Matolcsy György az MNB új elnöke

Matolcsy Györgyöt jelöli az MNB élére Orbán Viktor, a nemzetgazdasági miniszteri poszton Varga Mihály váltja őt, aki korábban már volt Orbán pénzügyminisztere, jelenleg IMF-ügyi tárca nélküli miniszter. A miniszterelnök a reggeli rádióinterjúban azt mondta Matolcsy kinvezéséről, hogy „ez a legkevésbé kockázatos döntés”, és azt is: a független jegybank csak akkor illeszkedhet be a gazdaságpolitika egészébe, ha kormányzati tapasztalattal rendelkező személy kerül az élére. Orbán indoklását részletesen itt olvashatja >>

Matolcsy hite

A számok nem zavarnak, Gyuri? – idézett fel egy évekkel korábbi pénzügykutatós történetet forrásunk a 2010-es kormányalakítás után, amikor kiderült, hogy a miniszterelnök Matolcsy Györgyöt bízza meg a gazdaságpolitika irányításával. Mára tudjuk, a kiszólás nem csak Matolcsy személyiségének, hanem az elmúlt évek magyar gazdaságpolitikájának esszenciáját is adja (ha kíváncsi arra, hogy Matolcsy mint a szellem embere hogyan teljesített, és ez alapján mire lehet számítani, ide kattintson).

Matolcsy jegybankelnöki kinevezésére időzített önértékelésében óriási bravúrként jellemezte az elmúlt évek történéseit. „Hasonlóra csak kétszer voltunk képesek száz éven belül: 1924 és 1927 között, valamint 1946 és 1948 között.”

A tevékenysége eredményeit ért kritikákat miniszterként jegyzett utolsó írásában azzal söpörte le az asztalról, hogy a költségvetési stabilizáció ellenérdekeltjei álltak a politikai- és médiatámadások, az uniós kötelezettségszegési eljárások, a leminősítések és a pénzpiaci spekulációk mögött. Az összeesküvés-elmélettel szembeállított számok azonban zavaróan más képet mutatnak.

Matolcsy hagyatéka

Szaladjunk végig Matolcsy eredményein. Tavaly 1,7 százalékos recesszióba zuhant a gazdaság – az utolsó negyedévben már 2,7 százalékos volt a visszaesés –, és idén is legfeljebb stagnálás várható. Részben az alacsony növekedés miatt veszélyben van az idei költségvetés, ezért valószínű, hogy az új gazdasági miniszter egy kiigazító csomaggal indíthat.

Még fájóbb, hogy év végén és ez év elején alig volt piaci állás az országban: a munkanélküliség a november-januári időszakban 0,5 százalékponttal emelkedett, miközben ilyen mértékű visszaesés még egyszer sem volt az elmúlt öt év hasonló időszakában.

A beruházások az elmúlt években folyamatosan estek, a kívánatos 22-25 százalékos GDP-arányos szinthez képest 16 százalékra – sőt, a legfrissebb becslések szerint talán már az alá –, és a növekedésben fontos építőipar még mindig zuhan. Adóból is több van, Matolcsy minden fogadkozásával ellentétben. A korábbi 52 helyett most 63 adónemmel büszkélkedhetünk. Ráadásul adószakértők szerint 2010 óta GDP-arányosan 2,5 százalékkal nőtt az adóterhelés is.

A korábbi években megszokottnál gyengébb forint miatt a külső adósság alig csökkent, és a nem sokkal 80 százalék alatti államadósság is azt jelzi, hogy a kormány nem ért el komoly áttörést ezen a kulcsfontosságú területen sem – Matolcsy egy 2011-es, elképesztő prezentációval kísért előadásában 2014-re 65-70 százalékos adósságot ígért; ma, a 78 százalék körüli szinten látható, hogy ez nem fog már érdemben csökkeni.

Sokszor dicsekedtek a külkereskedelmi és a folyó fizetési mérleg többletével is. Ezek valóban fontos egyensúlyi tényezők, azonban mindez nem az elképesztő exportjavulás miatt történt, hanem azért, mert az import a belső fogyasztás összecsuklása miatt visszaesett. Egy MNB-tanulmányból az is kiderült, hogy az elmúlt években az exportunk növekedése csak a világ exportnövekedésével együtt bővült, tehát nem tudtunk érdemben előre lépni ezen a területen sem.

Mindennél beszédesebb a nemzeti bank egy másik összehasonlító-elemzése, ami rámutatott, hogy míg 2000-ben Magyarország az egy főre eső GDP-ben Csehország mögött a második helyet foglalta el a Baltikummal kibővített régióban, 2011-re a negyedik helyre csúsztunk le. A nemzeti jegybankok előrejelzései szerint 2014-re még lejjebb csúszunk, akkorra valószínűsíthető, hogy már csak Románia lesz mögöttünk.

És az utolsó, nagyon zavaró szám, ami érzékelteti, hogy a miniszter mennyivel fantáziálta túl a realitásokat: a 2010-es konvergenciaprogramban 2015-re előrejelzett GDP mértéke és a tavaly benyújtott programban foglalt előrejelzés között a GDP arányában 18,5 százalékos különbség van.

Matolcsy öröksége

Természetesen nem lenne korrekt az összes bajért Matolcsyt és a mostani kormányt felelőssé tenni. Sőt, még pozitívum is akad. Például, hogy a kormány – egyelőre – elkötelezett a hiány 3 százalék alatt tartásában – hogy hogyan, arra később kitérünk –, de sajnos az állami kereslet szűkülésének általában elkerülhetetlen hozadéka a gazdasági teljesítmény romlása.

További nehezítő tényező volt a rengeteg lakossági és vállalati devizahitel, illetve a már említett, a régióban legnagyobb, az előző kormányoktól örökölt államadósság. Az elmúlt évek kényszerű adósságleépítése, ami a gazdaság minden területét átjárta, természetesen fojtogatóan hatott a növekedésre. És ezeken túl az eurózóna súlyos gazdasági válsága is megnehezítette Matolcsyék dolgát.

Ilyen körülmények között egy jobb és következetes gazdaságpolitikával is nehéz lett volna életet vinni a gazdaságba, ezért is nehezen érthető, hogy a miniszter miért beszélt örökké, már-már kényszeresen tündérmeséről és óriási bravúrokról.

A kevés kormányközeli közgazdász hurráoptimizmusát leszámítva lényegében minden elemzés arra a következtetésre jut, hogy az elmúlt szűk három évben a legnagyobb hiba a kiszámíthatatlan, bizalmatlanságot okozó, befektetőket elriasztó kormányzati magatartás volt. Ez nem csak azonnali károkban mérhető, a jövőbeni, potenciális növekedési ütem is visszaesett. Viselkedésükkel Matolcsyék nem tompították a külső sokkok és az eleve rossz adottságok hatását, hanem a legtöbb intézkedéssel növelték a bajt. És jó sok ilyen volt.

Matolcsy indulása

„Neki a pénzosztó, és nem a kasszakulcs felügyelőjének szerepe megy” – hallottuk a miniszterről 2010-es hivatalba lépése előtt, és erre a véleményre sem cáfolt rá hivatali ideje alatt.

Matolcsy már a kormányzás kezdetén nagy ívű terveket jelentett be: átváltják forintra a devizahitelesek adósságát, eltörlik a szuperbruttós személyi jövedelemadót, 2011 januárban jön a családi adózás. Ezek forrásigényéről viszont egy szót sem szólt, pedig a kibontakozó görög- és európai adósságválság árnyékában már sejthető volt, hogy inkább az egyensúlyjavítás és a megszorítások évei közelednek.

Az álmodozásnak Orbán első brüsszeli útja vetett véget, amikor világos lett: az Európai Bizottság nem engedi a kormánynak, hogy a vállaltnál jóval magasabb hiányszámot állítson be. Ekkor szabadult el a magyar rafinéria, indult az unortodox gazdaságpolitika.

Ennek keretében jött Európa legmagasabb bankadója, ami végzetes csapás volt a hitelezésre. Ez persze kevés volt a növekedési tervek és a hiánycél egyidejű tartásához, így 2010 őszén következett a 3000 milliárd forintra rúgó magánnyugdíjpénztári megtakarítások több lépésben történő államosítása, ami az elmúlt évek emblematikus lépésévé vált. Ez rémálom, ez Argentína – ez volt a külföldi sajtó és az elemzők reakciója.

A formálódó kormányzati lépések nagyon hamar kicsapták a biztosítékot Brüsszelben és az IMF-nél. A szervezetek kifogásolták a bankadót, jegybankelnök fizetésének csökkentését, a „piactorzító” és EU-jogba ütköző törvényjavaslatokat és a szerkezeti reformok elnagyoltságát. Az IMF-EU delegáció 2010 nyári tárgyalásait megszakítva idő előtt távozott Budapestről, a CNBC pedig arról tudósított, hogy Magyarország a következő bedőlés előtt álló ország lehet.

Matolcsy felpörgése

Ilyen alapozás után indult el a gazdasági szabadságharc. Érthetetlen nyilatkozatok, kapkodás, káosz, zuhanó tőzsde, rettegő devizahitelesek; a vártnál sokkal nehezebben vette az első száz napot az új gazdasági kormányzat – értékeltük a helyzetet pár hónappal a kétharmados kormányalakítás után. A piacok lényegében ettől az időszaktól kezdve Matolcsy távozását várták, és már akkor beindult a találgatás a lehetséges utódokról.

A minisztert a kormányközeli média is meglepően hamar támadni kezdte, mozgástere is látszólag beszűkült. Tárcája először a volt szovjet térséggel foglalkozó FÁK osztályt veszítette el, majd elvették az energiaügyeket is, aztán a kínai-magyar vegyesbizottságból is kigolyózták Matolcsyt. A miniszter ekkortól növekedési és munkahelyteremtési álmaiba menekült (2013-14-re 4-6 százalékos növekedést ígért), és nekiment az egyre kritikusabb Európai Bizottságnak is. Matolcsy második miniszteri megbizatásának legelső évében hivatalosan is az EU egyik legrosszabb pénzügyminisztere lett.

A 2010-es alapozás után, 2011-től már mindennapos nyomás alatt dolgozott a kormány. Matolcsy folyamatos kiigazításokra kényszerült a lefulladó gazdaság és az elszámolt költségvetései miatt. Jött az első Széll Kálmán terv egy 900 milliárdos megszorítással, aztán 2011 tavaszán a konvergenciaprogram újabb kiigazításokat hozott.

És a külső körülmények is szerencsétlenül alakultak: nyáron soha nem látott pánik söpört végig Európán, aminek éppen a közepén voltunk, amikor kiderült, hogy a magyar gazdaság satufékkel lassul.

Matolcsy őszre feladta az egymillió új munkahely tervét, kisebb növekedést és magasabb államadósságot várt, közben a forint fájdalmasan meggyengült. Végül a bóvliba minősítést megelőzendő a miniszter váratlanul bejelentette, hogy újból az IMF-hez fordulunk – itt bővebben olvashat arról, hogy hogyan és miért kerültünk csődközeli helyzetbe.

Matolcsy csomagjai

Az IMF-csel végül nem jött be, a leminősítést egy hétre rá megkaptuk, ami sokak értelmezésében újabb egyest jelentett Matolcsynak. Egy évnyi szabadságharc után tehát ott tartottunk, ahol az elején: beálltunk a sorba az IMF pénzéért.

De a gazdaságpolitika ezután sem módosult. 2011 decemberében, egy hónappal azután, hogy segítséget kért, megint összebalhézott a kormány az IMF-fel és Brüsszellel.

A tárcavezető az év végén egy újabb, éven belül már a harmadik 320 milliárdos kiigazítással jelentkezett. A korábbiakkal együtt ekkor már összesen 1400 milliárdos kiigazításnál tartottunk 2012-re.

Matolcsyt „sajátjai” is keményen kritizálni kezdték. Bod Péter Ákos közgazdász Matolcsy leváltását sürgette, Kopits György szerint a miniszter elvesztette a hitelességét, Járai Zsigmond volt jegybankelnök pedig arról beszélt, hogy Matolcsy eléggé elhasználódott.

Mindennek semmi hatása nem lett - egy emlékezetes NGM-közleményt leszámítva. 2012 első hetének közepére csaknem három éve nem látott mély gazdasági – és évtizedek óta nem tapasztalt külpolitikai – válságba került Magyarország. Rekordmélységbe süllyedt a forint, rekordra nőtt az államcsőd kockázata, megugrottak a kötvényhozamok, és a világsajtó megtelt a magyar hírekkel. Bóvliba kerültünk a Fitchnél is, miközben tizenhat éves csúcsra ment az államadósság.

Áprilisra aztán újabb megszorítás tűnt fel a láthatáron, májusban pedig már a részleteket is tudtuk az új adókról. Ekkorra már csak csődközeli görögök és portugálok voltak mögöttünk a növekedésben. Matolcsy közben arról beszélt, hogy példa nélküli, amit csinálunk. A reálbérek persze estek, a korábban beígért söralátét adóbevallást sem láttuk.

Nyárra nagy nehezen összejött az IMF budapesti látogatása, véletlenül éppen akkor, amikor a miniszter nyaralt. Megállapodás ebből sem lett. Augusztusra megint recesszióba csúsztunk, nem sokkal azelőtt, hogy újból összebalhéztunk a Valutaalappal.

A nemzetgazdasági miniszter októberben egy 400 milliárdos, majd egy 367 milliárdos megszorítással állt elő. És ez már majdnem elég is volt: novemberben ezeket még egy apróbb, 90 milliárdos csomaggal fejelte meg, hogy biztos legyen a biztos.

Ezzel az utolsó csomaggal Matolcsy bebetonozta az addig átmenetinek mondott bankadót, háromkulcsossá tették a társasági adót, központosították a közműadót, és megfejelték az energiacégek adóját is. Mindezt az IMF tanácsaival szembemenve tettük, így nyilvánvaló lett, hogy az IMF-megállapodás lebegtetése végig taktikázás volt, megállapodás nem lesz – most egyébként úgy fest, hogy nincs is szükség rá.

Matolcsy távozása

A felsorolásban távolról sem gyűjtöttünk össze mindent, de ennyi is elég ahhoz, hogy érzékeltessük az említett kiszámíthatatlanságot és az örökös bizonytalanságot, ami most a gazdasági növekedés legnagyobb ellenségének tűnik. A gazdasági tárca élén akár egy nyugodtabb és kiszámíthatóbb korszak jöhet, Varga Mihály kinevezésével.

Viszont sokakban aggodalmat kelt, hogy most Matolcsy unortodox habitusával rátelepszik a nemzeti bankra. A tervei között van a hitelezés felpörgetése, az alapkamat további csökkentése, és egyesek szerint úgy általában a gazdaságpolitikának, illetve Orbán Viktor elképzeléseinek az aktívabb kiszolgálása. Ez békeidőkben akár sikeres is lehet, de mi van, ha egy nemzetközi pénzpiaci pánikban Matolcsy a helyes helyzetfelismerés helyett megint spekulánsozni kezd?

Matolcsy-portrénkat visszaidézve: félő, hogy a „hétszázalékos” Matolcsy kiválasztása „legalább egyszázalékos kamatfelárat jelent”.