új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
    • 7,6 km hosszú
    • Helyenként ötméteres magasságban kanyarog
    • Kétszer kétsávos

    Na ilyeneket tud Kína egyik most átadott kerékpárútja Hsziamen városában az MTI híre szerint. 

    chn
    Fotó: xmnn.cn

    Óránként 2000 kerékpár haladhat keresztül maximálisan 25 kilométeres óránkénti sebességgel. Kapui a multiszenzoros megfigyelőrendszernek miatt automatikusan becsukódnak, ha túl nagy a zsúfoltság. 

    chn1
    Fotó: xmnn.cn

    A magasított bringautat 1,3 méter magas korlát szegélyezi, és bár 30 ezer lámpa világítja meg, de este fél 11-től reggel fél 7-ig nem használható.

  • Göncruszka után Nagykanizsa is emlékművet állított a januári mínuszoknak: a bagolai városrészben található víztorony repedt szét és fagyott ideiglenesen látványos szoborrá. Az építmény valószínűleg jobb állapotban volt, ha eddig bírta a hideget, a február eleji felmelegedésig viszont nem húzta ki.

  • A biztonsági őr vette észre, hogy feltehetően szerdáról csütörtökre betévedt egy róka az egri törvényszék felújítás alatt álló épületébe. Jelentette az illetékes hatóságoknak, de közben, mivel nem tudták, nem veszett-e, „a munkások a hatóságok kiérkezéséig megpróbálták ártalmatlanná tenni, azonban az állat közben elpusztult." Az ügy kivizsgálása a bíróság tájékoztatása szerint folyamatban van.

  • A Testről és lélekről, az 1945, és a Vulkánsziget című animációs film mellett Máté Bori The Headless Appearance című kísérleti rövidfilmje is megy Berlinbe, egész pontosan a Berlinaléhoz kapcsolódó Kritikusok Hete nevű rendezvényen. Ezt a Cannes-i Kritikusok Hete mintájára indították még 2015-ben német filmkritikusok.

    A kétperces The Headless Appearance-ből itt meg lehet nézni 38 másodpercet:

  • hamil

    Mark Hamill egy interjúban mesélte el, hogy eleinte nem akarta újra eljátszani Luke Skywalker szerepét a Star Wars hetedik részében, Az ébredő erőben.

    A hatvanöt éves színész akkor még úgy állt az egészhez, hogy úgyis csak csalódást okoztak volna a rajongóknak, szóval be volt egy kicsit szarva, hogy rosszul sül majd el. Aztán arra jutott, ha az eredeti trilógia másik két sztárja, Carrie Fisher és Harrison Ford sem vállalja, akkor neki is van egy menekülési útvonala. Amúgy is biztos volt benne, hogy Harrison Ford hallani sem akar majd az új Star Warsról, mert annyira gazdag és zsémbes a Star Warsszal kapcsolatban - mondta nem túl komolyan. 

    "Aztán amikor meghallottam, hogy vállalja, mondtam, hogy én is benne vagyok. Mert tudtam, ha nemet mondok, akkor a rajongók megjelentek volna a házammal fénykardokkal, és én lettem volna a világ leggyűlöltebb embere" - mondta Hamill, aki azért hozzátette, hogy élvezte a dolgot. 

    via

  • Sean Spicer Fehér Ház szóvivőként eddig nagyot ment, erre tett rá csütörtök hajnalban, amikor egy rejtélyes, számokból és betűkből álló sort posztolt twitterére.

    spicer

    A bejegyzést gyorsan törölték, viszont rögtön beindult a találgatás, hogy mégis mit akarhatott ezzel Spicer. A legkézenfekvőbb, hogy véletlenül kiposztolta a jelszavát, de csak lett volna valaki, aki gyorsan belép, és ír valamit a nevében, ám ez nem történt meg.

    Vagy ha a jelszó volt, akkor nagyon gyorsan kapcsolt Spicer és megváltoztatta.

    Mit jelent valójában Spicer posztja?

  • A Donald Trump január 20-i beiktatása óta eltelt néhány nap legjelentéktelenebb minibotránya, hogy minden tény arra mutat, sokkal kevesebben voltak kíváncsiak az új elnökre, mint nyolc éve Obamára. A Trump-csapat persze nem szokott az ilyesmitől megilletődni, inkább úgynevezett alternatív tényekkel kínálták meg a közvéleményt.

    De mindezt teljesen érdektelenné teszi az alábbi kép, amelyen világosan látszik, hogy David Attenborough tiszteletére mindkettejükénél sokkal nagyobb tömeg gyűlt össze:

    16142610 10202830050469201 750771665323229685 n
  • Ennek a férfinek mindegy az időjárás, akkor is letudja a napi gyúrást: a moszkvai Timirjazevszkij Parkban edzett január 26-án reggel. Az orosz fővárosban amúgy mínusz 18 Celsius-fokot mértek a reggeli órákban. 

    Egyébként embertelen nagy hó lepte el Moszkvát a napokban, a hótorlaszok közül reggelre 168 embert menekítettek ki mentőalakulatok, amelyeknek az úton elakadt járműveket a behavazott mezőkön keresztül kellett megközelíteniük. 

    Moszkvában, ahol a hőmérséklet egy nap alatt 16 fokot esett, és csütörtök reggelre elérte a mínusz 23 fokot, egy nap alatt 1940 anyagi kárral járó baleset történt, amikben 1 ember meghalt és 30 megsérült. 

    Az orosz főváros meteorológiai szolgálata szerint az idei tél 20 év óta a leghavasabb Moszkvában: tavaly október vége és csütörtök között 217 centiméternyi hó hullott. Az eddigi rekordot ebben az időszakban a 2012-2013-as tél tartotta, 173 centiméterrel. Abban a szezonban azonban összesen 328 centiméter hó hullott, ebből 102 centiméter márciusban.

  • Két hete nem bírják eloltani Chile történetének legsúlyosabb erdőtüzet.

    A mérleg idáig:

    • 6 ember meghalt, köztük tűzoltók, rendőrök és erdészek is voltak
    • 4000 embert kellett kitelepíteni 
    • 190 000 hektárnyi erdő megsemmisült.

    És egyelőre nem látszik a vége:(

  • Nagyon remélem, hogy amit olvasok és látok, az igaz és nem dőltem be egy csúnya, akarom mondani szép álhírnek.

    Ez a történet.

    A Himalája lejtőin 2000-2400 méter magasan fekvő faluból a 23 éves Kamini hívta ki a mentőket, hogy vigyék kórházba, mert szülni fog. A környéken azonban olyan sok hó esett, hogy a mentők nem tudtak eljutni hozzá.

    image.png

    Kamini és édesanyja már majdnem feladták a reményt, amikor hat rendőr érkezett meg a házhoz egy ággyal a kezükben. Kaminit egy takaróba bugyolálták, és megkérték, hogy feküdjön rá. A rendőrök a vállukra vették az ágyon fekvő várandós nőt, és elindultak vele a kórházba.

    Hat mérföldet kellett megtenniük, az út három és fél órán át tartott a jégben és hóban, míg elértek Simlába (Shimla) a kórházba. Kamini időben érkezett, ahol egy egészséges kislányt szült.   

  • 9 hónap telt el azóta, hogy Taylor Swift új videoklippel jelentkezett, a hallgatás pedig szombaton véget ér. Ekkor kerül fel az internetre a Zayn Malikkal közösen készített "I Don't Wanna Live Forever" videóklipje.

    Video tomorrow night midnight est #idontwannaliveforever #fiftyshadesdarker

    A video posted by Taylor Swift (@taylorswift) on

    A dal A sötét 50 árnyalatához készült, a kedvcsináló videók alapján egy elég drámai kisfilmre kell számítani, amiben tükör vagy tányér biztos nem marad sértetlenül. A videó magyar idő szerint szombat reggel 6 után lesz majd először megtekinthető.

    A dalt az ex-One Direction tag Zayn Malik is promozza, az ő videóját itt lehet megtekinteni.

  • Az egykori autóipari fellegvár Detroit leépüléséről már sok anyag készült. Amerikaifoci-csapata a Lions 2001-ben költözött el a Pontiac Silverdomeból a Ford Fieldbe. Ahogy a város, úgy a Pontiac is leépült. A váltás nem hozott nagy sikert a csapat szempontjából, ugyanis, bár a playoffot el szokták érni, győzni utoljára 1957-ben, azaz pont 60 éve tudtak.

    És akkor, hogy mi maradt a 16 éve üresen álló stadionból:

  • Közel fél óráig alkották a bálna szerű alakzatot a La Manche-csatorna felett ezek a seregélyek. Több ezer madár vett részt ebben a formációban, ami nagyon ritka eseménynek számít, így a fotós egy igazán különleges pillanatot kapott el.

  • Nagyot megy a napokban Arnold Schwarzenegger. Szerdán meglátogatta a pápát, amire elég nehéz még komolyabbat gurítani, de neki alig egy nappal rá sikerült: belefutott Orbán Viktor miniszerelnök úrba!

    Orbán a tőle várható szerénységgel csak annyit írt a Facebook-oldalára kirakott bomba mellé, hogy "Úton Brüsszelbe. Váratlan találkozó a Terminátorral", de az első hozzászóló rögtön tisztázza is a helyzetet:

    Ekkora mákot, Schwarczi összefutott a Terminátorral!

    Nem először érte ilyen megtiszteltetés a kaliforniai kormányzó néven is ismert terminátort, 2015-ben egyszer már megszoríthatta a miniszerelnök úr kezét közös barátjuk, Vajna András lakásában. Ugyanabban a buliban egyébként, ahol a miniszterelnök úr először futott össze az akkor frissen kinevezett nagykövettel, Colleen Bellel is.

    Nem éppen tisztelettudó gesztus Schwarzenegger részéről, hogy az ő Facebook-oldalára még mindig csak a Ferenc pápás kép került ki, miközben a miniszterelnök úr oldalán már majdnem egy órája kint van a fotó. Biztosan még mindig meg van kicsit illetődve.

  • Persze sima esővíz ez, de így nagyon hipszteresen hangzik. És hát mit szépítsük, tényleg menő.

    13707794 1795760283997304 5672133896159651099 n?oh=023180e153a65
    Fotó: facebook.com/Hemelswaterbier

    Itt egy cikk a Hemelswaterről angolul, emitt meg egy videó róluk hollandul.

  • Arnold Schwarzenegger volt kaliforniai kormányzó, testépítő és terminátor az utóbbi időben környezetvédőként tevékenykedik. Szerdán ebben a minőségében látogatta meg Ferenc pápát a Vatikánban, és a Twitter-bejegyzése alapján jól sikerült a találkozó:

    Schwarzenegger 2010-ben alapította meg az R20 nevű környezetvédő civil szervezetet. Az R20 világszerte dolgozik együtt helyi regionális vezetőkkel környezetbarát gazdaságfejlesztési projektek kidolgozásában. A munkájáról állítólag a szintén nagy környezetbarát Ferencnek is beszámolt.

    Ha Ferenc pápa az utóbbi pár év fejleményein túli teljes képet szeretne kapni Schwarzenegger munkásságáról, ezt az összefoglaló videót ajánljuk neki meleg szívvel:

  • Az ausztrál Chris Hasson azt állítja, épp a fiát, a tízéves Edent fotózgatta szörfözés közben, amikor valami fura árnyékot látott elsuhanni a víz alatt. Később, a képbe belenagyítva látta, hogy egy cápa ólálkodott a fia közelében.

    A helyi lapok által által megkérdezett cápaszakértő szerint egy kisebb fehér cápa lehetett a családi fotóba betüremkedő ragadozó:

    A képszerkesztésben otthonosan mozgó indexes kolléga, NAK viszont óvatosságra int a kép megbízhatóságával kapcsolatban:

    Nem árt az ilyen bombasztikus képeket némi kétkedéssel fogadni, elég sok esetben bebizonyosodott már, hogy egyszerűen hamisított, de legalábbis digitálisan erősen módosított képeket tálaltak fel a nyilvánosságnak szenzációként

    – írja, és bizonyítékot is mutat:

    "Jelen esetben kétkedésre adhat okot, hogy egyetlen képkocka áll rendelkezésünkre, se előtte, se utána nem látjuk a jelenetet. Tekintettel arra, hogy a kép közreadója ingatlanügynök, joggal gyanakodhatunk arra, hogy ügyes önreklámról, szándékosan generált virális tartalomról van szó. Nézzük, mit mond a képelemző tudomány. A fotoforensics.com elemzése alapján kijelenthető, hogy a kép többszöri mentésen esett át, mielőtt közzétették, és ha rávetítjük az ELA (error level analysis) által generált hibatérképet az eredeti képre, akkor jól látszik, hogy pont az állítólagos nagy fehér cápa feje tűnik ki (illetve el) relatíve markánsan, mint képmanipulációra utaló képterület:

  • A becsületes megtalálót a Facebookon kezdte keresni a medve eredeti gazdája, pontosabban valószínűleg inkább egy közeli hozzátartozó. Ha van információ, azt erre a linkre kattintva lehet megosztani, a barátságosnak tűnő medve mintegy 15 centiméteres, és így néz ki, hacsak nem koszosabb kicsit.

    medve
  • Kitört a Volcán de Fuego azaz a Tűz vulkánja Guatemalában. Az EPA fotósa pedig ilyen gyönyörű képet készített róla:

  • Januárt 26-tól, vagyis holnaptól látható A Cirkó Gejzír, a Toldi és a Művész mozikban a Dizájneren című dokumentumfilm, ami a jó pár éve iszonyatos pusztítást végző dizájnerdrogok használóiról, és a használat hatásairól szól. A filmet az Index videórovatának munkatársa, Horváth Balázs készítette, és a trailerből pontosan kiderül, hogy mire lehet számítani.

    Dizájneren - feliratos előzetes
  • Épp most jelent meg egy cikkünk arról, hogy a tepertős pogácsa uniós védelmet kapott, ami azt jelenti, hogy csak azt hívhatjuk így, ami megfelel a szigorú szabályoknak. Ami nem, azt még csak hasonlóképpen sem lehet nevezni. Nincs se jellegű, se  típusú, se szerű. töpörtyűs pogácsa, meg a pogácsa tepertővel kombinációval sem érdemes próbálkozni, de még a tepertőkrémes pogácsával sem. Hát akkor mi lesz így a határesetekkel?

    Szerintem hamarosan szabad utat kap a kreativitás! Én tegnap este a Lidlben találkoztam az egyik első fecskével:

    betyárpogácsa!

    A név tök jó, az íze sem rossz, bár határozottan érezhető volt, hogy nem annyira tepertős, mint egy házi. Igaz, én inkább sajtos párti vagyok, a legnagyobb kedvencem pedig a juhtúrós, szóval mit szólok bele.

    Ön is találkozott hasonlóan furcsa, új elnevezéssel?
    Küldje el nekünk!
  • Meg az örvös bukókat, a hegyi és a füstös récéket, a kis lilikeket, a jegesrécéket és a ritka apácaludakat - közölte a Kiskunsági Nemzeti Park. Ezeket a ritka, és több esetben veszélyeztetett fajokat többször látták szakembereik az elmúlt hetekben a Dunán, miután szinte minden állóvíz és csatorna befagyott.

    A nálunk telelő vízimadarak - néhol százával, ezrével - a Duna jégtáblái között próbálnak táplálékot szerezni, miközben megjelentek a velük táplálkozó ragadozó madarak, így a rétisasok is.

  • 16 év 30 év közötti férfi és női amatőr színészeket keresnek Kárpáti György Mór, a Gólyatábor és az Erdő rendezőjének úgy filmjéhez, ami 1849 nyarán játszódik a szabadságharc leverése után, és az erdőben bujkáló fiatal gerillaharcosokat mutatja be.

  • Csodával határos módon menekült meg egy szarvascsorda valahol Egyházasrádóc és Ják között, írja a Nyugat.hu.

    animation.gif

    A mozdonyvezető ugyan időben észrevette az átvonuló csordát és gyorsfékezett is, megállni már nem tudott előttük. Ám mégse történt gázolás, mivel a szarvasok nagyrésze az utolsó pillanatban átért.

  • Január 24-én délelőtt egy Pánd külterületén lévő erdőből akácfát vágott ki F. Krisztián 25 éves és K. Sándor 53 éves pándi lakos - közölte a rendőrség.

    A kitermelt fát egy autóba pakolták, hogy hazavigyék. A hazafelé tartó gyanúsítottakat a pilisi járőrök igazoltatták. Talán nem véletlenül. 

    falopas
    Fotó: Police.hu