Utoljára Václav Havel kapott olyan temetést, amilyet Karel Gottnak szánnak

2019. október 3., 15:17 Módosítva: 2019.10.04 08:49
110

Állami gyászszertartással búcsúztatnák Karel Gottot és nemzeti gyásznappá nyilvánítanák a popénekes temetésének napját Csehországban - közölte Andrej Babis cseh miniszterelnök, írja az MTI. A kormányfő elmondta, hogy a tervek megvalósításához még szükség van a Gott család beleegyezésére.

FRISSÍTÉS 21:05-KOR: A család beleegyezett az állami tiszteletadásba.

Tovább

Eladó Kurt Cobain egykori háza

2019. október 2., 18:57 Módosítva: 2019.10.03 06:13
268

Hét és fél millió dollárért, azaz 2,3 milliárd forintért lehet megvenni azt a seattle-i házat, ahol a Nirvana frontembere és felesége, Courtney Love lakott a zenész életének utolsó hónapjaiban. Cobainék 1994 januárjában vették meg a házat, és három hónappal később itt talált rá egy villanyszerelő az énekes holttestére. A súlyos heroinfüggőséggel küzdő Cobain a garázs fölötti télikertben lett öngyilkos.

Courtney Love 1997-ben 2,9 millió dollárért eladta a házat, a jelenlegi tulajdonosok pedig 2000-ben vették meg az ingatlant.

A 117 éves épület 743 négyzetméteres, négy hálószoba és négy fürdőszoba található benne, és 3000 négyzetméteres kert tartozik hozzá. Hogy hogyan néz ki most a ház belülről, azt nem tudni, ugyanis a hirdetésben csak kívülről készült képek szerepelnek róla – írja a CNN. 

Fordított világ: itt az Üllői úti Fuck új albuma

2019. október 2., 16:02 Módosítva: 2019.10.14 14:17
274
Tizenegy új dal Paizs Miklós Sicratman és Müller Péter Sziámi szövegeivel, a korábbitól eltérő, kevésbé nyers, de szigorúbb hangzásvilággal – ezek a főbb jellemzői az Üllői Úti Fuck új, Fordított világ című albumának. Szánt Fasziéknak új, sorban nyolcadik nagylemeze először az Indexen hallgatható.

Szántó Fasziról és az Üllői Úti Fuckról – az Index tavaszi születésnapi bulijának egyik fellépőjéről – valószínűleg bárkinek az Esküvő című dal ugrik be. A már több mint húszéves szám azért is rögzülhetett a köztudatban olyan erősen, mert a Fuck fennállása első harminc évében mindössze három nagylemezt adott ki. Igaz, az Esküvő mellett más számuk nem is tudta áttörni az underground és a mainstream közötti falat, amikor például pár éve egy alföldi kisvárosban, egy szórakozóhelyen felismertem, hogy egy félig-meddig hobbizenekar az I love you című számukat játssza, a gitárossal örök barátságot fogadtunk, mert pályafutásuk során kábé az első vendég voltam azon a helyen, aki az és vele a massachusetsem sornál felkiáltott, hogy ez a Fuck.

Hogy a mostani új albummal, a nagyjából 40 perc hosszú, tizenegy dalt tartalmazó Fordított világgal, illetve annak bármely dalával sikerül-e az Esküvőhöz hasonló slágert produkálni, arra nem vennék mérget – de még mérgezett autót sem –, viszont az biztos, hogy Szántó Fasziék a korábbinál sokkal nagyobb lendülettel alkotnak: két évvel az előző, közösségi finanszírozásból készült Kössszépeee! után jelent meg az új lemez (közben Szántó Faszi tavaly előbb a Yellow Spots-szal adott ki újraértelmezett Fuck-dalokkal egy lemezt, az év végén pedig a Budapest Vinyl kiadásában jelent meg a „Faszi 50” című exkluzív válogatásbakelit).

Tovább

Budapesten lép fel Damon Albarn

2019. október 2., 10:55 Módosítva: 2019.10.02 16:41
173

A Blur alapítója, a Gorillaz agytrösztje, a The Good, The Bad & The Queen és a Rocket Juice & The Moon szupergruppok tagja, azaz Damon Albarn Budapesten fog fellépni 2020. május 20-án a Művészetek Palotájában, jelentette be a Müpa a Facebookon.

Tovább

Meghalt Karel Gott

2019. október 2., 10:28 Módosítva: 2019.10.02 21:07
18748

A ČTK cseh hírügynökség szerint 80 éves korában meghalt Karel Gott, akit a Kelet Sinatrájaként és Prága aranyhangjaként is gyakran emlegettek. Felesége tájékoztatása szerint az énekest családi körben, álmában érte a halál kedd éjjel.

Gottnak az elmúlt években rendszeresen problémái voltak az egészségével. Szeptemberben közösségi oldalán közölte, hogy másfél éve mielodiszplasztikus szindrómát (MDS) diagnosztizáltak nála, amely a többféle kezelése ellenére az elmúlt hónapokban akut leukémiává fejlődött.

Tovább

Wiz Khalifa lesz Emily Dickinson halála az Apple új sorozatában

2019. október 1., 12:46 Módosítva: 2019.10.02 09:21

Az Apple TV Plus egyik első sorozata, a novembertől (nálunk is, felirattal) látható Dickinson főszereplője, Hailee Steinfeld újabb, a sorozat tematikájába illő videóklippel jelentkezett, és miért ne tette volna, ha már ő írta a sorozat betétdalainak egy részét. A legújabb, Afterlife című dal a túlvilággal foglalkozik, tessék:

Tovább

R. Kelly-t nem elégíti ki egy barátnő látogatása

2019. október 1., 11:40 Módosítva: 2019.10.02 12:44
382

A

  • nemi erőszakkal
  • liliomtiprással
  • személyes szabadság korlátozásával
  • kiskorú kihasználásával
  • pedofíliával
  • meg még vagy tíz hasonló dologgal

huszonhét rendben megvádolt és éppen egy chicagói kóterben tartózkodó R. Kelly, született Robert Sylvester Kelly egykori félprofi kosárlabdázóból lett szórakoztatóipar szakmunkás ügyvédjén keresztül igyekszik elérni, hogy a bíróság engedélyezze számára,

hogy több nő is meglátogathassa szexuális együttlét végett/céljából.

Jelenleg ugyanis a hip-hop műfajban elért sikereiről (is) ismert énekeshez csak egy nő mehet be, és az neki kevés.

Tovább

Gospelelőadóként folytatná Kanye West

2019. szeptember 30., 12:50 Módosítva: 2019.09.30 14:48
269

Állítólag nem szeretne több világi zenét készíteni, és mostantól gospelelőadóként folytatná pályáját Kanye West, aki a hírek szerint épp a hétvégén mutatta be legújabb, Jesus is King: A Kanye West Experience című lemezét Chicagóban és New Yorkban.

Tovább

Budapestre jön a System Of A Down

2019. szeptember 30., 10:17 Módosítva: 2019.10.01 08:27
8764

A Budapest Arénában koncertezik majd a System Of A Down. Serj Tankian zenekara 2020. június 17-én, egy szerdai napon, játszik majd Budapesten, jelentették be hétfő délelőtt a szervezők.

Tovább

Fia halála óta először koncertezett L. L. Junior

2019. szeptember 30., 09:03 Módosítva: 2019.09.30 15:12
438

Kisfia egy hónappal ezelőtti elvesztése óta a hétvégén állt először színpadra L. L. Junior, írja a hétfői Blikk. A gyermekét gyászoló énekesnek mindjárt négy fellépése volt: Veszprémben, Hajdúszováton, Vecsésen és a szlovákiai Érsekújváron is színpadra állt.

Tovább

Lemondta turnéját a Metallica, mert James Hetfield újra elvonóra megy

2019. szeptember 28., 12:56 Módosítva: 2019.09.29 15:05
636

„Őszintén sajnáljuk, de arról kell tájékoztatnunk a rajongóinkat, barátainkat, hogy le kell mondanunk az ausztráliai és új-zélandi turnénkat. Ahogy azt a legtöbben tudjátok, testvérünk, James már évek óta függőséggel küzd, és most Sajnos újra kezelésre kell mennie, hogy a gyógyulásán dolgozzon”

- írta ki a zenekar három tagja, Lars, Kirk, és Rob a Metallica Facebook-oldalára.

James Hetfieldnek a St. Anger album felvételei alatt egyszer már elvonóra kellett mennie 2002-ben alkoholproblémái miatt, ezt a Some Kind of Monster című Metallica-dokumentumfilm is feldolgozta 2004-ben.

A zenekar a posztban azt írja, szándékuk szerint minél hamarabb bepótolják a koncerteket, és amint készek a közös zenélésre, azonnal jelezni fogják. 

Shakira és Jennifer Lopez lép fel a Super Bowl szünetében

2019. szeptember 27., 15:48 Módosítva: 2019.09.28 07:59
6

Február másodikán rendezik meg az NFL döntőjét, és a Super Bowl helyszíne ezúttal a miami Hard Rock Stadium lesz.  Az esemény persze nemcsak sportrajongóknak érdekes, óriási felhajtás van akörül, hogy milyen reklámokat vagy éppen előzeteseket lehet majd látni a közvetítés alatt, és persze az is, hogy éppen milyen világsztár lép fel a félidőben. Most például Shakirát és Jennifer Lopezt sikerült leszerződtetni, ezt mindkét énekesnő megerősítette a közösségi oldalaikon is. Már korábban is felmerült pletykaként, hogy Jennifer Lopez lesz a sztárvendég, de eddig mindig kitérő választ adott. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Going to set the world on 🔥🔥🔥 @shakira #PepsiHalftime #SuperBowlLIV @pepsi

Jennifer Lopez (@jlo) által megosztott bejegyzés,

A 2019-es döntő sztárfellépője a Maroon 5 volt, és a rövid koncertre valószínűleg már csak kevesen emlékeznek.  Korábban pedig olyan neveket hívtak meg mint például Beyoncé, Bruno Mars, a Coldplay, Katy Perry és Lady Gaga, és persze ne feledkezzünk meg Justin Timberlake és Janet Jackson kettőséről. Akik nem emlékeznének, óriási botrány lett abból, hogy Timberlake több tízmillió ember szeme láttára letépte az énekesnő melléről a ruhát. 

Talán ez lesz a magyar könnyűzene utolsó hegymozgatása

2019. szeptember 26., 14:06 Módosítva: 2019.09.27 01:24
501

Liza, a rókatündér után ismét keleti hangzásvilággal tér vissza Mount Fuji című albumával Erik Sumo (Tövisházi Ambrus), a Péterfy Bori & a Love Band alapítója. Fudzsi-hegy, óceán, homok: japán kikapcsolódás itthon a gépünkről, amit az Indexen hallhatunk először.

Tovább

Cardi B-t szexuálisan zaklatta egy fotós

2019. szeptember 26., 13:51 Módosítva: 2019.09.27 16:05
252

Az énekesnő az Untold Stories of Hip Hop című műsorban idézte fel azt az esetet, amikor egy magazin számára kellett modellt állnia, és a fotósuk elég egyértelmű utalásokat tett, és a péniszét mutogatta. 

Megkérdezte, hogy tényleg benne akarok-e lenni a magazinban, majd előkapta a farkát. Rohadtul mérges voltam, szinte megőrültem a dühtől. És tudod, hogy mi a legdurvább? Szóltam a magazin tulajdonosának is, aki nem értette, hogy mi a bajom ezzel...

Cardi B az interjúban nem nevezte meg sem a fotóst, sem a magazint, és azt sem, hogy mikor történt az eset. Hozzátette, manapság már nem kerül ilyen helyzetbe, mert tudják, hogy azonnal felkerülne a sztori az Instagramjára, és nem fogná vissza magát. Elmondta azt is, sok nőnek vannak még hasonló tapasztalatai, sokakat alázták már meg, de valószínűleg ha szót emelnének, akkor megkapnák, hogy ők olyan lányok, szóval kit érdekel, min mentek keresztül.

Hollywood és a világ 2017-ben kezdett el jobban foglalkozni a szexuális zaklatás témájával, ekkor jelentek meg az első hírek arról, hogy  Harvey Weinstein, a Miramax alapítója több nőt is zaklatott a kilencvenes évek óta, és pár hónappal később létre is hoztak egy akciócsoportot a szexuális zaklatási ügyek felderítésére. Az ő lebukása indította el a #metoo-mozgalmat, nemrég pedig megjelent a New York Times két riporterének könyve a Weinstein-botrányról.

 (People/Guardian)

Válságos állapotban került kórházba a Cream dobosa

2019. szeptember 26., 12:49 Módosítva: 2019.09.26 14:27
75

Ginger Baker családja a zenész hivatalos Twitter-oldalán tudatta a világgal, hogy a dobos nagyon rossz állapotban van, és kórházba kellett szállítani. 

Ginger Baker az 1960-as években lett világhírű, 1966 és 1968 között a Cream dobosa volt, majd a zenekar frontemberével, Eric Claptonnal megalapította a Blind Faith nevű bandát, de játszott a Sex Pistols énekesének, John Lyndonnak az együttesében, a Public Image Ltd-ben is. 2012-ben mutatták be az életéről szóló dokumentumfilmet, a Beware of Mr Bakert.

A zenésznek az utóbbi években nagyon megromlott az egészsége: 2013-ban a Rolling Stone-nak beszélt arról, hogy komoly fájdalmai vannak porckopás miatt, de légzőszervrendszeri problémákkal is küzdött, 2016-ban pedig szívműtéten esett át - írja a Guardian.

Óriási dáridózás lett Will Smith budapesti születésnapi bulijából

2019. szeptember 26., 09:17 Módosítva: 2019.09.27 09:11
1678
A Szent István-bazilika előtti téren lépett fel szerda este a születésnapos Will Smith és régi harcostársa, DJ Jazzy Jeff, de a rengeteg tűzijáték, lángcsóva és füst sem tudta megmenteni a húszperces villámhaknit, amit a színész legújabb filmje, a Magyarországon forgott Gemini Man miatt hoztak össze.

Will Smith valószínűleg bármit csinálhatott volna, akkor is megmozdul miatta a város. Na nem a rettenetesnek ígérkező Gemini Man miatt, aminek apropóján összehozták neki ezt a többnapos budapesti hacacárét, hanem például az olyan klasszikusok miatt, mint a Kaliforniába jöttem, a Men in Black vagy a Wild Wild West – bár mi, magyarok valószínűleg a Lánchíd megmászásáért zártuk leginkább a szívünkbe.

Pedig a születésnapos Will Smith nem erőltette meg magát túlzottan, legendás partnerével, DJ Jazzy Jeff-fel alig húsz percig koncertezhetett a Szent István-bazilika előtti téren – ezzel is éreztetve, hogy ő most itt tényleg egy ünnepelt, aki nem feltétlenül megszakadni jött ide, hanem inkább jól érezni magát. De ez a húszpercnyi show azért nem kis fejtörést okozott a magyar rajongóknak.

Tovább

Magyarország lesz a fókuszban Európa legrangosabb zenei rendezvényén

2019. szeptember 24., 19:16 Módosítva: 2019.09.25 07:46
43

Szeptember 26-án kezdődik a 2019-es Waves Vienna, az egyik legismertebb európai showcase fesztivál. A szervezők minden minden évben két ország piacára összpontosítanak, és keleti partnerként most Magyarországra esett a választásuk.

A hazai zenekarok közül összesen hét produkció (Ivan & The Parazol, Middlemist Red, The Qualitons, Dope Calypso, Platon Karataev, Jonas Vera Experiment, Mayberian Sanskülotts) utazik ki Bécsbe, ahol a programok között olyan konferenciapanel is szerepel, ami a magyar piaccal, a magyar könnyűzene exportjával foglalkozik majd.

A magyar zenekarok többsége által kifejezetten vágyott turnécélpont Ausztria, ami a kapuja egy több mint százmillió lelket számoló közös, svájci-német-osztrák piacnak, amin belül nagyon erős terjesztési, turnézási hálózatok épültek ki az elmúlt harminc-negyven évben. Az első Waves Vienna helyszíne a Balassi Intézet bécsi épülete, a Collegium Hungaricum volt, magyar zenekarok 2011 óta játszanak az eseményen - áll a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes könnyűzenei exportiroda közleményében. 

Növényekből táplálkozik a zene a sivatag közepén

2019. szeptember 24., 16:51 Módosítva: 2019.09.24 20:07
384

A History Ends in Green-nel eddigi talán legjobb albumát adta ki idén a We Plants Are Happy Plants, vagyis Bergmann Péter, ami teljesen megérdemelten kapta meg a 10/10-es értékelést a májusi albumválogatásunkban

Az albumról azóta több számhoz készült mozgókép is: a lemezt záró The World Is A Labyrinth-hez a francia 3D művész, Bastien Dubroca csinált minimalista videót, az Alchemical Morning nem meglepő módon alkimistákkal illusztrálta önmagát, a Nature Is a Teacher pedig egy tipikus We Plantses grafikákkal felütött természetfilmmel teljesedett ki. Ezeket követte most a The Way című szám, aminek klipje a Stenken debütál.

Tovább

Tíz év után nevet változtat az Apey and the Pea

2019. szeptember 23., 10:19 Módosítva: 2019.09.23 14:57
48

Csütörtöki, tízéves jubileumi koncertje után a Facebook-oldalán jelentette be az Apey & the Pea, hogy egy névváltoztatással új fejezet kezdődik a zenekar életében. Az új név: Lazarvs.

Tovább

Magyar metálbandát jelöltek az egyik legmenőbb európai zenei díjra

2019. szeptember 20., 21:34 Módosítva: 2019.09.21 17:12
1372

Tizenhárom évvel a Heaven Street Seven sikere után ismét magyar együttes kaphat jelentős európai zenei díjat, derült ki, amikor péntek este nyilvánosságra hozták a 2020-as Music Moves Europe Talent Awards (MMETA) jelöltjeit. A Loud kategóriában az egyik jelölt a magyar Harmed zenekar – a finn Beast In Black mellett, aminek szintén magyar a basszusgitárosa –, a hazai rock-metal szcéna egyik legnagyobb figyelmet kapó produkciója.

HARMED Promos 11

Az együttesre a közönségszavazáson, a közönségszavazáson, a Public Choice kampányban is lehet szavazni, ezen az oldalon.

A díjakat jövő januárban adják majd át a holland Eurosonic showcase fesztiválon.

„Az MMETA célja, hogy friss és feltörekvő európai könnyűzenei produkciókat emeljen ki, olyanokat, amelyek nemzetközi áttörés előtt állnak, és már csak egyetlen lökés hiányzik nekik ehhez” – foglalta össze a kezdeményezés lényegét a jelölésről szóló közleményben Bali Dávid, a HOTS könnyűzenei exportiroda vezetője.

Tovább

Monteverdi a zeneszerző, vagy Fischer Iván?

2019. szeptember 20., 16:06 Módosítva: 2020.02.06 14:15
46

Ma este 19.45-től különleges előadást közvetítünk az Indexen a Művészetek Palotájából. Különleges, mert a lassan két éve indult komolyzenei közvetítés-sorozatunkban most először nem szimfonikus zene, hanem egy opera van műsoron. És különleges azért is, mert Claudio Monteverdi korabarokk művét, a L'Orfeót (Orpheusz) a mintegy 400 évvel ezelőtti bemutatója óta senki sem láthatta az eredeti, vad befejezéssel.

Abban ugyanis a szerelme, Euridiké elvesztése miatt a nőkről és világi hívságokról lemondó, vigasztalan lantost, Orpheuszt nem Apollón viszi az Olümposzra, hanem részeg bacchánsnők tépik szét. Az előadásról Fischer azt mondta, hogy szerinte katartikusabb az eredeti, mitikus verzió, mint a valószínűleg a mecénás mantovai herceg óhajára született, kissé szépelgő átirat.

Az Orpheusz eredeti befejezésének zenéje fent sem maradt, azt az operát műsorára tűző Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) vezetője és dirigense, Fischer Iván komponálta újra, aki az előadást beharangozó cikkünkhöz azt nyilatkozta, abban bízik, hogy nem lesz hallható, meddig szól Monteverdi és mikortól Fischer. Úgyhogy ha érdeklik a zenei különlegességek, hegyezze a fülét, és próbálja megtippelni, hogy a darab vége, a bacchanália előtt hol kezdődik az a rész, amit nem 1604-ben, hanem 2019-ben írtak.

A Fischer-féle Orpheuszt, amit a BFZ a Müpával közös Európai hidak fesztivál keretében mutat be, pár nap múlva már a vicenzai fesztivál közönsége láthatja. Nem biztos, hogy az előadás valaha színpadra kerül még Magyarországon. Az operát az Index Facebook-oldalán is közvetítjük, a szerdai beharangozó cikk szerzője, Fazekas Gergely zenetörténész élő szöveges kommentárjaival.

A koncertközvetítésre vonatkozó megállapodás értelmében a felvételt bizonyos idő töröltük, ezért ebben a cikkben sem található már meg.

(Borítókép: Fischer Iván a La favola d'Orfeo - BFZ, főpróbáján. Fotó: Bődey János / Index)

Oroszországban is híre megy a budapesti feszültségnek

2019. szeptember 20., 14:35 Módosítva: 2019.09.20 19:47
306

Tavalyi oroszországi koncertsorozata után hamarosan újabb keleti turnéra indul a Deep Glaze. Ám mielőtt elhagynák az országot, klippel együtt hoznak ki egy új dalt, ami a Stenken látható, illetve hallható először.

Tovább

Új kislemez jelent meg Leonard Cohentől a zenész halála után három évvel

2019. szeptember 20., 13:39 Módosítva: 2019.09.20 16:53
128

The Goal címmel jelent meg az első kislemez arról az albumról, amit a 2016-ban elhunyt zenész fia állított össze azokból a dalokból, amiken apja halála előtt kezdtek el dolgozni - írja a NME

Adam Cohen volt a producere Leonard Cohen utolsó, You Want It Darker című albumának, ami három héttel a legendás énekes halála előtt jelent meg. 

Rám hárul a feladat, hogy befejezzem azt a pár dalt, amikkel még az utolsó album felvételei alatt kezdtünk el foglalkozni

 - nyilatkozta egy 2018-as interjúban.

Leonard Cohen 2016. november 7-én halt meg. Heteken belül - ahogy az már ilyenkor lenni szokott - az egekbe szökött a lemezeinek eladása, 2019. nyarán pedig  876 ezer dollárért (250 millió forintért) találtak új gazdára azok a szerelmeslevelek, amiket Marianne Ihlennek írt.

Egy brit rapper Boris Johnson levágott fejét mintázó bábuval állt színpadra

2019. szeptember 20., 11:31 Módosítva: 2019.09.20 15:04
94

Slowthai, vagyis Tyron Frampton a Hyundai Mercury díjátadó színpadát használta arra, hogy megmutassa, mit is gondolt a brit miniszterelnökről. A rapper, aki egyike volt a 12 jelöltnek, a Doorman című számával lépett fel, és színpadi kelléknek magával vitt egy levágott fejet, ami Boris Johnsonról lett mintázva. Slowthai sűrű káromkodások között fejtette ki a véleményét, és mondandójába beleszőtte albuma címét, a Nothing Great About Britaint is. 

Slowthai ezzel párhuzamosan pedig bejelentette, hogy a honlapján már kapható Fuck Boris feliratú póló. A rapper korábban sem titkolta, hogy mi a véleménye a brit miniszterelnökről. Egy júliusi interjúban az amerikai elnök, Donald Trump gyengébb kiadásának nevezte, és felvetette, jobban tenné, ha visszavonulna. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FUCK BORIS TSHIRTS OUT NOW!!!!!! LINK IN BIO SHOP.SLOWTHAI.COM

slowthai (@slowthai) által megosztott bejegyzés,

A Mercury-díjat minden évben a legjobb album kapja, amely az Egyesült Királyságban brit vagy ír előadótól megjelent. Idén a 21 éves londoni rapper, Dave nyert, ugyanis Psychodrama című debütáló anyaga generációja legmerészebb rapalbuma.

A csütörtök esti londoni díjátadón Dave (teljes nevén David Orobosa Omoregie) mások mellett a The 1975-ot, a Foalst, Anna Calvit és az Idlest előzte meg. A Psychodrama idén márciusban jelent meg, vezette a brit albumlistát és eddig 130 ezer példány fogyott belőle. Dave a díjat családjának és barátainak ajánlotta, kiemelten bátyjának, Christophernek, aki gyilkosságért életfogytig tartó börtönbüntetését tölti. 

(NME/MTI/444)

Beck Zoli videóban vállalta, hogy egy ellenzéki képviselőjelöltet támogat

2019. szeptember 20., 10:24 Módosítva: 2019.09.20 16:52
154

A Szabad Pécs vette észre, hogy pénteken reggel Horváth Tamás Facebook-oldalára felkerült egy videó, amiben a 30Y frontembere beszél arról, ő miért támogatja a Mindenki Pécsért Egyesület képviselőjelöltjét. 

Beck Zoltán állítólag közel 20 éve ismeri Horváth Tamást, aki korábban a Dante Café vezetője volt.

Már akkor is látszott rajta, hogy nem szimplán egy kávézót vezet, hanem a kultúráért és a kultúra köré csoportosuló közösségért is felelősséget vállal, és ez a felelősségvállalás szerinte fontos egy olyan embernél, aki képviselő szeretne lenni.

- érvel a zenész. 

Hotváh Tamás Pécs  6-os számú választókerületében indul. És a Mindenki Pécsért Egyesület nem azonos az Összefogás Pécsért Egyesülettel.

Még mindig kitart a popzene leghülyébb összeesküvés-elmélete

2019. szeptember 19., 17:59 Módosítva: 2019.09.20 14:53
674

A legtöbb összeesküvés-elmélet akkor szokott bedurranni, amikor muszáj egy nehezebben felfogható vagy úgy általában ismeretlen helyzetet megmagyarázni, ezért is egyszerűbb mondjuk Soros Györgyhöz nyúlni a menekültáradatnál, ahelyett, hogy utánaolvasnánk Szíriának vagy az afrikai geopolitikai folyamatoknak. Ezért hiszik inkább mérgező, időjárást befolyásoló vegyi anyagoknak kondenzcsíkokat, ahelyett, hogy elfogadnánk az emberiség technikai fejlődésének hatását az éghajlatainkra, vagy ezért él még mindig a nézet, hogy a Holdra szállást egy stúdióban vették fel, mert hát hogy a túróba lehetne olyan magasra felmenni, hát a nyolcadik emeletre sem lépcsőzik normális ember.

Tovább

Beatles-hétvége lesz Budapesten

2019. szeptember 17., 12:12 Módosítva: 2019.09.17 13:44
462

Első alkalommal rendeznek nemzetközi Beatles-fesztivált Magyarországon. A Beatles Weekenden közös koncertet ad a világ első számú John Lennon-előadója, a chicagói Jay Goeppner és a magyar Beatles-emlékzenekar, a BlackBirds, sőt, bemutatják az Abbey Road 50 című produkciót, az idén 50 éves Beatles-nagylemez koncertszerű bemutatását a Vitáris Ivánnal kiegészült BlackBirdsszel, amit az egyik legjobb Beatles tribute zenekarnak tartanak a világon.

Tovább

Fear Inoculum: Saját magát dolgozta fel a Tool, de bejött

2019. szeptember 17., 05:26 Módosítva: 2019.09.17 10:08
86

Aki az elmúlt hetekben nem élt kő alatt, vagyis bármilyen olyan sajtótermékbe belepillantott, amiben zenéről is írnak, annak legalább egy olyan lemezkritikába bele kellett futnia, ami az 1990-es években alakult progresszív metál zenekar, a Tool 13 éve várt albumáról, a Fear Inoculumról szól. Emellett belefuthatott olyan véleményekbe is, hogy mégis minek ez a felhajtás, mert persze nyilván óriási megkönnyebbülés, ha végre vége a mémeket érő őrlődésnek, de van még egyáltalán létjogosultságuk, vagy volt valaha? 

Azoknak az olvasóknak, akik egyik szavazásunkban a Tool javára döntöttek Lana Del Rey-jel szemben, nyilván nem merült fel egyik kérdés sem a fejükben, illetve talán azoknak sem, akik több milliós nézettséget hoztak össze a zenekar több ismert számát feldolgozó gyerekeknek egy 237 ezer feliratkozóval rendelkező Youtube-csatornán. És azoknak sem, akiknek köszönhetően a zenekar ötödik stúdióalbuma úgy taszította le debütálása hetén Taylor Swiftet a Billboard 200-as listájának az elejéről, hogy talán a következő lemezére erről is készül majd egy szép szakítós szám. A Kerrang szerint ez a helyezés azért is óriási dolog, mert ismét bebizonyosodott, hogy a rockzene köszöni, jól van, felesleges temetni, hogy nemcsak a futószalagon gyártott slágerekkel lehet sikert aratni, és igenis, néha érdemes szemben úszni az árral. 

Tovább

Magyarországra jön a Simply Red

2019. szeptember 16., 12:09 Módosítva: 2019.09.17 08:23
260

Tizenegy év után újra Budapesten játszik a Simply Red, amelynek jövő őszre meghirdetett, 33 állomásos európai turnéja Magyarországot is érinteni fogja, jelentették be hétfő délelőtti közleményükben a szervezők.

Tovább

Meghalt Gallai Péter, a Piramis és a Bikini billentyűse

2019. szeptember 16., 11:46 Módosítva: 2019.09.17 05:45
7214

65 éves korában meghalt Gallai Péter, többek között a Piramis és a Bikini zenekarok billentyűse, jelentette be hétfői Facebook-posztjában a Piramis. Gallai szerezte többek között a Szállj fel magasra zenéjét is.

Tovább