Újabb két hétre hosszabbították meg az egész országra érvényes kijárási korlátozást, jelentette be az indiai belügyminisztérium vasárnap. Az ok nyilvánvalóan az, hogy az egészségügyi szolgálat vasárnap reggel 4987 új koronavírus-fertőzöttról tett jelentést, ami rekordnak számít - 24 óra leforgása alatt még nem jegyeztek fel ennyi új esetet. A korlátozások meghosszabbítása mellett azt is bejelentették, hogy az államok és régiók kormányzói nagyobb mozgásteret kapnak a rendelkezéseket illetően a lezárás következő, negyedik fázisában. Folytatás erre>>>
Mivel 26 fok fölé emelkedett a hőmérséklet a hétvégén New Yorkban, rengetegen rajzottak ki a zöldbe annak ellenére, hogy a járványtól a világon az egyik leginkább sújtott városban továbbra is fontos betartani a távolságot az emberek között. Ezt minden parkban máshogy próbálják elérni, van, ahol egészen sajátos módszerekkel.
A legtöbb helyen legalábbis hat láb (1,8 méter) széles táblák jelzik, hogy mekkora az a távolság, amit ki kell hagyni két ember között, sőt, van, ahol a rendőrség két tagja ugyanekkora,
ekkora távolságot kell tartani
feliratú molinó két végét fogva jár körbe a napfürdőzők között, felszólítva őket a szabályok betartására. Folytatás itt.
Szlovákiában fenn kell tartani a koronavírus-járvány miatt bevezetett szigorú utazási korlátozásokat és határellenőrzéseket, még akkor is ha más európai országok már fokozatosan úja meg akarják nyitni a határaikat - jelezte a szlovák kormány vasárnap, írta az MTI. További részletek itt.
Ezért a felvásárlást betiltaná legalább egy évre. Weber arról is beszélt, hogy Kína lesz az EU "legnagyobb versenytársa gazdasági, társadalmi és politikai értelemben". Kína "stratégiai konkurens", egy "tekintélyelvű társadalmi modellt" képvisel és le akarja váltani az Egyesült Államokat mint vezető hatalmat, szemlézett egy vele készült interjút az MTI. További részletek itt.
Olaszországban eddig több mint 225 ezer embert fertőzött meg a koronavírus, közülük majdnem 32 ezren haltak meg. A gyógyultak száma átlépte a 125 ezret. Az aktív fertőzöttek száma több mint ezernyolcszázzal csökkent, majdnem ugyanannyival mint egy nappal korábban, és elérte a 68 351-t. Több mint 57 ezren házi karanténban vannak, 762-re csökkent a kórházak intenzív osztályain kezeltek száma. Két tartományban, az északi Valle d'Aostában és a déli Calabriában az utóbbi huszonnégy óra alatt egy fertőzöttet sem diagnosztizáltak.
A gócpont Lombardiában 69-re emelkedett a halottak napi száma a korábbi 39-ről. A diagnosztizált fertőzöttek száma a korábbi 399-ről 326-ra csökkent, ebből 110-t Milánóban szűrtek. A középolasz Lazio tartományban egy nap alatt ötvennel emelkedett az igazoltan fertőzöttek száma, köztük 18-an ugyanazon a temetésen betegedtek meg. Bővebben itt.
A hétvégére átadták a pesti alsó rakpartot a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak, hétfőtől pedig a vidékhez hasonlóan Budapesten is megindul a nyitás, újraindul az élet. Arról kérdeztük a fővárosiakat, hogyan élték meg a két hónapos karantént, mi változott nagyot az életükben, és hogy egyetértenek-e a lazítással. Remek videós poszt itt.
Északkelet Kínában sok új koronavírus fertőzöttet jelentettek, így leállították a régióba való közlekedést – írja az NBC. Csilin tartomány vezetése szombaton jelentette be a döntést. Nem csak a falvakat szigetelik el, hanem Sulan városát is, ahol 1000 lakóépületet, azaz több mint 8 ezer embert helyeztek karantén alá. Folytatás itt.
Franciaországban a koronavírus-járvány miatt nyolc hétig tartó szigorú kijárási korlátozások hét eleji feloldása óta 25 új gócpontot regisztráltak, köztük két vágóhíd is, ráadásul mindkettő a kevésbé veszélyeztetett, zölddel megjelölt övezetben található. A karantén fokozatos feloldásának megkezdését a lakosság egyébként sikeresnek ítélte meg, így a kormányzat tetszési mutatója öt százalékponttal emelkedett.
A két vágóhíd közül az egyik Bretagne-ban, Mené településen működik, itt hat, míg az Orléans közelében található Fleury-les-Aubrais vágóhídján 34 embernél mutatták ki a SARS-CoV-2 nevű új koronavírust szombaton. A vágóhidak kitettsége nemcsak Franciaországra jellemző, az Egyesült Államokban, Németországban, Spanyolországban, Írországban, Brazíliában, Kanadában is több vágóhídon megjelent a koronavírus. Ennek több oka is lehet: egyebek mellett a távolságtartás és a maszkviselés betartatásának nehézsége, valamint a hűtött levegő. Tovább erre>>>
Enyhíti a koronavírus-járvány miatt hozott beutazási korlátozásokat Oroszország annak érdekében, hogy minél hamarabb újraindulhasson az orosz futballbajnokság, írja az MTI. Oroszország a legtöbb külföldi számára megtiltotta a beutazást, a korlátozás március óta van érvényben. Most viszont engedélyezték azok számára a belépést, akik - játékosok, edzők - orosz klubokkal állnak szerződésben. A visszatérőknek hét hetet karanténban kell tölteniük. Folytatás itt>>>
Május 18-án hétfőn reggel 8 órától látogatható a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert három szabadtéri gyűjteménye, nyári nyitva tartás szerint, naponta 8.00-18.00 óráig. A látogatók még néhány hétig késő tavaszi-kora nyári pompában láthatják a Kertet, és a nyitás utáni napokban nyomon tudják követni, hogyan fordul át a Kert tavaszi arca a nyáriba. Az amerikai származású növények között megtalálhatóak a halvány lila virágú prérigyertyák, az amerikai virágsom, illetve már nyílik a kerti hibrid illatos fűszercserje. A látogatókat nem csak fák és virágok várják, hanem a betelepült madarak is. Bővebben itt>>>
A brüsszeli Szent Péter Kórházba, a koronavírus-járvány elleni küzdelem frontvonalába látogatott el Sophie Wilmès miniszterelnök, akit a kórház dolgozói díszsorfallal vártak, bár nem egészen szabályossal. Innen kiderül, hogy miért.
Öt kérdésünk volt az Operatív Törzshöz, erre az egyre kaptunk ún. választ:
Mi az operatív törzs álláspontja az iskolák és az óvodák újranyitásával kapcsolatban, mi a járványügyi indoka annak, hogy előbb az óvodákat kell kinyitni, ahogy azt a kormányfő nyilatkozta a rádióban?
Az AP információ szerint hétfőtől az összes spanyol futballklub megkezdheti a csoportos edzéseket, dacára annak, hogy az ország egyes részein még szigorú korlátozások vannak érvényben a koronavírus-járvány miatt. Eddig csak az egyéni edzések voltak engedélyezettek.
A spanyol kormány pénteken jelentette be, hogy az ország az újranyitás második fázisába lép, ami azt jelenti, hogy bizonyos megkötések mellett a boltok, éttermek újra kinyithatnak. Madrid és Barcelona környéke azonban a kockázatok miatt marad az első fázisban, azaz elméletileg sem a Real Madrid, sem pedig a Barcelona nem tarthatna csoportos edzéseket. Folytatás itt.
A romániai hírtelevíziók véleménye szerint a megnövekedett utasforgalom mögött az áll, hogy péntektől feloldották Romániában a rendkívüli állapotot, és mostantól nem kerülnek hatósági karanténba azok, akik a legfertőzöttebb országokból érkeznek. A péntektől érvényes új szabályozás számukra csak lakhelyi elkülönítést ír elő.
Arra mindenkinek érdemes odafigyelni, hogy a román hatóságok szerint továbbra sem lehet csak úgy átruccanni a határon kirándulni vagy bevásárolni: akik most torlódnak, valamennyien munkaszerződéssel, tartózkodási engedéllyel és egyéb iratokkal igazolják a határátlépés szükségességét. Tovább erre>>>
Kína élelmiszeripari készletek felhalmozására szólította fel a nagykereskedelmi és élelmiszeripari vállalatokat a koronavírus-járvány egy esetleges második hullámára és a nemzetközi beszerzési csatornák fennakadásaira való felkészülésként. A pekingi kereskedelmi minisztérium állami és magán gabonakereskedő vállalatokat és élelmiszeripari vállalatokat is utasított arra, hogy szójabab- és szójaolaj készleteiket mihamarabb töltsék fel. Tovább erre>>>
Az F csoportban szereplő magyar válogatott is érintett, Ausztriával és Szlovéniával játszottak volna ősszel. Első két selejtezőjét Szlovénia és Ukrajna ellen megnyerte a magyar csapat. A selejtezők eltolására azért került sor, mert a koronavírus-járvány miatt 2022-re halasztották az Eb-t.
Ősszel Ausztriával és Szlovéniával játszott volna a magyar válogatott.
Ferenc pápa arra kért mindenkit, hogy tartsa be a koronavírus-járvány miatti óvintézkedéseket a hívők előtt hétfőtől újra megnyíló olaszországi templomokban. A katolikus egyházfő vasárnapi beszédét utoljára közvetítette interneten a Vatikán. Hétfőtől a március 10-től lezárt Szent Péter tér és Szent Péter-bazilika, valamint a Vatikáni Múzeum is újranyitja kapuit a hívők és a többi látogató előtt.
Kinyit a Vatikán. Hétfőn két hónapja először lesz olyan pápai mise, amin hívők is részt vehetnek.
Többen is bírálták Neil Gaiman brit írót, amiért a fél világot átutazta, hogy Új-Zéland helyett Skóciában vonuljon önkéntes karanténba nemrég. Gaiman azonban hangsúlyozta, hogy végig odafigyelt a biztonságos utazásra, és önkéntes karanténban marad, amíg feloldják a lezárásokat. Az 59 éves szerző népszerű fantasy- és képregényíró, művei között szerepel a Sandman, az Amerikai istenek, a Csillagpor és a Coraline.
A Skót Nemzeti Párt frakcióvezetőjétől kezdve twitterezőkig többen is bírálták ezért, a brit író szerint viszont minden óvintézkedésre odafigyelt.
Vasárnap 0 órakor Ausztria számos korlátozás fenntartásával ismét megnyitotta határait Magyarország, Csehország és Szlovákia irányából is, közölte a bécsi belügyminisztérium. Ausztriába a ki- és beutazás Magyarország felől, illetve Magyarországra csak bizonyos feltételek mellett engedélyezett. Családi okok, esküvők, élettársak találkozása miatti utazás engedélyett, ahogy átmehetnek a határon az ingázók, a föld- és telekszomszédok, illetve a gazdák is, akiknek el kell látniuk állataikat. Egyéb részletek cikkünkben.
A Newcastle United edzője, Steve Bruce szerint a focisták nem lesznek elég fittek ahhoz, hogy már júniusban meccseket tudjanak játszani. Az angol bajnokságban több mint hónapja rendeztek utoljára meccset, a járvány kiterjedtsége miatt edzeni sem tudnak a csapatok.
A Newcastle United edzője, Steve Bruce szerint legalább hat hét felkészülésre lenne szükségük a folytatáshoz.
Folytatódik az NB I.-es csapatok felkészülése a járvány miatt félbeszakadt bajnokság újraindulására. Az FTC szerdán legyőzte a Zalaegerszeget és döntetlent játszott a Pakssal, a Mezőkövesddel viszont nem bírt vasárnap.
A Mezőkövesd 1-0-ra győzte le az NB I. éllovasát. Délután még egyszer megmérkőznek a csapatok.
Katarban kötelezővé teszik a maszkok viselését, a szabályt megszegőkre pedig 55 ezer dolláros (kb. 18 millió forint) pénzbüntetés vagy három év börtön is várható visszaesők esetében, írja a BBC. A szabályozás vasárnaptól lép életbe, és bármilyen helyzetre vonatkozik, ha valaki elmegy otthonról és nem egyedül ül az autójában. Egymillió lakosra vetítve Katarban van a legtöbb fertőzött a világon San Marinó és a Vatikán után.
Egymillió lakosra vetítve az Öböl-menti államban van az egyik legtöbb fertőzött.
Spanyolországban két hónapja először csökkent 100 alá a napi halálozások száma a koronavírus-járványban, vasárnapra 87 új halálesetet regisztráltak, írja a BBC a spanyol egészségügyi minisztériumra hivatkozva. Eddig összesen 27 650 áldozata volt a vírusnak.
A kormány a jövő héten ismét, immár ötödször kezdeményezi a törvényhozásnál a május 24-ig érvényben lévő szükségállapot meghosszabbítását. Sánchez szerint utoljára lesz erre szükség, viszont ezúttal nem 15 napra, hanem „körülbelül egy hónapra”, amíg tart a járványügyi korlátozások fokozatos feloldása.
A jövő héten utoljára akarja kérvényezni a szükségállapot meghosszabbítását a kormányfő.
Második napja 10 ezer alatt az új fertőzöttek száma Oroszországban.
Két hónap kényszerszünet után vasárnap reggel minden korosztály számára megnyíltak az iskolák Izraelben, miután a koronavírus-járvány fokozatosan visszaszorult az utóbbi hetekben.
„Az április gazdasági adatok várhatóan letaglózóak lesznek” – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára az operatív törzs vasárnapi tájékoztatóján. Mint mondta, a védekezés második szakaszába lép az ország, de az élet újraindítása azonban nem jelenti, hogy teljes mértékben vissza lehet térni a régi kerékvágáshoz.
A Magyarországon a betegség miatt meghalt nők átlagéletkora 81 év, a férfiaké 77 év, mondta Szlávik János, Dél-pesti Centrumkórház Infektológiai Osztályának vezetője a tájékoztatón, hozzátéve: 102 éves emberről is tudni, aki meggyógyult. Lakatos Tibor rendőrezredes pedig arról beszélt, hogy hétfőtől a kijárási korlátozás a fővárosban is hatályát veszti.
Szlávik szerint a beállított magas vérnyomás középkorúaknál nem plusz rizikófaktor. Várhatóan Ausztria sem teszi még teljeskörűen lehetővé a beutazást. Az operatív törzs vasárnapi tájékoztatója.
Nem nevezte nevén utódját, Donald Trumpot, de Barack Obama előző amerikai elnök nyolc napon belül másodszor bírálta az amerikai vezetés járványkezelését, írja a CNN.
Ez a világjárvány mindennél jobban lerántotta a leplet arról az elképzelésről, hogy vezető pozíciókban lévők közül sokan tudják, mit tesznek. Közülük néhányan még csak nem is próbálnak úgy tenni, mintha irányítanának
– mondta egy végzős egyetemistáknak szóló beszéd részeként. Obama szerint a vezetőknek sincs mindenre válaszuk, de sokan még csak nem is a jó kérdéseket teszik fel.
Nem nevezte nevén Trumpot, de nyolc napon belül másodszor bírálta az amerikai vezetés járványkezelését a volt elnök.
Megérti, hogy emberek frusztráltnak érzik majd magukat a kormány egyes új lépései miatt, írta a BBC szerint a Mail on Sundayben megjelent véleménycikkében Boris Johnson brit miniszterelnök. „Olyasmit próbálunk megtenni, amit korábban soha nem kellett: kihozni az országot egy teljes lezárásból, biztonságosan, és nem kockáztatva az emberek kemény munkájának eredményét” – írta.
Azt írta, hogy amit most kérnek, az összetettebb, mint a korábbi üzenet, hogy mindenki maradjon otthon, de ez egy összetett probléma, és bíznak a britekben. Megköszönte, hogy eddig betartották az intézkedéseket, és mindenkinek azt üzente, hogy van kiút ebből a helyzetből.
A brit kormány koronavírus-járványban hozott új intézkedéseiről szóló véleménycikkében azt írta, hogy a gyerek első lépései sosem könnyűek.
„A vuhani hatóságok nem nagyon mondták el akkoriban az igazságot” – mondta a koronavírus-járvány első gócpontjának számító kínai városról Csung Nan-san, a kínai kormány egyik fő egészségügyi tanácsadója, és a Covid-19 elleni küzdelem egyik arca a CNN-nek adott interjúban. Csung sikerrel vezette 2003-ban a SARS elleni kínai fellépést.
Csung arról is beszélt, hogy egy második hullám veszélye igen nagy, mert Kínában is a lakosság elenyésző része esett át a fertőzésen eddig. Csung elmondta, hogy három kínai vakcinával is klinikai teszteket végeznek, de szerinte „a tökéletes megoldás” akár évekre is lehet még.
A pekingi kormány egészségügyi tanácsadója szerint egy második hullám veszélye komoly. Sulan városában 8 ezer ember került karanténba.