évadán, később pedig dolgozott a Fringe című FOX-os sci-fin. A képet némileg árnyalja, hogy Schapker kezében az Altered Carbon hatalmasat bukott, de második etapja is, ami megpecsételte a netflixes sorozat sorsát. Nem igazán lehetett tehát kiszámolni, hogy a Dűne: Prófécia vajon milyen lesz.
Csak hab a nem túl étvágygerjesztő tortán, hogy az új Dűne-sorozat Frank Herbert fia, Brian Herbert és Kevin J. Anderson előzményregényén, A dűne nővérein alapszik. Ezekről a könyvekről tudni kell, hogy az eredeti hat Dűne-regényhez képest, amelyeket Frank Herbert jegyzett, nem annyira jó a megítélésük, inkább pénzlehúzásnak, új bőr lehúzásának lettek elkönyvelve a tősgyökeres rajongók által. Olyan sztoriknak, amelyek a Dűne világában játszódnak, de az általuk megütött minőséget illetően inkább illenek be a fanfiction kategóriába, mint hivatalos, kánonbeli könyveknek.
Maradj csak szenvedő, irányítható és gyermek
Könnyű belátni, hogy a drogfüggőség témakörét már számtalan módon feldolgozták, körbejárták. Elég kétséges, hogy a témában lehet újat mutatni és mondani. Miklós Ádám dokumentumfilm–rendező új alkotásában, a Mélypont érzésben erre tesz kísérletet. Nagyon úgy tűnik, hogy sikerrel.
Miklós Ádám két magyar fiatal (Szilveszter és Boróka) leszokási kísérletét követte picivel több mint egy éven keresztül. Mindeközben a két szenvedélybeteget a Megálló Csoport segítette a leszokásban. Az alapítvány különlegessége, hogy olyan tevékenységeket kínálnak, amelyek egyszerre segítenek a szer- vagy viselkedési függőség leküzdésében, valamint az élet rendbehozatalában. Ráadásként hosszú évek óta tiszta, egykori szerfüggő segítők mentorálják a hozzájuk fordulókat.
Ryan Reynolds felesége miatt újraforgatták a Deadpool & Rozsomák végét
Shawn Levy, a Deadpool & Rozsomák rendezője és Ryan Reynolds, a film egyik főszereplője a mű rendezői kommentárral ellátott lemezes változatában elárulták, hogy Blake Lively egy megjegyzésének köszönhetően kevesebb mint két nap alatt újraforgatták a film végét – írja a Variety.
Blake Lively a filmben Lady Deadpool hangjaként tűnt fel, és egyébként Ryan Reynolds felesége, akivel négy közös gyerekük is van.
A színész elmondta, hogy az ilyen típusú filmek esetében az újraforgatás többhetes procedúra, de jelen esetben Matthew Macfadyen beszédének felvétele csak 36 órát vett igénybe.
Az eredetileg a Deadpool és Rozsomák befejezésben a két szuperhős megmenti a világot azzal, hogy elpusztítja az Időhasítót, és ugyan úgy tűnik, hogy nem élik túl a procedúrát, hamar kiderül, hogy életben vannak. Ezt a jelenetet az újraforgatás alatt úgy módosították, hogy Deadpool és Rozsomák életben maradásának kérdésére késleltetve adtak választ.
Jeff Goldblum fiai már kitalálták, mit szeretnének örökölni apjuk 40 millió dolláros vagyonából
A 72 éves Jeff Goldblum, a Kaos Zeusza már gondolkodhat végrendeletén, mert két kiskamasz fia kitalálta, mit szeretne örökölni utána – olvashatjuk a Daily Mailen.
A kilencéves Charlie és a hétéves River, akiket 41 éves feleségével, Emilie-vel nevel, hirtelen elkezdtek érdeklődni a divat iránt, és apjuk szekrényét feltúrva lelkesen nézelődnek, kutakodnak a márkás holmik között. Goldblum elárulta, már kinézték, mit szeretnének lenyúlni tőle halála után. De nincs ezzel gondja, sőt tetszik neki az ötlet, hogy már megvan értékes Cartier és Rolex órái tulajdonosa.
Goldblum elég későn, 62 évesen lett apa, de mégsem kényezteti el fiait, nagyon átgondolt és komoly nevelési elveket vall. Elsőszülött fia, Charlie születése előtt egyébként három évig randizott és járt Emilie Livingstone-nal, későbbi feleségével, úgyhogy ezt sem kapkodta el. 2014-ben összeházasodtak, és jött a családalapítás. Erről az Independentnek a színész úgy beszélt nyár végén,
csodálatos dolog, amiben minden érzelem a felszínre bukkan, és kénytelen vagy mindig javítani magad, mert te vagy a gyerekek mintája, példaképe. De ez nagyszerű feladat és lehetőség is.
Azt is hozzátette, nem szeretné, hogy a fiúk felnőtt korukban az ő 40 millió dolláros vagyonára hagyatkozzanak, találják meg saját útjukat és munkájukat. Fontos, hogy saját maguk érjék el céljaikat, és ő nem akarja megtenni helyettük, amit nekik kell. Ők találják ki, mire van szükségük, mit szeretnek, mi a szenvedélyük. És ha olyat is kell tenni, amit nem szeretnek, hát muszáj, hogy elérjék a távolabbi célt. Jeff Goldblum szerint azt kell elsősorban kitalálni, hogy mire van szükségük, és ez hol metszi egymást azzal, amit szeretnek, és mit tehetnek, hogy ezeket összehangolják.
„A csók egy baromság” – Ridley Scott cáfolta Denzel Washington állításait
Ahogy a Variety faggatta a rendezőt a vörös szőnyegen, és a két férfi közti csókról kérdezték, egyszer csak kibukott belőle, hogy:
Ez egy baromság. Sosem csináltak ilyet. Csupán eljátszották a pillanatot.
Ennek ellenére Denzel Washington egészen mást mondott. A kétszeres Oscar-díjas színész szerint a készítők, köztük az Oscar-jelölt Scott elgyávult, és emiatt nem kerülhetett be a csókjelenet, ahol valójában a „halál csókját” adja az egyik karakternek, akit később megöl.
Jönnek az ünnepek, kötelező jól érezni magad
Az örömelv mozgatta fogyasztói társadalom tagjaiként többnyire nem vágyunk semmi másra, mint egy kis kikapcsolódásra, felhőtlen szórakozásra. A lényeg, hogy mindig legyen nagyon jó. Herendi Gábor új filmje, a Futni mentem az említett igényeket akarja kielégíteni: nevettetni, szórakoztatni akar. A kérdés nem más, mint hogy sikerül-e neki.
Herendi Gábor rutinos rendező, ha a nézőszámot vesszük, akkor a legsikeresebb honi direktor, akinek olyan kasszasikereket köszönhetünk, mint a Valami Amerika, a Kincsem vagy a Toxikoma. Pontosan tudja, érzi, hogy mire vevő a nagyközönség. Boszorkánykonyhájából jól sikerült és kevésbé eltalált fogások is kikerültek már.
Lehetetlennek tűnő vállalkozás
A Futni mentem egyértelműen a jobban sikerült alkotásai közé tartozik, mert nem akar több lenni, mint ami, profin megkomponált romantikus vígjáték, amire az ünnepek közeledtével, a karácsonyi ajándékok vásárlása közben szívesen beülnek az egyébként megtépázott idegrendszerű családtagok.
Érthetetlen, miért találnak egymásra, megérdemeljük, ha bedőlünk képzelt vágyainknak
A női főszereplő (Laura Dern) Oscar-díjas, a rendező (Susannah Grant) Oscar-díj-jelölt, a vágó (Kevin Tent) kétszeres Oscar-díj-jelölt, a férfi főszereplő pedig maga Liam Hemsworth... Ebből is látszik, hogy egy történetet elmesélni, főleg ha romantikus, nem könnyű, az alkotók hiába dolgoznak sztárokkal. A Magányos szívek menedéke elvileg románc a Netflixen, Marokkó szépséges tájain játszódik, csak éppen romantikusnak nem mondható, mert a történet sem nagyon hihető.
Igen, talán ez a film legnagyobb baja: nem hihető. Ha már romantikát akarnak elénk tolni, hagyni kellene, hogy üssön, fájjon, érezzük, hogy a szerelem mindent, de tényleg mindent legyőz, akkor is, ha abba mindenki belepusztul.
Ez a film azonban ránk akarja erőltetni egy 50+-os írónő, Katherine Loewe (Laura Dern) és egy harmincas pasi, Owen Brophy (Liam Hemsworth) meg sem születő szerelmét. Nem, nem a két főszereplő közötti korkülönbséggel van a gond, hiszen ha a szerelemnek dúlnia kell, hát akkor dúljon; ha pedig lassan, észrevétlenül születik, oson a pitvarokon, kamrákon át az erekben csöndesen, akkor bújjon a bőrünk alá. A gond ott van, hogy a Magányos szívek menedékében
semmi nem dúl, semmi nem oson.
A színészek között nincs kémia – a helyes vagyok, híres és okos, vagy éppen sármos és kigyúrt még aligha ok a feromonok áradására, vagy ha mégis, akkor a szerelmet pontosan így kell megölni a filmvásznon. Úgy és azzal, hogy el akarjuk hitetni, hogy ez most tényleg szerelem, miközben nem az. Bár lennének csak barátok, azzal semmi gond nem volna. Igaz, a filmiparban olyan kategória nem nagyon van, hogy barátkozós, vagy ha mégis, az pont ilyen lehetne.
Nincs kémia, nincs szerelem
S hogy két kiváló színész ennyire nem tudja elhitetni, hogy vágynak a másikra, az annak köszönhető, hogy a filmbéli karakterek között sem nagyon zizeg semmi. Katherine és Owen olyannyira kétdimenziós alak, hogy ennyi erővel az űrben is lebeghetnének, szkafanderben. Nehezen hisszük el, hogy magányosak, s hogy a szívük dobbanása a történet bizonyos pontján éppen ugyanakkor és ugyanazért hagy ki.
Olyan ez az új film, mint egy tündérmese, csak rengeteg meztelenkedéssel
Túl sok ideig nem várakoztat az Anora című, a magyar mozikban november 7-e óta vetített új romantikus komédia, már ami a meztelenkedéssel vegyített polgárpukkasztást illeti. Rögtön az első jelenetben tangás szexmunkások pucsítanak az arcunkba a vászonról, miközben hétköznapi amerikai fickók ölében vonaglanak meztelen keblekkel. Brooklynban járunk, egy éjszakai klubban, itt dolgozik a címszereplő Anora, vagy ahogy ő jobban szereti, Ani (Mikey Madison) éjt nappallá téve, és próbálkozik minél több pénzt kiszipolyozni szerencsétlen flótásokból, és afféle ötperces barátnő élményét kínálva újra és újra visszacsábítani őket a mulatóba.
Anora élete akkor vesz váratlan fordulatot, amikor a night-clubba betéved Vanya (Mark Eydelshteyn), egy szemtelenül fiatal orosz siheder, aki olyan eszkortot kér, akivel nem muszáj angolul társalognia. Mit ad isten, Ani pont ilyen, ám amikor először odamegy flörtölni a sráchoz, még fogalma sincsen, mekkora drámába keveredik a későbbiekben. Nekünk, nézőknek sincsen, de az író-rendező, Sean Bakerből kiindulva, aki olyan életszagú, nagybetűs amerikai filmdrámákat hozott az elmúlt években nekünk, mint például a nihilben fuldokló 2017-es Floridai álom, illetve jó mélyen megkapargatta napjaink szexmunkásainak rögvalóságát a Tangerine-nel és a Vörös rakétával… sejteni lehet, hogy ez is egy olyan sztori lesz, ami a végén csúnyán képen töröl és kijózanít.
Annak ellenére is, hogy az Anora első negyven perce a hedonisták nedves álma. Miután a szendének tűnő Ani és a ficsúr Vanya a létező összes pózban szexeltek, és a lány olyan erotikus táncokat lejtett, amelyektől egy valódi eszkort is elpirulna, a két fiatal valahogy Las Vegasban köt ki, ahol hirtelen ötlettől vezérelve összeházasodnak. Nyilván ez az a pont, ahol az addig aranyos, szexuálisan túlfűtött film valami másba csap át, hiszen az orosz oligarcha szülők nem nézik jó szemmel, hogy a fiuk egy – az ő szemükben – prostituáltat vett el. Oda is küldik fogdmegjeiket, hogy kapják el a fiút és a lányt, és kerül, amibe kerül, de tegyék semmissé a frigyet.
Visszatért a kedvenc sci-fi-sorozatunk, és izgalmasabb, mint valaha
Tagadhatatlan, hogy A siló egy kicsit a Lost nyomvonalán halad, már abban az értelemben, hogy egy misztikus, nagy költségvetésű sorozat, amelynek a legnagyobb vonzereje, hogy epizódról epizódra amennyi új rejtélyt dobál be, néha azért egy-egy választ is odarak a kíváncsi néző elé az asztalra. Az alapszituáció, amely Hugh Howey magánkiadásban megjelent regényein alapszik, rögtön megcsinálja a hangulatot némi borzongáshoz, elvégre A silóban egy olyan jövőben járunk, ahol elpusztult a világ, az emberiség maradéka pedig a föld alatt, egy hatalmas, emeletes házhoz is hasonlítható bunkerben kénytelen túlélni. Szigorú szabályok vannak, a siló elhagyása olyannyira tabunak számít, hogy akinek elhagyja a száját, hogy ki akar menni, arra védőfelszerelést raknak, megkérik, hogy takarítsa le a külvilágot mutató kamerákat, és mehet isten hírével...
Igen, kicsit diktatórikus a hangulat, a seriffnek és a korrupt politikusoknak van a legtöbb hatalom a kezében, a többiek meg afféle szorgos hangyák, akik azon fáradoznak, hogy a silóban ne menjen el az áram, legyen étel, meg miegymás. Máskülönben meghal mindenki.
Ami a mitológiáját illeti, A siló egy iszonyatosan izgalmas néznivaló, tudjuk, hogy volt egy lázadás, de nem mutatják. Tudjuk, hogy egy ponton majdnem bekrepált a főgenerátor. Na, és azt is tudjuk, hogy az előző seriff és neje odáig hajszolták magukat az összeesküvés-elméletekkel, hogy végül mindketten tettek egy, az egészségükre ártalmas kirándulást odakintre. Merthogy meggyőzték magukat, hogy az apokalipszis csak hazugság, amellyel beetették őket a hatalmasok, hogy láncot rakjanak a lábukra.
Kiderült, miért hagyta ott Kevin Costner a sikersorozatát
Alig pár hónapja, hogy Kevin Costner bejelentette, nem tér vissza a Yellowstone című neowestern főszerepében, az indokról azonban keveset lehetett hallani. Az Index is megírta, hogy a színész májusban a GQ magazinnak elmondta: az eddigi távollétét a felosztott struktúra indokolta. Állítólag részt vett volna az ötödik évadban is, ám annak két részre szakítása bezavart a Horizont-projektbe. Costner ugyanis az utolsó másfél évben már párhuzamosan dolgozott a saját filmjén és a sorozaton is.
Kevin Costner szerint a Yellowstone forgatókönyve olyan sokáig nem jutott el hozzá, hogy már csak egy hete maradt befejezni a sorozat forgatását, mielőtt belekezdett volna a másik projektbe. A színész csalódott, hogy sem a Paramount, sem a 101 Studio nem kelt a védelmére.
Az indokról a People magazin információi szerint a forgatókönyv hiánya tehetett, ugyanis Costner egy időre otthagyta a filmes stábot, hogy a Yellowstone csapatával dolgozzon, azonban a helyszínen tapasztalta, hogy nincs is nekik forgatókönyvük.
A végén azt olvashattátok, hogy azt mondtam: »Nézzétek, a saját filmemet csinálom. Ha azt akarod, hogy egy hetet dolgozzak, mert meg akarsz ölni, vagy bármi mást, akkor tudok adni neked egy hetet.« Tényleg nem volt annyi hetem, hogy adjak nekik egy hetet, de azt mondtam, hogy megteszem. Aztán ezt úgy forgatták, hogy csak egy hetet akartam dolgozni
– fogalmazott Kevin Costner.
A színész hozzátette, hogy soha nem a Yellowstone iránti elkötelezettsége volt a kérdés, hanem inkább a rajta kívül álló tényezők örvénye, ami kihívássá tette a dolgokat. Costner arról is beszélt, hogy a sorozatban részt vevő többi szereplőtől nem kapott támogatást, amit meglehetősen furcsának talált a részükről.
Szimpla szerelemnek indult, végül sosem látott gazdagság lett a jutalmuk
Ezt a filmet azoknak ajánlom, akik ezeket is szerették: Szerelmünk lapjai, Üzenet a palackban, Séta a múltba, Ház a tónál, Adeline varázslatos élete. Persze, a Hosszú utazás más, és mégsem. S hogy miért? Mert kellően romantikus. Mert ebben filmben két idősíkon fut a történet, a fiatalok kapcsolata mindkettőben szimpla szerelemnek indul, jutalmuk azonban sosem látott, érzett és tapasztalt gazdagság lesz.
Pedig, jesszus, a Hosszú utazás tényleg úgy kezdődik, mintha valami nyálas rodeós-cowboyos történettel kínálnának meg minket, ám – és nagy szerencsénkre – a történetbe bekerül egy másik eseményszál is, ráadásul egy másik idősíkon, amitől a történet igazán elkezd működni.
A film Nicholas Sparks 2013-ban megjelent The Longest Ride (magyarul Hosszú utazás) című regénye alapján készült, és hangulatában nem véletlenül emlékeztet
- a Szerelmünk lapjaira, hiszen az a film Sparks The Notebook című regénye alapján készült;
- az 1998-ban megjelent Üzenet a palackban című Sparks-regényre, amelyből 1999-ben készült film azonos címmel (Message in a Bottle);
- az A Walk to Remember (magyarul Leghosszabb út) címmel 1999-ben megjelent Sparks-regényre, amelyből 2002-ben (magyarul) Séta a múltba címmel készült filmes feldolgozás.
A Hosszú utazás azonban más, még akkor is, ha az ebben megírt párhuzamos történet ezúttal is egy fiatal pár szerelmének kibontakozásáról, valamint az időskor magányáról és két ember le- és megélt szerelmének megmutatásáról szól. Az egymásra találásról, a másik elfogadásáról, a ragaszkodásról és az elengedésről.
Az év legjobb új sorozata egy igazi pokoltúra az alvilág mélyére
Hiába bukott meg a pénztáraknál a Joker 2, húzták le a kritikusok, és gyűlölték egy emberként a nézők a musicalalapokra felhúzott filmet, mégse lehet kijelenteni, hogy a Batman nélküli Batman-adaptációk bukásra lennének ítélve. Mert hát ugyancsak idén, szeptember 19-től kezdődően képernyőre került a Pingvin című sorozat nyolcrészes első évada is, amely hiába játszódott Gotham városában, a lehető legtávolabb tartotta magát a Denevérembertől, ehelyett egy éjsötét, komor és komplex alakításokra felhúzott gengszterdrámát hozott nekünk a Laure LeFranc által, Matt Reeves produceri felügyelete alatt készített alkotás.
A főszereplő, a felismerhetetlenségig maszkírozott Colin Farrell hiába állította azt nemrég, hogy botorság lenne a Pingvint egy másik HBO-klasszikushoz, a The Sopranoshoz hasonlítani. Mert igenis egy olyan szériáról van szó, amely újraírhatja egy picit a zsáner szabályait, és azt, amit napjaink képregény-feldolgozásaitól várunk.
Pingvin és az antihősök visszatérése
Azok, akik azt mondják, hogy az antihősök kora lejárt, és mutogatnak visszafelé az olyan sorozatokra és az általuk hagyott több éves űrre, mint a Dexter, a Breaking Bad, esetleg a Californication, azok nyilvánvalóan egy részt sem láttak a Pingvinből. Merthogy ez a széria a legjobb példa emberemlékezet óta arra, hogy elegendő összeereszteni pár igazán nagy rohadékot, bezárni őket egy olyan ködös, sötét kalitkába, mint a Batman-történeteknek otthont adó nagyváros, és a konfliktusok szinte adják magukat. Elvégre ezek a karakterek arra születtek, hogy kavarják a trágyát, és egymást nyírják, ahogy csak tudják.
Valahogy így eshet meg, hogy a bicegő, magyaros akcentussal beszélő Oz Cobb (Colin Farrell) csak egyike azoknak a főgonoszoknak, akik lubickolnak a szériában. Nyilván a Pingvinnel is számolni kell, és a kegyetlen, a legváratlanabb pillanatokban érkező fordulatok emlékeztetnek is bennünket arra, hogy a főszereplő nemcsak ránézésre, hanem a lelkét tekintve is egy igazi szörnyeteg... Ugyanakkor rajta kívül is bőséggel akadnak olyanok, akiknek nem szívesen fordítana hátat az ember. Már, ha nem akar kést találni benne.
Ez történik, ha karácsonykor szembejön velünk a szerelem
Hol van még a karácsony… de azért már ömlik ránk a „pirosaranyos” hangulat. Persze nem a paprikakrémes, hanem a száncsengős, a hohohohósan mikulásos. A filmipar a Netflixen a Jövő karácsonykor című románccal ismét arra tesz kísérletet, hogy szívünket az ünnepekhez közeledve árassza el a szeretet, igaz, ezúttal inkább csak mosolyt csal az arcunkra – és nem azért, mert ez a film vígjáték volna.
Egyszer, talán egy messzi-messzi galaxisban majd olyan is lesz, hogy egy amerikai karácsonyi film nem Chicagóban játszódik. Ezt mi, földi halandók ugyan aligha éljük meg, és lehet, már ember sem lesz a földön, de Chicagóban novemberben, decemberben akkor is égnek majd a karácsonyi izzók.
Mert tényleg, egyszer valaki megmagyarázhatná már, hogy miért Chicagóban forog a legtöbb karácsonyi film, de azt meg be kell vallani, hogy ennyi ránk löttyintett romantikus film után kicsit már hiányozna is, ha két szerelmes szív nem éppen a tűzőrzők törzsének földjén, a potawatomik szeles városában, a vad hagymában, vagyis Chicagóban találna egymásra.
Lehet, el kellene utazni oda, mert senki ne mondja, hogy szíve mélyén ne vágyna a romantikára.
Vágyunk, vágyunk, persze… igaz, nem feltétlenül olyanra, amilyennel a Jövő karácsonykor megkínál minket. Mert ebben a történetben lakozik némi sterilség, mesterkélten művi, rákényszerítetten LMBTQ-píszí, valamint az is feltűnő, ahogyan a filmipar alkotói nemhogy átesnek a ló másik oldalára, de a lovat sem nagyon képesek megülni.
Mitől lenne romantikus?
Ezúttal azzal gyengítik a filmes élményt, hogy a főszereplők kivétel nélkül afroamerikai, cubanamerikai, lantinoamerikai színészek, az antagonisták, az alkoholisták, a svindlerek pedig főként euromerikaiak. Ez nyilván nincs így a valóságban, ahogyan mindezt fordítva sem állíthatnák, és éppen ettől válik érthetetlenné, hogy akkor ebben a filmben miért alakult így. Ezúttal jelzem az alkotóknak, hogy egy történet nem attól lesz érdekes vagy egyedi, ha a mindennapitól eltérőt mutat, ábrázol, hanem attól, ami és ahogyan velünk, emberekkel történik. Mert jól vagy rosszul bánunk a másikkal, mert felkelünk, alszunk, megyünk át az életen.
Miközben azzal nincs gond, ha egy történet főszereplői kizárólag az Egyesült Államok afroamerikai közösségének tagjai közül kerülnek ki, mert minden, amit látunk, velük történik. Legyen így. És azzal sincs gond, ha ezt meghintik nem kevés LMBTQ-val, mert ha a valóság ilyen, akkor a történet is legyen ilyen. Csakhogy ez nyilvánvaló fikció, mármint a film története, és ez a fikció olyan világba röpít el minket, amely ennyire sterilen és píszín azért nem létezik.
A valóság ennél sokkal érdesebb, színesebb és bonyolultabb.
Ezzel csak arra szeretnék utalni, hogy ha egy romantikus történetet ennyire eltolunk egy képzelt világba, senki ne csodálkozzon azon, ha a szándék, nevezetesen az, hogy szívünket az ünnepekhez közeledve árassza el a szeretet, nem ér célba. Így csupán egy elképzelt történetet látunk, és nem értjük, hogy miért nem lehet ezt úgy megírni, hogy hihető is legyen.
Jimmy Kimmel lapátra került, meglepő műsorvezetője lesz a 2025-ös Oscar-gálának
Conan O’Bryan személyében új műsorvezetője lesz a 97. Oscar-gálának, amit március 2-án élőben sugároz az ABC csatorna és az itthoni tévék – írja a The Hill.
A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia vezérigazgatója, Bill Kramer és az elnök, Janet Yang közös nyilatkozatban nevezte O’Brient „tökéletes embernek” a feladatra, mert ragyogó a humora, gyakorlott műsorvezető, és imádja a filmeket is. Hozzátették, hogy különösen ügyesen tud kapcsolatot teremteni a közönséggel, és rá tudja venni a nézőket arra, hogy tisztelegjenek a díjátadó szereplőinek.
A 61 éves O’Brien nagy tévés veterán, évekig dolgozott az NBC Late Night című műsorának arcaként, mielőtt 2010-től 2021-ig a TBS Conan című műsorát vezette.
Az elmúlt évek Oscar-gáláit Jimmy Kimmel vezényelte, de miután elmérgesedett a viszonya Donald Trumppal, úgy tűnik, már nem szeretné tovább csinálni. A viszályt Donald Trump kezdte, amikor a közösségi médiában feltette a kérdést, volt-e rosszabb házigazdája már az Oscar-átadónak, mint Jimmy Kimmel. A műsorvezető erre úgy vágott vissza: „Lejárt már a börtönbüntetésed?”.
A Trónok harca sztárja lehet a következő Lara Croft
Sophie Turner tárgyalásokat folytat arról, hogy megkapja Lara Croft szerepét a Prime Video nagyszabású sorozatadaptációjában, amelyet az Emmy-díjas Phoebe Waller-Bridge készít a videójáték-franchise-ból – írja a Deadline.
A Tomb Raidert Jennifer Salke, az Amazon MGM Studios vezetője „epikusnak” nevezte, amikor májusban bejelentette a sorozat megrendelését. Waller-Bridge író és producer a sorozatfelvétel alatt nagy szeretettel beszélt a címszereplőről.
Colin Farrell az Indexnek: Magyarokról mintáztuk a Pingvin karakterét
Ahhoz, hogy a Maxra heti jelleggel érkező drámát az év legjobb sorozatai között emlegessék, nyilván kellett a felismerhetetlenségig maszkírozott Colin Farrell visszatérése, Cristin Milioti meglepően erős debütálása a megtört Sofia Falconét alakítva, de nagy bravúr volt a showrunnertől, a mexikói származású, korábban a Chuckon, az Agents of S.H.I.E.L.D-en és az Impulse című Youtube Red-sorozaton közreműködő Lauren LeFranctól is az, hogy a nyolcrészes évadot így kézben tartotta.
A Pingvin utolsó epizódja kapcsán rendezett sajtótájékoztatón, melyen az Index is részt vett, Colin Farrell jóvoltából nemcsak az derült ki, hogy milyen közvetlen hatással voltak a magyarok Oz Cobb figurájára, de a készítő, Lauren LeFranc is bevallotta nekünk, mely jelenetek megírása jelentette számára a legnagyobb nehézséget.
A kétszeres Golden Globe-díjas és Oscarra jelölt ír színész elárulta a Batman-gonosz megalkotásával kapcsolatban:
„Sok kísérletezéssel járt, mire felvette végső formáját Pingvin karaktere. A hotelszobámban folyton fel-alá járkáltam, és a bicegést gyakoroltam. A beszédtanárommal, akivel most már 7 vagy 8 különböző projekten dolgoztam együtt, rengeteg időt öltünk bele, hogy egyáltalán hogy szólaljon meg Oz Cobb. Vele a Batman-film előtt két hónappal ültünk össze először, Jessica Drake-nek hívják, nagyszerű szakember, szabályos könyvtárat épített az évek alatt a világ legkülönbözőbb akcentusaiból.
Az összes közül azt találtuk legérdekesebbnek, ahogy a magyarok beszélnek angolul, de a dél-afrikaiak angol kiejtését is sokszor meghallgattuk inspirációként.
Ezenkívül egy hetvenes években élt bronxi üzletember beszédére támaszkodtunk, őt is sokat hallgattuk. Úgy raktuk össze a Pingvin karakterét, mintha egy puzzle-ön dolgoznánk. Mire a filmforgatásig eljutottunk, már megvolt a beszédstílusom és a bicegésem is, bár utóbbinak csak a sorozatban vettem hasznát, a 2022-es Batman-filmben vagy autós üldözésben vettem részt, vagy a falhoz voltam láncolva. Ott Oz Cobb fizikai oldalát még nem domboríthattam ki ekkora mélységekben, mint a szériában.”
Irdatlan bukás a Gladiátor II, pedig még a melegcsókot is kivágták belőle
Denzel Washington elárulta, hogy az azonos nemű csókját kivágták a Gladiátor II-ből. A The Independent szemléje szerint egy friss interjúban Washington, aki a kegyetlen üzletembert, Macrinust alakítja Ridley Scott legújabb filmjében, azt a kérdést kapta: „Mennyire meleg a római birodalom?”
Valójában megcsókoltam egy férfit a filmben, de kivették, kivágták, azt hiszem, nyuszik voltak hozzá
– válaszolta a színész. „Egy srácot teljesen szájon csókoltam, és azt hiszem, erre még nem álltak készen. Öt perccel később megöltem. Ez a Gladiátor. Ez a halál csókja” – mesélte a Gayetynek.
Nem ez az egyetlen csók, amit kivágtak – Paul Mescal elárulta, hogy egy közte és Pedro Pascal között rögtönzött csókot is kivettek a filmből.
George R. R. Martin olyat mondott, amitől lázba jöhetnek a Trónok harca-rajongók
A Trónok harca alkotója, George R. R. Martin egy új projektet ígért Maisie Williamsszel, aki az eredeti HBO-sorozatban Arya Starkot alakította. Martin a Not a Blog nevű blogján írt egy nemrégiben tett londoni látogatásáról, és arról is szót ejtett, hogy kivel találkozott és mit csinált. Williams említésével a Tűz és jég dala szerzője utalt arra, hogy egy új projektről beszélhettek.
Maisie Williamsszel is összeültünk egy pizzára és tésztára, és beszélgettünk... Hát, nem, jobb, ha nem megyek bele, nem akarom elkiabálni. De nagyon jó móka lehetne
– írta Martin rejtélyesen. További információkkal azonban nem szolgált, így nem világos, hogy a projekt a Trónok harcához vagy valami egészen máshoz kapcsolódik-e.
Williams 2009-ben, 12 éves korában kapta meg Arya szerepét az HBO fantasyeposzában, amelyet David Benioff és D. B. Weiss alkotott. Tinédzserkorát színészként töltötte a sorozatban, amely nyolc évad után 2019-ben ért véget.
Még sosem láttunk olyan gyalázatosan rossz folytatást, mint a Gladiátor II
A veterán amerikai filmrendezőknek nincsen jó évük. Előbb Francis Ford Coppola fürdött be lázálomba illő sci-fijével, a Megalopolisszal, most pedig Ridley Scott mutatott fel egy olyan folytatást a Gladiátor II személyében… amire ha azt mondanánk, hogy nem túl acélos, akkor túlontúl megengedők lennénk.
Nem is mondunk ilyet, hiszen a magyar mozikba november 14-én érkező, de egy budapesti sajtóvetítésen már két nappal korábban vászonra tűzött produkció ezer sebből vérzik.
A Gladiátor II a legjobb példa arra, hogy miért nem érdemes visszanyúlni egy 24 évvel korábban készült klasszikushoz, azt megbolygatni, sőt meggyalázni egy örökérvényű sztorit; és Russell Crowe, valamint Joaquin Phoenix alakításait kiforgatva egy parodisztikus második részt a nézők elé lerakni az asztalra.
Ridley Scott új történelmi blockbustere Az ébredő Erő című Star Wars-filmre emlékeztető biztonsági játékot játszik, a sztori egy az egyben az első felvonás sormintáját követi. Adott egy Hanno (Paul Mescal) nevű harcos, aki egy afrikai tartományban éldegél, ám egy napon a Római Birodalom bekopogtat az ajtaján, élén egy könyörtelen hadvezérrel, Marcus Acaciusszal (Pedro Pascal). Acacius a numidiaiak szemszögéből véres és szörnyűséges áldozatokkal járó győzelmet arat, melynek Hanno felesége is áldozatául esik, Paul Mescal karaktere pedig egy-kettőre rabszolgasorban találja magát.
Mattra Maximus
Igen, a Gladiátor II főszereplője mattra úgy jár, mint anno a Russell Crowe-féle Maximus: gladiátorként végzi, és az ikercsászárok, Geta (Joseph Quinn) és Caracalla (Fred Hechinger) szórakoztatására kénytelen életre-halálra küzdeni a Colosseumban.
Ami a bevásárlóközpontban történt, azt senkinek nem kívánjuk
Hogyan lehet lelki finomságokat, múltban gyökerező viselkedésmintákat, a tudattalanunk által vezérelt működési mechanizmusokat moziban bemutatni úgy, hogy közben végig egy egész estés nagyjátékfilm izgalmával kövessük a főszereplők életét? A Szerethető (Lovable – Elskling) című norvég filmet premier előtt láttuk, Lilja Ingolfsdottir rendezéséhez – a Cinema City Filmünnep keretében – beszélgetés is kapcsolódott.
Féltem ettől a filmtől, nem azért, hogy majd nehéz érzéseket kelt, és nekem is szembe kell néznem magammal és a félelmeimmel, hanem hogy nem fogja tudni mindezt jól, szórakoztatóan, mégis mélyen, illetve érthetően, de nem szájbarágósan megmutatni.
Titkon arra számítottam, hogy majd megint látok egy idegbeteg nőt, aki őrlődik a gyereknevelés és a karrier között, mindezért nyilván a férjet hibáztatva, amiben igaza is van, meg nem is. Szóval láttunk már ilyet, és nem biztos, hogy a vasárnap esténket ilyesmivel akarjuk tölteni.
Elment Törökországba, aztán kénytelen volt elhagyni Magyarországot
Utolsó kaland. Ez is lehetne Kázsmér Kálmán dramatizált dokumentumfimjének címe, a Bartók nyomában ugyanis elsőre kissé tompának tűnik, ám kétségtelenül pontos. A film abba a világba repít minket, amikor Európára már ráereszkedett a második világháború árnyéka, és ennek ismeretében még izgalmasabbnak tűnik Bartók Béla anatóliai kutatómunkája.
Azt tudjuk, szinte minden iskolás hallott róla, hogy Bartók Béla megszállottan gyűjtötte a magyarság nyomait a paraszti zenei kultúra világában. Az egyedit kereste, a tiszta forrást, az ősi erőt – és volt egy elmélete arról, hogy a népdalok és a népzenék birodalma összeér, egymásba fonódik a magyar és török nemzet vidéki létezésében, s hogy a dallamok nem csupán a múltban találkoznak, hanem ma is élnek, nagyon is felismerhetően azonosíthatóan.
Török jelen, török múlt
A Bartók nyomában dokumentumfilm bemutatója a magyar–török kulturális évad egyik fontos eseménye lett az Uránia moziban. Ritka az olyan pillanat, amikor két nemzet között ennyire tapintható egyfajta baráti, szinte már testvéri a kapcsolat. A politikai szónoklatok itt nem sokat érnek, a közös történelmi múlt, a török megszállás több mint 150 esztendeje sem fájó seb.
Bartók Béla anatóliai kalandja olyan erős kulturális kapcsolódásról tesz tanúbizonyságot, amely mintegy kilencven év távlatból is arra tanít, hogy sokkal inkább arra kellene figyelni, ami összeköt, s nem pedig arra, ami szétválaszt.
Tinimágnesnek ígérkezik a Hogyan tudnék élni nélküled? című új magyar film
Megjelent a Hogyan tudnék élni nélküled? című film nagy előzetese, amely ízelítőt ad a Demjén-slágerek köré szőtt szerelmes, balatoni történetből. A korábbi rövidebb előzetes már több mint 1 millió megtekintést ért el.
Az örök hazai kedvencek közé sorolt dalok a szereplők saját előadásában lesznek hallhatóak, amit látványos, dinamikus, lehengerlő tánckoreográfiák kíséretében adnak elő.
„Közel 4 éve indult ez a nagy kaland, és hallatlanul szerencsések, hálásak vagyunk Demjén Ferencnek, illetve csapatának, hogy az első perctől mellénk álltak a filmünk megszületésében. A Demjén-slágerek generációkat ívelnek át, fognak össze, valamint egyaránt szólnak a régi és a mai fiatalokhoz. Épp ezért fantasztikus lehetőséget kaptunk azzal, hogy ezekkel a dalokkal dolgozhattunk és köréjük egy hamisítatlan, magyar közönségnek szóló, Balatonon játszódó romantikus vígjátékot találhattunk ki. Izgalmas, a kreativitásunkat serkentő örömmunkában volt részünk a stábbal és alig várjuk, hogy a nézők elé tárhassuk, hogy mit alkottunk. Amit ígérhetek, hogy frenetikusan jó zenék, sok humor és egy magával ragadó romantikus történet várja majd őket a moziban” – közölte az Indexszel Kirády Attila, a Hogyan tudnék élni nélküled? című film ötletgazdája és producere.
Marics Peti: Olyan film született, amit mindenki élvezettel nézhet meg
„Amikor láttam a Made in Hungáriát, azt éreztem, hogy mekkora királyság ez a film. Utána rögtön azon kezdtem el gondolkozni, hogy mennyire szívesen benne lennék egy ilyen nagyszabású produkcióban, és most pedig itt vagyok. Leforgattuk a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet, ami rengeteg melóval járt, mert sok tánckoreográfiát kellett megtanulni, a dalokat felvenni, hónapokig próbálni a jeleneteket, de minden perce megérte. Olyan film született, amit 0–99 korig élvezettel fog mindenki megnézni a mozikban” – mondta Marics Peti, aki első nagyjátékfilmes szerepében a történet szerethető, vicces, szívtipró rosszfiúját alakítja.
A napjainkban és harminc évvel ezelőtt játszódó napfényes, zenés vígjátékban Demjén Ferenc legismertebb számait fiatal színészek és zenészek éneklik.
Köztük Törőcsik Franciska, Marics Peti, Ember Márk, Brasch Bence, Kirády Marcell és Varga-Járó Sára. Mellettük a további szerepekben Márkus Luca. Kovács Harmat, Seress Zoltán, Györgyi Anna, Medveczky Balázs, Markó-Valentyik Anna, Szántó Balázs és Barta Veronika lesz látható.
Kiderült, mikor érkezik a Star Wars sikersorozatának a folytatása
2025 áprilisában folytatódik az Andor című sorozat, három évvel az első évad után, melynek folytatását is ugyanolyan izgalmasnak ígérik alkotói, mint a korábbit. Az egyik legnépszerűbb és legsikeresebb Star Wars-széria volt az elmúlt években a rajongók körében.
Óriási hír a Star Wars-rajongóknak, új trilógia érkezik
A Lucasfilm szerződést kötött Simon Kinberggel egy Star Wars-filmtrilógia fejlesztésére. Kinberg fogja írni a filmeket, valamint Kathleen Kennedyvel, a Lucasfilm vezetőjével közösen lesz a producer – számolt be a Deadline elsőként.
A portál újságírója úgy tudja, hogy a Skywalker-saga 10–12. epizódját fogja tartalmazni az új trilógia,
amely George Lucas 1977-es első filmjével (Star Wars IV: Az új remény) kezdődött, és Steven Spielberg Cápa című filmjével együtt átformálta a globális blockbusterpiacot. Bennfentesek vitatták az értesülést, miszerint Kinberg folytatni fogja ezt a történetet, és azt mondták, hogy ez egy új saga kezdete lesz, és a James Mangolddal, Sharmeen Obaid-Chinoyval, Taika Waititivel és Donald Gloverrel készülő Star Wars-projektek mellé kerül. A Lucasfilm és a Disney szokás szerint nem nyilatkozik.
Kinberg korábban már dolgozott együtt a Lucasfilmmel, ugyanis Dave Filonival és Carrie Beckkel közösen alkották meg a Star Wars: Lázadók című, Emmy-jelölt animációs sorozatot, amely 2014–2018 között négy évadot élt meg. Emellett tanácsadója volt a Star Wars VII: Az ébredő Erő című, J. J. Abrams rendezte filmnek is, amely 2015-ben élesztette újjá a franchise-t.
Lehengerlő dokufilm jött az emberről, aki meggyőzte a világot, hogy képes repülni
Amikor azt halljuk, hogy Superman, a többségnek annak ellenére is Christopher Reeve neve és arca ugrik be, hogy a színész jó régen, 1978-ban bújt először a négy részre duzzadt, 1987-ig futott filmsorozatban Kal-El, vagy földi nevén Clark Kent bőrébe, azóta pedig olyanok játszották el – ugyancsak egészen komplexen és szerethetően – a szuperhőst, mint Tom Welling a Smallville-ben, Tyler Hoechlin a Superman és Loisban, vagy éppen Henry Cavill a Zack Snyder által vezényelt, a Man of Steellel megkezdett DCEU-ban.
Christopher Reeve volt az, aki zsigeri tehetségét kamatoztatva egyszerre hitette el a nézőkkel, hogy egy idegen bolygóról érkezett földönkívüli, aki keresi a helyét az emberek között, és alakította nagy átéléssel az újságíró Clark Kentet, a Daily Planet bohókás, szemüveges riporterét, aki annyiszor botlott meg a saját lábában egy munkahét leforgása alatt, hogy a jó ég sem találta volna ki róla, valójában ő az acélember.
A sokak szemében első és egyetlen Superman balesetéről, arról, hogy 1995-ben Christopher Reeve miképp esett le a lóról, sérült meg a gerince, és került hátralévő életére kerekesszékbe, nyilván mindenki hallott, aki csak egy picit érdeklődik a modern Hollywood iránt. Arról viszont eddig alig lehetett bármit is tudni, hogy milyen élete volt Reeve-nek ezenkívül, miképp talált rá a show-biznisz, karolt a vállára, és hogy tulajdonképpen a legnagyobb hős és ikon épp akkor lett belőle, amikor már nem volt képes ellátni saját magát.
Erről és számos kulisszatitokról rántja le a leplet a Super/Man: The Christopher Reeve Story című dokumentumfilm, amely november 5-én látott napvilágot, és körbejárja annak az embernek az életét, akiről egy ponton maga Richard Donner, a Superman rendezője jelenti ki teljes meggyőződéssel, hogy az egyetlen, aki meggyőzte a világot, hogy valóban képes repülni.
A Konklávé, amit alighanem Bese Gergő is elhallgatna
Edward Berger, Ralph Fiennes, Stanley Tucci és John Lithgow. Micsoda nevek! A Konklávé című film nézője már a megtekintés előtt joggal remélheti, hogy valami különlegesben lesz része, elégedetten mosolyoghat majd, amikor az utolsó képkockákat látja. A baljós, feszült hangulatú előzetes, a filmes szaklapok olvasóinak értékelései is csak növelték a filmbe vetett bizalmat. De a kétórás játékidő és a nagy remények után csak az elégedetlenség, a csalódottság érzete és némi értetlenség marad.
A vetítésre várva már gyülekeztek a baljós előjelek. Az sem volt jó ómen, hogy milyen reakciókat váltott ki a Konklávé azokból, akik eddig látták a produkciót. Csalódott nézők serege ingerülten csapta bele az üres kólás és pattogatott kukoricás dobozokat a mozi kukáiba. Láthatóan elvesztegetett időnek tartották a film megtekintésével töltött perceket, pedig a Konklávé nem nézhetetlen, sőt egyszeri megtekintésre feltétlenül érdemes alkotás. Sokaknak tanulságos lehet, ahogyan a katolicizmus és a pápaválasztás témaköréhez nyúl.
Újabb részleteket szivárogtattak ki a Stranger Things befejező évadáról
November 6-a hivatalosan is Stranger Things-nap. Ezen a napon tűnt el a sorozat története szerint Will Byers még az első évadban. Az „ünnepnap” apropóján most újabb információkat osztottak meg a sorozat készítői a rajongókkal, akik 2022 óta várakoznak a lezáró évadra – derül ki a The Hollywood Reporter cikkéből.
Sokáig az a hír járta, hogy az ötödik, egyben befejező évadra 2026-ig kell várni, ezt az időpontot módosították korábban a készítők 2025 második felére, amit most ismét megerősítettek. A Stranger Things-nap alkalmából újabb morzsákat szórtak a sorozat kiéhezett rajongóinak. A Netflix most közzétette, hogy nyolc epizódból áll majd a lezáró szakasz, ahogyan a részek címeit is nyilvánosságra hozta.
A Strangers Things befejező évadának epizódcímei:
- The Crawl,
- The Vanishing of _____,
- The Turnbow Trap,
- Sorcerer,
- Shock Jock,
- Escape From Camazotz,
- The Bridge
- The Rightside Up.
Az ötödik évadot januárban kezdték el forgatni, korábban pedig mi is közzétettük az erről megjelent fotókat, ahogyan a kulisszák mögül érkező látványos videót is.
Nagy bajban vagyunk, ha ezt ránk lehet kényszeríteni
Utolsó csengetés. Ha valaki eddig kihagyta volna, 2024. november 13-ig még megnézhet egy filmet a Netflixen. A címe: Ahol a folyami rákok énekelnek. Film, papíron dráma. Egy társadalom lelkiismeret-furdalásának, ha van ilyen, romantizált példázata. Az Indexen már írtunk erről, ez most másmilyen lesz.
A kritikusok mindig ott követik el a hibát, hogy elolvasnak egy könyvet, majd amikor a regény alapján mások filmet forgatnak, számon kérik az olvasmányélményt, a világot, amit a szavak és mondatok a fejükben teremtettek. Ilyenkor születnek az olyan beszámolók, hogy a könyvhez képest, ugye, és amúgy is, ezt jobban, másként kellett volna megfilmesíteni.
Ez történt Delia Owens Ahol a folyami rákok énekelnek című regényével is, amelyből Olivia Newman forgatott filmet, 2022-ben be is mutatták. A kritikusok fanyalogtak, a nézők meg 8,5-re értékelték az IMDb-n. Vagyis éppen az történt, amire számítani lehetett. Ha valaki a könyvet kéri számon, nem találja az élményt, elveszettnek érzi a lényeget, aki meg a filmet nézi, azt odatapasztja a székhez, és nem azon gondolkozik, hogy mihez képest kellene másnak lennie annak amit lát.
Minden folyami rák csak alibi
Könnyű volna azt mondani, hogy ez a film krimi, mert nem az. Könnyű volna azt mondani, hogy ez a film romantikus, mert nem az. Ami biztos: olyan dráma, amelyben
- a bűn súlytalan,
- a bűnhődés érthetetlen,
- a környezet pedig annyira romantizált, hogy az már szinte steril.
A sterilség illata érződik mindenen. Ebben a filmben még a családon belüli erőszak is romantizált, a gyilkosságban nincsen semmi drámai, Kya Clark (Daisy Edgar-Jones) története pedig széplányosan rózsaszínű.
Az ugyanis nem lehet, hogy a mocsárvidék, ahol a halál a mindennapok része, és még a csúcsragadozók sincsenek biztonságban, ennyire idealizált lenne az élet. Még a nyomorúság is. Pedig a mocsárnak nincs lelkiismeret-furdalása, ha elvesz egy életet. A táj fölé felhők gyűlnek, az esővizet szél szárítja, a napsütésbe nem érdemes belenézni. Ennyi. Minden megy tovább.
Rovataink a Facebookon