Az egyetemi idény elején nagyon úgy nézett ki, hogy Robert Nkemdiche az első ötben lesz a drafton, atletikusságát pedig még néhány támadójátéknál is kamatoztatták, három touchdownt is szerzett. Aztán véget ért az alapszakasz, Nkemdiche-ék belehúztak az egyik estén néhány csapattársával, és ennek az lett a vége, hogy beszívva zuhant négy métert egy szállodai szobából. Megúszta komoly sérülés nélkül, de a következményeket már nem.
Pénteken váratlanul bejelentette visszavonulását a New York Jets elpusztíthatatlan falembere, D'Brickashaw Ferguson, aki tízéves NFL-es pályafutása alatt a csapat által lejátszott 10708 támadójátékból 10707-nél volt pályán. Vagyis egy évtized alatt mindössze egyetlen játékról hiányzott, ami egészen elképesztő teljesítmény az NFL-ben, ez már csak a számok alapján is látható. Nem volt sérült, nem tiltották el, nem ültették le. De melyik volt az az egy játék?
Justin Houston, Jarvis Jones vagy épp Alec Ogletree is elég jó védő lett az NFL-ben a Georgia Bulldogsból, és most Floydon a sor, hogy ezt a hagyományt továbbvigye. A majdnem 2 méteres, 110 kilós OLB true freshmanként is kimagasló volt, 2013 óta pedig csak még jobb lett, pedig sérülések és egy vállműtét is hátráltatta.
Sok múlhat azon, hol draftolják majd az idei évfolyam legjobban összerakott, az NFL-re leginkább készen álló futójátékosát, mert ebből megtudjuk, hogy a liga most épp mennyire tartja értékesnek a pozíciót. De bárhol is kel el az Ohio State-ről érkező Ezekiel Elliott, valaki nagyot nyer vele, mert amilyen jó futójátékos, annak a 90 százalékát hozza elkapóként is.
Simán megérne egy könyvet, hogy hogyan kerülheti el egy irányító annyira a legjobb egyetemek figyelmét, hogy csak a Div II.-ben kössön ki, majd onnan nem hogy draftra esélyes, de akár 1/1-es játékos is lehessen. Nos, Carson Wentz épp új fejezetet készül nyitni az amerikaifutball legfontosabb pozíciójának történetében, még úgy is, hogy ötszörös bajnok (kettőt nyert kezdőként), de mielőtt ez jönne, előbb megnézzük közelebbről.
Joey Bosa őserejétől már az egyetemi bajnokságban rettegtek, de hiába állították rá időnként két embert az Ohio State meccsein, sokszor még így is megállíthatatlan dühöngő bika volt. Garantáltan az első körben viszik majd el, és esélye van a TOP 10-re is. Ő lesz famíliában a második elsőkörös NFL-es, az apját, John Bosát ugyanis 1/16-ként vitte 1987-ben a Dolphins.
A 2016-os draft titkon nagy fogása lehet az Arkansas Razorbacksben zsinórban háromszor ezer yard fölött zárt futójátékos, Alex Collins. Tavalyelőtt Jonathan Williamsszel együtt megállíthatatlan futópáros voltak, Williams viszont a legutóbbi idényre kidőlt, így Collinsra maradt a munka legnagyobb része. Az ország egyik legjobb támadófala mögött hozta is tisztességesen, amit kell.
Úgy tűnik, hogy Oregonban futószalagon termelik a kétméteres, majd 130 kilós védőket, hiszen a 2015-ös drafton elkelt Arik Armstead után máris itt van DeForest Buckner, aki egy 2.0-s verziótól elvárható módon jobb is, mint az elődje. Nem véletlenül mondta róla a Stanford-edző David Shaw, hogy ha az ember nulláról építene egy védőjátékost, pont olyat csinálna, mint Buckner.
Jalen Ramsey úgy is elit védőjátékos volt 2015-ben, hogy a Seminoles nem is a legerősebb posztján játszatta. Készülhet az NFL az új Tyrann Mathieu-re.
Több fontos szabályváltoztatást is bejelentettek a március 22-23-án tartott, az NFL éves rendes tulajdonosi gyűlése után, így azt is, hogy – az edzők tiltakozását figyelmen kívül hagyva – 20-ról 25 yardra teszik a támadás elején a labdát, ha az áthalad a kirúgás során az ellenfél célterületén, vagy onnan nem akarják visszahordani (touchback). A döntés hátterében természetesen az áll, hogy az egyik legveszélyesebb játékelem, a kirúgás okozta kockázatot minimalizálják, ám a dolog pont a visszájára sülhet el, és még több sérülést eredményezhet.
Szinte garantált, hogy az Ole Miss Rebels baloldali tackle-je, Laremy Tunsil lesz a 2016-os Draft 1/1-es pickje. A támadófalember évekre stabil védelmet jelenthet Marcus Mariotának, ráadásul a liga egyik legjobb falát hozhatja vele össze a Titans. Ráadásul annyira gyors, néha még egy touchdownt is rá lehet bízni.
Russell Okung, a Seattle Seahawksszal Super Bowlt is nyert támadófalember játékosügynök nélkül, saját magát képviselve tárgyalt az őt megszerezni kívánó NFL-csapatokkal. A helyzet pedig úgy áll, hogy Okung ügynök nagyon bízik Okung játékosban, hiszen egyrészt az NFL-ben szokatlanul olyan szerződést kötött a regnáló Super Bowl-győztes Denver Broncossal, ami egy évre szól, négy évnyi opcióval. Másrészt pedig a fél szakma felszisszent, amikor kiderült, mennyi is Okung garantált fizetése a 2016-os szezonra.
23 éves korában meghalt Tray Walker, a Baltimore Ravens NFL-csapat cornerbackje, aki csütörtökön szenvedett motorbalesetet Liberty Cityben, Floridában, azóta kritikus állapotban volt. Halálhírét a játékos ügynöke jelentette.
Az NFL alkalmazásában álló vezető személy először ismerte el hivatalosan, hogy van kapcsolat a krónikus traumatikus enkefalopátia, vagyis a CTE és az amerikaifutball között. A degeneratív betegség és a sport kapcsolatáról eddig igyekeztek hallgatni, sőt, eltitkolni azt.
Az NBA háromszoros zsákolóbajnoka, Nate Robinson csütörtök este jelentette be, hogy valami olyat akar csinálni, ami korábban csak egy embernek sikerült: a profi kosárbajnokság után az NFL-ben is pályára akar lépni. A cél szép, de Robinsonnak több okból is nehéz lesz a dolga.
A lehető legrosszabb forgatókönyv vált valóra az NFL átigazolási időszakának kezdetekor a Super Bowl-győztes Denver Broncosnál, ami egy hónappal a bajnoki cím megnyerése után lényegében irányító nélkül maradt. Peyton Manning – nem váratlanul – hétfőn bejelentette visszavonulását, az utódjának nevelgetett Brock Osweiler viszont a több pénzt választva Houstonba igazolt.
Kedden hivatalosan is közölte a Detroit Lions, hogy visszavonul a csapat 30 éves elkapója, Calvin Johnson – a játékos döntését január eleje óta lehetett sejteni, amikor egy közleményben utalt rá, hogy mérlegelnie kell a jövőjét, és egyáltalán nem biztos, hogy folytatja pályafutását.
Két héttel 40. születésnapja előtt befejezte pályafutását Peyton Manning, aki az elmúlt húsz év egyik legmeghatározóbb és legnépszerűbb NFL-játékosa volt, a hírt maga jelentette be hétfőn. Az irányító a csúcson fejezi be: egy hónapja nyerte meg a Denver Broncosszal az 50. Super Bowlt, a Carolina Panthers ellen. A döntő nem róla szólt, hanem a kíméletlen denveri védelemről, de a győzelemmel sikerült az neki, ami már nagyon hiányzott: a második bajnoki cím.
A mostani bejelentéssel megspórolta magának a kellemetlen búcsút is, mivel csapata valószínűleg kirakta volna, ha kedd estig nem hozza meg a nagy döntést.
A 39 éves Peyton Manning egy hónapja nyert Super Bowlt a Denver Broncosszal, és akkor úgy tűnt, hogy pályafutása második NFL-es bajnoki címe lesz a tökéletes alkalom arra, hogy befejezze rekordokkal teli pályafutását. Azóta viszont csak bonyolódott a helyzet, mert Manning gondolkodási időt tér, miközben csapatánál egyre frusztráltabbak, ugyanis 19 millió dollár a tét.
Kedden ért véget az NFL éves játékosválogatója, ahol idén 322 korábbi egyetemi amerikaifocista próbálta a legjobbját nyújtani a 32 NFL-csapat képviselőinek. Egyáltalán nincsenek könnyű helyzetben, és nem csak azért, mert az áprilisi drafton összesen 253 játékost választanak ki (és nekik sem garantált, hogy ősszel még aktív kerettagok lesznek), hanem azért, mert az elmúlt években iszonyatosan felgyorsult a játékosállomány cserélődése az NFL-ben.
A hétvégén rendezik az NFL Combine-t, ahol az amerikaifutball-bajnokság draftjára készülő játékosok megmutathatják magukat különböző gyakorlatokban, miközben az NFL-csapatok megfigyelői még ízekre is szedik őket. Az irányítóknál például az sem mindegy, hogy kinek mekkora keze van, de már erre is van megoldás.
31 éves múltra tekint vissza az NFL Combine, vagyis az az esemény, amin az egyetemi bajnokságból a profik közé készülő amerikaifutballisták fizikai képességeit mérik fel. De miért edzenek hónapokat olyan gyakorlatokra, amikhez hasonló dolgokat nem is csinálnak a pályán?
És miért őrülnek meg a szurkolók egy csapat aláöltözőben futkározó fiatalért, amikor a lényeg az NFL-csapatok számára nem is ez?
Bemutatjuk a leendő NFL-játékosok legfontosabb állásinterjúját, és azt, hogy mi a gond vele évek óta.
Rengeteg dolog múlik azon az NFL-ben, mi történik az idei holtszezonban például Peyton Manninggel, a korábbi szupertehetség Robert Griffin III-del, vagy épp Johnny Manziellel, ahogy az is eldől, kik lesznek dúsgazdagok abból a közel 1 milliárd dollárból, amit tavasszal elverhet a 32 csapat.
Tovább árnyalja a február 7-i Super Bowlt végleg eldöntő játék fontosságát az a nyilatkozat, amit a döntő legértékesebb játékosának választott Von Miller tett, ugyanis elismerte, hogy szándékosan szabálytalankodott a labdaszerzés alatt, amit ha észrevettek volna a bírók, az komoly hatással lehetett volna a végeredményre.
Egy Tennesseeben beadott vádirat, illetve egy váratlanul felbukkant bírósági dokumentum miatt újra téma lett Peyton Manning, a február elején a Denver Broncos csapatával Super Bowl-győztes irányító állítólagos húszéves szexuális zaklatási ügye, amit még egyetemistaként követhetett el.
Alig, hogy véget ért a Super Bowl 50, a Las Vegas-i fogadóirodák már ki is hozták az oddsaikat a következő NFL-döntőre. Az előzetes tippek alapján három esélyesük van, bár a Seahawks reményei csökkenhetnek Marshawn Lynch visszavonulásával. Az idei döntős Broncos és Panthers közül egyik sem tuti befutó.
Hét perc volt még a Super Bowl 50-ből, amikor a Broncos végleg belátta, hogy teljesen felesleges Peyton Manningre, a csapat majdnem 40 éves irányítójára számítania. A legbiztosabb tervük már csak az lehetett, ha igyekeznek nem eladni a labdát, aztán a védelmük valahogy majd csak megoldja, hogy ne kapjanak ki a Carolina Pantherstől. És ezután a védelem, ahogy az egész meccsen, sőt az egész rájátszásban is, emberfelettit küzdve a bajnoki címig rángatta a Broncost.
Javában ment az ötvenedik Super Bowl hétfő hajnalban, amikor az NFL egyik legnépszerűbb figurája, Marshawn Lynch úgy döntött, hogy itt az ideje véget vetni a visszavonulásáról hónapok óta keringő szóbeszédeknek.
A Denver Broncos hétfő hajnalban megnyerte a Super Bowlt a Carolina Panthers ellen, de a meccs után mindenki azt akarta tudni, hogy mi lesz a bajnokcsapat veterán irányítójával, Peyton Manninggel. A 39 éves játékos visszavonulása elég biztosnak tűnt már a meccs előtt is.
Cam Newton, a Carolina Panthers irányítója megmagyarázhatatlan döntést hozott a mérkőzés hajrájában, amivel megpecsételte csapata sorsát: a kezéből kivert, lábai előtt pattogó labdát inkább átengedte az ellenfélnek, ami aztán rögtön utána el is döntötte a Super Bowlt.
Rovataink a Facebookon