281 találat az Indexről, és a környékéről.
Egészen mások az erőviszonyok, mint egyéni versenyben.
Az érdeklődés finoman szólva visszaesett a spanyol válogatott korai kiesése után.
A válogatott pályaedzője gratulált a nemzeti együttes németek elleni pontszerzéséhez.
A magyar válogatott csapatkapitánya az álomcsapatba is bekerült.
2024.11.20. 08:25 Módosítva: 2024-11-21 08:43:10
Minden, amit a pénteki Nemzetek Ligája-sorsolás előtt tudni kell, egy helyen.
A társakat nem lepte meg, hogy a csapatkapitány az utolsó másodpercekben is mert pengés megoldást választani a büntetőnél.
Julian Nagelsmann vitatta a magyar tizenegyes jogosságát.
2024.11.19. 22:47 Módosítva: 2024-11-20 16:56:28
A magyar válogatott 6 ponttal végzett NL-csoportjában harmadikként, és várja a pénteki sorsolást.
A szakmai stáb tagja a hollandiai mérkőzésen lett rosszul, majd került kórházba.
Szoboszlai Dominik az egész Nemzetek Ligája-mezőny legjobb helyzetteremtője.
A német szakember úgy készül: a Puskás Arénában védekezőbb felfogású magyarokkal találkozik, mint Düsseldorfban.
Azt még nem tudni, hogy a bosnyákok ellen pályára léphet-e.
2024.11.14. 07:52 Módosítva: 2024-11-15 06:45:04
A középpálya belsejében azért lehetnek gondok, és Szoboszlainak is rá kell cáfolnia a kritikusokra.
Visszatérő térdfájdalmai miatt nem tudja vállalni a szereplést.
Újonc és több visszatérő is van Julian Nagelsmann alakulatában.
2024.11.05. 13:03 Módosítva: 2024-11-06 15:03:42
A Ferencváros fiatal támadója is meghívót kapott a magyar–olasz szakembertől.
Matematikailag még nem kerültük el a fixen kieső pozíciót, de óriási csapás kellene hozzá.
Kis túlzással minden napra jut egy sérülés.
Helyére a Mainzban játszó Jonathan Burkardt kapott meghívót.
Helyettese még sosem lépett pályára a nemzeti tizenegyben.
Az eset a házigazda német válogatott kiesését eredményezte.
A korábbi világbajnok reaktiválná a válogatottól visszavonult Neuert.
Julian Nagelsmann már a 2026-os vb-re épít csapatot.
Marco Rossi megmutatta, mit szeretne és valójában mit tud válogatottunk.
2024.09.10. 06:06 Módosítva: 2024-09-10 21:55:44
A németországi a 17. óriási zakója volt a nemzeti együttesnek.
Leginkább a gólja mellett hármat előkészítő Jamal Musialát magasztalták az NL-meccs másnapján.
A kapitány szerint Németországtól ki lehet kapni, de 5–0-ra kikapni szégyen.
2024.09.07. 22:34 Módosítva: 2024-09-08 16:02:13
A nationalelf úgy vágott öt gólt, hogy Havertznek még volt két kapufája is.
A magyar csapatot tönkreverte a német válogatott.
Generációváltás után lépne túl eddigi gyenge NL-szereplésén a nationalelf.
A kapitány szerint a válogatott jobb állapotban várja a németországi meccset, mint az Eb-n.
Nagelsmann jóval támadóbb szellemű játékot vár Marco Rossi együttesétől, mint az Eb-n.
Kezdődik a mieink számára talán legkedvesebb versenysorozat.
A magyar csapat mérlege eddig hibátlan vele.
2024.09.02. 16:04 Módosítva: 2024-09-05 13:28:10
A sérülése után bombaformába lendülő futballista örülne, ha úgy zárna a magyar csapat, mint legutóbb.
Egy újonc és két visszatérő Julian Nagelsmann csapatában.
„Valamikor el kellett jönnie ennek a napnak” – írta.
Toni Kroos után újabb kulcsjátékosát veszíti el a Nationalelf.
A világbajnok játékos 131 mérkőzésen 45-ször volt eredményes a nemzeti csapatban.
A német válogatott visszavonuló klasszisa 2012 óta nem érzett ilyen ürességet az életében.
A petíció benyújtói és aláírói szerint az angol bíró több rossz ítéletét is hozott.
Terjedelmes levelet közölt a szurkolóknak címezve.
Megtalálta a bűnbakot a kiesés után.
Mindkét félnek volt oka panaszkodni.
Pályafutása utolsó mérkőzését játszotta a világklasszis középpályás.
Julian Nagelsmann a könnyeivel küzdött, mielőtt odaállt az újságírók elé.
Németország a 89. percben még túlórára tudott menteni, de másodszor már nem jött össze az egyenlítés.
A csereként beálló Mikel Merino hőssé vált.
Az Európa-bajnokság 18. játéknapjának legfontosabb történései egy helyen.
A torna előtt favorit Angliánál már csak egy rosszabb van az Európa-bajnokságon.
Szót ejtett Lamine Yamalról, Joseluról és Antonio Rüdigerről is.
Két csúcsrangadóval folytatódik pénteken a kontinenstorna.
Negyvenesnek kinéző, de valójában 63 éves tréner a kontinensbajnokság legnagyobb felfedezettje.
A szakember szerint rosszul használják a videobíró-technológiát a futballban.
Nehezen indult, végül egyértelmű német sikert hozott a második nyolcaddöntő.
A franciák is jobb szereplésről álmodtak, a sógorok viszont óriásit ugrottak előre.
Egy másik kulcsjátékos biztosan nem játszhat szombaton, főhet a szövetségi kapitány feje.