új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Beköszöntött a szeptember, de a fesztivál szezon nem ért véget. A hétvégén, szeptember 8 és 10 között, idén már másodszor rendezik meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tállyán a Kerekdomb fesztivált, ami egyszerre nyárindító és nyárzáró is, hiszen tavasszal és ősszel is megszervezik. 

    A teljes őszi műsorfüzetet itt lehet átböngészni, a szervezők készülnek könnyű és komolyzenei koncertekkel, színházi előadásokkal, gyerekprogramokkal, borpiknikkel és futóversennyel egyaránt.

    Fellép többek között Tóth Vera, a 30Y és a Belmondo is.

    Két különleges alkotás is várja a Tállyára érkezőket, ugyanis júliusban a Hello Wood a Tokaji borvidéken rendezte meg Építész Mustra ‘17 elnevezésű oktatási programját, amelynek keretében Tállyán is felépült két projekt.

  • Hétfőtől október 15-ig lehet szavazni az Év Fájára, aminek döntőjébe 13 fát szavazott be az Ökotárs Alapítvány szakmai zsűrije:

    • a délegyházi vadkörtefát
    • a gyulaji odvas hársfát
    • a nyírbátori tölgyfát
    • a szentkirályi hazaváró nyárfát
    • a családi almafát
    • a fonyódi fehér nyárfákat
    • Hevesy György ciprusfáját
    • a horvátnádaljai platánfákat
    • a Hőssé ítélt miskolci mocsárciprust
    • az imrehegyi terebélyes eperfát
    • az ősi gubacsi testvérfákat
    • a vörösvári vén eperfát
    • és Zengővárkony hős szelídgesztenyéjét.

    A legtöbb közönségszavazatot kapott fa kapja az Év Fája díjat, a Hős Fa-díjat - aminek élete vagy természetes környezete, élőhelye veszélyben van -, a zsűri osztja majd ki, de különdíjat kap az Országos Erdészeti Egyesület által választott jelölt is.

    Szavazni ezen az oldalon lehet. Az izgalmak fokozása végett a szavazás állása az utolsó napokban rejtett lesz. A végeredményt november első felében teszi közzé az Ökotárs Alapítvány.

  • Az ajkai Gaál Zsóka a kínai Wei Yaqing második lett a 10 évesek brazíliai sakk-világbajnokságán.

    A kislány belázasodott néhány forduló után, de a betegség nem vetette vissza, és az utolsó fordulóban is nyert. Ha a kínai nem szerzi meg a teljes pontot az utolsó körben, akkor az övé az arany.

    Az ezüst így is nagy eredmény, napi hat órát sakkozott, így készült a tornára.

  • Férjhez ment a hétvégén, Taylor Swift egyik gyerekkori barátnője, Abigail Anderson, akivel még 15 évesen az iskolában ismerkedtek meg. Martha's Vineyard szigetén tartották az esküvőt, amitől az elszánt rajongókat sem sikerült távol tartani.  Esős volt a hétvége, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy itt várjanak órákon keresztül az énekesnőre.

    Sajnos hiába, ugyanis Swift, valahol érthető módon, nem akart a barátnője nagy napján a saját rajongóival foglalkozni. A biztonsági emberei is ebben segítettek, akik lepedőkkel akadályozták meg, hogy a rajongók bármit is lássanak az énekesnőből. A rajongók azért próbálták felhívni magukra a figyelmet, hangosan kiabáltak olyasmiket, hogy "Taylor szeretünk!" illetve "Taylor, azt hittük, hogy imádod a rajongóid!", de nem értek el vele túl sok mindent, úgyhogy fütyülni kezdtek.

    Nem ez az egyetlen Taylor Swift-hírünk a mai napra, ugyanis a hétvégén mutatta be második új dalát reputation néven novemberben érkező új albumáról. A ...Ready For It? címre keresztelt szám Kanye West és családja helyett valószínűleg az énekesnő jelenlegi szerelméről, Joe Alwynról szól, ami azért újdonság, mert Swift eddig csak az exeiről szeretett dalokat írni.

    (The Cut

  • A marketing iróniája, hogy a Lidl üzletlánc pont azzal kavart óriási vitát Csehországban, hogy el akarta kerülni az óriási vitákat. A német diszkontlánc görög heteket tartott az országban, ahogy több más országban is (többek között Magyarországon is), az erre külön csomagolt termékein pedig a Szantorini templomai láthatók.

    Viszont a templomok tetejéről leretusálták a kereszteket.
    lidl görög
    Fotó: Lidl

    Ettől pedig Prága érseke, Dominik Duka eszméletlenül kiakadt, olyannyira, hogy az ügyben levelet írt Görögország cseh nagykövetének, amelyben azt írja, hogy Görögországnak el kellene utasítania, hogy így jelenik meg gyroshúsok és burekek csomagolásán. 

    Az érsek szerint a keresztek retusálása példátlanul erkölcstelen dolog, és azzal fenyeget, hogy nemsokára nemcsak a templomok képeiről szedik le a kereszteket, de a templomok tetejéről is. Az érsekhez a cseh földművelésügyi miniszter, Marian Jurecka is csatlakozott, aki ugyanakkor a rádióban azt mondta, mindenki döntse el maga, hogy szeretné-e támogatni a Lidlt a vásárlásával, vagy sem.

    A Lidl cseh marketingese azzal védte az élelmiszerláncot, hogy a belső policy szerint nem tesznek vallási jelképeket a csomagolásokra, hogy semmilyen vallású vásárlót ne idegenítsenek el a termékektől. A Zuzana Hola szóvivő ezenkívül leginkább mosta kezeit, mondván, hogy egy nemzetközi kampányról van szó, nem Csehországban tervezték a csomagolást.

  • Ennek az ütközésnek az összehozásához kivételes tehetség kellett a BMW-s sofőr részéről, de végül is sikerült összehoznia.

    A baleset az Alkotás utcában történt, a Csörsz utcánál, ezért a 17-es és a 61B villamos helyett továbbra is pótlóbusz közlekedik a Budaörsi út/Villányi út és Széll Kálmán tér között. 

  • Antonio Castro díszvendég volt a Papp László Sportarénában, hiszen ő a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) nagykövete. És ha már itt volt, ő adta az érmeket, díjakat a 100 kilós férfiaknak.

    Egyébként is sok komoly díszvendég volt az orosz Putyinon kívül is, Lord Sebastian Coe is elfogadta a meghívást. Az olimpiai bajnok futó most próbálja gatyába rázni az atlétikai szövetséget.

    És akkor még Thomas Bachról nem is szóltunk, aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. Ő a csapatversenyeket nézute meg, ami frissen felkerült az olimpiai műsorba.

  • Több mint húsz éve tettem le a madárgyűrűző vizsgát, szóval tisztában vagyok azzal, mi az a vonulás, mégis újra és újra elámulok azon, amit a madarak művelnek. Hogyne ámulnék, amikor azon is csodálkozunk, hogy egy labrador hazatalál vacak 34 kilométerről. Erre itt egy állat, amelyik nagyjából akkora, mint egy kölyök tengerimalac, aztán egy napon fogja magát, és angliai otthonából elmegy az Egyenlítőn túlra, ott egy kicsit hesszel, aztán pár hónap múlva megint otthon van. 

    A kakukk, a tornadresszes galamb
    A kakukk, a tornadresszes galamb
    Fotó: Chris Romeik / Wikipedia

    És nem az van, hogy benne van a génjeiben az útvonal.

    Larry, a jeladós kakukk például háromszor tette már meg a pár ezer kilométeres utat oda, kétszer vissza is, és ezalatt négy különböző helyen jutott át a Földközi-tengeren. Na és ami miatt most szóba került: kétszer átutazott hazánkon is.

    Larry útjai
    Larry útjai
    Fotó: MME / bto.org

    És a kakukk még csak nem is a legnagyobb vonuló! Viszont az egyik legérdekesebb madár: a hangja számtalan zeneszerzőt megihletett, Angliában - épp a vonulás miatt - a tavasz első hírnöke, költési szokását pedig talán már az óvodások is ismerik.

    Persze még a felnőttek is sok érdekeset megtudhatnak róla, érdemes elolvasni a Magyar Madártani Egyesület összeállítását Larryről és általában a kakukkokról.

  • Egy viccel kezdem: 

    - Hogyan válhat valakiből milliomos borász?

    - Úgy, hogy előtte milliárdos volt.

    Az Euronewson láttam ezt a robotot, ami gyakorlatilag egy analizátor, felmegy a 45 fokos lejtőn is, adatokat gyűjt, elemez és végül nagyjából azt is képes megmondani, milyen lesz a hozam.

    Az ára egyelőre kicsit borsos, 30 ezer euro, de ha ilyen tempóban halad a gépesítés, már csak néhány év, és az embernek nem marad más teendője, csak az ivás. A készítéstől a szüretig majd mindent megoldanak a robotok.

  • Völkingen egy 40 ezres kisváros Németország délnyugati csücskében, egészen közel a francia határhoz. Az ország többi városához hasonlóan totális politikai lázban ég a közelgő választások miatt, és a vicces hírek főszereplői itt is a szélsőjobboldali NPD, illetve a Kétfarkú Kutyapárt helyi megfelelője, a Die Partei viccpárt. A legutóbbi sokpárti vitán utóbbi szegezte neki a kérdést előbbinek:

    Aggasztónak tartom, hogy városunkban egyre több házon arab számmal van kiírva a házszám, mit tervez tenni az idegen befolyás ilyen hódítása ellen?

    A közönség azon 99%-a, akik tudták, mik azok az arab számok (segítünk, ezek: 0, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9), jót röhögtek, de ez csak felbőszítette az NPD-s jelöltet, aki ezzel vágott vissza:

    Csak várják ki, míg polgármester leszek, megváltoztatom ezt, és normális számok lesznek mindenhol!

    A témában még sok tartalék van, remélhetőleg hamarosan világpolitikai síkra terelődik a vita, és az arab számokkal kapcsolatban megtudhatjuk a német szélsőjobb árnyalt véleményét az Al-Gebra terrorszervezetről is.

    (via

  • Néhány napja az Indexen lehetett először megnézni Antal Nimród legújabb filmjének, A Viszkisnek az előzetesét. Most pedig megérkezett a plakát is, amin az Ambrus Attilát alakító Szalay Bence és az ő napszemüvege látható.

    A Viszkisnek korábban a forgatásán is ott jártunk, riportunk itt olvasható.

  • 145 éve telepedtek meg az iskolanővérek Szegeden, ennek alkalmából a Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium a szegedi Fogadalmi Templomban tartott tanévnyitó szentmisét vasárnap - írja a Délmagyar.hu

    A mise után a Dóm térről 145 galambot röptettek fel a jubileum alkalmával. Az ünnepségen az iskola 800 diákja vett részt.

    A szertartást Kiss-Rigó László, megyés püspök celebrálta.

    asd
  • A Nemzeti Együttműködés Rendszere és annak gránit szilárdságú alapzata, a hatszor módosított Alaptörvény óta nem alkottak olyan tökéleteset Magyarországon, mint amit Zuglóban sikerült. A zuglói parkolási rendszer a fából vaskarika, a hátrafelé menetben rohanó tűzoltóautó, vagy másképpen fogalmazva: Karácsony Gergely miniszterelnöksége. Ha van egy kis idejük, képzeljenek el egy, a mai viszonyok között működő parkolási rendszert. Most azt képzeljék el, miként lehetne egyszerűbbé és kényelmesebbé tenni. Megvan? Akkor ennek az inverzét véve megkapják a zuglói parkolási rendszert.

    Pedig a nyáron még rácsodálkoztam, hogy milyen szexi parkolóórákat állítottak fel a kerületben, bár fura volt, hogy van klaviatúrájuk is. Ennek oka az, hogy Zugló csavaros eszű hivatalnokaival nem lehet ám csak úgy kibabrálni. Ők ugyanis azokra gondolva, akik majd a parkolójegyük lejárta előtt távoznak, és azt odaadnák másoknak, egy olyan rendszert alkottak, aminél csak a rendszám beírása után lehet kiváltani a jegyet, így a gép rá is nyomtatja az autó rendszámát a jegyre. Tehát valami ördögi terv részeként időigényessé és állampolgár-szopatóssá tették a rendszert, és most az is kiderült, hogy nemcsak a jegyet vásárlókat, hanem a zuglóiakat is jól megszívatták.

    Na de még nincs vége: Ugyanis egy 2010-es kormányrendelet alapján rajzolták meg a parkolóövezetet, de ezzel meg jól kicsesztek néhány helyivel. Egy olvasónk leveléből az is kiderült, hogy például az ő ingatlanjuk előtt pont nem fizetős a parkolás, ezért ő mint ottani lakos, nem is igényelhet parkolási engedélyt Zuglóban. Viszont parkolni se tud ingyenesen, mert egy csomóan a házuk elé állnak, mivel az ingyenes övezetnek számít, és ezzel kiszorítják az ottlakók autóit. Akiknek így hova kell majd állniuk? Pontosan! A fizetős részbe!

    Mind blow!

  • Nem vicc, a patinás egyetem ősszel induló tárgyai közé bekerült egy kurzus, ahol a hallgatók arról tanulhatnak, hogyan viszonyul a könyv- és filmsorozatban leírt világ a valós középkori élethez. 

    A tárgyat meghirdető professzorok szerint vétek lenne nem felhasználni a kultikus sorozat körüli hájpot arra, hogy felkeltsék a diákok érdeklődését a téma iránt. Hasonló kurzusok egyébként indultak már a kaliforniai Berkleyn és az University of Virginián is.

    A harvardos szeminárium "Az igazi Trónok harca: a modern mítoszoktól a középkori modellekig" néven vehető fel, az oktatók azt remélik, nagyobb népszerűséget hozhat a középkori tanulmányok szakiránynak. 

    (Huffington Post)

  • Egy labrador otthonától 34 kilométerre kóborolt el Ausztriában, de gazdája legnagyobb meglepetésére hazatalált. A Maxi nevű kutyát gazdája autóval vitte el az otthonától 34 kilométerre lévő Feldkirchenbe, mert a nőnek valami elintéznivalója volt ott. Ahogy megérkeztek és a nő kinyitotta a kocsi ajtaját, Maxi elfutott. A nő hiába hívta vissza és hiába indult a keresésére, sehol sem találta. Besötétedett, így két óra elteltével feladta a keresést, beszállt az autóba és hazament.

    Férje nem nyugodott bele a kutya elvesztésébe, ezért autóba ült, hogy visszamegy Feldkirchenbe, és megpróbálja megkeresni a kutyát. Alig két kilométert ment az autóval, amikor az utcán egyszer csak szembejött vele Maxi az úton. Teljesen sértetlen volt, ahogy a férj megállt az autóval, a kutya azonnal beugrott megszokott helyére és elkeseredetten lihegett az ülésen.

    Vajon hogyan talált haza a kutya ilyen távolságból, ha kocsival vitték el, és nem ismerte az utat? - tette fel a kérdést a Kronen Zeitung egy kutyakiképzőnek. A szakember azt mondta: a labradoroknak kiváló a szaglása. A kutya feltehetően még meg tudta találni gazdája autójának egyedi szagát, és ezt követve indulhatott vissza otthona felé.  

    Képünk illusztráció, az igazi Maxit a Kronen Zeitungon láthatja. 

  • A Lego nemrég kiadta a maga verzióját BB-8-ból, vagyis mindenki kedvenc Csillagok háborúja-robotjából. (Na jó, nekem például nem a kedvencem, mert az egész Star Wars-széria nem különösebben hoz lázba.)  

    A készlet 1106 darabból áll, a kész építmény 23 centi magas, és így ezen a videón gyorsítva-sűrítve végignézheti, ahogy összerakják:

    Persze ez az 1106 darab semmi az 1969 darabos Lego holdrakétához képest. Itt nézheti meg, ahogy két hónappal ezelőtt kiraktuk, meg azt is, mennyire hasonlít az Apollo-küldetések eredeti Saturn-V rakétájához.

    Kapcsolódó

    Lássuk, megállja-e helyét a Lego holdrakétája az igazi mellett

    Megépítettük a Lego nyári szenzációját, az Apollo-11 küldetés Saturn V rakétáját, és összevetettük egy Houstonban kiállított valódi példánnyal.

  • Persze meg is van az ember anélkül, hogy bárki tökön szerválja, de ha már megesik a dolog, legalább egy olyan teniszceleb kövesse el, mint Venus Williams.

    Mindez nem történt volna meg, ha Maria Sakkari vissza tudja adni Williams szerváját a pénteki meccsükön. (Frissítés: egy olvasónk jelezte, hogy elnéztem, Sakkari direkt nem adta vissza, mert érvénytelen szerva volt.) Vagy ha a szerencsétlen labdaszedőnek van annyi lélekjelenléte, hogy időben elugorjon:

  • A John Lewis nevű brit felső kategóriás ruhakereskedő eltávolítja a nemek szerinti kategorizálást a gyerekkollekciókról, hogy ezzel is fellépjen a gendersztereotípiák ellen. 

    A márka ruhái ezentúl lányok & fiúk vagy fiúk & lányok címkével kerülnek a boltokba, így a cég lesz az első nagy brit márka, ami látható lépést tesz ebbe az irányba.

    Az ügyért küzdő Let Clothes Be Clothes csoport örömmel fogadta a John Lewis új irányát, azt írták Facebook-oldalukon, hogy fontos fordulópont lehet a cég döntése a sztereotipizáló marketing elleni harcban. 

    (Splinter)

  • Így néz ki ma az egykor csodálatos tölgyfa a Normafa felújított játszóterén - értesültünk a Facebookról. 

    normre
    Fotó: A Normafa nem park, hanem erdő Facebook

    Alább látható, hogy milyen szép volt ez a fa, míg élt. A játszótérépítés egyik első áldozataként említik a természetvédők a fát, azt írják, két évig haldoklott. "Végső soron az ide járó családok az áldozatok, mert árnyék egy szál sincs már a játszótér környékén" - írják.  A Normafa Természetesen Facebookja emlékül rakta ki ezt a képet a fáról még élő korában:

    A Facebookon a Normafa NEM park, hanem erdő csoport foglalkozik azokkal a problémákkal, amik a mostani felújítások körül zajlanak. 

    Az itten elhangzó vélemény szerint a játszótérépítéssel az Anna-rét tönkretétele már két éve elkezdődött. "Mintha ez egy városi park lenne itt, háztömbök között, és nem maga az erdő, ahol eleve rendelkezésre áll mindenféle csúszási, mászási, hintázási lehetőség is. Fordítva ülnek a lovon: a játszótér a természettől távol élő gyerekek számára a természet imitációja, hogy a lakókörnyezetük közelében is tudjanak csúszni-mászni. Itt meg ehelyett elpusztítják a természetet, hogy létrehozhassák a természet imitációját" - szól az egyik vélemény.

    Nemrég az Építészfórumon is olvashattunk hasonló véleményt Csomay Zsófia építésztől, ami szintén azt kérdezi, miért kellett berendezni ezt a rétet, mint ha egy városi tér volna, miért nem elég az erdő, a rét a játszásra, kikapcsolódásra. 

    "Az a gyönyörű harmonikus kép, amit az erdei útról kiérve az Anna-rét nyújtott, megszűnt" - írja a cikk írója.

  • A Zoom.hu szúrta ki, hogy árulják azt az Artemy nevű, csodaszép yachtot, amivel Mészáros Lőrinc szokta szelni a habokat. 

    A hajót egy adás-vételére specializálódott oldalon találták meg. 5 millió euróért (1,527 milliárd forint) hirdetik a 35 méter hosszú, 5 kabinos yachtot, amin 12 utas és 6 fős személyzet fér el. 

    Az is kiderül a hirdetésből, hogy az Artemy egy 2008-as modell, amit 2015-ben újítottak fel, és a sok extrán kívül van benne TRAC Zero digitális sebességstabilizátor is.

    Augusztus elején a Magyar Narancs arról írt, hogy a yacht a nyár közepén többször is kikötött a horvátországi Cres szigetén. Homlok-Mészáros Ágnes, Mészáros Lőrinc lánya utazott vele. Tavaly nyáron pedig a felcsúti polgármester nyaralását örökítette meg a Narancs Zadaron.