új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Bár délelőtt Budapest felett is viharfelhők voltak, Dél-Pesten dörgött és esett is egy kevés, a főváros megúszta a vihart. A nagykanizsaiak nem voltak ilyen szerencsések, a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék elárasztotta az utcákat, volt, ahol térdig állt a víz.

  • Él és virul, legalábbis ezen a szicíliai strandon, Aci Trezzában, Catania közelében. Olvasónk, Péter lőtte a fotót, amihez annyit tett hozzá, hogy ez egy belépőjegyes strand, amit főleg "gazdag nyugdíjasok" használnak, mivel a többség az ingyenes tengerparti szakaszokat használja. Ezen persze kár lenne fennakadni vagy demagógkodni, hát tudjuk, hogy a luxusnyaralás is olyan, mint a francia konyak, amit a munkásosztály a választott kevesek útján fogyaszt el.

    bolsev
    Fotó: Olvasónk, Péter
  • Valószínűleg Andrew Emery sem gondolta, hogy ilyen eredményes lesz az akciója, amit akkor talált ki, mikor megtudta, öccse a rendkívül ritka, általában halálos kimenetelű Krabbe betegségben szenved, pedig pontosan így lett.

    Andre két óra alatt több mint másfél millió forintnak megfelelő összeget szedett össze limonádés standjával, amit tervei szerint a kezelések finanszírozására költ majd, emellett pedig egy plüssmackót is akar venni az öccsének.

    A család egyébként ezen kívül is több gyűjtést szervezett már, részben ennek, valamint a közösségi média erejének köszönhető, hogy ilyen eredményes lett Andrew akciója.

    (CNBC)

  • Talán a Múzeumok éjszakájával kezdődött, aztán jöttek sorban az éjszakák, a színházaké, a mozgásé, a tudományé, az irodaházaké. És fel se tűnt, de tavaly óta már van Műtárgyak éjszakája is, sőt, idén már éjszakái. Ugyanis a tavalyi délutántól késő estig tartó rendezvény hirtelen nagyot nőtt, nagyobbat, mint Mészáros Lőrinc vagyona annyi idő alatt, míg kimondaná, hogy cukkerberg.

    Idén június 7-én kezdődik és 9-én tart - a főbb rendezvények mondjuk ez utóbbi napon lesznek -, szóval elhúzódik, mint egy lappföldi éjszaka valamikor ősszel. Ráadásul harminc helyszínen lesznek programok, a klasszikus helyek (galériák, műtermek és aukciós házak) mellett többek között az Ecseri úti piacon és a Fiumei sírkertben is, ez utóbbi helyen rendhagyó temetői sétát is szerveznek.

    De nem is sorolom, ide kattintva mindent megtudhat arról, mit csináljon, ha a könyvhét mellett is vágyik művelődésre és kultúrára.

  • A 17 éves Allison Closst a közelmúltban azért kapta fel az internet, mert Danny DeVito mását vitte magával a szalagavatójára, a színész pedig most egy közös képpel reagált a gesztusra, amin a lány mása mellett pózol a Felhőtlen Philadelphiából ismert Paddy's pubban. A fotót a sorozat alkotója és színésze, Rob McElhenney osztotta meg az Instagramon (a posztban lehet lapozgatni a képek között):

  • Bekerült a John Wick 3-ba a Los Angeles Clippers 221 centis, őrült nagy kezekkel megáldott szerb centere, Boban Marjanović, aki bérgyilkosként támad majd – valószínűleg(?) – Keanu Reevesre a 2019-ben érkező filmben. A Collider egyelőre csak a castinghírrel szolgált, úgyhogy még az is lehet, hogy Boban a főhős oldalán áll majd.

    boban

    Ha érdekli, mekkora is Marjanović keze, itt nézheti meg.

  • A napokban már sokan panaszkodtak arra, hogy futás közben váratlanul sok apró kis rovart nyeltek, szóval, megint itt a muslicainvázió – ahogy tavaly is. Vagy muslinca a laboratóriumok kedvelt modellszervezete, amelyik egészen váratlan dolgokra képes, például alkoholba fojtja a szerelmi bánatát?

    Ön hogy hívja ezeket a kis izéket?

  • Ez a fotó Lepsényben, a vasútállomáson készült, ahol a valószínűleg csupa agysebészből álló kivitelezők egészen unortodox módon helyezték el a parkolót jelző táblákat.

    image.png

    Nekünk is egy kis idő kellett, mire felfogtuk mi a gáz, de aztán leesett.

    Sikerült pont úgy lerakni a járdára a két táblát, hogy a kettő közötti ajtót egyik oldalról se tudja megközelíteni egy kerekesszékes vagy egy babakocsis, marad a járdáról felemelés.

  • Sajnos a Police.hu híréből nem derül ki, hogy miért gondolta úgy január 6-án reggel 6 órakor egy 42 éves osztrák állampolgárságú férfi, hogy az lesz a legjobb, ha egy mosonmagyaróvári asztalosműhelyben zuhanyozik le. Mindenesetre megtette, betörte a bejárati ajtón az üveget, bement az épületbe és a rendőrök éppen mosakodás közben érték tettén.

    Az osztrák férfi ugyanakkor olcsón megúszhatja, betörés helyett mindössze garázdaság miatt indulhat eljárás ellene.

  • Screen Shot 2018-06-04 at 16.26.41.png

    Már forog Taika Waititi rendező (neki köszönhetjük a Thor: Ragnarokot is) Jojo Rabbit című második világháborús szatírája, ami nagyjából arról fog szólni, micsoda szar arc volt Hitler. A fenti képet az Instagramra azzal a kommenttel töltötte fel Waititi, hogy

    Mi lehetne nagyobb sértés Hitlernek, mint az, hogy a filmben egy polinéziai zsidó alakítja?

    És tényleg.

  • Szerdán este Budapestre is eljut a The Wonder of You névre keresztelt Elvis-show, amelynek különleges vendége a sztár egykori felesége, a Csupasz pisztoly-filmekből ismert Priscilla Presley.

    A 73 éves színésznő a Blikk információi szerint fehér rózsákat és bordeaux-i bort kért az öltözőjébe, valamint egy olyan francia pezsgőt, amit itthon be sem lehet szerezni, ezért Bécsből hozták neki. Priscilla a szállodai szobájába szintén francia cuccokat kért, a lakosztályába különleges érlelésű sajtokat készítettek be neki.

    A lap úgy tudja, hogy a műsor munkatársai közül senki sem készíthet róla fotókat a kulisszák mögött, sőt, "lehetőség szerint" még szólni sem szabad hozzá. Hát na.

  • Május 25-én tűnt el Hosszú Katinka Facebook-oldala, nem sokkal azután, hogy nyilvánosságra kerültek férjével és edzőjével, Shane Tusuppal való magánéleti problémáinak részletei.

    Az első hírek szerint Tusup törölte az oldalt, ám mivel a törlés hosszadalmas procedúra, valószínűbb, hogy az oldal egyik adminja inaktívvá tette csak a fiókot, ami június 5-én, ezzel a képpel tért vissza:

  • trag

    Ujjaival V-betűt formázva fotózza magát egy férfi a peronon - a klasszikus póz, amit minden turistalátványosság mellett vagy tejeskávé közelében látunk kiülős helyek teraszain - miközben mögötte egy csapat mentő egy kanadai nőt próbál ellátni. Vonatbaleset történt, a kép készítésekor a nő állapota stabil volt, de később amputálni kellett az egyik lábát.  A fotót egy olasz lap fotóriportere készítette május 26-án, de csak június 3-án publikálták a képet, a lap és a fotós külön kommentárjával:

    "Barbárság ott is, ahol nem várnád: szelfi a tragédia közepén"

    A jelenet hamar körbejárta az olasz közösségi médiát, a fotós maga is megosztotta a fotót Facebookon "Houston, van egy kis problémánk!" felkiáltással. Az eset sokkolta az olasz közvéleményt. Vizsgálat is indult az ügyben, ami hamar megállapította, hogy a fehér ruhás férfi nem követett el bűncselekményt. (Hogy a józan ész és az emberség teljes hiánya mennyire bűncselekmény, az egy másik történet). 

    Nagyon nehéz lenne megmagyarázni ezt a jelenetet, én elképzelni sem tudom, mi ment végig a férfi agyán, amikor beállt pózolni.  A helyszínen dolgozó rendőrök töröltetni is akarták vele a képeket, de nem értette, mi a gond velük.

    Amennyire érthetetlen a férfi viselkedése, pont olyan nehezen védhető az is, hogy miért kell ebből címlapos szenzációt csinálni. Persze, lehet a jelenet mellé arról moralizálni, hogy a közösségi média és az internet hogyan torzítja az énképünket, és hogyan erősít rá erre a média, amikor felkapja ezeket a sztorikat, de közben pont azt csináljuk, amitől elhatárolni akarjuk magunkat. Fura, na.

    A legfontosabb kérdést viszont nem láttam feltéve sehol a kapcsolódó hírekben:

    vajon hány lájkot kapott, amikor posztolta?

    (BBC)

  • Igen, a Fülöp-szigeteken ma van a 2018-2019-es tanév első napja, aminek láthatóan nem örül mindenki Quezon városban - sem.

  • A tollazatuk miatt nem tudnak izzadni, ezért

    a kutyákhoz hasonlóan elsősorban lihegéssel tudják hűteni magukat.

    Erről készített videót Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője, aki egyben megszállott természetfotós is:

  • Június 7-én a MomKultban lép fel a The Art Ensemble of Chicago, ami a 60-as évek óta meghatározó formációja a jazzéletnek, és még mindig léteznek és alkotnak. Pályafutásuk során közel 50 lemezt adtak ki, köztük olyan klasszikusokat, mint a Live at Mandel Hall, a Nice guys vagy az Urban Bushmen.

    A Roscoe Mitchell és Famoudou Don Moye alapította zenekarra jellemző, hogy egyesíti a jazzt a kísérleti, performatív művészetekkel és az afrikai zenével. Szóval, ne lepődjön meg, ha csütörtökön a 80 éves öregurakat afrikai törzsi maszkokban biciklikerekekből készült hangszereken látja játszani.

  • De igazából még akkor sem, amikor Gabe volt az Office amerikai kiadásából, vagy amikor Ed a Veepből. Mennyire durva már, hogy az utóbbi évtized top5 tévés vígjátéksorozatából háromban ott van ez a fickó, nem? A neve egyébként Zach Woods, és elég súlyosan ráégett a tévében játszott neuralgikus szuperbalfék szerepe, pont ettől vicces, amikor a GQ magazin kérésére egyfajta anti-Bear Gryllsként elmagyarázza, hogy lehet életben maradni a zabolátlan anyatermészet szilaj gyermekeként odakinn a Hungária körúton túli kietlen vadonban.

  • Margaret Atwood könyvéből, A szolgálólány meséjéből készült az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb sorozata. A kanadai írónő könyve ugyan 1985-ben jelent meg, ám a legújabb, tévés feldolgozás rávilágított, hogy túlságosan is ismerős manapság az a világ, amit utópisztikus regényében lefestett.

    A kanadai írónő ismertsége a sorozat hatására sokkal nagyobb lett, Atwood pedig igyekszik ezt a hatalmat olyan ügyek képviseletére használni, amikkel nem foglalkozik eleget a közvélemény. 

    Ilyen például a klímaváltozás, illetve az a tény, hogy a folyamat, úgy tűnik visszafordíthatatlan változásokat indít el a bolygón, amik jelentős része még rosszabbá fogja tenni a nők, illetve a gyerekek helyzetét. Atwood egy Angliában megrendezett konferencián beszélt erről. 

    Nem a klíma változása a lényeg, ugyanis ezzel minden megváltozik - hívta fel rá a közönség figyelmét az írónő. Szerinte a nők életét drasztikusan fogja befolyásolni a megváltozott klíma. Az extrém időjárási események, mint a hosszú száraz időszakok, vagy az özönvízszerű esőzések és a megnövekedett tengerszint mind ahhoz vezet majd, hogy kevesebb étel jut majd az embereknek. A legjobban pedig a fejlődő országokban élő nők és gyerekek fogják ezt megszenvedni.

    Arról is beszélt, hogy az ebben az ügyben tartott konferenciákról hiányoznak a nők, pedig női kutatók rengeteget tettek hozzá a globális felmelegedés tanulmányozásához. De ezen túl szükség van arra is, hogy foglalkozzanak a nők ügyével és azzal, hogy mit lehet tenni az ellen, hogy csökkentsék a nők kiszolgáltatott helyzetét a jövőben.

  • Annyit segítünk, hogy korábban Black Diamond néven emlegették, de mást nem. Most forgatják, hamarosan mozikba kerül. Mondjuk annyira nem nagy truváj kitalálni, de sebaj. A kép csak illusztráció, GUGLIZNI NEM ÉR!

    Szóval melyik film címe ez?

  • Nem irányítani kell a migrációt, hanem megállítani

    - mondta a problémamegoldást mesterszinten űző külügyminiszter.

  • Nem sokszor volt min meglepődnöm, ha egy vendéglátóipari egység mosdójába mentem, legutóbb talán az előző évezred végén szaladt fel a szemöldököm, amikor egy szekrény méretű ember elállta az ajtót, mert ott bent valami elszámolási ügy van, ezért azt ordította a várakozóknak, hogy "pisiljetek a kezetekbe".

    Hát, Ceske Budajovicében – ahol a hétvégén az Index is futott egy félmaratont – semmi ilyesmi nem történt, mondjuk a söröző is civilizáltabb volt, mint a fenti történetben, de a mosdóban így is felszaladt a szemöldököm. Erre:

    Igen, a Mézga család Maffiástól, Blökistől ott virít a kézszárító felett. Nem is egy magyar rajongó nyomott fel valami retrómatricát, a felirat ugyanis cseh. Sajnos valaki kicsit már lekapargatta, de jól látszik, hogy bizony a Mézga család a Vsetín jégkorongcsapatának szurkol. 

    Mézgáék keresve sem találhattak volna jobb klubot: története alapján a Vsetínnek egykor három tengere volt, rettegték a legnagyobbak is, de aztán majdnem megsemmisült, és ma is megvan ugyan, de régi fényét már nem nyeri vissza.

    Az 1905-ben Vsetín Sportovní Klubként indult, de sok névváltozáson átesett csapat a cseh élvonal legeredményesebbje: hatszor nyerte meg az Extraligát, méghozzá ebből ötször zsinórban, 1995-1999 között, aztán 2000-ben becsúszott egy csúfos második hely a 2001-es újabb bajnoki győzelem előtt. Aztán jött Mohács, a zöld-sárgák megtörtek, pénzügyi gondok miatt 2007-ben már nem is indultak, aztán újraalakultak, most a másodosztályban játszanak, VHK Vsetín néven, az újabb bajnoki cím reménye nélkül.

    Kutattam a matricát, de máshol nem bukkantam a nyomára. Mézgáék jelenléte Csehországban egyébként annyira nem is meglepő, nagy karriert futott be a sorozat annak idején, sőt, három éve Prágában Aladárék kalandjai nyomán egy musicalt is színpadra vittek, a beszámolók szerint nagy sikere volt.

  • Ez most nem vicc, a pali tényleg elképesztően fest, tessék:

    763

    A Hollywood Vampires nevű zenekarával turnézik éppen, és akkor már tényleg baj van, ha Alice Cooper és John Perry oldalán is ő tűnik a legmegviseltebbnek. Nem tudni, mi az ok, filmet éppen nem forgat, ami előkészítés alatt van, ahhoz meg nem kell 40 kilósra fogynia. 

  • Andrew Lincoln színész kiszáll a The Walking Dead című sorozatból, mert megunta, vagy mert mindegy miért, még hat részt leforgat és csókolom. Norman Reedus nevű társa, aki a sorozatban Daryl Dixont alakítja, és Lincoln távozása után abszolút főszereplő lesz, sztárgázsival meg mindennel, így búcsúzott jóbarátjától az Instán:

    ❤️

    A post shared by norman reedus (@bigbaldhead) on

    Aww. 

  • Három hete született európai bölényborjút vettek gondozásukba a Nyíregyházi Állatpark szakemberei.

    Az utódot születése után az apja megtaposta és a gondozóknak kellett kimenteniük a bikából és két tehénből álló csapatból,

    nyilatkozta az MTI-nek az állatkert szóvivője.

    Mivel az anyja nem tudja szoptatni őt, mesterségesen, cumisüveggel táplálják. Most már naponta hat liter borjútejpótló tápszert eszik meg.

    Az európai bölény már nem létezne, ha nincsenek állatkertek, a Nyíregyházi Állatparkban az Európai Fajmegőrzési Program keretében már négy példány lakik.

  • mosoly

    Sosem fogjuk megtudni, mi járt a szerkesztők fejében, amikor az adás előtt hozzányúltak a találkozó képeihez, de a végeredményt mindenki láthatja. Kim Dzsongunnak fura mosoly került az arcára a híradóban az orosz M1-en, miközben a valóságban elég semlegesen bámult a kamerába, amikor kezet rázott az orosz külügyminiszterrel.

    A manipulációt egy az orosz média kamuhírei szakosodott Twitter-csatorna szúrta ki, de a Gizmodo is leellenőrzite, és az eredeti felvétel is elérhető a Youtube-on, úgyhogy mindenki meggyőződhet róla maga is. 

  • A filmet hamarosan bemutatják, lesznek benne dinoszauruszok, menekülés és sikoltozás, visongó gyerekek, bajba került gyerekek, megmentésre szoruló gyerekek, okos gyerekek, találékony gyerekek, sziget, vulkán, láva, hamu, szemét felnőttek, vérszomjas dinoszauruszok, még sose látott dinoszauruszok, soha nem létezett dinoszauruszok, barátságos dinoszauruszok, menő vadőr és dögös középvezetőnő kiskosztümben és körömcipőben a dinószarban bokáig.

    Hazai bemutató: június 7.

  • Egy Demi nevű brit hölgy annyira félt a pókoktól, hogy rákérdezett egy kajaszállító cégnél, hogy ha rendel magának valamit, akkor a futár elintézi-e neki azt az állatot, ami ott van a lakásban, és teljesen kikészíti. A cég persze igent mondott, mert

    1. remek PR,

    2. az egész egy eltervezett reklám,

    3. jónak mindig sokkal jobb mint rossznak.

  • Lehetett, amikor a minap egy kecskével kellett pózolnia a Paper magazin következő címlapjához. A dolgot valószínűleg Messi egyik főszponzora, az Adidas szervezte, a vb előtt csináltak egy kis hírverést.

    messigoat

    Ugye a fantáziadús angol kifejezésre, a GOAT-ra, vagyis hogy Greatest of All Time akartak utalni, ami azt jelenti, minden idők legnagyobbja, és azért raktak Messi mellé egy kecskét, mert az meg angolul goat.

    A fotókhoz mellékelt interjúban aztán Messi arról beszél, hogy nem tartja magát a legjobbnak.

    Bónusz: a videóból kiderül, hogy egy kecske nem is olyan ügyetlen a labdával.

  • Nahát!

  • A miniszterelnök Trianon évfordulóján, a Nemzeti Összetartozás napján Márti dalát osztotta meg a Facebookon, ami ezekben a hetekben az Auchan reklámja miatt került elő újra:

    Melyik sorra figyeljünk igazán? Mi az IGAZI ÜZENET?

    A "hogy milyen bolond voltam"
    A "ripacsok, színészek, az élet a tiétek"?
    "Az utolsó órában, mikor már mindent megbántam"?

    Kétség kétség hátán.
    Válasz nincs.