Amikor kicsi voltam, elég sokat időztem apa munkahelyén. Vagyis épp ez az, hogy nem a munkahelyén, hanem épp ott, ahol dolgozott. Műszaki végzettsége és munkaköre volt, nem emlékszem pontosan, hogy micsoda, meg elég kicsi is voltam még ahhoz, hogy megértsem, amikor meghalt. De építkeztünk, gátat és zsilipet a Körösön, szükségtározó falát, de még a gyulai piac vásárcsarnokának épületét is. Egyébként itt történt, hogy esős időben beültem a családunk büszkeségét képező kormányváltós Wartburgba, és csavargattam a rádiót, míg be nem jött sustorogva egy addig nem hallott, magyarul beszélő adás jónak tűnő zenékkel; nem is értettem, hogy amikor apa meghallotta, miért sápadt el, és mondta, hogy ezt azonnal kapcsoljam ki, mert ez a szabadeurópa, ami tilos. Ha kicsit nagyobb vagyok, és kicsit többet gyakorolhattam volna a kritikai gondolkodást, biztos sokáig eltöprengtem volna, hogyan lehet tilos, ami szabad, de nem voltam kicsit nagyobb, és a kritikai gondolkodás gyakorlása akkoriban csak annyira volt menő, mint ma egy Fidesz-frakcióülésen (mondjuk ha menő lett volna, talán nem is lett volna tilos, ami szabad).
No, de a lényeg, hogy azóta már szülőként szembesülök a gyerek-a-munkahelyen problémával. Oké, lehetnék többé-kevésbé menő filozófusnő, aki minden konferenciára elhurcolja magával a kicsit, de nem vagyok az, sem építész-építő ember, aki erőgépekbe, teherautókba és markolókba ültethetné fel és be a gyerekét, hanem monitor előtt ücsörgök egy többé-kevésbé tágas irodában, ahol mindenki bejelentkezhet a csokira, amit a fülhallgatóval mesét néző kislányom fejhangon kiabálva követel az ebéd után; a tények kedvéért: a nagyrészt a tányérján hagyott ebéd után. Mostanra már túl vagyunk egy kör tetkóragasztáson, a kislányom olyan, mintha egy Leia-hercegnőre fixált Star Wars-szendvicsember lenne, játszott a számítógépen, jártunk az összes teremben, feltúrt mindent az asztalomon – a kérdés az: mit lehet még csinálni a gyerekkel, ha munkahelyre téved? Önnek van tuti tippje? Ha igen, írja meg, és megírom.
