A Guns N’ Rosesnak újra sikerült a lehetetlen

2017. július 11., 12:44 Módosítva: 2018.04.06 09:36
2194

Dobverőt vagy pengetőt sokan bedobnak a közönségbe a koncertek végén, de azért a mikrofonnal ugyanez nem szokás, pedig szépen repül a konfettiesőben, és jól is mutat otthon a polcon egy szuvenírmikrofon. Hát Axl Rose mikrofonját most már nézegetheti valaki otthon kedvére – úgy legalább könnyebb visszaemlékezni, mennyire jó lett a Guns N’ Roses koncertje a végére 2017-ben, Bécsben. Pedig ennek azért papírforma szerint nem feltétlenül kellett volna így lennie.

Tovább

Indul minden idők leghosszabb EFOTT-ja

2017. július 11., 06:26 Módosítva: 2017.07.11 11:51
81

Hat napon keresztül zakatol majd a fesztivál Velencén, a hazai sztárok mellett fellép a Hurts, Sean Paul és Tinie Tempah is.

Tovább

154 ezren voltak az idei Balaton Soundon

2017. július 10., 20:20 Módosítva: 2017.07.11 08:37
3

Egy közleményt adott ki a Balaton Sound sajtóirodája, ami szerint a tavalyi, jubileumi év rekordját megközelítő, 154 ezer fős látogatószámmal zárt az idei Balaton Sound. 

A Sound történetében idén lépett fel a legtöbb világsztár, bemutatkozott az Elrow partysorozat. A szombati napon Robin Schulz és Kygo napján pedig  teltházzal ment csapatás és a veretés. 

A közlemény szerint a Balaton Sound kiemelt turisztikai eseménnyé is vált, a 150 ezres tömeg jó része különféle európai országokból jött, így fontos szerepet játszik a Balaton nemzetközi népszerűsítésében is. Ennek volt egyik innovatív eleme a 360 fokos VR (virtuális valóság) túra, ahol egy speciális eszköz segítségével vehettek részt a látogatók a virtuális országjárásokon vagy ismerhették meg a fesztivál környékét, így például Badacsonyt, Tihanyt vagy Veszprém belvárosát. 

Egész éjszaka a Despacitót hallgattam, és még élek

2017. július 10., 15:14 Módosítva: 2017.11.17 13:33
1730

Most hagyjuk azokat a büszke embereket, akik így július közepén is azzal menőznek, hogy még sohasem hallották a Despacito című számot, mert az esetek többségében ez hazugság. Luis Fonsi és Daddy Yankee nyári megaslágerét jelenleg közel két és fél milliárdszor hallották a Youtube-on, a rádiókból konkrétan kivakarhatatlan, és elég szépen halad afelé, hogy nézettségben leelőzze a Gangnam Style-t. Az egészen megdöbbentő sikerre való tekintettel a budapesti Morrison's Klub vasárnap estére sokkolónak ható programot hirdetett meg: délután öttől zárásig kizárólag a Despacito szól a tánctéren. Természetesen mi is ott voltunk, mert ezt még ebben a rengeteg fájdalomtól sújtott országban sem akartuk elhinni.

Tovább

Megvan, ki lesz a vizes vb megnyitójának sztárja

2017. július 8., 21:25 Módosítva: 2017.07.10 07:24
1940

CeeLo Green, a Crazy és a Fuck you! című slágerek ötszörös Grammy-díjas előadója lép fel a vizes vb megnyitóján - tudta meg a Hvg.hu Gőz Lászlótól, a program zenei szerkesztőjétől. Green 2014-ben lépett fel a Sziget Nagyszínpadán, akkor készítettük vele ezt az interjút. Ez pedig maga a fellépés:

A korábbi tervek szerint Emeli Sandé lépett volna fel, de ő betegség miatt lemondta fellépését és teljes turnéját. A vizes vb július 14.-i megnyitója 3,4 milliárd forintba kerül, ebből 1 milliárd forintot költenek a fellépőkre.

CeeLo Green két dalt ad majd elő, gázsija belefér az eredeti költségvetésbe - mondta el a Hvg-nek Gőz. A 120 perces megnyitóból 90 perc lesz a zenei összeállítás. A megnyitón több mint 500 művész, 220 önkéntes és sportoló lesz a színpadon.

Az 1974-es születésű Thomas DeCarlo Callaway amerikai R&B/hiphop énekes-dalszerző-producer-színész. Pályája a Goodie Mob nevű atlantai hiphop-zenekarban indult, 1999-ben indította el szólókarrierjét. Ebben az évben közreműködött Santana világsikerű Supernatural című nagylemezén. Első szólóalbuma három évvel később jelent meg CeeLo Green and His Perfect Imperfections címmel, ezt a 2011-es Bright Lights, Bigger City albummal bezárólag összesen hat újabb CeeLo Green-nagylemez követte. 2010-es Fuck You! című szólódala óriási sikert aratott.

A kétezres évek közepén társult az évtized egyik legfontosabb producerével, Danger Mouse-zal, akivel megalakították a Gnarls Barkley duót. Ennek a kétlemezes együttműködésnek köszönhető CeeLo másik nagy slágere, a 2006-os Crazy.

Greennek többször meggyűlt a baja a törvénnyel: 2012-ben például egy randi után szexuális zaklatásért perelte be egy Los Angeles-i nő, ekkor azt vallotta, hogy nem számít nemi erőszaknak, ha egy nő nincs az eszméleténél. 2014-ben pedig egy drogbirtoklásos ügy miatt három év próbaidőre bocsátották, és 360 óra közösségi szolgálatra kötelezték.

Ez az egy szám lesz végig?

2017. július 8., 12:43 Módosítva: 2017.07.09 16:11
1348

Évek óta minden nyáron lent vagyok a Balaton Soundon, egyre nehezebb úgy tekintenem a fesztiválra, hogy meglássam benne azt a szépséget, amiért emberek tízezrei zarándokolnak évente Zamárdiba. Éppen ezért kíváncsi voltam, hogy miként látja a Soundot egy olyan tinédzser, aki soha nem volt még semmilyen fesztiválon, a korából adódóan csak mostanság lesz érett a bulizáshoz, és egy-két magyar fellépőtől eltekintve soha sem hallott az itteni sztár DJ-kről.

Tovább

Az Exit olyan mint a Sound és a Sziget együttvéve

2017. július 8., 09:03 Módosítva: 2017.07.09 09:47
437

A szerbiai Exit fesztivált évről évre megválasztják a kontinens egyik legjobb rendezvényének. A fesztivál eredetileg Milosević-ellenes tüntetésnek indult, de egy mai napijegyes fesztiválozónak talán már fogalma sincs arról, hogy honnan ered a név, vagy hogy az első Exitet még nem is a Péterváradi erődben rendezték meg. Az Index 2011-ben, hat évvel ezelőtt járt utoljára az Exiten, akkor Bojan Bošković-csel, az egyik főszervezővel is beszélgettünk.

Magyarországon hivatalosan a Meex-en keresztül lehet jegyet venni a fesztiválra, velük néztük meg, hol is tart az Exit 2017-ben. Négy plusz egynapos rendezvényről van szó, ahova a bérlet viszonylag olcsó, a benti árak nagyjából egy szinten vannak a hazai fesztiválokkal, a legnagyobb nevű fellépők is komoly átfedést mutatnak a hazaiakkal, van viszont több olyan apróság, ami rögtön szemet szúr annak, aki a Szigethez vagy a Volthoz van szokva.

19756866 10155428972758698 6436667635041148679 n
Fotó: Jelena Ivanovic / Exit fesztivál Facebook
Tovább

Sok vizet iszom, ebben hiszek

2017. július 7., 17:48 Módosítva: 2017.07.10 09:33
340

A 76 éves Tom Jonesnak esze ágába sincs lassítani: jelenleg is új albumon töri a fejét, július 14-én pedig Veszprémben koncertezik a Veszprémfesten. A világ egyik legnépszerűbb énekese tavaly jelentette meg az emlékiratait is, és nem bántuk, hogy már a telefoninterjú előtt kikötötte, nem a magánéletéről és a színpadra dobált bugyikról szeretne beszélgetni, mert így kiderülhetett, tökéletesen emlékszik ötven évvel ezelőtti dátumokra és lemezekre is.

Tovább

A Bánkitón a sör is a civil szervezeteknek fial

2017. július 7., 14:28 Módosítva: 2017.07.17 20:05
180

Szerdán indul a kilencedik Bánkitó Fesztivál, a társadalmi ügyekre és civil jelenlétre érzékeny fesztivál idei tematikája a korrupció, a nem zenei, főleg civil szervezetek által szervezett programok ezt a kérdést járják majd körül. A civil szervezeteket a megjelenés mellett másként is támogatja a fesztivál: a  Share szolgáltatja a jótékony kézműves sört a látogatóknak, így minden korsó profitja végül civil szervezetekhez kerül majd.

18699719 1328143463890171 7927704910454778029 o
Fotó: Takács Dániel
Tovább

Nehezen, de azért el lehet költeni milliókat a Soundon

2017. július 7., 09:24 Módosítva: 2017.07.08 11:44
2108

A Balaton Sound minden évben akkora társadalmi esemény, hogy magyarok ezrei (köztük kollégánk, Pumped Bazsó) gyúrják kockásra magukat, csináltatják meg a mellüket, vagy vernek a seggére annak a pénzösszegnek, amit egész évben gyűjtögettek szorgalmasan. A Balaton Sound elvileg prémium fesztivál, és ezt a szót azért szokták használni, mert nem könnyű 2000 forintból jól szórakozni, kivéve, ha Vajna Tímea 290 forintos fánkjaival akarjuk tölteni az egész estét

Persze olcsón mulatva is lehet szórakozni, megannyi módja létezik a spórolós fesztiválbulizásnak, de ha valaki igazán az alkalomhoz illően kíván odacsapni, akkor bizony komolyan meg kell rázni a pénzfát. Megnéztük, hogyan lehet a létező legtöbb pénzből kihozni a Balaton Soundot.

Tovább

Már nem is prémium fesztivál a Balaton Sound

2017. július 6., 12:00 Módosítva: 2017.07.07 12:02
1347

Az első nap alapján kimondhatjuk: a Balaton Sound újabb nagy lépést tett afelé, hogy Magyarország legkedveltebb prémium fesztiváljából lassan a régió, sőt bátran mondhatjuk, hogy egész Európa ötcsillagos, supreme rendezvényévé váljon.

És itt most nem arra gondolok, hogy idén minden eddiginél több a villogó vizuál, a pirotechnika és a boldog partizók arcába robbanó festékpatron. Pedig egyrészt a fesztiválra látogatott az Elrow, ami a világ egyik leglátványosabb house partisorozata, ahol tényleg az a legnagyobb fenyegetés, hogy belefulladunk a konfettibe vagy a kattogó ütemekbe. Másrészt idén már a Soundon is van utcaszínház, hogy a tökig villogó ledekbe csavart meg groteszk jelmezekbe bújtatott művészek szórakoztassák azokat, akik csak egy kis nyugalomra, mély levegőre, esetleg egy gyrosra vágynak két helyszín közt téblábolva.

Nem, a Balaton Sound igazi újítása, hogy az első nap tapasztalatai alapján nincs tömeg. Persze a helyszínek közti üres tér is megnőtt, és a Party Aréna is minden eddiginél nagyobb lett, de azért a legnagyobb változást mégis az hozta el, hogy nem akarnak egymás lábára taposva Armin Van Buurenre zakatolni a tömegek.

Persze el kell keserítenem azokat, akik egy szakadt 4-es BMW-vel akarnak egészen a Scitec Open Fitness Barig hajtatni a lányok fenekét stírölve, de a fesztivál első napján akár este is lehetett a bejárathoz közel parkolóhelyeket találni. Ha mázlink volt, egy neonszínű Porsche Cayenne és egy optikai tuningolt Audi A4-es közé pont befértünk az „M. Richárd”-i értelemben vetten menő kabrióval.

Tovább

Mekkora bulibútor ön?

2017. július 6., 07:36 Módosítva: 2019.04.02 16:27
4250
Bulihimnusz-kvízünkkel lélekben Ibizán érezheti magát. Vagy a Soundon. Vagy bármilyen házibuliban éjfél után.

Eljött idén is a Balaton Sound, a fehér műbőrkanapék, fürdőruhás jó csajok és csávók, cserepes pálmák, vödrös koktélok, és persze az önfeledt baszatás fesztiválja, amire a fél ország ifjúsága egész évben spórol, kivéve, aki BMW-vel érkezik és medencés apartmanban száll meg.

Az idei Sound headlinerei közt megint találunk pár veterán bulitábornokot, akik már a kilencvenes években Ibizán táncoltatták a beekizett briteket, de szerencsére még mindig aktívak. Így július elején mindenki megnézheti magának többek között Tiestót és Armin van Buurent, a két holland trance-legendát, és lengedezhet a Balaton-parton teátrális kiállásokra.

A fesztivál apropóján készült tehát az alábbi teszt, amelynek segítségével megtudhatja, mennyire van képben a művész urak (és legyünk őszinték: általában a veretés) fénykorával kapcsolatban. A kilencvenes és a korai kétezres évek popzenei ipara annyi EDM-bulihimnuszt (a trance-től a happy hardcore-ig) termelt ki, hogy iszonyúan nehéz volt válogatni, de igyekeztünk összerakni olyan ikonikus dallamokat, amiket egy valamire való bulibútor álmából felkeltve is felismer.

A feladat, hogy eldöntse, a megadott lehetőségek közül melyik számból származik az adott részlet (többnyire kiállás). Az elmúlt évek őrületes retróhullámára való tekintettel még csak az sem biztos, hogy a harmincasok-negyvenesek előnyben vannak, egy random hétvégi Vittula-buli is biztosíthatja a megfelelő tudáskészletet a teszt sikeres kitöltéséhez, szóval vágjon bele mindenki bátran 12-től 99 éves korig.

Figyelem, gyakorlott versenyzőknek már a 19 pont is ciki, de akinek nincs tévéje, és azon is csak Mezzót néz, illetve aki már az anyatejjel is Kispált szívott magába, annak okozhat némi nehézséget. 

Minden kérdés megválaszolására 15 másodperc áll rendelkezésére. Jelölje meg a helyes választ, majd vagy várja ki az idő végét, vagy kattintson a "Következő kérdés" gombra. A linkre kattintva elindul a játék.

Sajnos nem sikerült :(
Kérjük próbálja meg újra.
Indulhat a kvíz »

A szabadságért üvölteni a rendszerváltás után

2017. július 5., 16:46 Módosítva: 2017.07.06 12:03
2007

Az mindig ingoványos terep, amikor egy zenei dokumentumfilm nem egy zenekart mutat be, hanem egy korszakot, mert mindig lesznek olyanok, akik hiányolják magukat, barátaikat a megszólalók közül, és nehéz azt is meghúzni, hogy egy adott érának hol van vége, ki vagy mi az, ami már nem kerül bele a filmbe.

Saját finanszírozású dokumentumfilmet készített a Koltay Anna - Turán Eszter rendezőpáros BP Underground címmel. A film egy tervezett sorozat első darabja, amely a kilencvenes években virágzó underground szubkultúrákkal foglalkozik, kezdve a gyökerektől, eljutva napjainkig. A rendezők miatt adta magát a sorozat első részének tematikája, mivel mindketten kötődnek valamilyen formában a punk/hardcore közeghez. Turán Eszter a Moviebar Productions filmgyártó cég alapítója és producere, Koltay Anna pedig az M5 csatorna kulturális szerkesztője és műsorvezetője.

A két rendező, Koltay Anna és Turán Eszter
A két rendező, Koltay Anna és Turán Eszter
Fotó: Fejér Bernadett
Tovább

Mándoki László a Spice Girlsből is hoz magával valakit

2017. július 5., 13:18 Módosítva: 2017.07.05 15:32
119

Igen, újra Man Doki Soulmates-koncert lesz Budapesten, a szokásos AOR- és jazzrock-veteránok mellett Melanie C és Bródy János is fellép az eseményen. De hát ez a minimum, ha már a külföldi turnéját egyszer mi fizettük.

Tovább

Megszólalt a Samsarának hadat üzenő vadásztársaság elnöke

2017. július 4., 14:56 Módosítva: 2017.07.05 11:22
66

“Korábban is együttműködőek voltunk, nem személyes probléma áll a háttérben” – jelentette ki az idei Samsara fesztivált ellehetetleníteni kívánó vadásztársaság elnöke a Sonline.hu-nak. Csomai György álláspontja szerint a Samsara helyszíne vadászterület, amelyre szigorú szabályok vonatkoznak, másrészt pedig vadvonulási útvonalon található, így emberre és állatra nézve egyaránt veszélyes lehet.

Csomai azt is kifogásolja, hogy állítása szerint félinformációk terjednek az ügyben, miután a szervezők elferdítik a tényeket, és feljelentések sorozatáról beszélnek, miközben a vadásztársaság csupán egyetlen feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, egy erdővédelmi kerítés miatt (erről a korábbi cikkünkben mi is írtunk), amit valaki vagy valakik elbontottak, majd saját célra használtak fel.

Tovább

Világpremier a Campus Fesztiválon

2017. július 4., 13:39 Módosítva: 2017.07.04 14:58

Idén tízéves a Campus Fesztivál, ennek megfelelően a szervezők odateszik magukat a július 19-től 23-ig a debreceni Nagyerdőn látogatható fesztiválon, hiszen lesz 

2Unlimited 

is.

Tovább

Papa Roach még minek van?

2017. július 2., 10:28 Módosítva: 2017.07.03 12:17
19

Húsz évvel ezelőtt jelent meg a Papa Roach legelső albuma, az Old Friends from Young Years, húsz évvel később pedig már a kilencedik lemezét adja ki a kaliforniai zenekar. Becsülettel nekifutottunk, de nagyon megbántuk. Szerencsére kárpótolt például Kevin Morby remek új albuma, az Only Ones frontembere, Peter Perrett megmutatta, mire képes egy öreg junkie, a Goatwhore akár a sátánt is a szobánkba varázsolja, a Washed Out kapcsán pedig nosztalgiáztunk egy nagyot.

Tovább

Jól áll az állandó krízis a Paramorenak

2017. július 1., 12:06 Módosítva: 2017.07.02 10:13
3

2013-ban a Budapest Parkban lépett fel először a Paramore Magyarországon, remek időzítéssel, ugyanis ekkor jelent meg a negyedik albumuk, ami kereskedelmileg és kritikailag is legnagyobb sikert hozta a számukra, a Grammy-díjról nem is beszélve. Utána viszont egy ideig úgy nézett ki, hogy Hayley Williams ebben a formában már nem tér vissza Magyarországra, mert feloszlik az egész Paramore. A zenekar egész pályafutását meghatározták a tagcserék, már az első albumuk, az All We Know Is Falling is részben arról szólt, hogy az egyik tag, Jeremy Davies otthagyta őket.

A fluktuáció állandó, a budapesti koncerten sem ebben a felállásban játszottak, mint a Volt pénteki napján, hiszen akkor az alapító-dobos, Zac Farro épp nem volt tag. A krízis állandó és konfliktus egyik alapját mindig az adja, hogy a Paramore most egy igazi együttes vagy valójában csak Hayley Williams kísérőzenészeiről van szó. Az a soproni fellépés után is egyértelmű, hogy mikor koncertet adnak, akkor az énekesen kívül nincs senki más a színpadon, aki csak fele ennyi karizmával is rendelkezne és ez lehet, hogy frusztráló egy idő után.

Tovább

Michael Jackson lánya is megbőgette a Stranger Things sztárját

2017. július 1., 07:57 Módosítva: 2017.07.01 19:42
30

Paris Jackson és Millie Bobby Brown is főszerepet kapott az Xx új klipjében, Tyler, The Creator arcát mindjárt A$AP Rocky szabta át, Calvin Harris pedig akkora sztárparádét hozott össze, hogy csak pislogunk, hiszen Pharrell Williams, Katy Perry és Big Sean is ott van a Feels klipjében. Rajtuk kívül Kendrick Lamar, az Arcade Fire, a Killers, Toro y Moi és Alex Cameron a Videódiszkóban.

Tovább

A pinametál egyik atyaúristene zsűritag lehet a feltámasztott American Idolban

2017. június 30., 11:27 Módosítva: 2018.03.01 16:08
17

A Foxnak nem kellett az American Idol rebootja, pedig az énekes tehetségkutató azért heti 11-12 millió nézőt az utolsó, 2016-ban befejezett évadban is tudott (jó, a csúcson meg ötvenet). Az ABC lehajolt ezért a nézőszámárt is, és Ryan Seacrest műsorvezetésével feltámasztják a műsort, amiben  Katy Perry már tuti zsűritag lesz, mellette pedig, ha minden igaz, Lionel Richie és Nikki Sixx, a Mötley Crüe egykori, a Sixx A.M. jelenlegi bőgőse/dalszerzője ül majd. 

Tovább

Lófaszt halott a rockzene

2017. június 29., 17:37 Módosítva: 2017.06.30 09:03
523

A Dead Daisies az a zenekar, aminek tagjai külön-külön már belekóstoltak a nagybetűs sikerbe. John Corabi énekes a Mötley Crüe egyik lemezén és turnéján helyettesítette Vince Neilt, akit éppen akkor kirúgtak a zenekarból vagy elment, mindegy is, mert a Corabival összerakott 1994-es album a pinametállal való végleges szakítás fel terelte a zenekart. Sajnos a rajongóknak ez az irány nem kellett, így Corabinak mennie kellett.

A gitáros Doug Aldrich először Ronnie James Dióval, majd a Whitesnake-kel futott be nagy karriert, elképesztően jó rockgitáros és nagyszerű dalszerző - ő is pontosan tudja, milyen az, amikor kilép egy színpadra és 60 000 ember üvölt neki folyamatosan. A Whitesnake-ben Aldrich mellett Marco Mendoza basszusgitáros is ott volt, aki korábban a Thin Lizzyben is zenélt, meg vagy 25 másik zenekarban - többek között a Blue Murder nevű formációban is John Sykes mellett, de ez már tényleg csak azoknak mond valamit, akik nagyon jól ismerik a hard rock történetét. 

Kiváló zenész ő is, és nagyszerű vokalista, erről annak idején mi is meggyőződhettünk, amikor Aldrich és a Dead Daisies-dobos Brian Tichy társaságában a Whitesnake-kel itt jártak. Ja, igen, Tichy. Az őserő, aki nem úgy néz ki, mint egy rockdobos, hanem mint egy farmerlegény valahonnan középnyugatról, olyan karokkal, mint a combom, és olyan tehetséggel megáldva, mint nem sok zenésztársa - ő a Whitesnake előtt/mellett játszott a Lynch Mobban, a Rattben, Billy Idol mögött, és még sorolhatnánk. az A38 backstage-jében beszélgettünk egy kicsit a szerdai buli előtt. 

Tovább

Addig nézd, amíg el nem tűnik!

2017. június 29., 15:40 Módosítva: 2017.06.29 20:25
32

2016 nyárán, a Balaton Soundon indítottuk el az Index Snapchat csatornáját, teszt jelleggel, hogy megnézzük, mennyire hasznosítható a 24 óra alatt eltűnő képek és videók formátuma egy fesztiválos közvetítés számára. A tapasztalatok azt mutatták, hogy ezt az appot tényleg fesztiválokra találták ki, így Zamárdi után a Szigetről is jelentkeztünk snapekkel.

A képek és videók tematikus keverékét úgy kell elképzelni, mint az Index címlapján megjelenő Mindeközben rovatot: megpróbálnak azoknak is érdekes tartalmat nyújtani, akik itt vannak Sopronban a fesztiválon, és azoknak, akik távolból kíváncsiak a 25. Volt fesztivál érdekességeire, vagy csak később érkeznek le egy napra. De ha valaki csak meg akarja nézni, hogy hogyan is néz ki ez a Snapchat, annak is jó ízelítő lehet.

A Volt közönségéből kiindulva úgy tűnik, hogy hiába nyúlta le az utóbbi egy évben a Facebook és az Instagram a Snapchat ötleteinek egy részét, a koncertek első soraiban továbbra is legalább annyi snapet készítenek a fesztiválozók, mint Insta story-t.

Tovább

Fluorral dumáltunk a Volt fesztiválon

2017. június 28., 18:14 Módosítva: 2020.06.29 01:59
1

Ma este lép fel a Volt fesztiválon a Wellhello, mi pedig élőben jelentkezünk Fluorral, akivel beszélgetünk régi fesztiválélményekről, másnaposságról, a nagyszínpad backstage-éről, és próbáljuk elkerülni a szelfizni akaró emberek seregeit.

Tovább

Linkin Park: megint dühbe jöttek

2017. június 28., 13:01 Módosítva: 2017.06.29 07:40
598

Amikor az ezredfordulón megjelent a Linkin Park első albuma, már minden valamirevaló tinédzser a Korn slágereinek ritmusára csapta be a szülei előtt a gyerekszoba ajtaját, amiért olyan szűk látókörűek, hogy tiltják a nyelvpiercinget, és amúgy is nevetségesen kevés zsebpénzt adnak. A Hybrid Theory volt a 21. század zenetörténetének legsikeresebb debütáló albuma – csak annyit mondanék, hogy 2001-ben több pénzt termelt még Shaggynél is, pedig akkoriban az Angeltől volt hangos minden szórakozóhely New Yorktól Nyugotszenterzsébetig.

A Linkin Park sikerét a nu metalnak köszönheti, pedig valójában nemhogy nem nu, de nem is nagyon metal: ha levesszük róla a kétségbeesetten magas regiszterekbe tévedő károgást, finomítunk picit a riffeken, meg lehúzzuk a már 15 éve is felesleges gizdáskodásnak számító szkreccsfutamokat, akkor egy boyband dallamvilágát kapjuk. És lehet, hogy ez így most elsőre durva sértésnek hangzik, de pont a popslágerekbe oltott zúzás miatt történelmi jelentőségű a Linkin Park: egy generációnak adta meg a lehetőséget arra, hogy fekete, kinyúlt zenekaros póló, vörösboros kóla és szegecses csuklószorító nélkül, akár a diszkóban is lehessenek úgy igazán, kibaszottul dühösek a világra.

Tovább

Emeli Sandé lesz a vizes vb megnyitójának sztárvendége

2017. június 28., 11:25 Módosítva: 2017.06.29 18:01
491

Káel Csaba, a nyitóesemény főrendezője grandiózus nyitóünnepséget ígér, amelyben a zene, a tánc, az akrobatika, a divat és az újcirkusz is helyet kap.

Tovább

Tényleg szereted a nu metalt, vagy csak utólag menőzöl vele?

2017. június 27., 16:09 Módosítva: 2017.07.20 20:40
658

Ott voltál a Slipknot-koncerten a Sport Szigeten? Képes voltál tréningfelsőben járni egy Korn-szám miatt? Tizenöt évig hiába írtad be a Sziget kívánsággépébe a Linkin Park nevét? Az alábbi kvíz most neked szól!

Tovább

Azt kell elkapnunk, amikor már ébren vannak, de még nem részegek

2017. június 27., 15:00 Módosítva: 2017.06.27 19:34
3

Janklovics Péter és a Prodigy neve a magyar néplélekben valahol összeforrt, hiszen a humorista volt az a pali, aki a Sziget fesztivál egyik reklámfilmjében bevitte a köztudatba a Prodidzsáj szót, a zenekar hunglish nevét. Hogy ezért hálásnak kell-e lennünk, vagy idegesnek, azt döntse el az olvasó, mindenesetre Janklovics idén ismét egy fesztiválon lép fel a zenekarral, Debrecenben, a Campuson. 

Tovább

Elmentem Foo Fighters-koncertre, és ott voltam

2017. június 27., 12:12 Módosítva: 2017.06.28 08:14
822

Tartottam tőle. Foo Fighters-koncertre menni elsőre hasonló ötletnek tűnt, mint egy városnézésen kipipálni az Eiffel-tornyot vagy a Szent Péter-bazilikát. Valamit, amit látni kell, de ami nagy meglepetések helyett inkább csak hosszú sorokat ígér. És amiről a végén a legtöbb, amit elmondhatok, hogy ott voltam.

Tovább

Spórolja meg a sorban állást a Volton

2017. június 27., 08:22 Módosítva: 2017.06.27 19:08
430

Kedden kezdődik az idén 25 éves soproni Volt Fesztivál, ahol első magyarországi koncertjét adja a magyarok egyik kedvencének számító Linkin Park. Emiatt talán olyanok is eljutnak a rendezvényre, akik eddig kihagyták, úgyhogy egy cikkben összeszedtük a legfontosabb információkat. 

Tovább

Vadásztársaság tiltaná be a Samsara fesztivált

2017. június 26., 22:13 Módosítva: 2017.06.27 15:06
1000

Két sikeres év után elgáncsolná a Samsara fesztivált a töreki vadásztársaság. A Samsara rendezőitől megtudtuk, hogy az elnök, Csomai György hetekkel a rendezvény előtt részletesen kidolgozott fel-, illetve bejelentésekkel ment neki az augusztusi jógafesztiválnak, amelyet idén rendeznének meg harmadjára.

Czinkoczky Csaba főszervező az Indexnek elmondta: a vadásztársaság elnöke minden erejével azon dolgozik, hogy a szervezők idén már ne tarthassák meg a fesztivált a Siófok melletti Töreki határában található réten, amelyet a rendezők egyébként időközben megvásároltak, így az saját birtokba került.

Tovább