Betiltanák a vezetés közbeni mobilozást

2011. december 16., 10:07 Módosítva: 2011.12.16 13:36

Egy amerikai szövetségi ügynökség javaslata szerint teljes körűen tiltani kellene a mobiltelefonok vezetés közbeni használatát. Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NTSB) szerint az elmúlt egy évtized adatai alapján lenne szükség a minden korábbi szabályozásnál szigorúbb eljárásra, főleg annak fényében, hogy az okostelefonok elterjedésével már nem csak a beszélgetés vagy az sms-írás tereli el a vezetők figyelmét.

Az NTSB elnöke, Debora Hersman szerint a készülékek eddig sem voltak veszélytelenek, de a mostanában tapasztalható sokoldalúság drámai hatással van az autót vezető tulajdonosokra, akik a kocsiban is szükségét érzik annak, hogy facebookozzanak és twitterezzenek. A hatóság emberei ezt a következtetést számos, az elmúlt években vizsgált baleset körülményei alapján vonták le, és a jelentés szerint a telefon hatása akár a részegséggel is összevethető.

A javaslat érdekessége, hogy külön kitér a kihangosítók használatára is, azonban nem az itthoni szabályozás alapján megszokott pozitív hangnemben – éppen ellenkezőleg, azzal együtt is betiltanák a vezetés közbeni telefonálást. Az NTSB szerint attól függetlenül, hogy az ilyen eszközök segítik, hogy a sofőr az egyik kezével ne a telefont nyomkodja, a telefon használata önmagában is elég ahhoz, hogy zavarja a balesetmentes közlekedéshez kellő koncentrációt.

A mobiltelefonok használatának teljes körű tiltása nem példa nélküli, Japánban és Portugáliában már bevezették ezt a korlátozást, a kézben tartott telefonnal folytatott beszélgetést és az sms-küldést pedig számos európai ország mellett az USA jó néhány tagállamában is büntetik a rendőrök.

A Vidanet is belép a moblinetpiacra

2011. december 15., 17:26 Módosítva: 2012.02.16 13:55
12

A hivatalos közlemény szerint a Vidanet azért látta elérkezettnek az időt a lépésre, mert a magyar piacon folyamatosan bővül a mobilnet-előfizetők száma. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szerint az aktív előfizetések száma októberben meghaladta a másfélmilliót; a szolglátatók összesen közel kétmillió előfizetést regisztráltak. A Vidanet reméli, hogy jövőre már minden tizedik internet-előfizetés mobilnet lesz.

Noha a szolgáltatás bevezetéséhez a Magyar Telekom adja az infrastruktúrát, a cég képviselője elmondta, hogy ők csak szolgáltatóként támogatják a projektet, a Vidanet nagykereskedelmi konstrukcióban, saját márkaneve alatt fogja értékesíteni a szolgáltatást.

A Vidanetnek 84 ezer ügyfele van, akik ügyfelenként átlagosan két szolgáltatásra fizetnek elő. A 65 embert foglalkoztató vállalat éves árbevétele 4,5 milliárd forint.

Az Androidé az amerikai piac fele

2011. december 15., 13:33 Módosítva: 2013.03.19 10:31

Már legalább két éve a Google mobilos operációs rendszere vezeti az eladásokat az Amerikai Egyesült Államokban, most viszont újabb mérföldköhöz érkezett a szoftver. Az NDP kutatóintézet mérései szerint már az okostelefonok 53 százalékán ez fut. A többi operációs rendszer meg sem közelíti, az Apple iOS is csak 29 százalékon áll.

A legérdekesebb számok a harmadik helyezetnél kezdődnek. Az üzleti ügyfeleknek szánt Blackberryket gyártó RIM piaci részesedése tovább zuhant, most már csupán 8 százalék. A Microsoft Windows Phone 7 okostelefonja pedig még mindig csak 2 százalék körül mozog.

Négy évvel ezelőtt még Windows Mobile futott volt minden második okostelefonon, ezzel szemben ma csak az Android és az Ios tud érdemi nyereséget termelni. Együtt a piac 82 százalékát birtokolják.

Okostelefonra optimalizáltuk az Indexet

2011. december 13., 14:34 Módosítva: 2011.12.13 19:40
93

Elkészült az Index Android- és iPhone-alkalmazása. A célja a lehető legkényelmesebb olvasgatásélmény, hogy a mobilos Indexet ugyanolyan egyszerű és kellemes legyen lapozgatni, mint egy hagyományos újságot. Az Android Marketen és az Apple App Store-ban ingyen elérhető programok az Indexet és a társkiadványokat (Sport Géza, Totalcar, Dívány, Velvet) jelenítik meg a mobilon.

Több funkcióval segítjük a hírek fogyasztását. Állítható a betűméret, és egyetlen gombnyomással éjszakai módba válthatunk, amikor fekete a háttér és fehérek betűk. Sötétben kellemesebb, ha nem az egész kijelző világít a szemünkbe. Lassú mobilhálózaton érdemes kikapcsolni a képek megjelenítését, hogy hamarabb betöltődjenek a cikkek.

A programban néhány gombnyomással letölthető a címlap tartalma, így a mentés pillanatában címlapon lévő cikkek később, internetelérés nélkül is elolvashatók. A menüben megtalálható, “Első!” feliratú gombbal pedig képet, videót, információt küldhet be a szerkesztőségünknek.

A cikkeket illusztráló képsorozatokat kétféleképpen nézhetjük végig. A képre kattintva a galéria új ablakban nyílik meg, teljes kijelzőn jelennek meg a fotók. Ha nincs időnk a vizuális orgiára, akkor a cikkben is gyorsan végignézhetjük a galériát, laza oldalirányú ujjmozdulatokkal lapozva a soron következő képekre. Egy bökés a cikkre vagy egy képre a galériában minden gombot és feliratot eltüntet, hogy csak a tartalomra koncentrálhasson.

Máshol is alkalmazható az oldalirányú lapozás. Az Index címlapjáról ugyanezzel az oldalirányú mozdulattal ugrunk át a Totalcar, a Velvet, a Dívány vagy Sport Géza címlapjára. Akinek fontosabb egy Barca-gól a hollywoodi sztárok pucérkodásánál, az a menüben átállíthatja a kiadványok sorrendjét, hogy a Sport Géza legyen az Index.hu mellett, ne a Velvet.

Továbbá ugyanez az ujjmozdulat alkalmazható a cikkekben is. Ilyenkor a következő cikk jelenik meg, tehát egy lendülettel végigolvashatjuk az egész újságot, nem kell folyton visszalépni a címlapra.

A rohanós munkanapokon előfordul, hogy nem tudunk végigolvasni egy cikket, ezért elhelyeztünk a menüben egy mentés funkciót. Így akkor is megtaláljuk a korábban félbehagyott cikket, ha az már lekerült a címlapról. A legizgalmasabb írások Facebookon, iwiw-en és bármilyen más közösségi portálon közzétehetők a szoftver megosztás funkciójával. Az Index.hu alkalmazása azokra a közösségi hálózatokra tud bejegyzést írni, amiket már regisztráltunk a készüléken.

Ha androidos készüléke vagy iPhone-ja van, tegyen egy próbát, és töltse le, aztán mondja el nekünk a véleményét!

Az androidos júzerek ide kattintsanak, akinek iPhone-ja van, az ide lőjön.

Symbian^3-as és MeeGo-s olvasóink az Ovi Store-ban megtalálják a Nokia segítségével nyáron készült korábbi alkalmazásunkat is.

A Telenor felújította a hálózatát

2011. december 12., 14:33 Módosítva: 2011.12.12 14:33
34

Befejezte a Telenor Magyarország az újgenerációs mobilhálózatának kiépítését, és így Budapest és a Dunántúl után Kelet-Magyarországon is elérhető a társaság gyorsabb mobilnetes szolgáltatása. Christopher Laska, a Telenor Magyarország Zrt. vezérigazgatója a vállalat hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a munkát hét hónappal a kitűzött határidő előtt fejezték be, és a Hipernet márkanéven árult mobilinternetes hálózattal a lakosság 71 százalékát lefedték.

A társaság 2010 augusztusában kötött listaáron 200 millió eurós, 2015-ig tartó szerződést a második legnagyobb kínai távközlési gyártóval, a ZTE Corppal mobil hálózati berendezések szállítására és a negyedik generációs LTE hálózat (Long Term Evolution) kiépítésére. A szerződés értelmében a ZTE összekapcsolja a már meglévő második és harmadik generációs hálózati rendszert a kiépítendő negyedikkel az elkövetkező öt évben.

A szerződés megkötésekor a Telenor közölte, a projekt első szakasza, a hálózat elemeinek cseréje két éven belül lezajlik. Mivel az új hálózat már LTE-képes lesz, az új technológia bevezetése már csak a külső körülményeken, például a magyar gazdasági és hatósági környezet változásán múlik.

A Hipernet bevezetésének hála néhány hónap alatt kétszázezer új előfizető csatlakozott a Telenor mobilinternet hálózatához és ma már minden második ügyfelük okostelefont vásárol. A vezérigazgató szerint szoros összefüggés van a mobilinternet terjedése és a gazdaság (GDP) növekedése között, amelyet több független tanulmány is alátámaszt.

A Telenor Magyarország 2005 óta 127,9 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre, és ebben az összegben nincs benne a mostani hálózatfejlesztés. A társaság 2011 januárja óta összesen 2 100 bázisállomást cserélt le és 200 újat telepített, és ezzel mára 672 településen tette elérhetővé a Hipernetet.

Huszlicska József, a Telenor Magyarország műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta, a nyilvános statisztikákból is kitűnik, hogy az elmúlt hónapokban másfélszeresére nőtt a Telenor ügyfelek által forgalmazott adatmennyiség. A társaság a következő hónapokban a finomhangolásra törekszik, új állomásokkal javítja a beltéri lefedettséget és újabb területeket kapcsol be a 3G hálózatba.

A Nokia eladja a Vertut

2011. december 12., 11:23 Módosítva: 2012.04.30 13:33
29

Nem közismert tény, de a méregdrága luxustelefonokat gyártó Vertu a Nokia birtokában van – bár lehet, hogy már nem sokáig. A Financial Times értesülései szerint a finnek hamarosan eladják 1998-ban alapított leányvállalatukat.

A Vertu készülékeket jelenleg 60 országban árulják, köztük Magyarországon is, dedikált boltokban. A luxusmobilok Oroszországban, Ázsiában és a Közel-Keleten fogynak a legjobban. Egy Vertu ára elég borsos, az Ascent nevű modellért jelenleg 1,3 millió forintot kell fizetni.

Bár a készülékekben lévő technológia abszolút nem friss, sem piacvezető, a rendkívül magas árat kimagasló anyaghasználattal és a concierge-szolgáltatásokkal indokolják. Ez egy kizárólag a Vertu készülékekről hívható ügyfélszolgálat, ami a taxi hívásától kezdve éttermi foglalásokon át repülőjegyek vásárlásáig mindent elintéz a gazdag mobiltulajdonosoknak.

A Vertu bevételeiről nincsenek pontos adatok, elemzők 2-300 millió euró körüli összeget sejtenek (60-90 milliárd forint). A Financial Times cikkében egy névtelenül szereplő szakértő szerint a cég megvásárlásában magánbefektetők is érdekeltek lehetnek, de elképzelhető, hogy egy másik luxusmárka kezébe kerül a Nokia leányvállalata. A finnek a Goldman Sachs-t bízták meg az ügylet lebonyolításával, egyelőre azonban sem a befektetési bank, sem a Nokia nem kommentálta az eladást.

Hazánkba települne a vietnami hadsereg

2011. december 9., 12:21 Módosítva: 2012.02.20 16:48

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvánosságra hozta a lakossági mobilszolgáltatás nyújtására alkalmas 900 MHz-es frekvenciasáv árverésére jelentkezők névsorát.

Nem okozott nagy meglepetést, hogy a Telenor, a Vodafone és a Magyar Telekom is beadta pályázatát, hiszen nekik is szükségük van plusz frekvenciákra ahhoz, hogy javítani tudják a szolgáltatásuk minőségét.

Az NMHH pénteki közleménye azt a pletykát is megerősítette, hogy a Magyar Posta két konzorciumi társsal indul, bár azt egyelőre nem tudjuk, hogy mik a tervei. Erről nem is beszélhet, mert az NMHH megtiltotta, hogy a tender résztvevői részleteket hozzanak nyilvánosságra a pályázatukról. Egyik cég sem beszélhet nyilvánosan olyasmiről, amivel egy kicsit is befolyásolni tudná a frekvenciáért való licitálás menetét.

A legutóbbi tenderrel ellentétben nem indult a UPC, és az Invitel is távol maradt, ugyanakkor a vezetékes internetelérés és tévészolgáltatás piacán agresszíven terjeszkedő Digi (pontosabban a márka mögött álló romániai RCS&RDS S.A.) megint megpróbál betörni a mobilpiacra.

Kétségtelenül a legérdekesebb résztvevő a Viettel Group, a hanoi központú mobilszolgáltató, amit Vietnam védelmi minisztériuma üzemeltet, és hazájában a legnagyobb a szolgáltatók rangsorában. Az is elképzelhető, hogy a vietnami vállalat csak segítséget nyújt egy olyan jelentkezőnek, amely titokban szeretné tartani kilétét.

Még az sem biztos, hogy mindegyik jelentkező átmegy az NMHH rostáján. A hatóság most megvizsgálja a beadott dokumentumokat, és hiánypótlást is kérhet a jelentkezőktől. Az érvényes jelentkezéseket január 2-án veszik nyilvántartásba, és ezt követően kezdődhet az árverés.  Az eljárás lezárásának tervezett időpontja 2012. január 31.

Drága belépő

A 900 megahertzes sávban több frekvenciablokk 15 évre szóló kizárólagos jogosultságát szerezhetik meg a pályázók. Az 5 megahertz szélességű "A" frekvenciablokk kikiáltási ára nettó 4 milliárd forint. Az 1 megahertz szélességű "B" frekvenciablokkokat egyenként 700 millió forintért, a 0,8 megahertz szélességű "C" frekvenciablokkot 560 millió forintért hirdette meg a kiíró. Ha az "A" frekvenciablokkot új piaci szereplő nyeri el, akkor fix összegért 3 darab 1800 és 3 darab 2100 megahertzes frekvenciablokk opciós vételére is jogosult.

Ha nem lép új szereplő a piacra, akkor az "A" blokk 5 megahertznyi egybefüggő blokkjára a jelenlegi szolgáltatók pályázhatnak. A 900 megahertzes sávban egy résztvevő legfeljebb 7,8 megahertzes duplex tartomány jogosultságát szerezheti meg.

A nyertes pályázók három évig nem adhatják el a megnyert frekvencia használati jogát, és beruházási kötelezettségeik is vannak.

Hatan vennének 900 MHz-es frekvenciát

MTI/Index
2011. december 8., 17:02 Módosítva: 2012.02.20 16:48
8

Lezárult a 900 megahertzes sáv árverésének jelentkezési időszaka, a megadott határidőig hat jelentkezés érkezett - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) csütörtöki sajtóközleményéből. A Magyar Telekom bejelentette, hogy beadta jelentkezését a pályázatra. Úgy tudjuk, hogy a Vodafone beadta a jelentkezést, a UPC viszont nem, az Invitel a tender lezárásáig nem kommentálja az esetleges szerepvállalását. Ezen kívül még a Magyar Posta, Magyar Villamos Művek és Magyar Fejlesztési Bank hármas konzorciumáról derült ki, hogy indul a tenderen.

Az árverési folyamat következő állomásaként, pénteken délelőtt a hatóság képviselői közjegyző jelenlétében felbontják a benyújtott dokumentumokat. A hatóság ezt követően hozza nyilvánosságra honlapján a jelentkezést benyújtó cégek névsorát.

Időhúzás

Az NMHH Hivatala 2011. augusztus 4-én kétfordulós nemzetközi árverést hirdetett a 900 megahertzes frekvenciasávban nyújtható GSM-, IMT/UMTS-, WiMAX- vagy LTE-rendszerű rádió-távközlési szolgáltatáshoz kapcsolódó frekvenciahasználati jogosultság megszerzésére. A kiírási dokumentációt megvásárló érdeklődőknek az NMHH szeptember 27-én szakmai konzultációt tartott.

Korábban több érdeklődő szolgáltató jelezte, hogy az árverésre való jelentkezésről szóló tényleges döntés meghozatalához, illetve az azt megalapozó üzleti terv elkészítéséhez hosszabb felkészülési időre van szüksége, mint amennyit a korábbi dokumentáció biztosított. Ezt mérlegelte az NMHH Hivatala, amikor a határidő meghosszabbításáról döntött, és az eredeti október 20-i határidőt december 8-ra módosította. A határidő meghosszabbításával a hatóság az érdeklődő hírközlési szolgáltatók kérését teljesítette.

Ezzel összhangban az eljárás tervezett menetrendje is változott. A frekvencia árverési hirdetményben a módosítás szerint az árverési eljárás lezárásának tervezett időpontja 2012. január 31.

Drága belépő

A 900 megahertzes sávban több frekvenciablokk 15 évre szóló kizárólagos jogosultságának megszerzésére lehet pályázni. Az 5 megahertz szélességű "A" - egybefüggő - frekvenciablokk kikiáltási ára nettó 4 milliárd forint. Az 1 megahertz szélességű "B" frekvenciablokkokat egyenként 700 millió forintért, a 0,8 megahertz szélességű "C" frekvenciablokkot 560 millió forintért hirdette meg a kiíró. Ha az "A" frekvenciablokkot új piaci szereplő nyeri el, akkor fix összegért 3 darab 1800 és 3 darab 2100 megahertzes frekvenciablokk opciós vételére is jogosult.

Ha nem lép új szereplő a piacra, akkor az "A" blokk 5 megahertznyi egybefüggő blokkjára a piacon jelenlévő szolgáltatók pályázhatnak, de a 900 megahertzes frekvenciasávban egy résztvevő legfeljebb összesen 7,8 megahertzes sávszélességű duplex frekvenciatartomány jogosultságát szerezheti meg.

A nyertes pályázók három évig nem értékesíthetik tovább a megnyert frekvencia használati jogát, és beruházási kötelezettségeik is vannak. A jelentkezések bontására pénteken, az ajánlatot benyújtó cégek képviselőinek jelenlétében kerül sor.

Kinek kell állami mobilszolgáltató?

2011. december 8., 10:07 Módosítva: 2012.02.16 13:55
32

Bombaként robbant a hír, hogy a negyedik mobilszolgáltatónak kiírt frekvenciapályázaton a Magyar Posta, a Magyar Villamos Művek (MVM) és a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) konzorciuma is indul. Ezen a tenderen 900 MHz-es frekvenciát adnak el, amelyen egy negyedik, saját hálózattal rendelkező mobilszolgáltató is megjelenhet. A konzorcium azzal számol, hogy öt év múlva körülbelül 11 százalékos piaci részesedése lehet.

Most a három mobilszolgáltató nincs túl jó helyzetben, a gazdasági válság hatása nagyon érezhető. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság adatai szerint októberben 11 640 153 előfizetés volt, 221 ezerrel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Nemcsak az előfizetők száma csökken, hanem a nyereség is. A Telenor legutóbbi negyedéves nyeresége 15,7 milliárd forint volt, míg egy évvel ezelőtt még 21 milliárd, a Vodafone pedig az augusztusban véget ért pénzügyi évét veszteséggel zárta, igaz bevallottan a kormány által kivetett válságadó miatt. Egy ilyen piacra kellene belépnie az állami szolgáltatónak, és jövőre még a Tesco Mobile virtuális mobilszolgáltatóval is számolnia kell, amely jó ár-érték aránnyal csábítana magához ügyfeleket. Ha az állam a piaci versenybe akar beszállni, akkor ez egy halott ötlet.

Több előjele volt annak, hogy az állam belépne a szolgáltatói piacra. A témát a Capitol Consulting Group elemzőcég vette elő márciusban, a sajtótájékoztatón a szolgáltatói piac átalakulásának négy lehetséges forgatókönyvét vázolták fel. (Ez még jóval a mobiltender kiírása előtt történt.) A szakértők az erős állami szerepvállalást nem tartották reálisnak, mert az adófizetők pénzéből kellene felépíteni a hálózatot, ami meglehetősen drága. Az elemzők által elfogadhatónak tartott verzióban a hálózatot egy magáncég építené ki, és cserébe kedvezményes hozzáférést kapna az állami gerinchálózathoz.

Most nagyon úgy tűnik, legalábbis a Napi Gazdaság értesülése alapján, hogy az állam mégis csak magának oszt lapokat. A gazdasági újság úgy tudja, hogy a konzorciumban a Postának tíz százalékos részesedése lesz, a másik két társaság 45-45 százalékkal szállna be. A játékosokról annyit érdemes tudni, hogy a Magyar Postának már van tapasztalata a távközlésben, tagja volt annak a konzorciumnak, amivel a Vodafone Magyarországra jött. Ráadásul a Posta minden településen jelen van, így a kezdetektől a konzorcium rendelkezésére áll egy kiterjedt bolthálózat. Más kérdés, hogy ezt a kereskedelmi potenciált legutóbb nem sikerült kihasználni – a Postafon nevű szolgáltatásnem ért el nagy sikert.

Az MVM a kiterjedt hálózati infrastruktúrájával visz jelentős értéket a konzorciumba. Januártól a tulajdonában lévő gerinchálózaton futnak a kormányzat távközlési szolgáltásai, és a sávszélesség jelentős fejlesztését tűzték ki célul. Az MFB szerepe egyértelmű: a banknál van a pénz, ami a licitáláshoz nélkülözhetetlen.

Ki lehet az a 11 százalék, aki az állam mobilhálózatot használhatná? Például a szegények. Ahogyan az Antenna Hungária a teljes lakosságnak ingyen elérhetővé tesz 5 tévécsatornát, úgy az állami mobilhálózat bizonyos alapszolgálatásokhoz ingyenes vagy nagyon olcsó hozzáférést adhatna.

Ezzel összefüggésbe hozható Láng Zsolt fideszes politikus beadványa, ami a nemzeti mobilfizetési rendszer létrehozásávalállami kézbe akarja visszavenni az autópálya-matricák és parkolójegyek kezelését.

Elektronikus költséghatékonyság

Évek óta folyamatban van az online ügyintézés és az elektronikus szolgáltatások bevezetése, a modern technológiával ugyanis milliárdokat lehet spórolni. Kevesebbszer kell sorban állni az ügyintézőknél, sok feladat távolról megoldható. De amíg vannak olyan állampolgárok, akik nem fizetnek elő sem internetre, sem mobilra, addig fenn kell tartani az offline elérési pontokat, a személyesen látogatható ügyfélszolgálatokat is. A két rendszer párhuzamos működtetése pedig egyáltalán nem praktikus.

A sim-kártya nem lenne drága, és körülbelül hatezer forintért vehetünk magunknak kártyafüggetlen mobilt. Csak összehasonlításként: az öt évig érvényes felnőtt útlevél most 7500 forintba kerül, a személyi pótlása 1500, a vacak foszladozó TAJ-kártya 2200. Az államnak azonban nem kell profitot termelnie a mobil eladásából, mint a piaci szolgáltatónak, csupán a költségeit kell fedeznie. Akár ingyen is adhatja a mobilt a rászorulóknak. Annak a maradék 89 százaléknak, amelyik nem az állami mobilhálózaton lóg, nem kell adni semmit. Aki jól keres, az úgyis vesz multimédiás okostelefont, ahogy bőven van vevő a hightech, megállítható-visszatekerhető tévére is, hiába foghatjuk ingyen a közszolgálati csatornákat.

Az állam tehát megoldhatná a teljes lakosság lefedését. A fenti ötlet azonban csak az utopisztikus elmélkedésem, nem hallottam konkrét terveket. Egyébként is kérdéses, hogy az alacsony keresetűek miként tartanának el egy egész mobilhálózatot.

Erre lehetne megoldás, hogy az összes közalkalmazottat átviszik az állami szolgáltatóhoz. No persze nem egyszerre, hanem intézményenként, amikor lejár a hűségszerződésük. A több százezer fős tömeg állandó bevételt jelentene az állami mobilcégnek, és gazdaságossá tenné a hálózat működtetését. Az állami mobilhálózaton internetelérés is lehet, és lefedhetővé válnának azok a régiók, ahová a piaci cégek soha be nem tennék a lábukat, mert nem éri meg nekik.

Szociális szolgáltatóként elképzelhető lenne egy állami mobilcég, de még így is sok kérdés marad megválaszolatlanul. Mi számít alapszolgáltatásnak? Mennyibe kerül az állami hálózat fenntartása? Ugyanúgy modernizálná a hálózatát, mint a piaci riválisai? Az pedig egyenesen aggasztó, hogy az állami rendszer kihasználtságát növelő projekteket (e-útdíj, e-jegyek) vagy leállítják, vagyévekkel elhalasztják a bevezetését.

Egy nappal a frekvenciapályázat leadásának december 8-i határideje előtt ezekre nem kaphatunk választ, hiszen senki nem kotyogja ki az üzleti terveit a riválisai előtt, de megkérdezzük az illetékeseket, hogy mire akarják elkölteni a pénzünket.

Megabiteket kaptak a metrózók

2011. december 7., 22:30 Módosítva: 2012.02.14 11:35
47

Rendkívül izgalmas sajtótájékoztatón jelentette be a Vodafone, hogy már a 2-es és 3-as metró területén is elérhető a legfeljebb 21 megabites letöltési sebességet nyújtó HSPA+ hálózata. A rendezvény a piros metró Stadionok állomásánál kezdődött, majd az összes résztvevőt átvitték egy szervizalagúton át a kék metró vonalára, a Kálvin térre.

01
Fotó: Huszti István

Mintha az egésszel arra akartak volna célozni, hogy kék propelleres Telenor csak a másodikként vihet gyors mobilnetet a föld alá (a szolgáltató valószínűleg ugyanazt az antennát használja majd, amit a Vodafone épített ki, és végigfut az alagúton).

Beck György, a Vodafone vezérigazgatója elmondta, hogy a márciusban elkezdtett hálózatfelújítási program eredményét most még csak a vidéki ügyfeleik élvezhetik, mert ott már végeztek a fejlesztésekkel. Ugyanakkor a budapestieket is meg akarták lepni valamivel, ezért a felszíni modernizáció befejezése előtt át akarták adni a metróban lévő gyors hálózatot.

Nem egyszerű a metróalagútban dolgozni, sok egyeztetést igényel. Hiába végeztek volna a mérnökök néhány hét alatt, az eszközök lecserélése három hónapig tartott - mondta Döbrőssy Gábor, a Vodafone Műszaki Vezérigazgató-helyettese.

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója is méltatta a fejlesztést, aminek köszönhetően a metrón utazva is lehet mobil eszközökkel dolgozni. Ez nagy előny az autózással szemben, hiszen a sofőr nem tud egyszerre az útra és az emailjeire figyelni. Vitézy Dávid abban bízik, hogy a gyorsabb mobilnet is népszerűbbé teheti a közösségi közlekedést.

Fél év múlva jönnek a Sony okostelefonok

2011. december 6., 12:08 Módosítva: 2012.08.23 13:54
46

Októberben járt le a Sony és az Ericsson kapcsolatát megalapozó szerződés, ami lehetővé tette, hogy a közös Sony Ericsson márkanév alatt dobjanak piacra mobilokat. Azt már október eleje óta tudni lehetett, hogy a Sony kivásárolná az Ericssont, hogy piaci helyzetét erősítse az Apple-lel és a Samsunggal szemben, és a hónap végén be is jelentették a felváráslást.

A Sony Ericsson név 2012 közepén szűnik meg, a japán vállalat onnantól Sony néven adja el az okostelefonjait. A Sony teljesen átáll az okostelefonokra, és leállítja az olcsóbb és kevesebb funkciót nyújt készülékek - az úgynevezett feature phone-ok gyártását.

Kettő

A Sony Ericssonnak világszerte nagyjából 2 százalékos részesedése van a telefonpiacon. Körülbelül két évvel ezelőtt a vezetők részleges leváltása után a vállalat úgy döntött, hogy megszabadul a Symbian UIQ platformtól, amit egyébként 2007 februárjában vásároltak meg, de fél évvel utána el is adták a felét a Motorolának. A cég néhány Windows Mobile alapú készülék gyártása után az Androidnál kötött ki, ami jó döntésnek bizonyult, hiszen a Gartner kimutatása szerint jelenleg ez a rendszer fedi le az okostelefon-piac felét.

A Sony Ericsson alelnöke, Kristian Tear elmondta, hogy a márka javítása érdekében rengeteg tervezési munka zajlik. A Sonyt a világ vezető elektronikai gyártójának tartják, így azt remélik, hogy felépített imázsuk segíteni fog az okostelefonok értékesítésében is.

A Sony egyébként 1,05 milliárd dollárért (234 milliárd forint) vásárolta ki az Ericssont az üzletből. Ezért nemcsak a cég felét, hanem öt alapvető szabadalomcsaládot és számos fontos szabadalom használati jogát is megkapták. A pletykák szerint a Sony Ericsson jelenlegi 7500 alkalmazottja a Sonyhoz kerül. A The Times of India értesülései szerint a régi-új gyártó az olcsóbb okostelefonokra is nagy hangsúlyt fog fektetni, egyik fókuszterületük pedig India lesz.

Megint elbukott egy csatát az Apple

2011. december 4., 18:04 Módosítva: 2012.05.22 09:48
130

Az Apple és a Samsung közt dúló globális szabadalmi háború legújabb csatája az Egyesült Államokban zajlik. Egy amerikai bíró visszautasította az Apple keresetét, amiben a kaliforniai cég a rivális gyártó négy termékének ideiglenes betiltását kérte.

Lucy Koh úgy döntött, hogy a Samsung Galaxy S 4G, Infuse 4G, Droid Charge és Galaxy Tab 10.1 eszözök árusítása nem okoz akkora kárt az Apple-nek, hogy indokolt legyen azok betiltása. A bírónő ráadásul úgy látta, hogy a tiltás inkább a Samsung többi riválisainak vált volna előnyére.

Az Apple világszerte nyolcvan pert indított azzal az indokkal, hogy a Samsung okostelefonjai és táblagépei sértik a szabadalmait, és az iPad meg az iPhone másolatai. A Samsung a saját szabadalmaival támadt vissza, és az iPhone 4S európai forgalmazását próbálja leállítani. A két cég között legnagyobb csaták az USA mellett Németországban, Hollandiában, Franciaországban, Olaszországban és Ausztráliában zajlanak.

A per tárgyalása 2012 június 30-án kezdődik, és a Samsung abban bízik, hogy sikeresen be tudja mutatni az eszközök közötti különbséget. A mai döntéstől függetlenül az Apple még megnyerheti a pert, ugyanakkor a Samsung is átalakíthatja az eszközeit (ahogyan azt Németországban is megtette), hogy biztosan elkerülje a bukást.

Tele van biztonsági hibákkal az Android

2011. december 1., 11:48 Módosítva: 2011.12.01 11:48
96

Kevés biztonsági rés van a Google által gyártott referencia mobilokon, amiket Nexus márkanév alatt dobnak piacra, de a gyártók kevésbé óvatosak – derült ki az Észak-Karolinai Egyetem négy kutatója által közzétett vizsgálat eredményeiből. A tanulmány arra mutat rá, hogy a mobilok nem védik meg rendesen a szoftverek és az operációs rendszer bizonyos funkcióit.

Az Androidon minden programnak megvannak a jogosultságai, például olyanok, hogy hozzáférhet az SD-kártya tartalmához, módosíthatja a rendszer beállításait, vagy telefonhívást indíthat. Az Android Marketről letöltött appok esetében telepítés előtt megtudhatjuk, hogy a szoftver mihez fér hozzá. A gyárilag telepített alkalmazásokról ugyanezt nehezebb kideríteni, a beállítások menüjében kell körülnézni.

Ennél sokkal nagyobb baj, hogy a beépített programok sok esetben hibásak, és a privilégiumaikat át tudják adni az utólag telepített programoknak is. A jogosultság átadása pedig azt eredményezheti, hogy bizonyos mobilos szoftverek a felhasználó tudta nélkül sms-t küldhetnek, beszélgetéseket rögzíthetnek, vagy letörölhetnek minden adatot.

Az egyetemi kutatócsoport két kategóriába sorolta a hibákat. A nyílt hibák a a súlyosabbak, ezek segítségével az alkalmazások egy másik program szolgáltatását vagy az Android interfészét használhatják engedélykérés nélkül.

A másik, kevésbé veszélyes hiba csupán félrevezeti a felhasználót azzal kapcsolatban, hogy mire képes az utólag telepített szoftvere. Ennél a hibánál azzal kap extra jogosultságot egy szoftver, hogy a digitális aláírása megegyezik az egyik gyári programéval. (Ezt normális esetben arra használják a fejlesztőcégek, hogy több szoftverük automatikusan kapcsolatba tudjon lépni egymással.)

A vizsgált mobilokon az Android tizenhárom engedélytípusából összesen tizenegyhez adtak jogosulatlan hozzáférést a gyári programok. A legrosszabb mobil a HTC EVo 4G volt, ami nyolcféle hozzáférést biztosított. A biztonsági rések kihasználásával a kutatók letörölték a mobilról a felhasználó adatait, sms-t küldtek, felvettek beszélgetéseket, és lementették a készülék földrajzi koordinátáit.

A tanulmány csak az előre telepített alkalmazásokra fókuszált, mert ezek a legveszélyesebbek. Egy gonosz támadó, aki kényes adatokat akar ellopni, vagy vírust akar futtatni az áldozatok készülékén, valószínűleg a szélesebb körben elterjedt, gyári appokat veszi célba, nem a kevesebbszer letöltött, utólag telepítendő szoftvereket.

Már 1 millió 946 ezer mobilnetező van

2011. november 25., 13:48 Módosítva: 2012.02.16 13:55
65

Októberben 1 millió 946 ezerre nőtt Magyarországon a mobilinternet-előfizetések száma, míg a teljes előfizetői táboron belül az aktív – a mobilinternet-szolgáltatást az utolsó három hónapban igénybe vevő – ügyfelek száma az előző havi 1 millió 488 ezerről 1 millió 545 ezerre emelkedett, közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

A három mobilszolgáltató együttműködésén alapuló gyorsjelentés szerint az előfizetők a szeptemberi 1 millió 466 ezer után októberben 1 millió 661 ezer gigabájt adatot forgalmaztak, az egy aktív ügyfélre jutó átlagos forgalom pedig 1,08 GB-ra emelkedett.

A vizsgált hónapban az egy előfizetőre jutó adatforgalom a Telenor esetében 1,07 GB-ról 1,31 GB-ra, a Vodafone-nál pedig 0,91 GB-ról 0,95 GB-ra emelkedett, míg a T-Mobile 0,99 GB volt, azaz szinte alig változott az előző időszakhoz viszonyítva. A T-Mobile ügyfelei az előző havi 672 ezer után 710 ezer GB adatot forgalmaztak, a Telenor ügyfeleinek forgalma 456 ezer GB-ról 587 ezer GB-ra emelkedett, míg a Vodafone ügyfelek az előző havi 339 ezer után októberben 363 ezer GB adatot töltöttek le és -fel.

Kínában adták el a legtöbb okostelefont

2011. november 24., 15:14 Módosítva: 2012.11.21 09:27
4

A harmadik negyedévben először fordult elő, hogy Kínában több okostelefont adtak el, mint az Egyesült Államokban – derül ki a Strategy Analytics piackutató intézet csütörtökön közzétett adataiból.

A harmadik negyedévben 23,9 millió okostelefon talált gazdára Kínában, közel 60 százalékkal több, mint az előző negyedévben. Az Egyesült Államokban egy negyedév alatt 7 százalékkal nőtt az értékesítés, 23,3 millió darabra. Kínában a legtöbb eladott telefon márkája még mindig Nokia, mögötte szorosan a Samsung a második. Ezzel szemben az Egyesült Államokban a HTC és az Apple vezetnek.

Az Iphone Kínában csak a China Unicomnál, a második legnagyobb szolgáltatónál kapható, amelynek körülbelül 170 millió előfizetője van, míg a piacvezető China Mobile 600 millió felhasználót tudhat magáénak. Az Iphone-ok és az Ipadek már Kínában is ugyanúgy státuszszimbólumnak számítanak mint a világ más részein.

17 ezer dolgozót rúg ki a Nokia Siemens

2011. november 23., 17:58 Módosítva: 2011.11.23 17:58
86

A távközlési berendezéseket gyártó Nokia Siemens Networks szerdán bejelentette, hogy 75 ezer dolgozójából 17 ezret elbocsát. A cég alkalmazottjaira fejenként 254 000 dolláros éves forgalom jut, ami 19 százalékkal alacsonyabb a legfőbb riválisnak tekinthető Ericcson eredményénél. Mindkét európai cég árcsökkentésekre kényszerül, ami részben a kínai Huaweinek köszönhető.

A Nokia Siemens Networks (NSN) 2013 végéig vezényli le az óriási leépítést, ami az állomány 22 százalékát érinti. A vállalat egymilliárd euróval akarja csökkenteni az éves kiadásait. Az NSN leginkább a mobil szélessávra és a szolgáltatásokra akar koncentrálni.

Szeptemberben az NSN egymilliárd eurót kapott az anyacégeitől, amikor Jesper Ovesent, a korábbi pénzügyi igazgatót megbízták azzal, hogy elnökként felügyelje az átszervezéseket.

Az NSN 2007 áprilisában jött létre, amikor a Nokia és a Siemens rájött, hogy együtt talán nagyobb esélyük van a túlélésre. Elemzők szerint az NSN az elmúlt két-három évben maradt le nagyon az Ericssontól és a Huaweitől.

Egyelőre nem tudni, hogy a leépítések mely országokat érintik. A cég Magyarországon is jelen van, november elején nyitott meg állami támogatással egy K+F központot, ahol 224 felsőfokú munkahelyet hoz létre. A vállalat a szerződés aláírásakor garantálta, hogy kutatás-fejlesztési erőforrásokra vonatkozó kapacitásokat és munkahelyeket 5 éven keresztül fenntartja.

Készül a Facebook okostelefonja

2011. november 23., 12:55 Módosítva: 2012.11.26 10:01
47

Több éve készül a Facebook arra, hogy legyártsa a saját okostelefonját, de csak nemrég választotta ki ehhez a partnerét. Az All Things Digital híroldal úgy tudja, a dél-koreai Samsunggal is tárgyalt a cég. Általában egy-másfél évet vesz igénybe egy új okostelefon kifejlesztése, de ennél gyorsabb munka is elképzelhető, hiszen a HTC elég nagy gyakorlatot szerzett az androidos okostelefonok összerakásában (a Facebook mobilja is erre a rendszerre épül majd), ráadásul létezik egy HTC ChaCha nevű készülék, ami kimondottan lájkolásra szabott.

A Facebook mobilos akciócsoportja másfél évvel ezelőtt jött létre, és külön épületben kapott helyet, ahová a többi dolgozó sem léphetett be. A csapat olyan készüléket próbált összerakni, amiben a szolgáltatások, a szoftverek és a hardverek nagyon precízen vannak összeillesztve, mint az Apple termékeiben. Hamar kiderült, hogy a projekt túl nagy a cégnek, komoly tőkét igényelne, ezért leállt a fejlesztés. A projekt neve egyébként Social Layer volt, amit eleinte Slayerként emlegettek (ami mészárost jelent), de a vad elnevezést inkább Buffy-ra változtatták (minden bizonnyal a Buffy the vampire slayer című tévésorozat után).

A mobil platform kritikus a Facebook életében, hiszen felhasználóinak a nagy része, körülbelül 350 millió júzer aktívan lájkol a hordozható eszközökön. Bár a Facebook az egyik legnépszerűbb alkalmazás az okostelefonokon, ez csupán egy kiegészítő a sok közül.

Azért van szüksége a Facebooknak egy (vagy több) saját készülékre, hogy ne mások diktálják neki a fizetési feltételeket. Illetve, amikor egy felhasználó fényképet készít a telefonjával, akkor azt legkönnyebben a Facebookra tudja eljuttatni, ne a Google Pluszra vagy más rivális képmegosztó portálra.

Az Android nagyon jó alapot biztosít a Facebook saját rendszerének, hiszen egy fillért sem kell fizetni érte, és rengeteg fejlesztő ismeri. Az Amazon pedig már bebizonyította a Kindle Fire tablettel, hogy létre lehet hozni egy olyan Android-alapú rendszert, amit nem a Google szolgáltatásai uralnak.

A Google-lel való szakítás ugyanakkor azt is jelentené, hogy a Facebook nem, vagy nehezebben férne hozzá a a rivális vállalat szolgáltatásaihoz. Például a térképekhez, valamint az Android Market szoftverboltban megtalálható több százezer alkalmazáshoz.

Ismétlődő sms-ek bukkantak fel a mobilokon

2011. november 22., 19:20 Módosítva: 2011.11.22 19:20
675

Arra a szokatlan jelenségre figyeltek fel a mobilozók kedd délelőtt óta, hogy bizonyos sms-ek többször is megérkeznek a készülékükre. Az Index.hu munkatársai T-Mobile-Telenor viszonylatban észlelték a hibát.

Kérdésünkre a Magyar Telekom kommunikációs osztálya elmondta, hogy a nappali órákban a társszolgáltató hálózatában fellépett egy hiba, ami miatt a Magyar Telekom előfizetők által a másik hálózatra küldött sms és mms üzenetek késve vagy többszörösen kerültek kézbesítésre.

A Magyar Telekom előfizetői a küldéskor hibát nem tapasztaltak, hibaüzenetet nem kaptak. A szolgáltatás 15 óra után már hibamentesen működött. A Magyar Telekom azt mondja, a hiba miatt többször kézbesített sms-eket csak egyszer számlázzák ki.

A Telenor sajtóosztálya a kérdésünkre elmondta, hogy találkoztak a jelenséggel, ám az nem érintett sok ügyfelet. Ők is megerősítették, hogy az üzenetekért csak egyszer kell fizetni.

Bejegyezték a Tesco Mobile-t

2011. november 21., 15:07 Módosítva: 2012.02.14 11:35
468

Százmillió forintos alaptőkével bejegyezték a Vodafone és a Tesco közös mobilszolgáltató vállalatát, aminek a székhelye Budaörsön lesz  – írja a gazdasag.hu. A virtális mobilszolgáltató a két multicég 50-50 százalékos tulajdona.

A Tesco Mobile néven 2012-ben elinduló mobilcégnek nem lesz saját frekvenciája, hanem a Vodafone hálózatát használja. Ezt a felhasználók állítólag észre sem veszik majd, mert a mobilcég mindenhol a Tesco márkanevét használja majd.

Gerry Gray, a Tesco Áruházak vezetője az új mobilszolgáltató bejelentésekorazt nyilatkozta, hogy verhetetlen árral, és egyszerű szolgáltatással próbálnak majd ügyfeleket szerezni. A Tesco Mobile azt ígéri, hogy a Vodafone-t éppen úgy a riválisának tekinti majd, mint a másik két szolgáltatót, a Telenort és a T-Mobile-t.

Az Apple levédte az NFC-s adatátvitelt

2011. november 17., 17:59 Módosítva: 2012.03.02 15:54
84

Gyakran előfordul, hogy a vállalatok mások által már alkalmazott megoldásokat szabadalmaztatnak, és egyesek szerint az Apple ebben is az élen jár. A kaliforniai cég korábban levédte az új generációs érintőkijelzőt és a képernyőzár feloldására használt ujjmozdulatot, most pedig a rádiós azonosító csip (NFC) segítségével történő fájlmegosztásra tette rá a kezét.

Az Apple sikeresen levédette azt az eljárást, amivel két NFC-s mobil között létrehozható egy hierarchizált wifikapcsolat, vagyis úgy oszthatunk meg információt, hogy az adatot továbbító eszköz a mester, a befogadó készülék pedig annak van alárendelve.

Az Apple nyilván nem tegnap adta be a szabadalmi kérelmet, de ez a terület így is érzékeny. A Google októberben mutatta be az ugyanígy működő Android Beam nevű eljárást, és az iPhone operációs rendszerén is létezik egy Bump nevű alkalmazás, ami ugyanígy működik.

Mindenki NFC-t akar

Az NFC egy rádiós azonosítási és adatátviteli technológia, amivel pillanatok alatt biztonságos kapcsolatot hozhatunk létre az eszközeink között. Most még kevés mobilban található meg az ehhez szükséges NFC csip, de a technológia a SIM-kártyába is beépíthető.

A világ 45 mobilszolgáltatója – köztük a Vodafone, a Deutsche Telekom és a 800 millió mobilozót kiszolgáló China Unicom és China Mobile – további támogatásukról biztosították a GSM Szövetség NFC szabványát. Magyarán nem kell várni a mobilgyártókra, mert a világ legnagyobb szolgáltatói is azon fáradoznak, hogy mindenkihez eljusson ez az új technológia.

Az NFC jelentőségét persze nem az Apple által levédett fájlküldés adja, hanem az, hogy a mobilba épített pénztárcák is ezzel a módszerrel csatlakozhatnak az áruházak pénztárgépeihez.

Tavaszra megújul a Vodafone hálózata

2011. november 17., 14:03 Módosítva: 2012.02.14 11:35
8

2011 december közepére Budapesten kívül az egész országban felújítják a hálózatot - mondta Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke csütörtökön a társaság új budapesti üzletének megnyitóján. Az elmúlt 8 hónapban 16 magyarországi megyében zajlott le teljes mértékben a fejlesztés, ennek során összesen 1500 állomást modernizáltak és 75 újat építettek. Tavaszra a budapesti hálózat felújítása is elkészül.

A fejlesztéssel a 3G-vel lefedett területeken 14,4 megabitre nő at átviteli sebesség, emellett  minden olyan területen elérhető lesz az EDGE adatátviteli technológia, ahol korábban csak GPRS volt.

Okosított üzletek

Az elnök elmondta, hogy új budapesti üzletükben 9 gyártó több mint 70 okostelefonja közül választhatnak az érdeklődők, akik a boltban lévő oktatási központban kezdő és haladó szintű, 35-40 perces, ingyenes tanfolyamokon ismerhetik meg az okostelefonok használatát.

Módosítja a Galaxy Tabot a Samsung

2011. november 17., 13:54 Módosítva: 2011.12.04 18:01

A cég még nem döntött a módosított készülék pontos bevezetési dátumról – mondta el Jose Suh, a cég szóvivője. Az új táblagép, a Galaxy Tab 10.1N ennek ellenére már megjelent a német viszonteladók weblapjain.

Egyes német webáruházak egy fehér, 16 gigabájtos modellről írnak, míg például a MediaStore kínálatában 32 gigabájtos wifis fekete kivitel szerepel, az IM Superstore-ban pedig egy 64 gigabájtos wifis modell. Az új verziókat csak Németországban lehet majd kapni. Ezeken a gépeken áttették a hangfalakat hátulra, és módosították a keretet, így azon az ezüst szín dominál. A szóvivő elmondta, hogy a német bíróság döntése miatt változtattak, nem az Apple szabadalomsértési kifogásai miatt.

Még szeptemberben döntött úgy a német bíróság, hogy a cég nem árulhatja a Galaxy Tab 10.1-et, mert az túlságosan hasonlít az iPad 2-re. A Samsung szabadalmi harcot folytat az Apple-lel Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában is.

Windows 8-as táblagépet készít a Nokia

2011. november 16., 21:48 Módosítva: 2012.02.03 10:38

A Nokia France igazgatója  a Les Echos című francia lapnak kikotyogta, hogy a mobilgyártó vállalatnak 2012 júniusában lesz egy Windows 8-as táblagépe. Nem derült ki, hogy az új tablet milyen állapotban lesz. Könnyen lehet, hogy csak egy prototípus lesz készen, és a kütyüt később dobják piacra.

Még a Microsoft sem árulta el, hogy mikor jelenik meg a Windows 8. Az elemzők a Windows korábbi verziói alapján arra tippelnek, hogy az új operációs rendszer 2012 őszén kerül a boltokba. A Windows 8 fejlesztői változata már elérhető, a programozók elkezdtek szoftvereket írni rá.

A francia nokiás azt is elárulta, hogy a múlt hónapban bemutatott Nokia Lumia 800 nem a sorozat legmenőbb tagja, lesz egy komolyabb felszereltségű változat is.

Nem a nyereségre hajtanak

Stephen Elop, a Nokia vezérigazgatója szerdán egy távközlési konferencián beszélt arról, hogy érdeklődnek a táblagépek iránt, de a vállalat konkrét terveit nem árulta el. A Windows Phone alapú mobilokkal kapcsolatban elmondta, hogy elsősorban a piac visszaszerzésre koncentrálnak, és csak azután próbálják növelni a nyereségüket.

A Nokiának két új, Windows Phone operációs rendszert futtató okostelefonja van, az egyik 420 euróba, a másik 270 euróba kerül adók és mobilszolgáltatói kedvezmények nélkül. Az október végén bemutatott két modell, a Lumia 800 és 710 olcsóbb a többi Windows Phone alapú készüléknél, de sokkal drágábbak az androidos okostelefonoknál. A Google Android 100-150 eurós mobilokon is megtalálható, ami hozzájárult ahhoz, hogy a rendszer piaci részesedése az előző évi duplájára, 52,5 százalékra nőjön.

Radioaktív sugárzást mér a mobiltelefon

2011. november 16., 12:06 Módosítva: 2017.01.18 14:53
15

Egy japán cég okostelefonokhoz csatlakoztatható Geiger-Müller számlálót készített. Az alkalmazás a telefon kijelzőjén mutatja a sugárzás mértékét.

A kütyü tizennégy centiméter hosszú és öt centiméter széles, de radioaktív sugárzás mértékét a telefon kijelzőjén jeleníti meg. A gyártásért felelős Sanwa fiatal kutatója, Mori Takuma elmondása szerint az eszköz szükségességét a fukusimai katasztrófa mutatta meg, akkor ugyanis 60 ezer jent (több mint 180 ezer forintot) kellett fizetni egy Geiger–Müller-számlálóért.

A Sanwa sugárzásmérője ezzel szemben csupán 9800 jenbe (körülbelül harmincezer forintba) kerül, és rövidesen kereskedelmi forgalomban is kapható lesz.

Az okostelefononok felén Android fut

2011. november 15., 11:38 Módosítva: 2011.12.04 18:01
13

Az idei harmadik negyedévben a Gartner piackutató vállalat adatai szerint az Android piaci részesedése elérte az 52,5 százalékot, szemben a 2010 harmadik negyedévi 25,3 százalékos aránnyal.

A Nokia Symbian operációs rendszere 16,9 százalékkal vette ki a részét a harmadik negyedévi okostelefon-értékesítésekből, szemben az előző évi harmadik negyedévi 36,3 százalékkal, illetve az idei második negyedévi 22,1 százalékkal.

Az Apple értékesítésekben a negyedik legnagyobbnak, operációs rendszere piaci részesedésében pedig a harmadik legnagyobbnak bizonyult a harmadik negyedévben. Az iOS operációs rendszer a harmadik negyedévben 15 százalékkal vette ki a részét az összes okostelefon eladásokból, szemben az előző évi harmadik negyedévi 16,6 százalékkal.

Összességében a harmadik negyedévre már lassult az okostelefonok értékesítésének egyébként rohamosan növekvő üteme: miközben a második negyedévben még 74 százalékkal többet adtak el az egy évvel korábbihoz képest, a harmadik negyedévre a növekedés mértéke 42 százalékra csökkent. A kereslet változatlanul magas Kínában és Oroszországban. Európában és az Egyesült Államokban azonban meglehetősen visszafogott, itt az vásárlók már inkább kivárják az új modelleket.

A harmadik negyedévben a dél-koreai Samsung vette át a legnagyobb okostelefon-gyártó rangját a finn Nokiától. A Samsung 24 millió készüléket értékesített, szemben a Nokia 19,5 milliós eladásával. Az Apple 17 millió iPhone készüléket adott el a harmadik negyedévben.

Világszerte összesen 440,5 millió mobiltelefont értékesítettek a harmadik negyedévben, 5,6 százalékkal többet mint egy évvel korábban. Az okostelefonok értékesítése 26 százalékát tette ki az összes mobiltelefon értékesítésnek, részarányuk kissé növekedett az egy évvel korábbi 25 százalékhoz képest.

Nem a kormány műve az iPhone-os Orbán Viktor

2011. november 11., 13:46 Módosítva: 2011.11.11 13:46
278

Az alkalmazás az indítása után GPS-engedélyt kér a földrajzi pozíciónk felhasználásához, ez szinte minden iPhone-os programban benne van, de itt egészen új értelmet nyer a felugró kis ablak, ami közli, hogy Orbán Viktor szeretné tudni, hol vagy. Az app egyébként csupa nyilvánosan hozzáférhető információt tartalmaz, a miniszterelnök hivatalos életrajzát, idézeteket, illetve linkeket a Facebook-oldalára, és a YouTube-on elérhető beszédeire. A ViktorTV menüpont alatt elvileg folyamatosan frissülő hírek szerepelnének, de egyelőre a legújabb bejegyzés szeptemberi, a következő áprilisi. A beszédek rovatnak is lenne még hová bővülnie, egyelőre csak nyolc videó található benne.

Az alkalmazás weboldalán a készítő, Morvay Bátor azt írja, nem törekszik teljes körű tájékoztatásra, és nem áll kapcsolatban sem állami intézményekkel, sem politikai pártokkal. A fejlesztővel felvettük a kapcsolatot, de egyelőre nem válaszolt kérdéseinkre. A weboldala tanúsága szerint egyébként főként e-könyveket készít okostelefonokra, tabletekre és Kindle-re. Az Apple az alkalmazások árából 30 százalékot tart meg magának, így a program készítője minden letöltött Orbán Vitkor után 55 eurócentet, vagyis 174 forintot kasszíroz.

Szíjjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kérdésünkre elmondta, a miniszterelnökség nem tud az alkalmazás létezéséről és semmilyen kapcsolatban nem állnak annak szerzőjével, a miniszterelnök tevékenységének követéséhez pedig inkább az orbanviktor.hu oldalt és a Facebookot ajánlják.

Az Orbán Viktor-alkalmazás egyelőre nem rengette meg az App Store toplistáit, de szépen teljesít: a megjelenése utáni napon a magyar bolt bestsellerlistáján a tizedik helyen áll, közvetlenül a legutóbbi Tomb Raider és az Angry Birds játékok mögött. Hogy az egyes alkalmazásokat hányan töltötték le, azt az Apple nem teszi nyilvánossá.

A másik nagy okostelefonos piactéren, az Android Marketen egyelőre nem tűnt fel az alkalmazás androidos telefonokra írt verziója, holott a világpiaci trendhez hasonlóan a magyarok is több androidos okostelefont használnak, mint iPhone-t. iPadre sincs egyelőre saját verzió, a táblagépre is az iPhone-osat lehet letölteni, amit aztán vagy a képernyő közepén kicsiben, vagy ormótlanul felnagyítva lehet futtatni.

Maga Orbán Viktor egyébként nem használ okostelefont, legalábbis a 2010-es választási kampányban, a facebookos oldala indulásakor arról beszélt, hogy idegenkedik az érintőképernyős mobiloktól, és egy régebbi Nokia-modellje van.

Száz megabites mobilnetet épít az AT&T

2011. november 9., 15:07 Módosítva: 2011.11.09 15:07
9

A mobilszolgáltatók világszerte elkezdték kiépíteni a negyedik generációs (4G) hálózatokat, amelyek az LTE technológiára épülnek, és a magyar T-Mobile is bejelentette, hogy jövőre elindítja a szolgáltatását. Ezek a hálózatok azonban nem felelnek meg teljesen a 4G szabványnak, ami teljesen IP-alapú, menet közben nagyjából 100 megabites adatátviteli sebességet biztosít, gyalogosan vagy helyhez kötötten pedig 1 gigabitet.

A szupergyors hálózat már az LTE-Advanced technológiára épül, és az amerikai AT&T egyik vezetője a héten bejelentette, hogy az Egyesült Államokban már nem kell sokat várni rá, mert 2013-ban bevezetik.

Krish Praphu, az AT&T Labs elnök-vezérigazgatója beszélt az új technológia megjelenéséről, ám azt nem fejtette ki, hogy milyen széles körben lesz elérhető. Az AT&T lassan kezdte el az LTE bevezetését, amivel jelenleg 70 millió lakosnak biztosít lefedettséget.

Az USA-ban a többi szolgáltató is tervezi az LTE-Advanced bevezetését. A Sprint Nextel 2013 első felére ígérte az indulást, és Clearwire viszont csak akkor tud belevágni a fejlesztésekbe, ha ehhez szerezni tud 600 millió dollárnyi befektetést. A Verizon egyelőre nem közölte, hogy mikor áll át a modern technológiára.

Brutális tablettel újít az Asus

2011. november 9., 12:59 Módosítva: 2011.11.09 13:54
82

Az Asus hivatalosan bejelentette az Eee Pad Transformer Prime nevű tabletet, amiben az Nvidia négymagos Tegra 3 processzora dolgozik. A 10 hüvelykes táblagép nagyon hasonlít az idén nyáron piacra dobott Transformerre, de az új modell csupán 8,7 milliméteres, tehát sokkal vékonyabb, mint 1,3 centiméteres elődje.

Forrás: Laptopmag
Forrás: Laptopmag

Az első Transformernek 5 megapixeles kamerája volt, ezzel szemben a Prime-nak már 8 megapixeles. Az Asus azt állítja, hogy a Prime akkuja 12 óra alatt merül le, és ha rácsatlakoztatjuk a nagyjából 35 ezer forintos billentyűzetes dokkolóra, akkor 18 órán át működik.

A tablet tárhelye microSD memóriakártyával bővíthetjük, a dokkolóra azonban normál méretű SD kártya és usb eszközök is ráköthetők. Az Asus már decemberben piacra dobja a kütyüt, amelyen eleinte Android Honeycomb 3.2-es operációs rendszer lesz. A tajvani gyártó ígéretet tett arra, hogy később kiadja a tablethez az Android 4.0 (Ice Cream Sandwich) verzióját is.

A kisebb tárhelyű, 32 gigabájtos változat 499 dollárba, a 64 gigás pedig 599 dollárba kerül, tehát a Asus nem árban, hanem funkciókban akar versenyre kelni az Apple iPad 2-vel.

Ötször erősebb

Az Nvidia Tegra 3 processzor akár ötször nagyobb teljesítményre is képes, mint a jelenlegi tabletekben lévő Tegra 2 csipek. Az Nvidia azt állítja, hogy az új csip nagyjából az Intel Core 2 Duo T7200 processzorral azonos teljesítményre képes, és mindezt olyan alacsony áramfelvétel mellett, hogy a felhasználó akár 12 órán át folyamatosan videókat nézhet a táblagépén.

A Laptopmag részletes elemzése bemutatja, hogy a négymagos Tegra 3 használatakor a játékokban új vizuális hatások jelenhetnek meg, például tükröződő víz, valósághű repedések. Nagy teljesítményt igénylő programok futtatásakor a Tegra 3 mindig annyi magot használ, amennyi éppen szükséges.

Készenléti módban és egyszerűbb programok futtatásakor egy ötödik, alacsonyabb órajelű, a többinél sokkal kevesebb áramot fogyasztó társ-processzormag dolgozik.

Se nem iPhone, se nem iPad – mi az?

2011. november 7., 22:10 Módosítva: 2011.11.07 22:10
173

Nagy és gyönyörű kijelzővel látták el a Galaxy Note nevű kütyüt, de éppen emiatt vagyok bajban. Minek nevezzük ezt az új eszközt? Operációs rendszere, felépítése és a kijelző mérete alapján okostelefon, ugyanakkor egy kézzel nehezen használható, és a felbontása 1280 x 800 pixel, ami alapján inkább a táblagépek felé húz. Láttam már ilyen gépet, a Dell Streaket, de az nem tudott meggyőzni arról, hogy a telefonok és a tabletek közt elfér még egy kategória. A Samsung valamivel jobban oldotta meg a feladatot, de még mindig van min javítani.

Megjelenése előtt, amikor még csak a prototípusokat lehetett kipróbálni, a Samsung Galaxy Note arany középútnak tűnt a túlméretezett táblagépek és az apró kijelzős okostelefonok közt. A mérete bizonyos szempontból nagyon jó, nem okozott nehézséget, hogy menet közben gyorsan elővegyem a kabátzsebemből, számot léptessek a zenelejátszóban.

A kellemes méretű és felbontású kijelzőn élmény a magazinok és az újságok lapozgatása, a beépített klienssel a Kobo áruház elektronikus könyvei, a Zino magazinjai és a PressDisplay hírlapjai közül válogathatunk. A Napi Gazdaság és az International Herald Tribune, az Esquire és a New Scientist is elérhető, de még Steve Jobs életrajzát is letölthetjük 21,69 dollárért.

A videók pedig egyszerűen döbbenetesek. A kijelző a 720p felbontást jól bírja, a BBC természetfilmjei olyan részletesen jelennek meg rajta, hogy órákig élvezettel bámultam volna a kijelzőt, ha nem kellett volna megírnom ezt a cikket. A képkockák 1080p-nél már akadoznak, de ekkora kijelzőméretnél nem érdemes ilyen nagy felbontásra gyúrni.

Egészen addig jól működik az 5,3 hüvelykes érintőkijelző, amíg nem kell nyomkodni. Ha kényelmesen akarjuk tartani a kezünkben, akkor a kijelzőnek csak a közepét érjük el az hüvelykujjunkkal, márpedig az Android értesítési területe és a böngésző címsora a kijelző tetején helyezkedik el, a hardveres gombok, az indítóikonok és a programok beállításai pedig a kijelző alján vannak.

Nem úszhatjuk meg kétkezes használat nélkül. Egy kézzel egyensúlyozni kell, aminek előbb vagy utóbb az lesz a vége, hogy a Note közelebbről is megvizsgálja az aszfalt szilárdságát. Akinek a vizuális élménynél fontosabb, hogy bármilyen szituációban gyorsan és kényelmesen tudja használni az okoskészülékét, az jobban jár egy hagyományos méretű telefonnal.

Akit nem zavar a kétkezes használat, annak nagyon bejön majd a Note, mert nemcsak ujjakkal kezelhető, hanem a hozzá adott műanyag tollal is. Ezzel a pálcával ugyanúgy jegyzetelhetünk, mintha egy papír füzetbe firkálnánk valódi tollal. A gép sajnos utólag nem ismeri fel a kézírásunkat. Vagy rögtön a felismerős felületre írunk (ilyenkor a kijelzőnek csak a felére írhatunk), vagy kihasználjuk a teljes kijelzőt, de akkor nekünk kell formázott szöveggé alakítani a macskakaparásunkat.

A toll különféle trükkökre is képes. Ha lenyomjuk a rajta lévő gombot, és hosszan rábökünk a kijelzőre, akkor a Note képernyőmentést készít. Magától megnyitja a képszerkesztőt, gyorsan felírhatunk vagy -rajzolhatunk valamit a lefotózott térképre vagy weboldalra, és egy gombnyomással megoszthatjuk a weben a jegyzetet. Lenyomott gombbal kétszer a kijelzőre bökve új jegyzetet írhatunk, és tök mindegy, hogy milyen program fut a háttérben. Angry Birdsben is működik.

Egyetlen komolyabb – és remélem, csak átmeneti – hibája van a Note-nak: a tableteken megszokott 1280 x 800-as felbontáshoz a telefonokra szánt Android 2.3.5 operációs rendszer társul. Ami azt eredményezi, hogy egy rakás szoftver nem kompatibilis a készülékkel.

Például a Gameloft nagy felbontású játékai, amelyek igazán illenének ehhez a kijelzőhöz, nem akartak elindulni. Ez problémát okozhat a kezdő felhasználóknál, akik nincsenek tisztában a Google Android eladási rendszerével, hiszen azt fogják hinni, meglopták őket. A szoftverek ára a vásárlást követő 15 percben visszakérhető a Marketben az adott program nevére kattintva. Tehát szó sincs lopásról, csupán kellemetlen, hogy nem hívják fel a figyelmet a kompatibilitási gondokra.

A Gameloftnak és más fejlesztőknek drága mérnöki munkaórákat kell arra áldozniuk, hogy a szoftvereiket a Samsung hibridjéhez igazítsák. Az Angry Birds és a többi vektorgrafikus program átírása egyszerű, de vannak azoknál összetettebb szoftverek is, amelyekből új verziót kell legyártani. Nem biztos, hogy a Note kedvéért dolgoztatják majd a fejlesztőket.

A Note kamerája 8 megapixeles fotókat és 1080p/30fps minőségű videókat készít, és az mpeg4, h.263 és h.264 kódolásokat támogatja. A fájlokat a beépített 16 gigabájtos memóriában tárolhatjuk, ami legfeljebb 32 gigabájtos microSD memóriakártyával bővíthető. Az eszköznek a kapcsolatok terén sem kell szégyenkeznie. Szabványos microUSB kábellel köthetjük a számítógépre, a kis méretű tableten szerencsére nem fért el az az egyedi csatlakozó, amit a Samsung a Tab 10.1-es tableten használ. A bluetooth 3.0-ás verziójú, a wifi pedig 802.11a/b/g/n hálózatokra tud kapcsolódni.

A tabletnek vannak olyan változatai, amelyek csatlakozni tudnak a negyedik generációs LTE hálózatokra, de amíg Magyarországon nincs ilyen szolgáltatás, be kell érnünk a legfeljebb 21 megabites hspa-val. Ezen a Telenorral körülbelül 6,5 megabites letöltési és másfél megabites letöltési sebességet mértem.

A sok funkció, a kétmagos és 1,4 gigahertzes processzor és a nagy kijelző ellenére elég jól bírja a Note akkuja, egy munkanapot simán végigvittem vele. A körülbelül 180 ezer forintos kezdő árnál azonban alaposan meg kell fontolni, hogy mire van szükségünk.

Ha az utcán akarunk sokat netezni, akkor a Note jobb, mint a 10.1 hüvelykes tabletek. De nem biztos, hogy jobb egy okostelefonnál, úgyhogy vásárlás előtt mindenképpen érdemes kipróbálni, mennyire passzol a tenyerünkbe. Otthoni és irodai használatra, ha sokszor kell százoldalas pdf-et kell olvasgatni, a nagyobb méretű tabletek talán jobban megfelelnek a célnak.

Készül a Mozilla mobil operációs rendszere

2011. november 7., 17:20 Módosítva: 2012.07.02 16:23

Alig három hónapja jelentette be a Mozilla, hogy mobilon futó operációs rendszert készít, de a fejlesztők már a tesztelésnél tartnak. A projekt leírása szerint 2012 elején a nyilvánosságnak is megmutatják, hogy mire jutottak.

Az ötlet a Boot 2 Gecko nevet kapta, mert gyakorlatilag arról van szó, hogy egy lebutított Android kernel segítségével elindítják a böngészőt, és ezután a felhasználó minden telefonos funkciót a böngészőben ér el. A tárcsázó és a névjegyalbum szoftverét is webes technológiákkal lehet majd futtatni a készülékeken.

A fejesztők olyan módszereket hoznak létre, amikkel biztonságos kapcsolat építhető ki a telefon beépített eszközei (kamera, usb, bluetooth, nfc, telefon és sms) és a web között. Az üzenetkezelést, a telefonálást, és az akku tesztelése már folyamatban van, és beütemezték a névjegyek, a kijelző és energiaellátás, valamint a beállítások tesztelését is.

Év elejére elméletileg kezelni tudják majd a készülékek alap funkcióit, és 2012 elejére létrehoznak egy szoftverboltot és más összetett online szolgáltatásokat. A Mozilla azt szeretné, ha e-könyv-olvasó és médialejátszó is lenne a böngészőben futó rendszeren.

A Boot 2 Gecko leginkább a Google által fejlesztett Chrome OS rendszerre hasonlít, amely szintén a böngészőben futtatja a szolgáltatásokat. A különbség az, hogy a Google laptopokra telepíti a Chrome OS-t, az Mozilla viszont az okostelefonokat vette célba.

Elsőre bizarrnak ötletnek tűnhet, hogy mindent szervereken futtassunk, valójában egyre több szoftver épül a felhőre. Biztonsági mentésre, tartalmak sugárzására, és bonyolultabb számítások elvégzésére is használnak szervereket. Jó példa az utóbbira az Apple iPhone-on elérhető Siri, amely a júzer által kimondott kérdéseket hangfájlként küldi el egy szerverre, és egy felhőben elvégzett Google-keresés után küldi meg a választ.

Hamarosan kiderül, hogy a Mozilla mihez tud kezdeni a mobil oprendszerek egyébként is túlzsúfolt piacán.