új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kevés zenekar tud manapság meghatni, de a Berosszulásnak (akiknek a bemutatkozó anyagát már méltattam korábban a Stenken) ismét sikerült. Nihilista dohos pincepunk villámháború a tudat és a hallás ellen, amit egyelőre bandcampen lehet hallgatni, de kislemez formában a Megvető kiadó is kiadja majd. 

  • Ez: 

    Én a magam botfüleivel csak a legolcsóbbat hallom gyengébb hangzásúnak, a másik kettő közül meg nem mondanám, melyik kerül a másik tízszeresébe. Igaz, a gitározáshoz csak annyit értek, hogy a We Will Rock You-t tudom eljátszani, azt is a hátára fordított gitáron dobolva.

  • Magyar idő vasárnap szerint rendezték meg a Showtime texasi bokszgáláját, ahol a legnagyobb felszisszenést az egyaránt impresszív mérleggel rendelkező Rances Barthelemy és Kiryl Relikh meccse váltotta ki. Az egyébként sima verést benyelő Barthelemy ugyanis tudatos tökönverésekkel igyekezett lágyítani Relikhet. A hetedik menetben ezért a lágyékgyanús találatért még levontak tőle egy pontot:

    de utána az utolsó menetben a bíró már úgy gondolhatta, hogy felesleges matekozni, mert ezért a még mélyebben ülő ütésért nem büntette meg Barthelemyt:

    durr.gif
  • clk2

    A választások közeledtével kicsit mindenkinek nehezebb, de amennyire fontos a figyelem megtartása és a tájékozódás, legalább annyira fontos néha fellélegezni, és hagyni, hogy valami jó is hasson ránk.

    Mi sem alkalmasabb erre, mint ez a mai videó, amin a bátor tűzoltók megmentenek egy kutyát, aki valahogy kikerült egy belvárosi épület párkányára. A hősöket természetesen tapssal jutalmazta a járdán szurkoló közönség. 

    A tűzoltók hősiességét és segítőkészségét volt alkalmunk éles helyzetben nekünk is megtapasztalni, amikor közel 4 éve a szerkesztőség ablakából egy kölyökmacskát pillantottunk meg az Árpád-híd budai lehajtójánál. A macskát a kiérkező tűzoltók megmentették, majd egy műtétet és némi lábadozást követően Thüringer Barbara kolléganőnk vette magához. 

  • Rászánod magad a kultúrára, elmész egy múzeumba és jó nagyot nézel, amikor a hasonmásod nézd rád vissza a falról. Először röhögsz, de aztán komolyan elgondolkodsz azon, hogy mégis léteznek párhuzamos valóságok, de az is komolyan megfordul a fejedben, hogy időutazó vagy. Na ezeket a vicces és egyben picit hátborzongató találkozásokat gyűjtötte össze a Bored Panda:

  • Szinte mindenkivel előfordul, hogy felidegesíti, vagy egyenesen feldühíti a főnöke (velem személyesen persze soha, és ezt nyilván nem azért írom, mert esetleg olvashatja). Ez nyilván nem túl jó dolog, rombolja a munkahelyi morált, a hatékonyságot, és persze az egyszeri munkavállaló pszichés épségét is. Egy kanadai pszichológusokból álló kutatócsoport most rájött a megoldásra:

    vudumágia

    Pontosabban a főnököt ábrázoló vudubaba, amit alkalomadtán kínozni lehet, tűvel, gyertyával, ilyesmivel. A 200 önkéntessel lefolytatott kísérlet azt mutatta, hogy ez határozottan javítja az ember hangulatát, enyhíti a szorongásos tüneteket, és úgy általában jól esik.

    Egészen addig, míg a főnök meg nem látja természetesen.

    (via Mental Floss)

  • Az MME ma azzal örvendeztette meg a madárbarátokat, hogy hírt adott a széncinegék változatos költési szokásairól. Mint írják, nem ritka, hogy a széncinegék fészket raknak a postaládákban, de még ennél is meghökkentőbb, hogy találtak már fészket

    kerítések és korlátok üreges részeiben, vázában, útterelő-bójában, állítva tárolt matractekercsben, felfordított virágcserépben, kandeláberben, kéményben, cserépedényben, vascsövekben, utcai cigarettacsikk-gyűjtőben is.

    Mint írják, a madarak természetesen nem tudhatják, hogy a postaládát mi napi szinten használjuk, és a beledobált küldemények veszélyesek lehetnek rájuk. Tehát minden feltételezéssel szemben nem a mi bosszantásunkra raknak benne fészket, hanem azért, mert az nagyon hasonlít a mesterséges odúkra.

    Mindenesetre, ha nem akarjuk, hogy csipogjon a postaládánk, jobban tesszük, ha billenőajtót szerelünk a levélbedobására szolgáló nyílásra. De ha már megtörtént a fészekrakás, akkor vegyünk egy mesterséges odút és telepítsük a postaláda mellé, majd a postaláda nyílását zárjuk le. A széncinegék rövid időn belül rá fognak jönni, hogy új fészket kell építeniük a másik dobozba, ha pedig megtörtént az átköltözés, mi újra funkciójának megfelelően használhatjuk a ládánkat.

    szencinege postalada odun erdohorvati 2013 orban zoltan 0004
    Fotó: Orbán Zoltán / Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület

    Ha már a tojás rakás után jövünk rá a dologra, írjunk ki a postásnak egy szívhez szóló üzenetet, hogy most pár hétig inkább csöngessen be - eközben pedig sűrűn látogassuk meg a fészket, figyeljük a fiókák kikelését, ja, és mindenképpen tudósítsuk erről az Indexet! :)

  • Kezdhetném ezt úgy is, hogy

    Megjöttek a hősök,
    Fel is állnak sorban,
    Komoly méltósággal
    És büszke mosollyal.

    Emelik lábukat
    Zsákmányuk nyakára,
    Emelik poharuk
    A legfőbb vadászra!

    De kezdjük inkább úgy, hogy:

    Tudjuk, régen minden milyenebb volt. Például olyanabb is, hogy volt nekem egy álhírblogom – ami ma nyilván remek referencia lenne számos kormánypárti laphoz –, ami a jövőben lezajló eseményeket jósolt meg. Ebben a blogban már 2011-ben megéreztem, hogy Semjén Zsolt és a vadászat, sőt, Vadászat kapcsolatának egyszer korszakos jelentősége lesz.

    Az internet nagy, így a posztot a mai napig el lehet olvasni, ha ide kattint. Kedvcsinálónak egy kis részlet, de ha lejjebb görget, ott egy minivideóban is tisztelgek a Művészet és Vadászat szinergiái előtt:

    Egy szelíd, szolid, tiszteletreméltó keresztény úriember javaslatára lettem Kossuth-díjas (...) az a Semjén nevű kereszténydemokrata fickó, az javasolt a kitüntetésre. Állítólag nagyon tetszett neki az a lemez, különösen a Vadászok bevonulása és a Vadászat alapelvei.

    IMG 1905
  • "Magyar pályákon ritkán látható cselt mutatott be Bognár István"– ezzel a felütéssel osztott meg videót a Mezőkövesd vasárnap a csapat a szombati, Haladás elleni 2-1-es hazai sikerről.

    vlcsnap-2018-03-12-13h57m40s347

    Bognár a sarokban, fordulás közben, sarokkal trükközött a szombathelyi védő ellen, de vajon tudatos volt-e a mozdulat, vagy az, hogy némi fáziskéséssel indul saját labdája után, gyanút kelthet az emberben, hogy nem is így akarta, vagy épp nem gondolta, hogy a vonalon belül tudja tartani a labdát?

    Tudatos volt a mezőkövesdi Bognár csele?

  • Június 18-án a Barba Negra Trackben lép fel a Shinedown. Az amerikai zenekar eddig öt albumot adott ki,  legújabb Attention Attention című lemezük a tervek szerint idén májusban jelenik meg.

    A 2001-es alapítás óta a felállás némileg átalakult, Barry Kerch dobos és Brent Smith énekes már nem Jasin Todd-dal és Brad Stewarttal lép fel, hanem Zach Myers-szel és Eric Bass-szal. Különösen az Egyesült Államokban népszerűek, az első lemezükből összesen 1,3 millió példány fogyott, az amerikai rockslágerlista első helyére pedig 11 dallal kerültek fel, ami a  Van Halen és a Three Days Grace után a harmadik legjobb.

  • És ha alaposabban megnézi?

    Elsőre nekem sem tűnt fel, pedig nap mint nap túrom őket – a feleségem szúrta ki tél elején, amikor a gyártó lecserélte a korábbi, szuperhős-tematikájú sorozatot a mostanira.

    A kisebbik pelenkák csomagolásán egy Down-szindrómás kislány játszik. Első látásra ez nem teljesen egyértelmű, ő azért vette észre, mert tanult róla, és nem csak a ferde szemrést nézte. Beszélgettünk róla, próbáltam utánaolvasni, rákerestem a gyártó honlapján, de semmit se találtam. 

    Pár napja Szonja méretet váltott. A 6-os Libero csomagolásán egy kisfiú van, az ő esetében már nehéz nem észrevenni, hogy Down-os.

    A szakemberek szerint a társadalmi érzékenyítés leghatásosabb módja, ha nem beszélünk róla, hanem mutatjuk, amit akarunk. Ha nem arról értekezünk, hogy egy cigány ember milyen nehézségeket legyűrve lett orvos vagy tanár, hanem a tévében őt is kérdezzük, amikor a szakterületét érintő információra van szükség. Ha pedig egy terméket hirdetünk, lehet, hogy célszerű nem kizárólag gyönyörű embereket mutogatni idilli pillanatokban, hanem láttatni azt is, hogy a valóságban előfordulnak kevésbé tökéletes helyzetek, hogy ezek éppúgy a hétköznapok részei, és hogy senkinek nem kell magát szarul éreznie, amiért problémái is adódnak.

    A Libero gyártója pont ezt teszi a Down-os gyerekekkel. Egy sérült gyerek is lehet cuki, neki pont ugyanúgy kell pelenka, mint az összes többinek, és attól, hogy ezt látjuk, nekünk nem rosszabb lesz, hanem kicsit jobb.

    Disclaimer: Nem kért rá senki, hogy megdicsérjek egy reklámot, és nem is kapok érte semmit. Egyszerűen csak örülök és fontosnak tartom, hogy Down-os gyerekek vannak a kislányom pelenkájának a csomagolásán.

  • Szálinger Balázsnak két éve jelent meg a 360° című verseskötete (megjegyzem, nekem még a Köztársaságnál is jobban tetszett, nem mintha ez most fontos lenne), ebből idézek, vagyis hogy őszinte legyek, másolok ki szó szerint egy verset. Hesteg a költészetörökérvényűigazságai.

    Kittenberger

    Meg kellett halnia a közút mellett
    Egy jeladós parlagi sas képében,
    Akit még a miniszterelnök-helyettes úr
    Engedett szabadon a Jászságban,
    Miután az Állatkert gondozói
    Felgyógyították a mérgezésből.

    Költésre adta volna ő is a fejét,
    De ahogy a kezdő fészekrakóknál
    Általánosan megfigyelhető,
    Tojásai terméketlenek voltak,
    Bánatában Kittenberger tehát
    Egy elütött nyulat kezdett el enni,
    S ezért meg kellett halnia.

    A miniszterelnök-helyettes úr
    Annyi madarat lőtt azóta, hogy
    Nem is emlékszik Kittenberger nevére,
    Csak arra, hogy van ilyen egyetem,
    Meg hogy hatalmas volt, és csapkodott,
    Alig tudta megtartani, amíg
    Lefényképezték a tájmagazinnak.

    Gyarapodó négyzetméterszámon,
    Budapesten, bátortalanul él,
    Hetedik hivatali nagyböjtje alatt
    Félreérthetetlenül kimalacosodott,
    A sosem használt izmok hetén
    Egyvégtében liheg, fegyverének
    Takarásában pedig a gondjaira bízott
    Szórványvidék szépen felszámolódik.

  • Twitteren terjed az 1980-ból származó, egyértelműen "fiatal voltam, kellett a pénz" mottóval készült videó, maga Mark Hamill annyit tett hozzá, hogy:

    Azt gondoltam, kit érdekel? Németországon kívül úgyse fogja soha senki látni. KÖSZ, INTERNET!

  • Először vegzálta, majd kirabolta utastársát egy nagykátai férfi a Szolnok-Újszász között közlekedő vonaton - közölte a rendőrség.  A 19 éves férfi március 11-én elővett egy fegyvert (vagy egy annak látszó tárgyat) és az utastársa pénzét, táskáját követelte. Ezután leszállt a vonatról. A kalauz folyamatosan telefonon tájékoztatta a rendőrséget az eseményekről, a helyszínre érkező rendőrök a közelben elfogták a rablót. 

  • Nem tudom önök hogy vannak vele, de én nem szeretek egyedül hazagyalogolni. Ilyenkor általában előveszem a telefonomat, pörgetem az Instagramot, felidegesítem magam azon, hogy mindenki milyen rohadt jól él, aztán inkább elkezdek stickereket küldözgeti az ismerőseimnek Messengeren. Na, ha önnek is vannak hasonló problémái, akkor itt a megoldás:

    elindult a Hazakísérő telefon, ami egy olyan szolgáltatás, ahol a hétvégén éjjel hazafelé tartókkal egy önkéntes, Molnár-Csiki Maren beszélget.

    Az önkéntes vállalta, hogy minden pénteken és szombaton este 11 és hajnali 4 között felveszi a telefont, hogy támogatást nyújtson azoknak, akik félnek egyedül hazamenni. Ha kell, segít útba irányítani az eltévedteket, ha pedig netán baj lenne, értesíti a hatóságokat. De egyelőre leginkább csak társaságot biztosít azoknak, akik félnek az éjszakában. A nővel a 24.hu készített interjút.

  • Bolíviában egy hatalmas, közel 200 kilométeres zászló kifeszítésével hívták fel az ország lakói a figyelmet arra, hogy kijáratot akarnak a tengerre. A zászlót az Oruro és a főváros, La Paz közötti országúton feszítettek ki. Bolívia a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult, hogy perrel szorítsa rá a szomszédos Chilét arra, hogy adja vissza kijáratát a Csendes-óceánhoz, melyet egy 1800-as évek végén vívott háború következtében vesztettek el.

  • Az elmúlt 48 órában a magyar rendőrök:

    • 62 sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 4 halálos kimenetelű balesetben 4 ember életét vesztette,
    • 23 közlekedési baleset súlyos és 45 könnyű sérüléssel végződött.
    • Összesen 400 embert fogtak el, közülük 71 embert körözés alapján, 285 embert bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 469 személyt állítottak elő, köztük 204 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 38-at ittas vezetés gyanúja miatt.