Ahogy arról lapunk is beszámolt, néhány nappal ezelőtt izgalmas dolog történt Észak-Koreában. Megjelent a legújabb „nemzeti sláger”, amelyben a vezetőt, Kim Dzsongunt, a nemzet „barátságos atyját” éltetik. A premiert egy díszceremóniával kötötték egybe, ahol tízezer új otthon átadását ünnepelték.

A dalocska érdekessége, hogy kicsit olyan, mintha a múlt század táncdalait a kilencvenes évek hangzásvilágával kevernék – csak picit jobb technikai felszereltséggel. Első hallgatásra – ezúton is elnézést kérünk érte – zeneileg Aradszky László jól ismert slágere, a Nem csak a húszéveseké a világ ugrott be. 

meg a nyolcvanas és kilencvenes évek zenéjéből is akadnak elemek a Friendly Father című dalban – főleg a szám elején –, a klasszikus táncdalokat és indulókat idéző világ tagadhatatlan, a szövegre kitérni pedig ezúttal nem érdemes. Azonban ami még inkább érdekes, hogy végignézve azt a kevés könnyűzenei produktumot, amit online el lehet érni, ez nemcsak az új „slágerre”, hanem a helyi „mainstream” egészére is igaz. Észak-Koreában megállt az idő.

És megint itt vagyunk. Tudom, elmondtam ezerszer, de most már nem ragozom – a Media Future oldalán részletesen kifejtettem –, miért is akkora sztár Taylor Swift, amit szóról szóra igazolt ezúttal is. Megjelent új lemeze The Tortured Poets Department címen, amihez alig két órával a kiadás után landolt egy antológia is, ami még egyszer annyi dalt tartalmaz. Vendégelőadóként Post Malone és Florence and the Machine képviselteti magát rajta. 

A mintegy kétórányi hangzóanyag, amely a Republic Records gondozásában született meg, nem csupán jelentős helyen debütált a zenei piacon, de az énekesnő saját világrekordját döntötte meg vele, plusz felállított két másikat is. Ezúttal nem omlott össze a Spotify a debütáláskor – valószínűleg tanultak a legutóbbiból –, szimplán rekorder a lemez

A Variety már azt is megneszelte, hogy – noha cikkünk készülése közben még nem elérhetőek a Spotify hallgatási adatai az albumról – nagyjából 200 millió lejátszást termelt az új lemez a pénteki (2024. április 19.) megjelenést követő 24 órában, amivel világrekorder Swift. A szépség ebben, hogy korábbi saját rekordját döntötte meg, amit 2022-es Midnights című albumával állított fel.

A rekordok közé tartozik még egy amazonos hallgatási csúcs is, valamint a lemez hivatalosan is 2024 legtöbbet hallgatott albuma a megjelenést követő 12 órában. Taylor Swift hírneve zenitjén van, és nem véletlenül. Az album két óra hosszú, de megpróbálunk lényegre törőek lenni, miért is akkora durranás; plusz igyekszünk azoknak is adni pár támpontot, akik nem értik, miért ekkora sztár a 34 éves pennsylvaniai énekesnő. Akkor nézzük! Ez itt Taylor Swift és a The Tortured Poets Department.

Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba, kivéve, ha Mark Knopflernek hívnak, a folyót pedig Tyne-nak. Ugyanígy hívják azt a hidat is, amely az egykori Dire Straits-főnök új, One Deep River című albumának borítóján látható, de nem is a folyón van a fókusz, hanem az azon átívelő, 1928-ban felavatott hídon. Mark Knopfler valójában nem lép bele ugyanabba a folyóba, de számtalanszor átmegy a hídján. Az album erősen emlékeztet a 2018-as Down the Road Whereverre és számos vonatkozásban a Dire Straits-életmű motívumaira, de ez nem baj, sőt, ha bevalljuk, valójában Knopfler jellegzetes, törékeny gitárstílusát szeretnénk újra hallani.

Folyó szeli ketté

Azt a finom intellektusú, újragondolt angol bluest és mélabús country-folkot, amit ő fejlesztett tökélyre az elmúlt fél évszázadban, amitől ő a világ egyik legjobb gitárosa. Harminchárom év telt el a Dire Straits utolsó albumának megjelenése óta, és huszonnyolc éve publikálta Mark Knopfler debütáló szólólemezét. 2024-re eljutottunk oda, hogy több albuma jelent meg saját neve alatt, mint ahány lemeze van egykori zenekarának. És persze mindvégig megmaradt játékában a Dire Straits zamata, karakteres hangzása. Knopflert néhány hang után is azonnal azonosítjuk. És az a legjobb az egészben, hogy nemcsak a szólóival tud történeteket mesélni, hanem a dalszövegeivel is. A Tunnel 13 egy westernballada, amely a múlt század elejéről indítja líraian kegyetlen meséjét. A Siskiyou hegységben régi vasútvonal kanyarog a juharok aranyszínén és a fenyők zöldjén át...

A híd túl közel van

A történet a D’Autremont testvérekről szól, akik megtámadtak egy vonatot, ami nem szállított aranyat, ezért bosszúból mindenkit megöltek. Megölték Elvyn Daugherty postásnőt, Sydney Bates mérnököt, Coyle Johnson fékezőt és Marvin Seng tűzoltót is. Majd a dal ívében hirtelen reflexiót hallunk a jelen Los Angeleséről, aztán a szöveg említést tesz egy mamutfenyőről, amely mellett négy ember, a postavonat személyzete feküdt, hátrahagyva özvegyeket, gyerekeket és szívfájdalmakat. És hozzátette, hogy erről a helyről vágták ki azt a mamutfenyőt, amelyből Knopfler gitárját készítették, és amelyen épp ezt a dalt játssza. Így lesz kerek a történet. Nem véletlen pengetett Bob Dylan Slow Train Coming című klasszikus albumán, és nyilvánvalóan hatott rá Dylan balladisztikus költésze is.

Fura a cím? Persze, de nem furább, mint amiről épp írunk. Van az a banda, a Gorg & Benzol – párszor már püföltük a billentyűzetet róluk –, ami vagy baromi sok a hallgatónak, vagy épp a tűréshatáron belül reked. A csapat tavaly dobta ki első nagylemezét, aminek hála, kalapáccsal verték bele magukat a hazai zenei térképbe, idén viszont teljes album helyett inkább kislemezekre, úgynevezett EP formátumokra helyezik a hangsúlyt – ebből is hármat terveznek.

Kocska Ádám, Nedvig Balambér és Kovács Levente

Fotó: Fekete Tímea / Index

Lesz majd az év végén némi fúziós jazz, hogy legyen, ami biztos kiveri a biztosítékot, meg egy, amin elektronikus zenével rángatják az idegrendszerünket. Előre rettegünk, hisz a három kislemezből a leginkább „könnyen fogyaszthatónak” ígérkező hip-hop albumocska – melynek becses címe Downtown alsó – épp annyira lett gyilkos, mint számítottunk rá…

De mielőtt az utolsó összefüggő mondat is elolvad az agyamban a négydalos, 18 perces EP-t hallgatva, gyorsan rántsunk össze egy kis kritizálást, hogy kinek és miért érdemes rááldozni szűkös életéből egy vaskos negyedórát. Ez a Downtown alsó a Gorg & Benzoltól.

Nem hagyja aludni a népet Azahriah, aki újonnan rákapott az éjjeli posztolásra, pontosabban új lemeze dalainak késő esti megjelentetésére. A februárban debütált mariana.árok és az alig háromhetes cipoe is már-már embertelen időben került fel a zene- és videómegosztókra. Nincs ez másképp a vadonatúj nagylemez, a Skatulya I esetében sem, amelyet teljes valójában április 18-án, éjfél után osztott meg rajongóival.

Azahriah korábban megkapta, hogy zenéje kezd egyhangúvá válni, erre azonban rácáfolt a huszonkilenc perces Skatulya I-gyel, hiszen – bár rövid lemezről beszélünk – meglepően színes és változatos összetételű anyagot adott ki az énekes. A megszokott hangzásvilág azonban minden dalon tetten érhető.

A szövegek szokás szerint Z generációs szlengekkel vannak tálalva, hol angolul, hol magyarul, hol spanyolul. A klipek szerencsére elérhetők feliratozva, így az is értheti őket, aki talán eddig nehezen, vagy szinte egyáltalán nem hallotta ki a szavakat a dalokból.

Ismerős arcok

A frissen megjelent dalokhoz a YouTube-on videók is készültek, ráadásul a mariana.árokban feltűnt képi világ kerül elő ezekben a filmekben is. A szkafanderes búvár annyiszor visszaköszön, hogy kezdünk gyanakodni, Azahriah a focistadion helyett egy uszodát tölt meg háromszor május végén.

A víz alatti montázsok mellett a képek a Travis Scott-féle Astroworld koncepcióját idézhetik fel a hallgatókban (az előadó óriási fejszobra elnyel mindent és mindenkit).

A kapu című dalhoz készült videó ezzel szemben eltér a búváros vonaltól, látszólag egy dél-amerikai szerpentinen kocsikázunk.

Az Ohio Players című új The Black Keys-album borítóján bowlingozó nőt látunk, amint ügyesen, középre célozva gurítja el a golyót. Bal tenyere a fenekén, megjelölve egy másik lehetséges telitalálatot. De vajon maga az album is telitalálat lesz?

Nos, úgy tűnk, hogy igen, pedig a fiúk nem is akármivel gurigáztak, ahogy a cover másik elemén látjuk. A képre montírozott kéz – mint egy bowlinggolyót – épp a Földet készül elgurítani, ki a Naprendszerből. Annyira radikális lenne Dan Auerbach és Patrick Carney garázs blues-rock duója, hogy a zenés ajánlatuk egy másik univerzumban lenne értelmezhető? Azért a helyzet nem bonyolult, csak arról van szó, hogy a fülbemászó blueszenéjük több soulos árnyalatot kapott, sőt van itt hiphop is rendesen.

Kulcsos gyerekek

Sőt, számos dalban megcsodálhatjuk Noel Galagher mézédes gitárjátékát – háromnak a társszerzője is –, és akinek ez sem elég, annak eláruljuk: az album felének alkotótársa a garázsrockban elévülhetetlen érdemeket szerzett Beck, aki számos The Black Keys-dalban játszik is. A producer pedig nem más, mint Dan the Automator, azaz Daniel M. Nakamura, aki dolgozott már a Primal Screammel, a Gorillazzal és a Kasabiannel is.

Mégsem mondhatnánk, hogy a zenekar robotpilótára kapcsolt, és lemondott a teljes irányításról, de az biztos, hogy az Ohio Players a legtöbb slágergyanús dallal kacérkodó albumuk a 2011-es El Camino óta. Sőt, ha már Beck, akkor itt van az egykori turnébillentyűse is, Greg Kurstin, aki számos slágert készített már Adele-nak, Siának és Liam Gallaghernek is.

Játékosok klubja

Az album címe utal a hetvenes évek soulvarázslóira, az Ohio Players zenekarra, akik éppúgy Ohióból származnak, mint a The Black Keys, de itt a szerelmes földrajznál azért többről van szó. Itt a közös nevező a groove-okra épített örömzenélés, sőt a funkos Ohio Players annyira buja, életigenlő, már-már breaket idéző színpadi show-val állt ki, hogy a garázsbeatre felesküdött The Black Keys sem tudott kikerülni a hatásuk alól. Dan Auerbach és Patrick Carney albumról albumra fejlesztette, építette a zenekar hangzásvilágát, de a nyers gitár-dob alapozást jórészt megtartották. Erre a szűretlen rockra épült fel ezúttal a mindennél színesebb és részletgazdagabb, rádióbarát indie-rock.

A pop Pantone-skáláján olyan egyszínű lemezborítókat találunk, mint a Beatles fehér és Joni Mitchell kék albuma, vagy ott a Metallica feketéje, most pedig megjelent a sárga lemez, az Einstürzende Neubauten Rampen (apm: alien pop music) című, 75 perces ipari jammelése.

A legutóbbi albumuk, az Alles in Allem turnéjának hangbeállásakor rögzítették az improvizációkat, amiket rampennek (rámpának) neveztek. Amikor 1981-ben megjelent a fúrógépekre és hordókra komponált Kollaps, kevesen gondolták, hogy ezt a teljesítményt lehet fizikummal és ötlettel bírni akár csak egy évtizeden át. És persze mindent lehet, akár negyven évig is. Az Einstürzende Neubauten folyamatosan jelen volt a pop perifériáin, meditatív szonikus káoszuk mindig tartogatott meglepetéseket. 

Ipari környezet

Szinte hazajárnak Budapestre, és nemcsak a klubokat, de 1991 nyarán még a Petőfi Csarnokot is megtöltötték. A zaj egyre kifinomultabb lett, de mindig is jelen volt a lemezeiken, pedig már az 1989-es Haus Der Luegén is voltak harmóniák, dallamok, a maguk nemében slágerekkel szembesülhetett a hallgató.

Persze minden albumuk kihívást jelentett a hagyományos pophoz szokott befogadóknak, de ahogy az életmű érett korszakában, úgy a Rampen (apm: alien pop music) című albumon is vannak hagyományos rock and roll struktúrákkal rokonítható kísérletek. Már most szögezzük le: bár az album értelmezhető a hagyományosabb indie-pop térben is, ezúttal nincsen rajta olyan katartikus pillanat, mint amilyen például a Haus Der Luegén az Ein stuhl in der hoelle volt.

Falfúró

Érdekes, hogy az indusztriális zenének Magyarországon sokkal erősebb volt a hatása, mint a tényleges népszerűsége. Sokakat lenyűgöztek az Art Deco zenekar és a Cro-Magnon-i Cola plakátjai, illetve más, indusztriális hatású hirdetmények, de magukat az ipari zenés kísérleteket csak egy szűk szubkultúra ünnepelte.

Az ipari zene jelen volt az utcaképben, a Budapestet ellepő plakátokon, hatott a szubkulturális öltözködésre is, elég, ha visszagondolunk a Ráday Klub közönségére, ugyanakkor jórészt mint különlegességet, mint valamiféle tiltott gyümölcsöt fogyasztották Magyarországon a Laibachot, a Test Deptet vagy éppen az Einstürzende Neubautent.

A Rampen (apm: alien pop music) tizennégy felvétele nagyrészt a 2022-es turnén elkezdett improvizációkból épül fel, ugyanakkor mégis átgondolt kompozíciós logika vezeti a kifinomult zajokra épülő dalokat.

Új dallal jelentkezett a 20 éves Halott Pénz. A Ha bántanak az emberek című szerzeményt Budapesten (a Puskás Arénában) élőben június 8-án, a zenekar jubileumi koncertjén h allhatja a közönség.

Marsalkó Dávid 2021. augusztus 13-án

Fotó: Vasvári Tamás / MTI

Marsalkó Dávidék folyamatosan írják az új dalokat, a jubileum évére is készülnek pár újdonsággal: tavaly néhány napra leköltöztek a Balatonra, hogy új számokat írjanak. Így született meg a most bemutatott Ha bántanak az emberek is.

Az amerikai zászlót felállították már a japánoktól visszafoglalt Ivo Dzsima szigetén, de kitűzték a Hold felszínére is, most pedig Beyoncén a sor, hogy a szórakoztatóipar egyik fellegvárából, a Columbia kiadóból, mint egy westernfilmben, zászlóval a kezében kilovagoljon gyerekkora rodeópályájára, és megmutassa: neki nem elég az adott év összes Grammy-díja, a legtöbb albumot értékesítő színes bőrű énekesnő státusza, a percenként milliárdos streameket produkáló dalai, neki ennél több kell. Magát a történelmet szeretné újramesélni, de nem az iskolapadban, hanem a Super Bowl-döntőkön, a díjátadókon, a költségvetés sarokszámait módosító, gigantikus turnéállomásokon – vagy éppen egy grillcsirke illatú texasi rodeópályán.

Hé, barátom, itt van Beyoncé!

Megjelent a művésznő nyolcadik, Cowboy Carter című stúdióalbuma, amely egy trilógia második része, az izzó tánchimnuszokkal teli Renaissance (2022) után tarolta le a prérit. Meglepő, de leginkább countryalbumnak tűnik a lemez (maga Beyoncé tagadja, hogy az lenne), amelyen a dalokat a KNTRY Radio Texas nevű fiktív rádióállomás közvetíti, olyan lemezlovasokkal, mint Willie Nelson és Dolly Parton.

Az album némileg hasonlít a rodeóversenyek rádiós közvetítésére, de most a versenyzők maguk a dalok, amelyek a közönség kegyéért futnak ki a képzeletbeli pályára. Talán lesz, aki viszont úgy érzi majd, hogy a lemez olyan, mint egy Grammy-díjátadó: ünnepélyes, elegáns, néha vicces, de alapvetően színvonalasan fárasztó.

Nem idegen a cowboyok között

Itt, Kelet-Európában sokaknak az X-Faktor is eszébe juthat, csak éppen egyetlen versenyző áll a díszletben, akiről kiderül, hogy akcentus nélkül beszéli a diszkó nyelvét, de a country versenyfeladatot is jól oldja meg, majd végül a rockot is. (Állítólag a trilógia befejező része rockalbum lesz). A Cowboy Carter leginkább a countryval incselkedik, miközben maga a country már csak egy műfaj, és nem törvény a Vadnyugaton. Aki viszont vállalja, hogy a pop törvényen kívülije lesz, és többen ismerik az arcát, mint a minden saloon ajtajára és minden fából ácsolt imaház falára kitűzött Dead or Alive plakátok rettentő hőseit, az cserébe megkaphatja a korlátlan kreatív szabadságot.

Las Vegas pop-rock nagyágyúja, az Imagine Dragons kicsit visszatért korábbi valójához, miközben próbál új irányokba is nyitni friss, Eyes Closed című dalával. A szám igaz „banger” lett a maga nemében, amely igazán profira sikeredett. A zenekar legjobb időszakainak slágereit idézi, ráadásul energiában sem szenved hiányt. Noha stílusában nem távolodott el nagyon a központi hatásoktól, egy-két új effekt és műfaji elem megjelenik a dalban,

A dalhoz született egy videóklip is, amely itt-ott igazán látványos, de néhol picit fura. Olyan, mintha a kétezres évek animált valóságát idézné, kicsit olyan bandák kezdeti klipjeire hajazva, mint a Linkin Park In The Endje vagy a Godsmacktől az I Stand Alone. Ez, noha lehet koncepcionális elgondolás is, a zene kísérleti ötletei miatt inkább kicsit ellentétes hatást kelt.

A Pop, csajok satöbbi című mozi lemezboltos jelenetében Barry (Jack Black) vehemensen ajánlja a The Jesus and Mary Chain Psychocandy című albumát egy megszeppent vásárlónak, hozzátéve, hogy a banda ott folytatta, ahol az Echo and the Bunnymen abbahagyta. De vajon mi tudnánk-e hasonló lelkesedéssel ajánlani a Stenk nevű képzeletbeli lemezboltunkban a zenekar nyolcadik stúdióalbumát, a Glasgow Eyest? Nem, mert nem ilyen a habitusunk, és mert nem hasonlítható össze a popkulturális mérföldkőnek számító Psychocandyvel. Ugyanakkor sietünk leszögezni, hogy a 2017-es a Damage and Joy után megjelent új lemez meglepően élvezetes, a zenekar katalógusának egyik legjobb munkája.

Ha zajt akartok

A Glasgow Eyes a brit albumlista hetedik helyén debütált, ez a The Jesus and Mary Chain első top 10-es helyezése az 1988-as Barbed Wire Kisses című válogatás óta. A best of gyűjteményt két zseniális album előzte meg, az 1985-ös Psychocandy és a két év múlva megjelent, szintén szenzációs Darklands, majd jött az Automatic, amely kihagyhatatlan a magyar pop képeskönyvéből, ugyanis valószínűleg ez volt az egyik első olyan nyugati indie-pop album, amely licencszerződés keretében Magyarországon is megjelent, ráadásul nem sokkal a brit kiadás után. Ennek ellenére a The Jesus and Mary Chain sosem lett nálunk kult zenekar, pedig az itthon is kapható vajdasági Képes Ifjúság is rendszeresen tudósított a verekedésbe, törés-zúzásba torkolló, botrányosan rövid, sokszor csak húszperces koncertjeikről.

Testvérháború

Azóta nemcsak a fellépéseik hosszabbak, de a zenekar biográfiája is, idén negyvenéves a formáció, amit a két állandó tag, a Reid testvérek (William és Jim) a Glasgow Eyes albummal, egy dokumentumfilmmel, egy róluk szóló könyvvel ünnepelnek, és persze mindezekhez turné is dukál. Kicsit nehezen indultak be a dolgok, a zenekarnak újból fel kellett vennie az albumot, miután a hangmérnökük elveszítette az összes eredeti felvételt. A tesók végre nem egymást okolhatták valamiért, így nekiálltak, és zokszó nélkül újból felzenélték az anyagot. Közismert, hogy jóval a Galagher testvérek színre lépése előtt az első testvérháborús szappanoperát a William Red és Jim Red produkálta, akik képesek voltak egy koncert kellős közepén úgy összeveszni, hogy aztán levonultak a színpadról.

Véget ért egy korszak. Feloszlik a Sum 41. Noha a rajongók szíve megszakad, a zenekar döntése igazán tudatos, megtervezett és átgondolt volt, ugyanis a bejelentéshez hozzáfűzték, hogy két dolgot azért még kapnak a fanok, mielőtt a banda végleg befejezi.

• Az egyik egy világ körüli turné, ahol utoljára megnézhetik kedvencüket,
• a másik pedig egy életművet felgöngyölítő dupla album, amely nemrég gurult ki.

A Heaven :x: Hell című kettős lemez első fele (Heaven) a klasszikus pop-punk éra nagyágyújaként mutatja be a Sum 41-t, felidézve kezdeti hangzásukat. A második rész (Hell) pedig elkalauzol minket abban, hogy mit is képvisel ma a banda a vaskos hangzásával és heavy metal riffelésével.

Shakira Las Mujeres Ya No Lloran (A nők már nem sírnak) című új albumának borítóján a művésznő könnyes portréja látható. Sír, de könnyei gyémánttá változnak. Nem egy céllövöldebódé naiv festményét látjuk, nem egy orosz börtöntetkót, hanem a globális poppiac egyik legsikeresebb, Taylor Swifttel és Beyoncéval egy ligában versenyző művésznőjének album coverét. De vajon a dalai is gyémánttá változnak? Nos, ha anyagi szempontból közelítünk a kérdéshez, akkor bizonyosan.

A különös című, Bzrp Music Sessions, Vol. 53 című dala 24 óra alatt történelmet írt a Spotifyon, több mint 14 millió streammel és a YouTube-on több mint 52 millió megtekintéssel. A dal a

És ez bizony valami.

Síró játék

Vannak, akik hajlamosak lesajnálni a 2001-es Laundry Service című lemezével nagyot szakító Shakirát, és nemcsak a gyémánt könnycsepp miatt, hanem azért is, mert néha úgy táncol, mintha egy keletnémet indiánfilmben lenne, és legújabb klipjében kentaurok között énekel egy szappanbuborékban (!), ez pedig olyan, mint egy túlhajtott Old Spice-reklámfilm.

Mégis egy nagy hatású művészről van szó, aki miután arról énekelt a Gerard Piquének dedikált Bzrp Music Sessions, Vol. 53 című szakítós számában, hogy elcseréltél egy Ferrarit egy Twingóra, elcseréltél egy Rolexet egy Casióra, a Renault és a Casio részvényeinek árfolyama zuhanni kezdett a tőzsdén.

Telenovella

A Las Mujeres Ya No Lloran című lemez egy I Will Survive-album, melyben nemcsak volt férjének sorolja sérelmeit, de

és eljut az óvatos, tétova randikig. De a túlélés gesztusa mellé féktelen düh is párosul, ami zavarba hozhatja nemcsak az exférjet, hanem azokat is, akik már két éve követik ezt a telenovellát. Rögtön a Puntería című nyitódalban a vendégénekes Cardi B azt mondja, hogy az intim testrésze olyan, mint az empanada, ami egy spanyol töltött tésztabatyu. De nincs időnk rákeresni a finomság receptjére, megpróbáljuk felfogni, miért a mamájának beszél arról, hogy van egy empanadám, mama, amit imád enni (Muah). Először is, mi az a Muah ? 

A zene társas műfaj – tartják sokan –, mégis megesik, hogy az ember akkor tud igazán érvényesülni, amikor egyedül vág bele. Feltöri belső falait, majd hagyja kifolyni azt, amire csupán ő képes. Dobrawa Czocher csellóművész úgy kezdte életét, mint a legtöbb klasszikus zenész: nagyzenekar, komolyzenei koncertek, egy hatalmas organizmus részeként. Aztán jött a Covid-járvány, megállt a világ, ő pedig ráébredt, hogy számára ez kevés.

Előbb duóban, majd szólóban próbált szerencsét, 2023-as saját lemeze pedig akkora sikert aratott, hogy már egy neves német kiadó gondozásában jelent meg. Most európai koncertturnén van, Magyarországra is ellátogat. Ennek kapcsán beszélgettünk.

Az Oasis gitárosa, Noel Gallagher hamarosan útnak indul a The Definitly Maybe című album keletkezésének 30. évfordulóján, de nem egyedül. Csatlakozik hozzá valaki más is, aki szintén a Gallagher nevet viseli.

Köztudott, hogy az Oasis zenekar két fő tagja, Liam Gallagher és Noel Gallagher testvérek. Aki ezzel tisztában van, annak nyilvánvalóan az sem újdonság, hogy az olyan dalokat, mint a Wonderwall vagy a Don't Look Back in Angert jegyző páros nem ápol túlságosan jó kapcsolatot egymással. A zenekar 1991-től 2009 augusztusáig működött, amikor is a testvérek úgy összevesztek, hogy Noel bejelentette távozását. 

A két zenész korábban is bármikor képes volt összekapni, ami sokszor veszélyeztette a koncerteket is. Az utolsó balhé során Noel gitárja is megsérült, ő pedig még aznap kilépett a zenekarból

Némi szomorúsággal, de óriási megkönnyebbüléssel közlöm, hogy ma este elhagytam az Oasist! Az emberek majd azt írnak és mondanak, amit akarnak, de én egyszerűen egy napot sem tudok tovább együtt dolgozni Liammel

− publikálta döntését Noel az Oasis weboldalán.

Felhívta Noelt

Hőseink külön utakon folytatták tevékenységüket, bár egyiküknek sem sikerült akkora sikereket elérni, mint együtt az Oasisben. A szétválás óta többször felmerült, hogy újra összeáll a zenekar, de végül nem lett belőle semmi.

Ám Liam Gallagher a Mirrornak elmondta, hogy a múlt hónapban felhívta Noelt.

Felhívtam. Vagyis az embereim hívták fel az ő menedzsmentjét. Letettünk egy jó ajánlatot az asztalra, de nemet mondott. Pedig nagy turné lett volna sok pénzzel. Mégis lefújta. Értem, hogy éppen egy válás közepén van, de akkor is. Ettől függetlenül én megcsinálom a The Definitly Maybe turnét, és jól fogom érezni magam nélküle is.

Noel Gallagher a The Definitely Maybe 30. évfordulóján indul útnak, előzenekarnak pedig a fia, Gene Gallagher zenekarát választotta, a Villanelle együttest. A bandában a 22 éves Gene énekel és gitározik, a zenekar pedig kifejezetten jó − ha hihetünk apjának. 

Míg Noel és fia együtt indulnak koncertezni, addig Liam a saját zenekarával fut neki a turnénak, mely Magyarországot is érinti. Úgy tűnik, az Oasis újraegyesülésére még várnunk kell.

Több olyan zenekar is van, ahol testvérek zenélnek együtt. A Jonas Brotherstől kezdve, a Biffy Clyron át, de ilyen például a Van Halen, a Jackson 5, az INXS, valamint a már csak fél gárdával működő AC/DC. Bár több zenekaron belül is voltak súrlódások, melyek gyakran rivalizálásból születtek, mind elhanyagolhatóak Gallagherék balhéihoz képest.

Sokan bele sem gondolnak abba, hogy vannak dolgok, velünk és bennünk élő történetek, amelyek nem múlnak el a gyerekkorral. Akkor is az életünk lényegét jelentik, amikor felnövünk. Amikor velünk együtt nőnek fel.

Április másodika az autizmus világnapja, egy olyan nap, amikor számos ember számos formában igyekszik a spektrumzavarral élőkre irányítani a figyelmet. Ezek lehetnek aznapra szóló üzenetek, és lehetnek a világnapon túlmutató, az év többi napján is felidézhető, megidézhető alkotások. Így tett a Pokolgép jól ismert gitárosa, Z. Kiss Zalán is, aki évekkel ezelőtt – először 2019-ben – személyes érintettség révén énekelni kezdett egy dalt, idősebbik fia, Csongor ugyanis autista.

Bár nem vagyok énekes, sokat segített, hogy kiadtam magamból az érzéseimet. A sorstársak visszajelzései azt mutatták, hogy nemcsak nekem segített az a dal, hanem nekik is. Ezért fogtam bele ebbe a misszióba, hogy évről évre a szakma legjobbjaival dolgozunk együtt egy-egy dalon

– idézi a legelső nóta kapcsán a hozzánk eljuttatott közlemény a zenészt.

Húsvéthétfőn jelent meg a Bolyki Brothers legújabb és egyben első hivatalos videoklipje. Ebben az a legérdekesebb, hogy annak ellenére ez az első klip, hogy a testvérek 37 éve muzsikálnak együtt, és több ezer közös koncerten vannak már túl.

Az új klip könnyed, humoros, jó hangulatú, de cseppet sem rövid. Kicsit olyan érzésem van, mintha egy nagyon jó hangú hittantanár elragadtatná magát, és szinte átélné mindazt, amit mond, de neki ez sem elég, azt akarja, hogy te is átéld.

A Bolyki Brothers a legismertebb magyar acapella-formáció, minden tagja tehetséges zenész, ám ezúttal – és mindjárt elsőre – csatlakozott hozzájuk a Sátán és a Sírbolt szerepében Kálloy Molnár Péter és Szabó Győző is.

Kapucnis Sírbolt

A klipet Madarász Isti rendezte, aki a Tündérkert, az Átjáróház és a Hurok rendezője is. A cselekmény egy stúdióban és egy temetőben játszódik. Játszódik? Az eseménysor ugyanis nem túl változatos, igaz, egyáltalán nem bántó. A dal kevésbé jön át nekem, annak ellenére, hogy teljesen profi munka. Az is, ahogyan előadják, és az is, ahogyan a nóta megszólal. A szöveg érthető, a harmóniák nagyon szépen „kiszólnak”, a srácokon látszik a teljes őszinteség, s hogy az egészet nagyon élvezik.

Az Index szerkesztősége gyakran kap zenei anyagokat feltörekvő együttesektől, előadóktól. PickUp néven elindított sorozatunkban időről időre beszámolunk három új névről, csapatról,

Fontos: az Indexet az előadók keresik meg, érdekükben nem járt közben kiadó – sem PR-os, sem marketinges, legfeljebb kapcsolattartó. A hármas listát a Kultúra rovat – stílusbéli és tartalmi korlátok nélkül – kizárólag saját belátása szerint állítja össze. A mostani PickUp három előadója:

• +4,
• Vájb,
• Arcosok Klubja.

Ha máshonnan nem, a mesékből tudható, hogy mindenkinek jár a szerelem, a békának a csók, a Szörnyetegnek a Szépség keze, Shreknek Fiona szíve, szóval miért ne járhatna némi érzelem a punkoknak is? Persze, nem mindegy, hogy milyen frizurával közelítenek egymáshoz, és hogy mennyire lesz vicces ébredés után a csónaklakkal kezelt mohikánfrizura, de ami jár, az jár.

Negyvenöt éve, 1979-ben jelent meg a Buzzcocks kollekciója, minden idők legjobb sláger-punk lemeze, a Singles Going Steady, ezúttal half-speed master technikával készült verzióban. Persze a félsebességű vágás költői túlzás egy punkalbum esetében, de mindenkinek joga van a jobb megszólaláshoz. 

Szerelem nélkül nincs jövő

A prog-rock albumok újrakiadásakor érthető a gesztus, sőt az is előfordulhat, hogy egy kétmilliós high-end lemezjátszó vásárlásakor hozzánk vágják a Dire Straits félsebességű díszdobozos életművét is. A Buzzcocks lemezéhez azonban ez az eljárás nem tett  hozzá semmit, nem sikerült kibányászni pluszsávokat, csak annyi történt, hogy az anyag kapott némi dinamikát. Szóval ez is csak egy punksvindli? Persze, de mit számít, ha a Shrek 2-ben (!) is hallható az Ever Fallen in Love, a viszonzatlan tinédzserszerelem himnusza, a dal, amelyik a New Musical Express 1978-as összeállításában az év felvétele volt. Jó hír, hogy mind a 16 számnak hasonlóan magas az élvezeti értéke.

A love-punk nem halott

Hát persze, a punktörténet talán legnagyobb slágerparádéjáról van szó, olyannyira, hogy a kislemez-válogatás B oldalas felvételei is közel egyenértékűek a slágerlistákra szánt A oldalas dalokkal. Ettől persze az album őstörténete közel sem ilyen dicsőséges. A Singles Going Steady valójában promóciós kiadvány, amely eredetileg az Egyesült Államokban jelent meg, hogy támogassa a zenekar 1979-es észak-amerikai turnéját. Az album első oldala a United Artists Recordsnál 1977-től a Singles Going Steady megjelenéséig publikált nyolc brit kislemezüket tartalmazta, időrendi sorrendben, míg a második oldalon a B oldalas dalok szerepelnek, szintén időrendben.

2024. április 1-jén, pontban 0:00-kor ismét bomba robbant, Azahriah ledobta a népre új klipjét és kislemezét. A cipoe névre keresztelt, ijesztően aktuális alkotás húsvéthétfőn – és bolondok napján – került fel a zene- és videómegosztókra.

Lassan kőbe van vésve, hogy ha magyar korképet (kórképet?) várunk Azahriah-tól, akkor jeles napokon remélhetjük a megjelenést: tavaly május 1-jén, a munka ünnepén jelent meg a Memento nagylemez, azon belül is az igen aktuális témákat boncolgató Four Moods 2, most pedig itt a cipoe, amely ugyanannyira, ha nem jobban vázolja fel a magyar valóságot, pláne olyan időszakban, amikor talán a megszokottnál is jobban felbolydult az ország és persze a közélet.

Már legutóbbi klipjével is meglepte a rajongóit, a kommentelők azonban ismét hitetlenkedve fogadták az alkotást.

Azahriah a Strand Fesztiválon 2023. augusztus 25-én

Fotó: Papajcsik Péter / Index

„Azt gondoltam a mariana.ároknál, hogy ez chillesebb album lesz, erre jön ez, és teljesen megváltozott a véleményem. Megint olyat húztál elő, amire lehet, sokunk nem is számított volna” – írta egy hozzászóló.

Megjött a márciusi kalózkodás az Alestorm új kislemezével. A skót gyökerű banda végre kiadta Voyage of the Dead Marauder című EP-jét, amelynek előfutáraként két dalt már korábban hozzánk vágtak. Egyik a címadó nóta, másik az Uzbekistan nevű eposzi költemény. A megszokott módon a banda énekese, Christopher Bowes most sem hagyta kommentár nélkül a számokat, amiket a YouTube-videók alatt lehet olvasni.

Eldöntöttük, innentől az az életcélunk, hogy mi legyünk Üzbegisztán legnagyobb zenekara, szóval írtunk egy dalocskát a helyről. Bízom benne, hogy történelmileg 100 százalékig pontosra sikeredett

– olvasható a videómegosztón.

A dalhoz készült klip amúgy a budapesti Grenma Studióban készült, hiszen a kalóz metál nemzetközi nagyágyúinak erős hazai kötődésük is van Bodor Máté személyében – ő a Wisdom és a Leander Kills korábbi gitárosa, aki 2015 óta erősíti a skót bandát a hathúros pozíción.

Az új kislemez összesen öt tracket tartalmaz, ezek között van vendégelőadóval közös kooperáció, van instrumentális nóta, valamint az Alestormtól megszokott, puritán pofátlansággal megszült zúzás. Már maga az EP címadó dala is izgalmasra sikeredett. Mondjuk is, miért.