új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Középen Rákosi Tamás, az IKO műsorgyártó cég vezetője rogyaszt, mellette Dirk Gerkens vezérigazgató, a sarokban meg Vajna Tímea, a TV2 tulajdonosának felesége igyekszik a képbe belepasszírozni a dekoltázsát.

    #bosses @tv2official #iko

    A photo posted by Timea Vajna (@timeavajna) on

  • A tényeken vagy igazságon túli politika kifejezésre utaló "tényeken túli" postfaktisch lett az év szava Németországban, írja az MTI.

    A német nyelvtudományi társaság (GfdS) pénteki közleménye szerint a döntéssel egy "mélyreható politikai átalakulásra", a tények szerepének változására hívják fel a figyelmet. 

    Az év szavának megválasztott kifejezés egy amerikai angol műszó, az igazság utáni, igazságon túli jelentésű post-truth német változata, azt jelzi, hogy a politikai és társadalmi vitákban egyre inkább az érzelmek kerülnek a középpontba, kiszorítva a tényeket.

    Mind szélesebb körben jellemző, hogy az emberek a hatalmon lévőkkel szembeni ellenérzések hatására hajlandóak átsiklani a tények felett, "sőt készségesen elfogadni nyilvánvaló hazugságokat", így a "+tényeken túli korszakban+" nem az igazsághoz ragaszkodás, hanem a tények, érzelmek és spekulációk keveredése révén előálló vélelmezett, "+érzett igazság+" kimondása vezet sikerre - áll a közleményben.

    A többi között hozzátették, hogy a tényeken túli politika példái közé tartozik a brit uniós tagság megszüntetéséért (Brexit) folytatott népszavazási kampány, és a tényeken túli politika eredménye Donald Trump győzelme az amerikai elnökválasztáson.

    A GfdS elnökségéből és tudományos munkatársaiból álló zsűri először 1971-ben, 1977 óta pedig minden évben megvizsgálja a közbeszédben gyakran előforduló szavakat, kifejezéseket - régieket és új szóalkotásokat -, majd kiválasztja azt, amely szerinte a leginkább jellemző az adott évre, és összeállít egy listát a további legfontosabb szavakból.

    Idén mintegy 2000 szót és kifejezést vizsgáltak meg a társaság saját gyűjtése és a beküldött javaslatok alapján. A tízes listán a második helyezett a Brexit, a harmadik pedig a szilveszteréj (Silvesternacht), amely a Kölnben szilveszterkor nők ellen többnyire észak-afrikai férfiak által tömegesen elkövetett szexuális zaklatásokra utal. Ezzel kapcsolatban a GfdS kiemelte, hogy a támadások révén széles társadalmi vita kezdődött a muzulmán vallású férfiak nőképéről, és szigorították a menekültügyi szabályokat.

    A nyelvtudományi társaság listáján szerepel egyebek között a Trump-hatás (Trump-Effekt) kifejezés, amely Donald Trump választási győzelmének feltételezett - a tőzsdemutatók mozgásától a választói magatartás alakulásáig számos üggyel kapcsolatban megfogalmazott - európai hatásaira vonatkozik. Felkerült a listára a burkinitilalom (Burkiniverbot) kifejezés is, amely a test egészét fedő muzulmán női fürdőruha viselésére Franciaországban kivetett, majd visszavont tilalom révén a muzulmán női öltözékekről Németországban is megindult társadalmi, politikai vitára utal.

    Tavaly a menekültek (Flüchtlinge) volt az év szava Németországban, 2014-ben a berlini fal ledöntésének 25. évfordulójára a német fővárosban készült látványos szabadtéri installáció címe, a Fényhatár (Lichtgrenze), 2013-ban, a jelenlegi kormány megalakulásának évében pedig a nagykoalíció jelentésű Grosse Koalition kifejezés rövidített változata, a GroKo.

  • Az Abouthungary egy angol nyelvű kormányinformációs oldal, amit a Rogán-minisztérium csinál. Na most, ezen az oldalon megjelent egy anyag arról, hogy ilyen baromi jó gazdasági eredmények mellett érdemes most Magyarországon bizniszelni, és lám, csomó külföldi vállalat nyit új boltokat nálunk.

    Elsőként a Spart említi az anyag. Azt a Spart, amely az utóbbi években nem sokat köszönhet a kormánynak, sőt, kézzel-lábbal tiltakozott a magyar láncokat helyzetbe hozó, külföldieket szívató intézkedések ellen. És amely ellen a Lex-Spart éppen az akkor még Rogán vezette gazdasági bizottság találta ki.

    Aztán örül az Abouthungary az új Rolex-üzletnek is. "Magyarország fényes jövő előtt áll, ezért fektetünk itt be", mondja a Rolex-főnök. Mondjuk abban nincs vita, hogy biztos lett mostanában pár embernek pénze új Rolexre ebben az irdatlan nagy fellendülésben.

  • fast8
    Fotó: newsroom

    Az áprilisban mozikba kerülő, a sorban immár nyolcadik Fast-filmnek The Fate of the Furious lesz a(z angol) címe, és most készült egy teaser a vasárnapra beharangozott trailer elé. Íme, az előzetes előzetese:

  • Az államfőválasztás elhalasztásáról szóló, 51 betűből álló szó lett az év szava Ausztriában - közölte a grazi egyetem lingvisztikai kutatóintézete.

    A Bundespräsidentenstichwahlwiederholungsverschiebung kifejezés az ausztriai államfőválasztás megismételt második fordulójának elhalasztására utal.

    A grazi egyetem és az APA osztrák hírügynökség kezdeményezésére az év legjellemzőbb szavára internetes szavazással lehet voksolni. A lehetőségek közül egy szakértőkből álló zsűri választotta ki a győztes kifejezést.

    A zsűri indoklása szerint a szó tartalmilag és formailag is jól, és ironikus módon jelképezi az osztrák belpolitika idei évét, hiszen az államfőjelöltek szokatlanul hosszú, csaknem egy éves kampányt folytattak, mert az államfőválasztás második fordulóját alkotmánybírósági döntés miatt meg kellett ismételni, azonban a megismétlésre kitűzött időpontot elhalasztották. A zsűri szerint a hosszú szó rávilágít a német nyelv sajátosságára is, miszerint németül tetszőleges hosszúságú új szavakat lehet alkotni úgy, hogy szinte bármennyi főnevet egymás mellé teszünk.

    Az év legvisszataszítóbb szava az Öxit lett, amely Ausztriának az Európai Unióból való esetleges kilépésre utal.

  • A karácsonyi képeslap, mint műfaj, elég hálátlan dolog, igazából csak elrontani lehet. Ha kicsit elege van az aranyozott házikókból és a céges logót rettentő kreatívan ünnepivé varázsoló dizájncsodákból, akkor pihentesse szemeit Luca Milani minimalista képeslapjain:

    Semmi világmegváltó, csak pár egyszerű ötlet, ami garantáltan nem csillog, nem hullik belőle műhó és nem kezd rá a Csendes éjre, mikor kinyitják. Egészségünkre!

    (Bored panda)

  • Nemrég voltam egy konferencián, ahol arról volt szó, hogy magyarázhat a tanár bármit matek-, fizika- vagy informatika órán, a gyerekek csak akkor tanulnak meg valamit igazán, ha nekik kell megépíteni, működésbe hozni valamit - mindezt ráadásul csapatban. Ez egyrészt szerethetőbbé teszi ezeket a tantárgyakat, másrészt végre lesz valami köze az iskolának ahhoz, amit a gyerekek későbbi életükben csinálni fognak. Nos, erre az egyik legjobb példa, amit a Nyugat-magyarországi Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kara csinál: robotversenyeket szervez a középiskolásoknak.

    Ma délután zajlik a 2. Robot Race. A mechatronika iránt érdeklődő középiskolásoknak kiírt versenyen több mint diák indult. A háromfős csapatok először különböző állomásokat keresnek fel, ahol feladatokat kell megoldaniuk. A kapott pontokból robot-alkatrészt, motorokat, kerekeket, szenzorokat és programozható téglát vásárolhatnak. A harmadik futam a robotoké, akiket előbb be kell programozni. A feladatuk, hogy végig tudjanak menni a pályán, kövessék az előre kirajzolt vonalat, kerüljék ki az akadályokat, sőt ehhez szenzoraikkal akár színeket is felismerjenek. A robotharc egy  HD-kamerával felszerelt drónért folyik, ez lesz az első helyezett jutalma. Ezen a nyúlfarknyi videón még csak a bemelegítést láthatják. 

    Robot Race robotverseny a Nyugat-magyarországi Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Karán
  • Hanem két gárdonyi kábítószer-kereskedőéből, akiket a rendőrök lekapcsoltak, három másik személlyel együtt, akiket már nem kereskedelemmel, csak kábítószer birtoklásával gyanúsítanak. A 46 éves G. Attila és a 36 éves N. Krisztián 2015. októberétől Baracska térségében különféle kábítószernek minősülő anyagokat árult, december 7-én a lakásaikon fogták el őket a rendőrök. Erről videó is van a police.hu oldalán.

    A házkutatásokon többek között kábítószergyanús port, digitális mérleget, nagyobb mennyiségű készpénzt, valamint csomagoláshoz szükséges anyagokat foglaltak le a nyomozók.

  • Mint ahogy Colin Furze tette Angliában. Bele is lehet menni. Minden további szövegelés helyett, íme, a videó:

  • Pedig még tíz éve is azzal kecsegtettek bennünket, hogy a technológiai fejlődés majd a javunkra válik, és megkönnyíti a mindennapjainkat. A Gizmodo ásott elő most egy csaknem tíz évvel ezelőtti, 2007-es NBC-riportot, melyben szuperizgalmas dolgokat jósolnak - melyek aztán nem következtek be, sem Amerikában, sem máshol. Ami viszont igen, abban sincs sok köszönet.

    ujj.png

    "2017 van. Öntudatlan állapotban kórházba szállítják (ez már önmagában nem túl vidám - IB), és önnél se személyi nincs, se orvosi leletek a korábbi betegségeiről. Szerencsére azonban egy bőr alá ültetett chipben minden ott van. Húsz éve még science fiction lett volna, most már biometrikus valóság" - jövendölték, de hát ez most is sci-fi, és nem csak Magyarországon az. Pedig a technológia már meg is van hozzá, de mintha ma már kevesebben lelkesednének az ötletért, hogy beültessenek egy chipet a bőrük alá.

    A műsor további jóslatai: útlevél helyett ujjlenyomatok és írisz-szkenner a repülőtereken; a terroristákat ezrek közül is kiszúró arcfelismerő programok; sőt, a lakáskulcsunkat és a bankkártyánkat is kiválthatjuk az ujjlenyomatunkkal. 

    Ezek közül egyedül a disztópiába illő arcfelismerés terén volt érezhető haladás, minden más szempontból megállja a helyét, hogy az elmúlt évtizedben nem láttunk sokat ebből a technológiai fejlődésből. De még rosszabb, hogy már nem is nagyon akarunk - az elmúlt tíz év arra pont jó volt, hogy a 2007-ben még meglévő optimizmust is eloszlassa.

  • Ebben az indonéz nemzeti parkban megszokták már az ember közelségét az üstökös makákók, ezért merészkedtek (a merészkedés enyhe kifejezés) ennyire közel a fotóshoz, akinek így sikerült egy olyan sorozatot lőni róluk, mintha bármelyik budapesti szórakozóhelyen bulifotózna.

    Miközben megnézik ezt az öt fotót, gondoljanak a saját instagramjukra egy átlagos péntek estén, és sokkal viccesebb lesz minden, meglátják:

  • Egyre gyakrabban jön szembe a Facebookon olyan nyilvános albérlet kereső poszt, ami csak egy képből áll, rajta a legfontosabb információkkal. Ágota és lánya is így próbálnak most lakást találni,  jelenleg 700 megosztásnál tart a posztjuk, elég sok biztató kommentet is kapott, szóval elég jó módszernek tűnik.

  • Bejelzett a táskája, majd összeveszett a dallasi Love Field repülőtér biztonsági embereivel Judge Reinhold 59 éves amerikai színész. Bevallom őszintén, egyáltalán nem emlékszem erre az emberre, pedig a Beverly Hills-i zsaruban is szerepelt, és tévésorozatokba is gyakran meghívták.

    Az nem derült ki, mi volt a táskájában, de később a megyei börtönben megnyugtatóan tisztázta magát, és legfeljebb ötszáz dolláros büntetéssel megússza az affért. Judge Reinhold, megjegyeztelek, te kis komisz. (Hollywood Reporter)

    FRISSÍTÉS: Több olvasó is szólt, hogy Reinhold nem egyszerű mellékszereplő volt a Beverly Hills-i zsaruban, hanem Axel Foley társát, Billy Rosewood nyomozót alakította. A sorozat rajongóitól elnézést kérek.

  • A Kyugetsu nevű japán cég Donald Trump megválasztott amerikai elnök arcképével díszített szerencseütőket árul, hogy a világ jövőre is olyan remek hely legyen, mint eddig.

    A hagoita nevű faütőkkel eredetileg a hanetsuki nevű, tollaslabdaszerű japán játékot játszották, de a hagyomány szerint ezekkel lehet elütni a balszerencsét és a gonosz szellemeket az újév előtt.

    A cég összesen 18 híresség arcképével árul idén ilyen szerencseütőket,  Trump mellett Theresa May brit miniszterelnök és japán hírességek közül lehet válogatni.

    A leendő elnök arcképe egyébként is elképesztően népszerű most Japánban: az Ogawa Studios, az ország vezető gumimaszkgyártója szerint Trump november 8-i meglepetésgyőzelme óta óriásit ugrott a Trump-maszkok iránti kereslet.

  • A Google street view tele van meglepetésekkel. Egy-egy rejtélyes képnél a fél világ szokta találgatni, hogy például gyilkosságot lát-e, vagy csak egy vizes kutyát, esetleg UFO szállt-e a Dunába egy térképhiba részeként.

    Ma reggel egy boltot keresgéltem a Kolosy tér környékén, amikor Lovas kolléga azt javasolta, hogy a Google street view-val nézzek szét a környéken. Küldött is egy linket a Kolosyról, amin a keresett bolt mellett egy kerekesszékes emberre lettem figyelmes.

    A kerekesszékes pont a Google kamerás autója előtt haladt, és egyáltalán nem tűnt úgy, mint aki ki fog térni a kocsi útjából, amely rendíthetetlenül haladt a Szépvölgyi út irányába.

    Nekem sok minden eszembe jutott, de arra nem voltam felkészülve, amilyen látvány aztán fogadott, amikor a kocsival a férfi mellé értünk. Vigyázat, a nyugalom megzavarására alkalmas képsorok következnek.

    Disclaimer: Ennek a posztnak nem célja nevetség tárgyává tenni sem a férfit, sem általában a kerekesszékkel közlekedőket, sőt, inkább arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a közlekedésben nagyon oda kell figyelnünk egymásra, legyünk egymással türelmesek, és ne az legyen az elv, hogy automatikusan az erősebb és nagyobb járművel közlekedőnek van igaza.

  • Screen Shot 2016-12-09 at 12.29.02.png

    Pedig a könyvekben nem kímélte őket George R. R. Martin író. 

  • A vállalatok és a megbízott piackutató meg pr-cégeik feltételezhetően a legnagyobb jóindulattal és a törzsvásárlóikról szerzett mély és alapos tudással felvértezve állnak neki a termékeiket promózni, közben viszont rendszeresen úgy betonozzák be a nemi sztereotípiákat, hogy Harrach Péter is elmosolyodik. Ilyesmit sikerült most a Jar mosogatószert gyártó Procter & Gamble cégnek, amely gondolt egyet és 

    olyan piackutatást csináltatott a mosogatási szokásokról, amiben csak nőket kérdeztek meg.

    Nyilván tudják, hogy főleg nők veszik a termékeiket, és a házimunka tipikusan a nőkre hárul a családokban. Ebből viszont nem következik, hogy 

    1. csak nők mosogatnának
    2. csak a nők mosogatásélménye releváns, ezért csak őket kell megkérdezni arról, hogyan mosogatnak
    3. vagy hogy bárki több mosogatószert vesz meg attól, mert csak nőkkel készült kutatással alapozzák meg a marketingkampányt.

    Indoklást a cég közleménye sem ad, hogy miért kell nőket megkérdezni a házimunkáról és az azt segítő termékekről, hanem magától értetődő tényként kezeli azt. 

    Miközben nyilván férfiak is mosogatnak, abból pedig, hogy valaki nő, nem következik, hogy mosogat. Ha "háziasszonyokat" kérdeztek volna meg, az is elég szar lenne, mert az is csak erősítené a sztereotípiát, hogy a házimunka női munka, de azért ott legalább lenne valami szűkítés. De a P&G felmérésénél ilyen nincs, csak ezer, 18 éven felüli "hölgyet" kérdeztek meg. 

    Mint mosogató férfi, a csap mellől is gratulálok a P&G-nek! Indulhatnak a szexista kommentek!

  • Unja már azokat a videókat, ahol mindenki megdermedve áll, míg körbemászkál a kamerás? A Budapest Bike Maffiás srácok a Greenroommal forgattak egy ilyet, azt még mindenképp nézze meg:

    Bővebb információt itt talál, és akkor is érdemes ide kattintania, ha valamiért épp nem tudná megnézni a videót. 

  • A DK napról napra jobban aggódik a 3-as metró állapotárét. A sorozatos sajtótájékoztatókon túl a DK-sok már vészhelyzetekre felkészítő szórólapot osztott és az aláírást gyűjtött a felújításért, most pedig új fokozatra kapcsoltak Gy. Németh Erzsébeték:

    kiplakátolták a metróban Tarlós István telefonszámát.

    "A Demokratikus Koalíció az utolsó kocsiig tele fogja matricázni a 3-as metrót Tarlós hivatali telefonszámával, ha ez kell ahhoz, hogy megkezdődjön a metró felújítása" - áll a párt közleményében. Az akcióról ezt a képet küldték.

    Tarlós a vészhelyzettel való fenyegetés miatt már pert helyett kilátásba a DK ellen, kérdés, mi lesz erre a válasza, ha tényleg elkezdik őt hívogatni a metróról a budapestiek. 

    FRISSÍTÉS1:

    A főpolgármester szerint a DK-sok a magán e-mailcímét is közzétéve rá akarják uszítani a várost azzal az útszéli stílussal, hogy nem érdekli az utasok biztonsága. "Rettenetesen kínlódnak az elvtársak, hogy valamit kitaláljanak, én azt belátom. Méltóságon alulinak tartom ez ellen védekezni" - mondta Tarlós. Hozzátette, "nem tudom, hogy ebben az országban meddig lehet elmenni", de ezeket a papírokat, amivel önkényesen tele akarják ragasztani a metrót, a BKV engedélye nélkül nem lehet kiragasztani.

    FRISSÍTÉS2:

    Tarlós szerint a DK nyilvánosságra hozta a magán email-címét. A DK-sok szemtelen viszontválasza nem késlekedett: "Segítünk Tarlósnak: a matricán szereplő telefonszám a Főpolgármesteri Hivatal, az email-cím pedig Tarlós István hivatalos honlapjáról származik (hogy a PISA-teszten minden bizonnyal elhasaló Tarlós István is megértse: tarlosistvan.hu, bal felső sarok, levél ikon, klikk a bal egérgombbal)."

    A további matricaügyi üzengetésekről nem tudósítunk.

  • Lehet, hogy ön is úgy gondolja, hogy a művészi installációk valójában egységesen megérdemlik a humbug minősítést, de megváltozik a véleménye, ha meglátja Mitchell F. Chan művét.

    felhok.png

    A művész óránként 3000 liter vízpárát használt a folyamatos ütközésekhez, de a puhán szétpattantó felhők látványa valódi terápiával is felérhet így a karácsonyi előtti rohanós időszakban.

    (Jó, a zene meg az a női hang közben elég idegesítő, de még ezekkel együtt is!)

    (via Sploid)

  • Oroszország 1,9 milliárd rubeles, vagyis nagyjából 8,9 milliárd forintos központot épít az akrobatikus rock and rollnak – írja a Reuters.

    Ettől teljesen független érdekesség, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök legkisebb lánya, Jekatyerina Putyina az akrobatikus rock and roll egyik vezető oroszországi táncosa.

    Azt, hogy a két dolognak semmi köze egymáshoz, az is bizonyítja, hogy a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov azt mondta:

    Ennek a témának semmi köze hozzánk.

    Ha elkészül, az oroszországi lesz a világ egyetlen, kifejezetten az akrobatikus rock and rollnak szentelt központja. Az országban jelenleg 9 ezren űzik ezt a sportot.

  • Ágnestől jött a nap képe:

    Szeretnék megosztani Önökkel egy nem túl kellemes élményt. 2 vagy 3 napja egy frissnek tűnő hányással utaztam együtt a MÁV egyik vonatán. Ma reggel ugyanaz a hányás fogadott felszállás után. Jeleztem a kalauznak, valamint írtam az eszrevetel@mav-start.hu-ra is, de nagy reményeket nem fűzök a gyors intézkedéshez. Azért osztom meg Önökkel, mert ha valamelyik rovatukban megjelentetik a történetet, talán történik valami. 

    Várjuk a további napok fotóit, ha Ön arra ját és találkozik a törzsutassá alakuló hányással, fotózza le és küldje el nekünk!

  • Reklámkampányában az Amazon is szeretne hozzájárulni a vallásbékéhez. Kisfilmjükben egy anglikán papot és egy imámot ültetnek egymás mellé, akik jó barátok, kedélyesen teáznak, és hamar felismerik, milyen közös SZAKMAI problémáik vannak. Innentől már kézenfekvő az ajándék. Nézzék csak! 

    Megajándékozza egymást egy pap és egy imám
  • A csütörtök esti hatalmas köd után legszebb hófehér ruháját vette fel az erdő.

  • cikkünk a témában:

    Milyen az élet az iskolában, ahol a tanulók 97%-a cigány?

    Rendkívül tanulságos az az interjú, melyben a tolnai megyei Gyulaj község általános iskolájának igazgatója, Lacza Ildikó beszél arról, hogyan boldogul a Máltai Szeretetszolgálat által működtetett iskola, milyen ott tanítani, és mi lesz a diákok sorsa:

    Ha jön egy új kolléga, mindig azzal kezdem, hogy: „vagy sírva menekül egy hónap után, vagy nyugdíjig itt marad nálunk”, mert akik itt dolgoznak, azok mind megszállottak. 

  • BUCK Hipster Beard Lights-6-of-11-5847fef890cde  880

    Ha a szakállolaj már kevésnek tűnik karácsonykor, a tavalyi csillámos divat pedig nem jött be, kipróbálhatja az idei őrületet, és égősorral díszítheti a szőrzetét. Hogy hova dugja az elemeket, nem tudom, ahogy abban sem vagyok biztos, hogy osztatlan sikert arat a szüleinél a karácsonyi vacsoránál, de hogy feltűnést kelt, abban biztos lehet.

    BUCK Hipster Beard Lights-11-of-11-5847ff10ae67b  880
  • Van, amikor igazán nehezen indul a nap, és ezzel nem csak mi vagyunk így. Ez a mókus Münchenben szorult be a csatornafedélbe. Szerencséjére a Tierrettung München állatmentő szervezet önkéntesei kiszabadították, bár ez nem ment olyan könnyen. Először a bundáját próbálták olivaolajjal síkosítani, ez azonban nem segített, végül a csatornafedelet emelték fel mókusostul, hogy ki tudják rángatni a lyukból a később Olivio névre keresztelt bundást.