új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Los Angeles-i Hammer Museum új tárlatáról vele és Joel McHale-lel csináltak egy kampányfilmet, ami néha olyan, mint A négyzet bizonyos jelenetei. Ferrel és McHale a kurátorral nézik végig a kiállítást, és néha egészen komolyan meg kell magukat zabolázni, hogy ne törjenek ki röhögésben.

  • A Bors szellőztette meg, ezek szerint a miniszterelnök az Ajándék-klán tagja, nem is értjük, eddig miért nem használta a teljes nevét, hiszen stílszerű lett volna.

    jaj

    (gy.k.: a mondat első szavát nem ártott volna vastaggal szedni, esetleg egy kettőspontot tenni utána.)

  • A nálunk forgatott Terminal című film első hivatalos plakátján. A film előzeteséről itt írtunk.

  • Nagyjából annyi, mint hogy Londonban rendezzék meg az amerikaifutball legnagyobb eseményét, márpedig London polgármestere, Sadiq Khan erről nyilatkozgatott most.

    Tény, hogy az utóbbi években egyre több NFL-mérkőzést hoznak át Londonba, ahol rendre telt házas meccseket játszanak a csapatok, és Sadiq ezt a számot növelné még, valamint azt is szeretné elérni, hogy a városnak legyen egy állandó NFL-csapata. 

    "És azt is ki merem mondani, hogy Super Bowlt is akarunk rendezni" - fűzte tovább a fantáziját Khan, aki egyébként a ligát vezető Roger Goodell-lel is találkozott már, hogy a londoni terjeszkedésről beszéljen. Tény, hogy a sportág népszerű Angliában, de egyelőre a játékosok attól is ódzkodnak, hogy szezononként egy-egy meccsre át kell utazni a világ másik végére, szóval egy londoni csapat is odébb van még.

    A Super Bowl meg egy akkora intézmény, hogy belátható időn belül kizárt, hogy Londonba exportálják, pláne, hogy évről-évre felmerül Amerikában, legyen munkaszüneti nap a döntő utáni másnap, mert előző este úgy is annyira szétcsapja magát mindenki. 

  • A napokban az arizonai Phoenixben abszurd macskamentős drámát nézhettek végig a helyiek egy tévéadónak köszönhetően, amely másfél órán át élőben közvetítette online az állat kálváriáját. A vége az lett, hogy tízezrek izgultak, telefonálgattak és tomboltak együtt Facebookon.  

    A Gipsy nevű macska már három napja vesztegelt az oszlop tetején, mire valakinek eszébe jutott, hogy nem ártana lehozni, ekkor jelent meg a tévés stáb is a helyszínen. A streamre azonnal ráharaptak a facebookos követőik, aminek az lett az eredménye, hogy az emberek tömegesen kezdték el hívogatni a helyi tűzoltókat, hogy mentsék már meg szerencsétlen macskát, de a tűzoltók közölték, hogy nem ez az elsődleges feladatuk, szóval lesznek szívesek leszállni a telefonvonalaikról.

    Ezután jött a zseniális ötlet: valaki megpróbálta meggyőzni a cicát, hogy egy magasba emelt vödörbe ugorjon bele, és akkor majd úgy leemelik. A gond csak az volt, hogy egy másfél méteres halálugrás kellett volna végrehajtania, amihez az állatnak nem sok kedve volt. 

    Közben néhányan már a polgármesteri hivatalt kezdték el hívogatni, amikor hirtelen megszakadt a tévéadó online közvetítése, amikor pedig helyreállt, akkor a macska már sehol sem volt. Sokan tombolni kezdtek, hogy átverték őket, néhányan összeesküvésre gyanakodtak, egyesek azt sem zárták, hogy ki az állatot egyszerűen csak lerázták az oszlopról, de aztán megjelent a felvétel arról, hogy egy lakos a kezébe vette a dolgot, és egy létra segítségével lehozta Gipsyt. (vice)

  • Ilyen:

    visszapillant

    Ez október óta a harmadik eset, hogy így találom reggel a visszapillantó tükrömet, és mindig a járda felőli oldalon, hogy ne is gyanakodjak arra, hogy esetleg egy szélesebb autó a hibás, és nem a visszafogottan mulató, vidám éjjeli gyalogosok. Illetve a három nem teljesen pontos szám, mert megesett, hogy az ideiglenesen visszaszigszalagozott tükör pár nap után egy másik pontján volt letörve. (Sajna régi az autó, több szerelő egybehangzó véleménye szerint sem lehet rá visszahajtható tükröt tenni.)

    Ennyit szerettem volna elmondani, isten ments, hogy demagóg következtetéseket is levonjak, még mit nem! Esetleg még annyit, hogy az autó hét-nyolc évig állt a bulinegyed határától, a Nagykörúttól három utcányivál kijjebb, a mostani helyétől úgy ötszáz méterre, és ennyi idő alatt egyszer sem történt baj a tükrével. De hát vannak véletlenek.

  • Amerikában és az EU-ban is egyre több orosz diplomatát utasítanak ki Szergej Szkripal volt orosz kettős ügynök megmérgezése miatt, eddig Amerika vezeti a listát hatvan kiutasított orosszal. A National Geographic elő is ásott egy térképet a hidegháborús időkből, egészen pontosan 1957 novemberéből, amikor az ország több városából, sőt, teljes államokból tiltottak ki oroszokat. 

    A térképen a piros zónák jelzik, hova nem mehettek a szovjet útlevéllel rendelkezők, a NatGeo meg is jegyzi, hogy valószínűleg a katonai bázisok és az ipari területek volt az egyik legfontosabb tényező, ami alapján összeállították a tiltott területek listáját. 

  • A #Jézus - Apám nevében egy kevéssé ismert magyar független film 2017-ből, amely igyekezett mai köntösbe helyezni Krisztus történetét. Hogy ez hogy sikerült, az most szélesebb közönség számára is kiderülhet, mert az alkotók feltették az egész filmet a Youtube-ra:

  • Északi hegyvidékeinken hózáporok, ezzel egy időben nyugaton jégeső alakult ki, sokfelé a nap süt, néhol pedig az eső esik,

    - írja az Időkép a Facebook-oldalán. Ez a 13 órakor készült hőtérképük:

    29541914 10157150731179338 2187405517262738779 n
    Fotó: Időkép.hu / Facebook
  • Kilencven jelölt közül választották Psota Irén egyik legméltóbb mai utódjának Hernádi Juditot.

    A díjra bármely magyarországi színház állíthat jelöltet, Hernádit az Átrium Film-Színház terjesztette fel az elismerésre A félelem megeszi a lelket című előadásban játszott szerepéért, írja az MTI.

    A díjat a Rózsavölgyi Szalonban adták át kedden, a színházi világnapon.

  • Kami Ritának már huszonegyszer sikerült az, ami Klein Dávidnak egyszer sem. A serpa most huszonkettedik alkalommal is nekivág, hogy megmássza a Mount Everest 8848 méteres csúcsát. Ha összejön neki, azzel megdönti az Appa nevű, szintén nepáli serpa világrekordját

  • Kell néhány másodperc, hogy a szemünk megszokja a látványt: egy virslivel töltött savanyú uborkát látunk, mindezt bundában - ezt a gasztronómiai torzszülöttet árulják majd a Texas Rangers baseballcsapat stadionjában az új szezonban. 

    A corndog, vagyis a bundázott virsli nem akkora újdonság, az amerikai stadionkonyha egyik régi darabja, és a bundázott savanyú uborka is több helyen előfordul, de a kettőnek a házasítása már egészen perverznek tűnik, pláne, hogy a savanyú uborka egészen hatalmas. Valószínűleg éppen ezért az uborka íze dominál, a virsli meg olyan kellemetlen mellékízként lehet jelen, olyasmi érzés lehet az egész, mint egy enyhén átázott lábtörlőbe harapni. 

    Másrészt, mekkora kín lehet már egy uborkába beletölteni egy virslit. 

  • Edelényi rendőrök hétfő délután a Szin és Perkupa közötti útszakaszon észrevettek egy baglyot, furcsa testtartásban. Amikor a madárhoz akartak közelíteni, az nem tudott elrepülni, csak vonszolta magát a földön, ezért felhívták az Aggteleki Nemzeti Parkot és segítséget kértek. A kiérkező szakember szerint a sérült madár egy uráli bagoly volt, amit befogtak és elszállítottak.

    IMG 20180326 145103
    Fotó: Police.hu
  • A családban épp felszámolunk egy háztartást, az üresen álló kertvárosi házból el kéne szállíttatnunk egy hegynyi háztartási szemetet, régi matracokat, ágykereteket, asztalt, ilyesmit, mert nincs időnk megvárni az őszi lomtalanítást. Ilyenkor az ember konténert rendel vagy lomtalanítókat. A feleségem intézi a dolgot, részben mert az ő családja az érintett, részben mert én napközben dolgozom.

    Első körben egy barátjával beszélte meg, hogy segít neki. A dolog csak félig jött össze: a szemét maradt, a feleségem dühöngött, aztán szomorkodott, aztán túl lett rajta. A barátságot nem jó keverni az üzlettel – vonta le a következtetést.

    Az egész garázst beterítő, bezacskózott szeméthalomról nehéz megbecsülni, hogy hány köbméteres konténert kéne rendelni hozzá, ezért úgy döntött, inkább lomisokat hív, akkor legalább pakolni se nekünk kell.

    Felhívott párat, kiválasztott egyet, megbeszélték az árat, fixálták az időpontot, bébiszittert hívott a kislányunkhoz, és kora reggel ott várta az embereket a ház előtt.

    Akik nem jöttek el. De már úton vannak, mindjárt megérkeznek, mondta a főnök a telefonban, csak ő most vidéken van, temetésen, de majd hamarosan jelentkezik.

    A feleségem nem hülye. Hazament, kifizette a szittert és felhívott hogy kidühöngje magát. Az ember meg azóta is jelentkezik.

    Megint nézegette a hirdetéseket, felhívott pár lomist, kiválasztott egyet, ár-időpont rögzít, minden kerek. Okulva a tapasztalaton, előző (tegnap) este odatelefonált, hogy akkor jönnek-e. Az ember értetlenkedett, hogy persze, hiszen megbeszélték, már miért ne jönnének.

    Bébiszitter be, feleség el. Ember érkezik, egyedül.

    A hórukkemberei sajnos berúgtak tegnap este, ezért nem tudnak ma jönni. És különben se 25, hanem 40 lesz ezt mind elszállítani. És akkor majd jönnek.

    Feleségem bólogatott, hogy persze, majd jönnek. Hazament, kifizette a szittert, megint felhívott, dühöngött, itt tartunk most.

    Én nem tudom, mi ez, valami átok vagy csak egy kivételes pechszéria, de még egy dobása van a lomisszakmának, aztán ha valaki megint azzal jön, hogy nem találja az alsógatyáját, az emberei kivándoroltak vagy depressziós a kutyája, a hosszú hétvégén én megyek oda, kihordok mindent a kertbe, leöntöm benzinnel és felgyújtom az egészet a 'csába.

    ezgif.com-optimize.gif
  • - Az nem az apád ott a nézőtéren. 

    - De az az én kibaszott apám!

    Ez volt a tetőpontja annak a Miami Openen kirobbant vitának, amit a spanyol Fernando Verdasco és az ausztrál Thanasi Kokkinakis hozott össze a harmadik fordulós meccsükön.

    Az egész azzal indult, hogy Kokkinakis panaszkodni kezdett a bírónak Verdascóra, aztán a spanyol jegyezte meg, hogy dumálnak neki a szervái előtt, emiatt összeszólalkozott Kokkanakisszal. Kiderült, hogy egy néző zavarja, aki Kokkinakis mögött ül a lelátón, majd jött az eszmecsere csúcsa: a spanyol megpróbálta meggyőzni az ellenfelét, hogy nem ismeri fel a saját apját. 

    - Az apámról beszélsz, szóval érint a dolog.

    - Nem, az ott nem az apád! A bal oldalon lévő emberről beszélek, ő nem az apád. A bal oldaliról a kalapban. Bocs, de ő nem az apád.

    - Milyen kalapban, milyen kalapban?

    - A csávó a szemüvegben.

    - Az ott a kibaszott apám!

    - Ó, az az apád? Sajnálom, azt hittem, hogy az edződ. 

    Ezek után Kokkanakisz még annyit mondott, hogy az apja nem akart tiszteletlen lenni vele, Verdasco pedig még megjegyezte, hogy nem olyan frankó, hogy a szervái előtt beszél hozzá a fater. Végül Verdasco jutott tovább. 

    (via: Deadspin)

  • Fiatalabb koromban (mondjuk 10-12 éve) rengeteg Animal Planetet néztem, millió felvételt láttam arról (is), ahogy a gepárdok vadásznak. Ezek azonban soha nem a gepárd szemszögéből készültek (nyilván nehezebben lehetett egy picike kamerát az állat fejére erősíteni), pedig ahogy a lenti videó mutatja, ez így sokkal, de sokkal látványosabb.

    A gepárdok csak 10 másodpercig képesek maximális sebességgel sprintelni, tehát általában egy lövésük van, most nem is jött össze.

  • Tegnap volt 11 éve, hogy megjelent a Machine Head nevű thrash metál együttes egyik leghíresebb lemeze, a The Blackening, ennek kapcsán osztottak meg a Facebookon pár érdekességet az albumról. Többek között azt, hogy mivel az elsősorban rajzfilmgyártásban, és csak másodsorban zeneipari cenzúrával foglalkozó Disney-nek nem tetszettek a dalaik szövegei, betiltották az együttes már lefixált koncertjét egy olyan klubban, ami a cég tulajdonában volt.

    "Mikor meghallották az album háborúellenes, vallásellenes dalszövegeit, a Disney megtiltotta, hogy a Machine Head fellépjen a House of Bluesban (ami a Disney által birtokolt területen helyezkedik el) 2 nappal azelőtt, hogy elindult volna a turné Anaheimben. Miután megfenyegették őket, hogy ne hozzák nyilvánosságra az intézkedést, az együttes nyilvánosságra hozta azt, így a Disney betiltotta a második fellépést is, az orlandói House of Bluesban (ami szintén Disney-területen van). Több mint egy évtizeddel később a tiltás még mindig érvényben van" - írták.

    A Machine Head hamarosan Budapesten is fellép: április 20-án új, Catharsis című albumukkal jönnek a Barba Negrába.

  • A Balaton magas vízállása miatt folyamatosan engedik le a tó vizét a Sió-csatornán. Eddig a hír, a fenti képeken pedig megnézhetjük a Sió-csatorna és a Kapos folyó találkozásánál keveredő vizet, a Sió-csatorna melletti területet, melyet lassan elönt a belvíz, vagy épp a siófoki zsilipet. Mindezt csodálatos légi felvételeken.

  • Általában, ha egy énekes leesik a színpadról, az azért van, mert eleve nincs olyan állapotban, hogy koncertet tudjon adni. A Killers paraguayi koncertjén viszont semmi alkohol nem volt a dologban, Brandon Flowers egyszerűen megcsúszott és lesodródott a színpadról. 

    A beszámolók szerint nem sérült meg, és miután visszamászott a színpadra úgy folytatódott a koncert, mintha mi sem történt volna. A Killers legutóbbi albumáról itt írtunk.

  • Mintha szőnyegbombázás lett volna a Fegyvernek és Abádszalók közötti 3216-on úton. A felvételt olvasónk, Péter küldte be.

    Heti kátyúkirály falu: Abádszalók

    Frissítés: Aszfaltszőnyeget hoz a tavasz!

    A Magyar Közút reagált cikkünkre. Eszerint a 3216-os jelű Fegyvernek-Tiszafüred összekötő út 24-es és 34-es kilométerszelvényei között, vagyis Tiszaroff és Abádszalók között 9,4 kilométernyi szakasz teljes körű rekonstrukciója valósul meg. A kivitelezők a kopóréteg profilmarásáról, a süllyedéseknél a teljes pályaszerkezet cseréjéről, a kiegyenlítő aszfaltréteg és az új kopóréteg terítéséről, az új tartós burkolati jelek felfestéséről, valamint a KRESZ táblák cseréjéről és pótlásáról is gondoskodnak. A beruházás a jelenlegi tervek szerint 2018. július elején kezdődhet el. Addig is ütemezetten végeznek a teljes szakaszon is kátyúzási munkákat a tavaszi időszakban.

  • A hétvégén egy amerikai regionális MMA-liga egyik nehézsúlyú meccsén két hústorony ritkán látható módon csinált magából bohócot.

    Az egyik bohóc: Irvins Ayala, aki egy földrevitel után ellenfelére vetette magát, de igyekezetében úgy leállalta a földön fekvő kolléga térdét, hogy elájult.

    A másik bohóc: Drew Chatman, aki az érdemtelenül szerzett diadal feletti örömében a földön fekvő ellenfele hátáról dobbantva ugrott egy seggesre sikerült szaltót, mire diszkvalifikálták. A meccset így az önmagát ájultra verő Ayala nyerte.