137 találat az Indexről, és a környékéről.
Miklósa Erika Erdélyben lépett fel, a palotakoncertre kislányát is elvitte. Imádtuk a közös fotójukat.
Az Index elérte az opera-énekesnőt, reagált Miklósa Erika szavaira.
Nem kímélte kolléganőjét, amiért az fellépett a Tisza Párt rendezvényein.
Miklósa Erika anyák napja alkalmából mutatta meg Bibit, akit több mint nyolc évvel ezelőtt fogadott örökbe.
Az operaénekes megható történetet osztott meg Bíborkáról, akit örökbe fogadtak a férjével.
Több magyar sztár is nyíltan beszél arról, hogy egy gyermek örökbefogadásával lett édesanya.
A házassága múlt azon, hogy kinek drukkol.
125 év apropóján Miklósa Erika, Nyilasi Tibor, Simon Petra, Sike András és Kubatov Gábor mondott beszédet az Üllői út 129.-nél.
Miklósa Erika a Dívány interjújában arról is beszélt, milyen gyerek örökbe fogadott kislánya, Bibi.
Miklósa Erika nem tervezi a visszavonulását; a fellépései mellett még tehetségeket is mentorál. Családjáról, örökbefogadott kislányáról is mesélt.
„35 évig annyit voltam színpadon, hogy én már nem erre vágyom” – mondta.
A Televíziós Újságírók Díjának gáláján kaptuk mikrofonvégre a műsorvezetőt.
Képeken a szerda este 11. alkalommal megrendezett Televíziós Újságírók Díja gála sztárjai.
2024.03.03. 15:49 Módosítva: 2024-03-04 18:02:57
Áll a bál a Magyar Állami Operaházban, a büfé bevétele miatt kettévágták a Carmina Burana előadását.
Miklósa Erika kezdeményezése.
„Mecénásnak lenni sosem kötelező. De jó dolog” – írta a Kossuth-díjas operaénekes.
Uránia Nemzeti Filmszínházban tartja évadnyitó koncertjét a Máltai Szimfónia nagyzenekara.
Magyarországot három tehetség képviselte a döntőben.
2023. december 27., 18:40
Mutatjuk azokat a magyar sztárokat, akik egy-egy poszt erejéig felvállalják természetes arcukat.
2023.12.24. 12:50 Módosítva: 2023-12-27 21:19:35
Túl az év összes megpróbáltatásán a Velencei-tó partján megtaláltuk a boldogságot.
2023. november 19., 05:53
Három fiatal énekesnő küzdött meg a 36 millió forintos fődíjért.
2023. november 18., 12:30
2023. november 15., 19:35
2023. november 13., 17:02
2023.11.12. 05:57 Módosítva: 2023-11-13 06:05:30
Két coach is csapat nélkül maradt.
Ketten is kiestek szombat este.
Olvassa el ma is reggeli hírösszefoglalónkat!
A könnyeivel küszködött a produkciója után.
Az Indexnek a The Voice Magyarország coachai nyilatkoztak az első élő show-t megelőzően.
Már csak egy hónapot kell várni.
2023.10.21. 12:06 Módosítva: 2023-10-23 18:14:27
Túl az Operán és csalódásokon képzést indít a tehetségeknek a világhírű koloratúrszoprán.
Miklósa Erikát a tévében és a színpadon mindig makulátlanul kifestve látjuk, a hétköznapokon viszont nem sminkel.
Az RTL tehetségkutatója duplázott a hétvégén, papírforma szerint alakultak a The Voice párbajai.
Miklósa Erika a Voice-ban könnyes szemmel vallott élete nehéz időszakáról.
2023.10.01. 06:50 Módosítva: 2023-10-02 06:06:39
A zsűri csatái helyett szívmelengető pillanatokat hozott a The Voice ötödik válogatója.
2023. szeptember 29., 10:10
Olvassa el ma is reggeli hírösszefoglalónkat!
2023. szeptember 26., 14:25
2023. szeptember 26., 09:09
Olvassa el ma is reggeli hírösszefoglalónkat!
2023. szeptember 24., 09:25
A The Voice szombati adásában családi drámának lehettek szemtanúi a nézők.
2023.09.24. 06:01 Módosítva: 2023-09-25 06:19:21
Igazi érzelmi hullámvasút volt a negyedik válogató.
2023. szeptember 17., 09:20
Miklósa Erika és férje 2015-ben fogadták örökbe a kislányukat. Bibit hétnapos korában látták először.
2023. szeptember 17., 05:58
A harmadik adásában elengedtek egy olyan versenyzőt, akit nem lett volna szabad.
2023. szeptember 10., 09:26
A The Voice második adásában a coachok bevetették a blokkológombokat. Curtis teljesen kiborította Manuelt, aki végül bosszút esküdött ellene.
2023.09.10. 06:00 Módosítva: 2023-09-11 06:07:53
A blokkolásból nem lett háború, botrány vagy bosszú, csak kedves beszólogatás.
2023. szeptember 3., 09:20
Kovács Harmat a Voice-ban ismét bizonyította az énekléshez fűződő szenvedélyét és tehetségét.
2023. szeptember 3., 06:08
Lezajlott az X-Faktort váltó tehetségkutató első adása az RTL-en.
2023. augusztus 15., 12:02
A zsűriben ott lesz Miklósa Erika, Trokán Nóri, Curtis és Manuel.