új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • "Arcon üt az igazság!" - nagyjából így lehetne magyarra fordítani a Coca-Cola Sprite reklámkampányát, amit idén indítottak Írországban (a mottó angolul "brutally refreshing"). A cég annyit árult el a kampányról, hogy szerintük az a szókimondó embereket élteti, de nem mindenki értett egyet ezzel: Twitteren hatalmas kiakadás lett a kampány keretein belül a főleg férfiaknak szóló Joe.ie nevű online portálon megjelenő reklámszövegek miatt, mert azok eléggé szexistára sikerültek a twitterezők szerint.

    A reklámkampány lényege, hogy olyasmi hétköznapi igazságokat kürtölnek világgá megalkuvást nem tűrő őszinteséggel, mint például, hogy "ha a taxisofőr arról kérdez, hogy merre menjen, akkor jobb, ha inkább gyalogolsz".

    A Joe.ie-re pedig a "több mennyezetet látott már, mint Michelangelo" és a "nem népszerű vagy, hanem könnyűvérű" mondatok kerültek ki, amit Twittteren többen is szexistának és teljesen vállalhatatlannak minősítettek, amiért a mondatok gyakorlatilag lekurvázzák azokat a nőket, akiknek sok szexuális partnere volt. A portál főszerkesztője a BBC-nek elmondta, hogy a reklám nem összeegyeztethető a lap alapelveivel, ezért egyből leszedték, amint a szerkesztőség tudomására jutott, hogy ilyen reklám fut az oldalon, de arról nem nyilatkozott, hogy akkor hogyan ment át a sales részlegükön. (BBC)

  • Az osztrák E45-ös autópályán, Innsbruck és Kufstein között utazott a férfi, akit végül a rendőrök állítottak meg és közölték vele, hogy életveszélyes amit csinál. A felni fele még fenn volt a Mercedesen, a férfi ezért tudott fékezni és kanyarodni. Állítólag a gyorsabb sávban ment, és több autót le is előzött. A férfi azt mondta a rendőröknek, semmit nem vett észre abból, hogy a fél kereke hiányzik. A 78 éves férfit kórházba vitték, hogy ellenőrizzék az állapotát, és elvették a jogosítványát. (Local)

  • A mezőkovácsházi, az orosházi, a gyulai és a békéscsabai tűzoltók is kivonultak a Békés megyei tűzhöz.A katasztrófavédelem este hét órai közleménye szerint először egy 100 méter hosszú, 30 méter széles szalmakazal kapott lángra, onnan terjedt át a tűz a szomszédos kazalra is. Veszélybe került egy istálló és egy erdő is.

    Olvasónk videót is küldött.

    Tűz Magyarbánhegyesen
  • Pincéket és parkolókat árasztott el a vörösbor tegnap este a Montpellier melletti Sete-ben. Körölbelül 50 ezer liter ital ömlött az utcára, miután símaszkokat viselő ismeretlen elkövetők kilyukasztották a Biron nevű borforgalmazó hordóit. 

    A merényletet a CRAV nevű borászokat tömörítő csoport vállalta magára, akik kemény eszközökkel lépnek fel az olcsó, rossz minőségű és leginkább import borok ellen, mivel azok gazdasági és gasztronómia szempontból is ártanak Franciaországnak. (TheLocal)

    f2f0c81d605dac40baf6099b751de95ba3e57d89b9c3fb5c4bc54d86e8011730
  • Nem a valóságban tértek vissza a tavalyi döbbenetes állapotok, Mundruczó Kornél forgatja nemsokára itt a menekültválságról szóló filmjét, a Felesleges embert.

    IMG 20160803 183652
    Fotó: Német Tamás
  • Váratlanul pszichedelikus hatást keltő postai bélyegekből álló mozaikkal kedveskedik Barack Obama amerikai elnöknek egy német művész, íme:

    K EPA20160803121
    Fotó: Daniel Völker / MTI / EPA

    Daniel Völker azt a puritán címet adta művének, hogy Analog Pixels, az alkotás közreadásának apropója pedig, hogy az USA leköszönő elnöke augusztus 4-én lesz 55 éves.

  • Van az a toposz, hogy akkor jó egy reklám, ha egy nyolcéves szellemi szintjére van lebutítva, de a politikai hirdetéseknél a limit inkább a hat év. És most kiderült, hogy ebben a szkeptikus tételben lehet valami; egy időmilliomos Trump-gyűlölő valahol az Internet magányában kicserélte Kázmér fejét Donaldéra aKázmér és Huba (Calvin and Hobbes)képregényeiben , viszont a szöveget meghagyta. És a fej meg a szöveg így is konzisztens maradt, szóval erre csak azt mondhatjuk:

    Q.E.D.

    Amúgy ha a poénokon túl valóban kíváncsi a trumpizmusok mikrofizikájára, akkor inkább ezt a cikket olvasgassa!

    via Films for Action

  • Szerdán tartották a hannoveri Erlebnis állatkertben az április 18-án született vízilóbébi névadó buliját. A 18 éves Cherry kölykét Pumezának nevezték el a híres szoprán énekesnőről, Pumeza Matshikizáról, aki nagyon örült a megtiszteltetésnek.

    A bébit mostanáig Champnek becézték az állatkert dolgozói, mert születése után úgy robbant föl a medence felszínére az első levegővételért, mint valami pezsgősdugó. (EFE hírügynökség)

  • kakadu
    Fotó: Zooszeged.hu

    Gyönyörű és veszélyeztetett papagájt találtak az NAV ellenőrei a tompai határátkelőhelyen. A képen látható rózsás kakadut egy szerb férfi vitte magával papírdobozban, és mivel az állatnak nem voltak iratai, cselekedtek az adóellenőrök. 

    A hivatalos eljárás ilyenkor, hogy az elkobzott egyedet állatkertben helyezik el, amíg eldől, hogy jogszerű volt-e a lefoglalás vagy sem. Ez az Ausztráliában őshonos madár ezért most a Szegedi Vadaspark mentőállomásán lakik, és valószínűleg ott is fog maradni, mivel általában nem lehet megállapítani, hogy hol fogták el a vadorzók. (Zooszeged.hu)

  • Mi is beszámoltunk arról, hogy a nőiorgazmus-kutatás új szintre lépett egy amerikai kutatócsoport bejelentése alapján. Hosszasan tanulmányozták ugyanis, vajon mi célja is lehet a női kéjnek, ha egyszer semmi evolúciós szerepe nincsen. Kicsit leegyszerűsítve arra jutottak, hogy ez tényleg érthetetlen, hiszen az emberekben nem úgy működik a dolog, ahogy bizonyos állatok esetében: a macskáknál és a nyulaknál például az orgazmus kell ahhoz, hogy a peték kijussanak a petefészekből.

    J. K. Rowling, a Harry Potter-kötetek írója sosem rejtette véka alá gondolatait a Világ Nagy Dolgairól, úgyhogy egy szarkasztikus tweetben válaszolt a New York Times tudományos rovatának, felfedve azt az okot, amihez talán kevés a tudományos fokozat:

    Na igen, az a kilátás, hogy majd kitolhatunk egy három és fél kilós tárgyat a vaginánkból, tényleg épp elég ösztönzés a szexhez.

  • Szegény Nehru Park annyira jó hely lehetne. S bár a felújítás előtt már az első terveknél kisiklott az egész, de ami a megvalósul épp, az is nagyon szomorúan néz ki.

    Ahogy egy kedves olvasó írta az Urbanistának:

    az első eső már nem folyik le a műanyag ülőkékről, így tócsa alakul ki, és sár áll a közepén, pont ott ahol ülnél...  Azt én értem, hogy végtelen EU-s pénzből nem számít mit veszünk, de azért legalább kipróbálta ezt valaki, hogy ez kültéren lesz, és nem folyik le róla a víz???

  • Tervezik-e az állatkerti állatsimogatás szabályainak felülvizsgálatát?

    - kérdezte írásban Vona Gábor, ismert állatsimogató Fazekas Sándortól. Hogy a kölyökkutyák hátán néppártosodni igyekvő szélsőjobboldali politikusnak pontosan mi a problémája az állatsimogatás jelenlegi szabályaival, egyelőre rejtély, a Jobbik sajtóosztálya is csak későbbre ígért tájékoztatást. A földművelésügyi miniszternek mindenesetre augusztus 18-ig van van ideje elküldenie a válaszát.

    facebook
    facebook

    Ami biztosan tudható, egy tavalyi rendelet szigorította a veszélyes állattartás és így az állatsimogatás szabályait is, eszerint "a különösen veszélyes és közepesen veszélyes állatfajokkal a látogatók nem kerülhetnek fizikai kapcsolatba". És ez a kölyökállatokra is vonatkozik.

    13907083 10154458172524623 3129263214490439889 n
    Fotó: facebook

    Vagyis egyáltalán nem lehet simogatni kölyökoroszlánt, kölyöktigrist, kölyökmedvét, de egy csomó kölyökmajmot sem, mert ezek a különösen veszélyes kategóriába tartoznak. De kiesnek az óriáskenguruk, farkasok, vadkutyák, hiénakutyák, dingók, prérifarkasok, szerválok, hiúzok, vaddisznók is, illetve a szarvasfélék, bölények, antilopok, sőt még a kecskék is. Ezek ugyanis közepesen veszélyes állatfajoknak minősülnek.

    Update: Válaszolt a Jobbik sajtóosztálya és kiderült, Vona Gábor a kisoroszlán-simogatást szeretné visszahozni, erre pedig egy gyöngyösi nagycsaládos anyuka kérte. "Ezzel a miniszteri intézkedéssel egy élményt vettek el a kisgyermekektől, és szeretnénk, ha jövőben újra simogathatnák a kis oroszlánokat az ország bármelyik állatkertjében. De ha ésszerű indokot kapunk arra, hogy miért nem lehet ezen tevékenységet folytatni, akkor azt természetesen elfogadjuk" - írták a jobbikosok.

  • Az amerikaiak, az EU, az oroszok, vagy a lázadók pusztítják el a legtöbb civilt a szír háborúban? Nem, hanem az az Aszad, akinek az eltávolításán a nyugati hatalmak fáradoznak, és akinek a megmentése a fő célja az orosz haderőnek.

    A szír háború áldozatairól a whoiskillingciviliansinsyria.org oldalon talál még kijózanító grafikonokat.

  • 2,9 millió Ft/m2. Ilyen elszaladt négyzetméterárak szinte csak a minilakásoknál vannak, ahol ugye torzulnak a számok a méret miatt, itt azonban egy 322 négyzetméteres, 7 szobás, hatalmas lakásról beszélünk.

    A közel egymilliárdos árat az elképesztő fekvése indokolja. A Szabó Ilonka utcában van a Várhegy keleti lejtőjén, nagyjából ott, ahol a Putyinnal hirdetett kecó

    0?c=57252201 0&h=900

    Panoráma fel a Várra és le a Parlamentre. Ilyen méretben, ilyen adottságokkal nem nagyon van lakás Budapesten. A látványterveken szereplő berendezés talán nem teljesen nőtt föl ehhez a színvonalhoz, én például biztos nem egy Velázquez festményrészlet repróját kereteztetném az ágyam fölé, ha itt laknék - de hát ízlések és pofonok. Ez már legyen az új tulajdonos problémája.

    [A találatért köszönet Zsoltnak!]

  • Egyetlen térképre vitte fel a világban vándorló emberek adatait a Metrocosm.com, hogy kiderüljön egy csomó olyan tény, amitől az idegengyűlölettel kampányoló politikusok szimpla bohócok lesznek.

    Például, hogy mekkora hülyeség volt a brexit, mert nem is az EU-ból érkezik a legtöbb bevándorló Angliába. Vagy milyen képtelenségeket beszél a mexikói invázióval riogató Trump, hiszen az USA-ba tartó mexikóiak száma történelmi mélyponton van.

    Nem lehet kihagyni a téma Richard Claydermanját, Orbán Viktort sem, amikor megnézzük Magyarországot: nálunk masszív kivándorlást, nem pedig bevándorlást mutatnak a számok. A határunkon érkező menekültek pedig a szemközti oldalon ugyanolyan gyorsan távoznak, ahogy jöttek.

    Kattintgasson a térképen, és alakítsa ki saját véleményét.

    Itt látható ugyanez nem interaktív formában, videón:

  • "Mivel biztos vagyok benne, hogy a férjemhez is eljut a hirdetés, üzenem neki, hogy ugyanott keresek most én is, ahol ő felszedte a szeretőjét, úgyhogy abbahagyhatja a sajnálkozó sms-eit, mert úgysem válaszolok. Válóper folyamatban..."

    Teljes hirdetés itt.

  • Igen, matrac, amit az ember beletesz az ágykeretbe, és aztán azon alszik. És homeopátiás. Itt lehet kapni, mérettől függően 50-150 ezer forint közötti áron. Tessék, így néz ki:ceriflex energy memory

    Oké, hogy a fenébe lehet egy matrac homeopátiás?

    A homeopátia alapelve ugye az, hogy a hatóanyagot a végtelenségig kell hígítani vízben, messze túl azon is, hogy akár egyetlen molekula maradjon belőle a végső szerben. Nincs is szükség rá, mert a víz emlékszik a hatóanyag információjára, legalábbis ez a mese mögötte. Na de hogyan csinálják ezt matraccal? Lecsippentenek egy-egy darabot a habszivacsból meg a huzatból, és azt vetik alá a hígítós procedúrának?

    Úristen, rájöttem: a homeopátiás matrac valójában a vízágy!

    Nem, sajnos a valóságban nem ezt a gondolatmenetet követi a Matracguru.hu webáruház (de ha valaki szeretné ilyesmivel reklámozni a vízágy-bizniszét, ám tegye, lemondok az ötlet jogdíjáról), egyszerűen csak azt mondja, hogy a matrac huzata "antiallergén homeopátiás tulajdonságú", akármit is jelentsen ez.

    De itt még nincs vége, sőt, a legjobb rész most következik. A termékleírás végén ugyanis szerepel egy "Mi is az a homeopátia?" rész, ami azzal indít, hogy 

    A homeopátia egy abszurd áltudomány, mely a mai napig elfogadott az alternatív orvoslásban, annak ellenére, hogy semmilyen tudományos bizonyíték nincs a hatásosságára.

    És aztán részletesen és alaposan elmagyarázza, miért ostobaság az egész, miért nem működhet, és miért nem több a gyakorlatban a placebónál. Ami 100%-ig korrekt, és a magam részéről felállva tapsolok az embernek, aki a saját bizniszét is hajlandó volt rontani azzal, hogy a homeopátiás cucc alá odaírta, hogy a homeopátia egyébként humbug. (Ha egy hős webmester volt, aki a főnöke háta mögött csinálta az egészet lelkiismereti okokból, akkor bocs, hogy lebuktattalak.)

    Viszont ha kicsit továbbgondoljuk a dolgot: nem kéne ezt a figyelmeztetést kötelezően feltüntetni a homeopátiás szerek csomagolásán/reklámjain? Ez is csak egy tudományosan teljesen megalapozott, és jóindulatú figyelmeztetés a fogyasztók védelme érdekében, gyakorlatilag semmi különbség nincs a kötelező "kérdezze meg kezelőorvosát-gyógyszerészét", meg a "dohányzás halált okozhat" szövegekhez képest.

  • Leonardo DiCaprio New York utcáin hozta a frászt színésztársára és barátjára, Jonah Hillre. A folyamatosan figyelő paparazzik jóvoltából videón rögzítették, ahogy DiCaprio őrült rajongónak kiadva magát rohan a haverja felé, aki egy pillanatra láthatóan megijed.

    Aztán jót nevetnek az egészen és feltűnik a színen Leo teljes bandája, akikkel együtt pont jókor sétáltak jó helyen. A helyszín egyébként a Carma Asian Tapas nevű étterem előtt van, New York West Villiage részén.

  • Marilyn Manson és Shooter Jennings nemrég David Bowie és Giorgio Moroder közös dalát, a Cat People-t dolgozta fel Jennings legújabb, Moroder előtt tisztelgő lemezére. A szám eredetije az 1983-as Let's Dance című albumon szerepelt, és az azonos című film (magyarul a Párducemberek) zenéje is volt. A feldolgozáshoz most nagyon erős klip is van, amit Valenberg és Blake Judd készített. Természetesen hemzseg a Bowie-utalásoktól, és hasonlóan erős, mint a dal is. A pixelmániások biztosan imádni fogják.

  • A magyar válogatott június 26-án játszotta utolsó meccsét az Európa-bajnokságon, akkor búcsúztunk a belgák elleni nyolcaddöntőben, de a Batthyány téri villamosmegállóban azért még maradt belőle valami az egész országot átjáró őrületből: Dzsudzsákék bevették a Parlamentet. 

    Az Eb-névsorból a torna óta ketten már bejelentették, hogy visszavonulnak a válogatottból: előbb Juhász Roland, majd kedd este a 107-szeres válogatott Király Gábor. 

  • A nem hivatalos számok szerint ugyanis Orbán 172 centi magas, míg Trejo csak 167. 

    167
  • Végtelen mennyiségű huncut vicchez adtak ötletet abban a brit megyében, amelynek már a nevében benne van a szex szó. Sussex népe az óriásnyalóka, a párbajtőr, a hímvessző és péniszgyűrű, valamint a dildóra húzott ufó neveket aggatta a 162 méter magas kilátóra, és már most biztosak vagyunk abban, hogy senki sem fogja a keresztelőjén neki szánt British Airways i360 néven emlegetni.

    A leégett híres West Pier roncsai mellett felhúzott torony különlegessége, hogy a fánk formájú, üvegből készült kilátórész mozog, és nagyszerű kilátást biztosít minden irányba.

    A Brightoni Óriásfallosz terveit a London Eye csapata alkotta, amiből adódik a kérdés, hogy legközelebb vajon milyen testrészből építenek kilátót?

  • Nehéz az igazságtalan sorsot hibáztatni, ha az ember megszegi a törvényeket, és elkapják a rendőrök. Akkor is, ha ilyenkor lefoglalják a kocsiját. Na de ha ezek után még gyorshajtási bírságokat is küldözgetnek neki a börtönbe?

    Egy francia férfi így járt. Az esetéről a Midi Libre nevű francia lapra hivatkozva ír a The Local. A kábítószer-kereskedésért és illegális fegyvertartásért lekapcsolt férfi BMW-jét a rendőrség szolgálati autóként kezdte használni, de egy véletlen folytán az ő nevén maradt. Így történhetett meg, hogy neki kézbesítették az összes csekket a rendőri munkával rutinszerűen együtt járó száguldozás miatt a dél-franciaországi Villeneuve-lès-Maguelone-ban lévő börtönbe.

    Sőt, annyiszor kapták gyorshajtáson a kocsiját, hogy a büntetőpontok miatt végül a jogosítványát is elvesztette. Az ügyvédje most próbálja elintézni, hogy tisztázzák a nyilvántartást a hatóságok.

  • Augusztus 9-én lesz éppen 500 éve, hogy meghalt Hieronymus Bosch. Az évforduló tiszteletére a németalföldi festő szülővárosában, Den Boschban képzőművészeti alkotások formájában kézzelfogható valósággá válik Bosch számos műve. (MTI)

  • – mint ahogy tette a Népszabadság szerda reggeli számában.

    Az olvasásakor egy pillanatra vissza is kellett néznem a fejlécre, hogy melyik lapot is olvasom.

    Jó, a cím még egyértelmű: Most van pénz a voksalapozó költekezésre.

    Utána viszont páratlan sorozatot kap a kormány, mert kiderül, hogy, idézem:

    beérett az elmúlt évek adóemelése és az eddig visszafogott költekezés is: bőven van pénz az állami kasszában 

    Vegyük sorra, mire költöttek az utóbbi időben Orbánék:

    • béremelés volt a háziorvosoknál, és a kormányhivatalokban, 
    • autókat kaptak a kéményseprési feladatokat megöröklő ­ katasztrófavédelem munkatársai,
    • tízmilliárdok mentek a családi otthonteremtési kedvezménytől és az új lakások áfájának csökkentésétől megrészegült családoknak,
    • közben havi ötezer forint adóbevételről mond le az állam a két gyereket nevelő szülők számára,
    • és a tojás áfájának csökkentése is mínuszt jelent a büdzsének.

    A bűnlajstromnak még nincs vége: 

    „Tény, hogy gatyába rázta a költségvetést, ám most a szerencse is a kezére játszott. 2012 őszén gyors egymásutánban három megszorítócsomagot is összeállítottak Orbánék, azóta pedig viszonylag szorosan tartják a gyeplőt.”

    Ráadásul még az adóbeszedési hatékonyságot is javították az online pénztárgépek bevezetésével!

    Beleszédültem, gyorsan nézzünk meg egy klasszikust.

     

    Brian élete (1979) Mit adtak nekünk a rómaiak?
  • A szomszédok figyelmeztették egy családi ház lakóit, az ausztráliai Ipswichben élő Lynn és Ray McKayt, hogy egy hatalmas lyuk tátong a kertjük közepén. A sáros vízzel teli víznyelő ráadásul fokozatosan szélesedett, egyre nagyobb részét elnyelve az udvarnak.

    A természetben is előforduló jelenségnek mesterséges okai is lehetnek, például ebben az esetben egy régi, használaton kívüli bányaakna, ami épp a Mckay-porta alatt húzódott. A víznyelő állítólag már nyolc méter átmérőjű. A házaspárnak el kellett hagynia az otthonát.

  • Kelvin Peña kertjében először csak egyetlen szarvas tűnt fel, aki furcsamód annyira nem félt tőle, hogy a fiú könnyedén videóra vehette az állatot, akit aztán el is nevezett Money-nak (ismétlem, Money-nak), és az egyik twitteres videójában a legjobb barátjának nevezte őt.

    "Úgy voltam vele, hogy megpróbálom megetetni, mert ezek az állatok általában csak elszaladnak" – mesélte aztán a Motherboardnak. Rövidesen újabb fehérfarkú szarvasok bukkantak fel a fiatalember udvarán, akik ugyanolyan kezesek (és persze mohók) voltak, mint Money. Az állatokat még az sem zavarta különösebben, ha Peña nekiállt kosárlabdázni köztük a kertben.

    Miközben a fiú a Twitteren rendszeresen beszámolt a fejleményekről, a követőitől rendszeresen megkapta, hogy bár nagyon aranyosak, talán nem junkfooddal kellene tömnie az állatokat. Úgyhogy a legutóbbi videóján már eperrel eteti Money-t és a többieket.

    A fehérfarkú szarvasok száma egyébként jelentősen megnőtt Amerikában, amit többnyire a vadászati szokások és rendeletek változásával, a ragadozók hiányával, valamint a bőséges táplálékmennyiséggel szoktak indokolni. Egyre gyakrabban tűnnek fel a kertvárosokban, házak udvarain, és sokszor okoznak baleseteket is az utakon. Csak Pennsylvania államban (itt készültek a fenti felvételek is) másfél millió példányt tartottak számon 2001-ben, a telepesek megérkezése előtt ennek nagyjából a harmada élt a térségben.