új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ha csak az esernyőket számolom, akkor legalább hat ember dolgozik azon, hogy a szaúdi király és az indonéz elnök száraz bőrrel beérjenek az elnöki palotába Jáva szigetén. 

    Érdemes nagyban megnézni a képet. Minden arckifejezés aranyat ér a fotón külön-külön:

  • II. világháborús Sherman tankkal lehet furikázni egy San Antonio közeli óriási területen, ahol még háborúsdit is szimulálnak a vendégeknek, ez most az új dili Texasban. 

    A részvételi díj néhány száz dollártól egészen több ezer dollárig fut, attól függ, hogy mi mindent szeretnének kipróbálni a vendégek, lövöldözni például nyilván többe kerül. Foglalni amúgy nem árt jó előre, mert népszerű a dolog, olvasható a CNN beszámolójában. 

  • Van ez a dolog a borral meg a nővel, Logan esetében viszont nem csak az idő, de a harcok is rendesen nyomot hagytak és nemesítettek. Hugh Jackman posztolta ezt a rövid videót arról, hogy lett morcos, de ép mutánsból csupa heg, elgyötört, rozzant Rozsomák.

  • A Kocka Kiállítás LEGO Modellekből Lengyelország és Csehország után Magyarországon is megnézhető március közepétől június végéig. Több mint száz legóból épített jelenet, jármű, egész alakos szobor látható egészen nagy, 3000 négyzetméteres helyen.

    Felépítették például a Titanic 1:25 méretarányú modelljét, a hajónak 11 méter a hossza és három méter magas. A Lego egyik legsikeresebb sorozatának, a Star Wars gyűjteménynek ötven darabja látható, közte a Halálcsillag és a több tízezer elemből felépített csillagromboló. Felépítették a világ valaha élt legmagasabb emberének, a 272 centiméterre nőtt Robert Wadlow szobrát, ez százezer kockából áll és nem használtak belső tartószerkezetet.

    A kiállításon lesz még interaktív Európa térkép, különböző életnagyságú hangszerek, Martina Navratilova teniszező életnagyságú modellje, ismert filmek és történelmi események legókockákból kirakott jelenetei. És persze mint minden tisztességes legókiállításon, itt is lehet majd játszani, duplóval, legóval, robotokkal.

  • A kínai kormány jóváhagyta, hogy nemzeti parkot hozzanak létre az óriáspandáknak az ázsiai országban: a több mint 27 ezer négyzetkilométeres park a faj védelmét és élőhelyének megőrzését igyekszik biztosítani. 

    Kínában 33 óriáspanda csoport él vadon, természetvédelmi területen, parkokban három egymással határos délnyugati tartományban.  

    Az összes természetvédelmi területet, parkot, maradványfoltot, ahol a veszélyeztetett állatok élnek, egyetlen nemzeti parkba vonják össze, amely egyebek között megoldást jelenthet a maradányfoltokon, elszigetelten élő állatok gondozására is. Az illetékesek szerint a faj fennmaradása szempontjából az egyik legnagyobb veszélyt élőhelyük szétszórtsága jelenti. 

    (MTI)

  • A tetovált szemöldök, szem- és szájkontúr már lassan a ciki kategóriába tartozik 2017-ben, de úgy néz ki, hogy a kozmetikai tetoválásban még mindig van tartalék. A legújabb menőség ugyanis a tetovált szeplő, ami ugyan néhány hónap alatt elkezd halványodni, de mire teljesen eltűnik, az legalább két év, mégis egyre többen varratnak ilyet az arcukra. Őrület, nem?

  • Egy Miamiban élő 40 éves férfi hat hónapja szórakoztatja magát azzal, hogy lefotózza a tilosban parkoló rendőrautókat, miközben lakásától elsétál a közeli metrómegállóba. Naponta úgy féltucatnyi rendőrautót kap le, és ezeket a képeket rendszeresen el is küldi a helyi rendőrségnek. Tavaly augusztus óta 125 bejelentést tett, hátha történik valami. 

    Hát, nem történt. A bejelentései vagy visszapattantak, vagy hiába ígérte a rendőrség, nem indult vizsgálat, de olyan is előfordult, hogy a rendőrök pattantak ki a kocsijukból, hogy meri őket fotózni.

    Az Afganisztában is szolgált férfi a Miami New Timesnak azt is elmondta, hogy nem spicliskedni akar, csak azt szeretné, hogy a rendőrök jobban végezzék a munkájukat, és ne parkoljanak például mozgássérült helyekre. 

    (via)

  • Az Arsenal csatára, Dennis Bergkamp nem a legszokványosabb módon fordult le a Newcastle védőjéről.

    Az eredmény ez a gól lett.

    Nemcsak egy nagyszerű gól volt, hanem egy fontos győzelem is - így értékelte az edző, Arsene Wenger.

  • Szeretettel köszöntöm a Ma kicsinálunk minden kiskerreklámot műsor nézőit. Miközben épp élénk vita folyik a szerkesztőségben arról, hogy a nagy vihart kavart új CBA videó most akkor jó-e vagy sem, gázabbak-e nála a Spar vagy a Tesco spotjai, szépen csendben megjelent a Coop új reklámja is.

    Hogy ciki-e vagy sem, arról én nem szeretnék vitatkozni (döntsék el önök, szavazás alant), pusztán egy apró entomológiai problémára szeretném felhívni a figyelmet. 

    Basszus, a tücsök az nem zöld!

    Tessék, így néz ki egy tücsök (a mezei):

    Feldgrille
    Fotó: Wikipedia

    Ez itt pedig egy szöcske, akire alighanem gondoltak az alkotók (a zöld lomb):

    Heupferd fg01
    Fotó: Wikipedia

    Bár a jelmez alapján amúgy inkább egy sáskának felel meg a fiatalember, mert rövid a csápja, de azért ennyire nem vagyok genyó, tőlem szöcske is lehet. De tücsök semmiképp. Köszönöm. 

    Na melyik reklám tetszik jobban?

  • Oké, ThankGod Salami se semmi, de ő mégiscsak fiktív futballista volt, csak a Football Manager edzőszimulátorában létezett. Roelf-jan Tiktak viszont valódi pályafutást tudhat magáénak.

    1958-ban született a hollandiai Veendamban, és több mint háromszáz meccset játszott a szülővárosa csapatában, valamint a Sparta Rotterdamban és az AZ-ban. Ahhoz képest, hogy csatár volt, elég kevéske az a 39 gól, amit szerzett.

    Itt az egyik, ezt mondjuk az Internek lőtte az AZ színeiben 1982-ben, hazai pályán ezzel nyertek 1-0-ra a Kupagyőztesek Európa-kupájában, a visszavágón 2-0-ra kikaptak és kiestek.

  • Szingapúrban egy építőiroda és a kormányzat együttműködésével innovatív buszmegállót hoztak létre, amely egyszerre városi kert és információs/szórakoztatóközpont.

    f508bde54

    A megálló tetején kert van, amire egyrészt jó ránézni, másrészt a növények a városi levegő minőségét is javítják.

    166fabb4b

     A megállóba nagy ledfalak is kerültek, amelyeken folyamatosan híreket sugároznak. Az energiaellátást napelem-panelek biztosítják. 

    lead large

    A hírfalak és az ülőalkalmatosságok mellett egy kis könyvtár is került a megállókba. A fizikailag is jelen lévő kötetek mellett digitális könyveket is olvashatnak a várakozók, utóbbiak letölthetők a telefonokra is. 

    Az építmény kísérleti jellegű, fél éve van üzemben, és további fél éven belül felhasználói visszajelzések alapján megállapítják, mely funkciói a legkedveltebbek, és hogyan tudnák ezeket adaptálni miniállam többi megállójába.

    (CityLab)

  • A nemrég indult Mi kis falunk sorozattal egy ország megismerhette a zsákfalvak vélt vagy valós helyzetét. A Lechner Tudásközpont e havi kutatásában most ennek az általánosításnak járt utána.

    Több mint 500 ilyen zsákfalut vizsgáltak különböző társadalmi és gazdasági adatok alapján, mint például a munkanélküliség, az öregedési index és a lakásépítések száma. 

    terkep
    Fotó: Lechner Tudásközpont

    Talán nem szpojelerezünk, ha eláruljuk, hogy általában tényleg hátrányosabb és elmaradottabb a helyzetük, mint egy nem zsákfalué. A 2000 fősnél nagyobbaknál viszont érdekes módon ez fordítva van. 

    Aki szeretne elmélyedni az adatok böngészésében, az alábbi interaktív térképen teheti meg.

  • Elkészült az Erzsébet téren az új óriáskerék, feltehetően tavasszal be is üzemelik.

    Az újonnan fölállított óriáskerékben ugyanannyi, összesen 42 gondola viszi majd körbe-körbe a látogatókat, mint elődjében, azonban egy dolog rögtön szemet szúrt: egész mások a gondolák. Szemmel láthatóan egyszerűbb kivitelű, puritánabb fülkékben lehet majd utazni a keréken:

    Ha összehasonlítjuk a tavaly januárban lebontott korábbi verzióval, látható, hogy közel sem olyan modernek a mostani gondolák.

    Fotó: Nagy Attila Károly / Index

    Egyrészt félig-meddig nyitott szerkezetűek, amiből az is következik, hogy nem lesz bennük légkondi. A kialakításuk sem olyan áramvonalas, a plexi nem domború, így megkockáztatom, hogy nem nyújt majd olyan jó kilátást mint a korábbi fülkék ablakai. Cserébe az új, elvileg öt évre engedélyezett keréken sokkal több lámpa fog villódzni, középen mint a napocska:

    Legutóbb azt írtuk, hogy egy török és egy holland céggel volt tárgyalásban Gerendai Károly cége, hogy a korábban bérelt kerék helyett vásároljanak egyet sajátba. Ha jól látom, valószínűleg a holland cég lett a tárgyalás nyertese, legalábbis 2015-ben még Brüsszelben állt egy ugyanilyen óriáskerék:

  • Az angol Gramophone magazin adott ki egy listát minden idők legjobbnak tartott klasszikus zenei lemezeiről. A listán több magyar előadó szerepel, két albummal a Budapesti Fesztivál Zenekar is. 

    A listát 30 ismert zenész segítségével állították össze, a BFZ egy Bartók- és egy Liszt-albummal van rajta.

    A teljes lista itt olvasható.

  • oops
    Fotó: David Pomerantz / Facebook

    Az megvan, amikor az idei Oscar-díjátadón elkövették a Filmakadémia eddigi legnagyobb baklövését, és véletlenül rossz borítékból olvasták fel, kié a legjobb film a díja? Így miután kihirdették, hogy a La La Land nyert, egy kis tökölődés után mégis a Moonlight kapta a fődíjat.

    Na, hát a wisconsini Platteville Library munkatársainak megvan a jelenet. És, ahogy azt egy David Pomerantz nevű Facebook-felhasználó fotója alapján az egész világ láthatja, eléggé meg is mozgatta a fantáziájukat a dolog.

  • Egyik olvasónk talált egy negyedéves Budapest-bérletet, ami még bőven érvényes és szeretné visszajuttatni azt a tulajdonosának. Az azonosító szám egy részét kitakarta, de akié a bérlet, így is ráismer:

  • Valószínűleg az Alexandra csődje miatt zárt be  Book Café, ami a Párisi Nagyáruház Lotz Károly freskóival díszített termében működött, az ottani Alexandra könyvesbolt fölött. A Book Café a Facebookon jelentette be, hogy bezár, és nem tudják, valaha újra nyitnak-e.

    Mint megírtuk szerdán bezárt az Alexandra könyvesboltok fele. 

  • A szekunder szégyentől feláll a szőr a karomon, ahogy tátott szájjal nem hiszem el, amit látok. A CBA marketingesei úgy dönthettek, hogy egy iszonyatosan erős vizuális atombombával próbálják eltakarni a CBA-valóságot, és reklámoznak mindent, amiről biztosan nem híres a nemzeti közért.

    Merthogy a CBA-ról nem a kedvesség, a mosoly, a világos, tiszta tér jut eszünkbe, vagy hogy az dolgozók imádnak ott lenni. Inkább a rohadt ananász vagy az alma, esetleg a frissek közé kevert száraz zsemle, szóval van mit javítani a megítélésen, az biztos. 

    Tiszta bolt, az áru friss.

    Aham. Az a baj, hogy egy bolt nem attól lesz jó, ha Kasszás Erzsi iszonyúan erőltetett mosollyal azt énekli róla, hogy az, bár az izzadságszag legalább stimmel. Erzsi egyébként remekül hozza a formát, amit kértek tőle, a piros-fehér sem áll neki rosszul, egy szavam sem lehet. Valószínűleg ugyanilyen jó lesz a folytatásban Kasszás Tibi, Árufeltöltő Áron és Biztonságiőr Béla is, de legjobban mégis azt várjuk, vajon felbukkan-e Pénztáros Lőrinc.

  • Bevallom őszintén, hogy jómagam nem igazán szoktam állatos kontentet írni, nézni, olvasni, követni, megosztani. Annyi minden felesleges időpazarlási lehetőség van még az életben, miért éppen cuki kutyák, macskák, kecskék vegyék el a drága 35 másodpercet az életemből?

    De itt egy kölyök husky puszilgat egy hóbaglyot Oroszországban. Ismétlem, egy picike cuki kiskutya puszilgat egy hasonlóan lelkesen csőröző, már-már mosolygós hóbaglyot.

    ÚRISTEN, NÉZZÉK MÁR MEG, A KUTYA ÉS A BAGYOLY IMÁDJÁK EGYMÁST, HÁT ITT HALOK MEG

    (via Tastefully Offensive)

  • Itt lehet beszállni az össznépi névadó mókába, a legnépszerűbbek eddig Hófehérke törpéi, a Trónok harca nemesi házai, a Harry Potter horcruxai, a személyes kedvencem pedig az Apple-féle Föld 2 - Föld 2s - Föld 2s Plus - Föld 2s Plus 128GB - Föld 2s Plus 128GB Black - Föld 2s Plus 128GB Rose Gold - Föld 3 sor. De ha elég magyar Twitter-huszár jár arra, szerintem az esélyesek közé emelhetjük az Álmos - Előd - Ond - Kond - Tas -Huba -Töhötöm hetesfogatot is!

  • Untitled-1
    Kép: facebook.com/bkkbudapest
  • 10-14 év közötti focistákat, fiúkat és lányokat egyaránt, keres az MLSZ az OTP Bozsik Bajnokok programba – a kiválasztottak Gera Zoltánnak, Király Gáborral, Juhász Rolanddal és Fenyvesi Evelinnel játszhatnak majd egy gálamérkőzést a Magyar Kupa-döntő előtt.

    A programba eddig 321 fiatalt jelöltek testnevelőtanárok, de közülük csak 47 jelölt lány. Az MLSZ-nél azt remélik, sikerül többet találni még március 14-ig, de a jövőben is nagyobb hangsúlyt fektetnek majd arra, hogy minél több iskolás lányt vegyenek rá a focira.

    A két, egyenként 18 fős csapatnak a fent említtek mellett többek között Hajdú B. István és Nyilasi Tibor is segít majd a felkészülésben.

  • Valamikor 7-8 éve dugta el egy unatkozó és öregedő milliomos, és egy verset hagyott útmutatóul a kincsvadászoknak, akik azóta sem találják a ládát a drágakövekkel. A Vox újságírói elindultak a legenda nyomában, és persze nem találták meg, de a videójuk a kincskeresésről ettől még nagyon izgalmas: