új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Első munkanapján, hétfőn Donald Trump aláírt egy elnöki rendeletet, megtiltva, hogy szövetségi kormányzati pénzhez juthassanak azok a nemzetközi szervezetek, amelyek abortuszt végeznek vagy abortuszügyben felvilágosítást nyújtanak. A hírt tökéletesen illusztrálta a hozzá tartozó fotó, melyen Trump körül kizárólag férfiak állnak.

    A közösségi médiában világszerte elindult a vita, hogy mennyire valószínűtlen a mi életünkben egy olyan fotó, amin nők láthatók, amint épp megszabják, hogy a férfiak mit tehetnek a testükkel és mit nem.

    Ezután találtam rá ma valahogy erre az álhírre egy szatirikus vancouveri lapban, ami arról szól, hogy Washingtonban a törvényhozás női tagjainak egy csoportja új törvényt alkotott. Megtiltották az amerikai férfiaknak, hogy a "nem használt", rekreációs célú spermájukat kidobják – azt be kell vinniük a legközelebbi meddőségi központba.

    Az új jogszabály megszegői súlyos bírságokkal, de akár börtönbüntetéssel is sújthatók. A lap idézi az alternatív tények neves (női) szakértőjét, aki szerint a sperma kizárólag az utódnemzést szolgálja, és nem szabad örömszerzésre elpocsékolni. 

    Erre persze egy orvostudós férfi is reagál, felhívva a figyelmet, mennyire nehéz helyzetbe hozza az új jogszabály a férfiakat, egyebek mellett azért, mert valahányszor ejakulálnak, gyermeket kell nemzeniük. Ezt nagyon bántónak és a férfimagánélet legszemélyesebb tere megsértésének nevezte.

    A politikusnők szerint viszont a kormány azért avatkozhat be a férfiak reproduktív jogaiba, mert erre "odafent" felhatalmazták:

    A férfi dolga az, hogy gyerekeket nemzzen.

    Ha örömökben akar részesülni, viselje a következményeket. Bárcsak lenne más mód, tényleg nagyon szeretnénk, de a kezünk meg van kötve: Isten akaratát nem lehet befolyásolni (God wants what she wants)".

  • Egy Greenpeace-aktivista tette. Nagyjából úgy lehet fordítani, hogy "állj ellen" És akkor beszéljenek a képek.

  • Megszámolni sem tudnánk, hogy hányszor szólta le Orbán Viktort  EP-elnökként Martin Schulz, de most, hogy az SPD színeiben a németi karcellári posztra pályázik, hirtelen tőle idéz.

    A párt Bundestag-frakciójánál tett látogatás utáni sajtótájékoztatón az MTI híradása szerint azt mondta, hogy

    az SPD azokat a keményen dolgozó embereket helyezi a középpontba, akik betartják a demokrácia szabályait, és azt kívánják, hogy a demokrácia olyan szabályokat teremtsen, amelyek megvédik őket. Az SPD azért küzd, hogy a megélhetésért naponta megharcoló emberek, a párok és a gyermekek megkapják a nekik kijáró védelmet és tiszteletet.

    De nézzük, mit mondott Orbán, amikor a 2015-ös évértékelő beszédében bedobta a kifejezést. Hát azt, hogy

    azok a keményen dolgozó emberek, akik dolgoznak és dolgozni akarnak Magyarországért, így olyan döntéseket kell hozni, amelyek megkönnyítik az életüket. 

  • A Budapesten forgató Jamie Foxx részt vett egy kalandos barlangtúrán a Budapest alatt húzódó Pál-völgyi-barlangrendszerben - közölte az örömhírt az Indexszel Vörös Péter barlangi túravezető az alábbi fotó kíséretében:

    A színész nagyon élvezi budapesti tartózkodását, az Instagramján erről számos fotó és videó tanúskodik, mint például ez:

    On my lunch break yesterday... niccahs be #snowbathing #backonmyfunnyshit #allstarweekendthemovie

    Jamie Foxx (@iamjamiefoxx) által közzétett videó,

  • 16251313 10154494923971185 51440153 o
    Fotó: Kalas Györgyi / Index

    Gyűlik a tömeg az eredményhirdetésre, a Borkonyha, a Salon, az Arany Kaviár, és a Kollázs étterem séfjei is Széll Tamásnak szurkolnak

    - jelenti Lyonból kollégánk, Kalas Györgyi, aki ott van a nemzetközi szakácsverseny helyszínén. Este 6-kor, tehát pillanatokon belül eredményhirdetés.

  • Szerencsére vége ennek a rémálomnak, mert Daniel Bodin most végre ugrott egy ilyet is, a világon elsőként. Én nagyon megkönnyebbültem.

  • Amúgy nem vicc, a The Hindu írta meg, hogy egy 59 éves, svájci parókián szolgáló papot hétfőn feltartóztattak egy indiai reptéren, ahová nyaralni érkezett.

    A hatóságok szerint gyanúsan viselkedett: bár a "nincs elvámolnivalója" sávban próbált átslisszolni, a rendőrök átnézték a táskáját, és kiderült, 3, egyenként 100 grammos aranyrudat csempészett, amik Lindt csokipapírba voltak becsomagolva.

    A nemesfém kis mennyiségére való tekintettel az atyát nem tartóztatták le, 1200 frankos, közel 350 ezer forintos büntetéssel megúszta.

  • A KSH ujjongva jelentette be szerdán, hogy a kedvező időjárásnak köszönhetően tavaly szinte minden haszonnövény termésátlaga nőtt. A kukoricáé például rekordot döntött, meghaladta a hektáronkénti 8,6 tonnát.

    1eb9e82c819b7c9e59d678ca0e96e0ec w758

    Véletlen egybeesés, hogy a Hobbikert.hu éppen ma mutatta be Carl Barnes oklahomai gazdálkodó legújabb kukorica nemesítését, ami színpompás csöveket eredményezett. Vannak, amik a kék, a sárga, a lila vagy a zöld különböző árnyalataiban pompáznak, de a legszebbek kétségkívül azok, amik szemenként hozzák a szivárvány színeit.

    2243dafb234f13891d14946911eba112 w710

    Ha ilyet termelnénk, nem kéne feltalálni a mangót, hogy a magyar mezőgazdaság újra régi fényében sütkérezzen.

  • Január 28-án a Trafóban érkezik végső állomásához a Tudósok zenekar jubileumi koncertsorozata. DrMáriás és zenekara vetítésekkel, installációkkal megbolondított bulit rendez este 8-tól. Lesznek dadaista közmondások, népszerű drMáriás-festmények, közismert és kevésbé ismert dalok.

    tudo sok

    A Nevető Kórus pedig közösségi hahotára invitálja a nézőket, akik talán arra is választ kapnak, hogy

    valóban reggeltől estig aggódnak értünk a politikusok, és csak a jónkért harcolnak? És vajon mennyire magyar, székely, amerikai, kínai, orosz vagy ufó-befolyás alatt állunk? S végül, de nem utolsó sorban, vajon kinek adósodtunk el a legjobban: Brüsszelnek, Moszkvának, Pekingnek vagy az ördögnek?  
  • molykepke

    Emlékeznek még a drámai képsorokra, ahogy az Eb-döntőben megsérülő Ronaldo szemére rászállt egy molylepke

    Ugyanez történt most az Australian Openen negyeddöntőző Rafael Nadallal, akit a Milos Raonic elleni meccs elején támadt meg egy szemre repülő vérmolylepke. Nadal szerencsére nem sérült meg, és lerázta magáról a lepkét. 

  • Kollégánk a hétvégén kiment a Budakeszi Vadasparkba, hogy megnézze a nemrégiben született öt csíkos vadmalacot, de nem találta őket a helyükön. Neki és másoknak is jó hír, hogy a vadaspark appot fejlesztett, amivel nemcsak az állatok kifutóit lehet megtalálni, hanem behatóbb ismereket is szerezni a hazánkban élő vadállatokról. A gyerekeknek memória- és nyomolvasó játékokat is tettek az appba, hogy minél közelebb kerüljenek a vadvilághoz.

  • Legalábbis ezt állítja a skót viszkigyártók lobbicsoportja, amelynek friss jelentéséből kiderül, hogy:

    • évi ötmilliárd fontot, azaz nagyjából 1,8 ezer milliárd forintot tesz hozzá a brit gazdasághoz a skótviszkiipar,
    • a kereskedelmi mérleget pedig 3,7 milliárddal javítja a biznisz, miután a gyártás nagy része exportra megy, 
    • az ipar 40 ezer embernek ad munkát, közte 7 ezer vidékinek, és ugye vidéken amúgy is kevés a munka.

    Az adatokból pedig az is kiderül, hogy a viszki többet tesz hozzá a brit kereskedelmi többlethez, mint mondjuk a repülőgép-kivitel.

    Mondjuk azt nem számolták bele, hogy a piálás mekkora társadalmi károkat okoz, de hát alapvetően az ilyen drogkartellek nem is szoktak egészségmegőrzésről papolni, nem is arra vannak. 

  • A Marvellel ellentétben a DC még mindig elég aktív animációs fronton, és a sajnos elég gyenge Killing Joke után ismét egy sötétebb témát dolgoznak fel a moziforgalmazásba nem kerülő, új, egész estés animációs filmjükben.

    A Justice League Dark - ahogyan a neve is sejteti - egy olyan alternatív szupercsapat, amibe nem a jóképű köpönyegeseket szedi össze Batman, hanem a DC-univerzum neccesebb antihőseit, mint Constantine, Zatanna, Deadman, Etrigan, Swamp Thing és Black Orchid, akik nem feltétlenül számítanak a legismertebb karaktereknek.

    Hasonlóval próbálkoztak ugyebár a Suicide Squaddal, ami anyagilag eléggé megérte a stúdiónak, de legalább annyira rosszul fogadták a rajongók és kritikusok, mint a tavalyi Batman: The Killing Joke c. képregény klasszikus animációs adaptációját.

    Most kikerült a február 7-én megjelenő rajzfilm első hat perce a netre, döntse el mindenki, hogy mennyire lesz érdemes majd lecsekkolni.

  • A szombathelyi közösségi guruló fridzsiderről szóló cikkünk után többen is billentyűzetet ragadtak, hogy megírják, máshol is dermesztő a tömegközlekedési helyzet.

    DLAPE20130114001

    Zsolt, Komlóról:

    „Szászvár-Komló között is van ilyen fűtés nélküli busz, ami ráadásul decemberben tönkre ment és olyan helyettesítő buszt adtak, aminek az ablakait nem lehettt rendesen becsukni!  A volán erre azt írta, hogy a rendes buszt hamarosan megjavítják, más nincs. Persze a sajtóközlemények szerint minden csodálatosan rendben van. A ″parasztnak" meg halgass a neve és legyen jó neki a hulladék is.”

    Márta, Budapestről:

    „Kedd reggel a 261E busz, -10 Celsius fokban nyitott ablakokkal közlekedett Rákoskeresztúr Városközponttól az Örs vezér térig. A régi típusú buszon az ablakok teljesen be voltak ragadva, nem lehetett becsukni őket.  Így az utasoknak fagypont alatti hőmérsékletben kellett utazni fél órát. Ez a BKV és a főváros szégyene egyaránt.”

    Ha van hasonló fagyos élménye, küldje be az ugyelet@mail.index.hu címre.

  • Olvasónkat kedden az alábbi látvány fogadta, amikor kora délután kinézett a galgahévízi házuk erkélyére:

    16143108 1461384267226576 3003662657167923517 n
    Fotó: Olvasónk, Krisztián

    A ragyogó napsütésben egy kisbagoly nézett szembe vele.

  • A huszonhét éves Bradley Hardison ellen a napokban emeltek vádat, mert még novemberben megpróbált kirabolni egy Dunkin’ Donutsot - ez az a lánc, ami a fánkjairól híres Amerikában. 

    Eddig nem annyira érdekes a dolog, úgy már inkább, hogy Hardison négy évvel ezelőtt megnyert egy rendőrség által szponzorált fánkevő-versenyt: két perc alatt összesen nyolc nagyobb fánkot tömött magába, ezzel tűzoltókat és rendőröket vert meg, de nem tartott sokáig a dicsőség.

    Másnap ugyanis a rendőrség rájött, hogy Hardisont körözték két korábbi betörés miatt, és mivel a fánkevő-verseny miatt megismerték, így nem volt olyan nehéz előkeríteni, és őrizetbe venni. 

    Akkor megúszta három év felfüggesztett börtönnel, ami tavaly októberben járt le. Egy hónapra rá jött a fánkboltos akció, ami miatt most ismét őrizetbe került. 

    (via)

  • Felültünk az aktuális tömegméricskélő szekérre:

  • Nem az MTI-s Mohai Balázs rejtette el a Lánchidat a képen, hanem a szmog :(

    BONUSTRACK:

  • Megtiltották Zambiában a rendőröknek, hogy külföldi állampolgárral lépjenek házasságra – írta a BBC. A döntés már korábbi, ám a rendőrség szóvivője szerint sokan figyelmen kívül hagyták a tiltást, ezért kellett ismét felhívni a figyelmet a rendelkezésre.

    A zambiai vezetés szerint biztonsági kockázatot jelent, hogy a rendőrök akarva akaratlan titkokat oszthatnak meg külföldi házastársukkal.

    Külföldi házastárs

  • Tavaly májusban kijött Ang Lee legújabb filmjének, a Billy Lynn's Halftime Walk című drámának az előzetese, és én ezt azzal a címmel írtam meg az Indexre, hogy

    ez a film nyeri jövőre az összes Oscart.

    Ígéretesnek tűnt: egy háborús veteránról szólt, aki a Dallas Cowboys focimeccsének félidei műsora alatt visszaemlékszik a harcra. Ang Lee (Tigris és sárkány) az egészet ráadásul forradalmi, 120 képkocka/másodperccel rögzítő kamerákkal forgatta, szóval megvolt az esély, hogy aktuális, technikailag előremutató, jó nevű rendező filmjéről van szó.

    A Billy Lynn's Halftime Walk egy nyamvadt jelölést sem kapott idén, sőt, nagyjából a premier után úgy, ahogy volt, el is felejtették. 

    Sajnálom.