Vigyázzatok a fucking természetre!

2018. július 21., 14:05 Módosítva: 2018.07.22 14:26
512

Ha te vagy a Dunán innen a legnagyobb fesztivál, márpedig a Campus az - a tokaji Hegyalja fesztivál volt az egyetlen igazi konkurencia, de az meg pár éve beleállt a földbe - akkor a nagyszínpados programodat nem úgy kell összerakni, ahogy mondjuk egy mezei metál/hiphop/rap/jazz/pop/elektro-rajongó tenné, hanem úgy, hogy mindenkinek jusson valami. Tuti, hogy ennél közhelyesebben is elkezdhettem volna a cikket, de biztosra mentem, mint a Campus-szervezők.

Tovább

Jó döntés volt az ösztöneinkre hallgatni

2018. július 18., 23:57 Módosítva: 2018.07.19 09:00
186
A New Orleans-i Crowbar azon kevés zenekarok egyike, amelyik a Black Sabbath zenei örökségét úgy emelte új szintre, hogy azzal teljesen új iskolát is teremtett. Az együttes idén ünnepelte a klasszikus Odd Fellows Rest című lemezének huszadik évfordulóját. A masszívan turnézó gépezet egyetlen aktív alapító tagjával, a gitáros-énekes Kirk Windsteinnel a Rockmaratonon ültünk le beszélgetni.

Nemrég láttalak titeket a holland Roadburn fesztiválon, és akkor épp az Odd Fellows Restet játszottátok el a lemez megjelenésének huszadik évfordulóján. Honnan jött az ötlet, hogy az elejétől a végéig előadjátok az albumot? 

Jacob Bannon a Converge-ből keresett meg, ő idén kurátora volt a fesztiválnak a főszervező Walter mellett. Kaptam egy emailt, kicsit gondolkodtunk, és arra jutottunk, hogy a maga kihívásaival együtt ez egy nagyon jó ötlet. Félelmetes volt, mert sok számot ezek közül soha nem játszottunk, és ezeket is újra meg kellett tanulnunk. Az is kihívás volt, hogy a lemezen szereplő sorrendben játsszuk a dalokat. Végül annyira jól sült el, hogy New Orleansban is lenyomjuk a lemezt.

Gyakran elég egy-két évre eltávolodni egy lemeztől, és már akkor is gyakran megváltozik egy lemez karaktere. Milyen volt újra közel kerülni a dalokhoz? 

Az történt, hogy újra szerelmesek lettünk a lemezbe. Arra is jó volt, hogy óhatatlanul is összehasonlítottam, hogyan írtam akkor dalokat, és hogyan írok most. Elég sok fura és tőlünk szokatlan dolog volt azon a lemezen. Az újratanulás ennek felismerésében is segített. Fő dalszerzőként hallgatva azért is fontos lemez, mert nagyon sok „Crowbar-szabályt” megszegtünk, és most jött ki igazán, hogy mennyi ilyen pont van a lemezen.

Milyen volt akkoriban megtörni ezeket? Volt négy robusztus, destruktív lemez, majd amikor már senki nem számított rá, az ötödik lemezen bejöttek a dallamok. 

Nagyon jól esett. Aggódni csak kicsit aggódtunk, mert ideje volt új elemeket beemelni a zenénkbe. Ha van zenekar, ami nem nagyon hozott be új elemeket a zenéjébe, az talán az AC/DC, de ott a Motörhead, akikre gyakran rásütik, hogy végig ugyanazt nyomták, miközben én minden egyes felállásnál kihallom a rájuk jellemző különbségeket, sőt lemezről lemezre is vannak apró változások. Az Odd Fellows Restre azért is vagyok büszke, mert szerintem egy jó példa arra, hogy hogyan maradj hű önmagadhoz, miközben fejlődsz is. Húsz év távlatából is bebizonyosodott, hogy jó döntés volt az ösztöneinkre hallgatni. 

Tovább

Kártérítést nyert Cliff Richards, mert élőben közvetítették a házkutatását

2018. július 18., 13:18 Módosítva: 2018.07.18 15:12
2

Több százezer font kártérítést nyert a BBC-től és a rendőrségtől Cliff Richard, akit négy évvel ezelőtt gyermekmolesztálással vádoltak. A londoni felsőbíróság szerdai végzése alapján a brit közszolgálati médiatársaság és Dél-Yorkshire megye rendőrsége összesen 210 ezer fontot (77 millió forintot) köteles fizetni a 77 éves zenésznek.

A rendőrök 2014 augusztusában szexuális visszaélések gyanúja miatt kutatták át a házát, és ezt a BBC a helyszínről, élő adásban közvetítette. Az énekest négy férfi jelentette fel, azt állítva, hogy a popsztár szexuális bűncselekményeket követett el ellenük 1953 és 1984 között.

Cliff Richard a komoly nemzetközi feltűnést keltő házkutatás idején Portugáliában nyaralt, de nem sokkal később hazatért, és önként megjelent a területileg illetékes Dél-Yorkshire megyei rendőrségen, ahol kihallgatták.

Nem vették őrizetbe és vádat sem emeltek ellene, az ügyészség pedig 2016 júniusában közölte, hogy bizonyíték hiányában megszünteti a vizsgálatot. Cliff Richard végig teljesen megalapozatlannak és hamisnak minősítette a feljelentésben foglalt állításokat, és már a házkutatás után kilátásba helyezte, hogy kártérítési pert indít a BBC és az ügyben eljáró rendőrkapitányság ellen.

Ne maradjon le semmiről!

Tovább

A Campuson is megkérdezik, hogyé' van a hal

2018. július 18., 10:46 Módosítva: 2018.07.18 21:24
529

100 000 látogatót nem kell magyarázni, márpedig tavaly ennyien voltak az ország legélhetőbb fesztiváljának számító Campuson, ami, és igen, ezt minden évben leírom róla, ahhoz képest, hogy 2002-ben a Debrecen melletti Erdőspuszta nevű erdőben, pontosabban a Vekeri-tó nevű tó kempingjéből indult, elég nagy dolog (2012-ben 50 000-en voltak). Már akkor is voltak külföldi előadók egyébként, amikor a fesztivál (viszonylag) kicsiben tolta, 2005-ben a Motörhead is fellépett, és álmodoztunk a Mötley Crüe-ről is, és idén is lesznek külföldi fellépők, de ne szaladjunk ennyire előre.

Tovább

Minden szuper, csak hagyjanak már aludni

2018. július 15., 13:14 Módosítva: 2018.07.16 12:03
124

Véget ért az idei Bánkitó Fesztivál, amely abból a szempontból feltétlenül az utóbbi évek egyik legjobbja volt, hogy - a nulladik napot leszámítva - végig elképesztően jó idő volt, és végre gond nélkül tudott a tóban úszkálni mindenki. Levonjuk a tanulságot az idei Bánkitóról.

Tovább

Rábastocknak hívnám, ha nem lenne már olyan

2018. július 15., 12:13 Módosítva: 2019.04.12 12:37
551

Kövér, áttetsző gilisztává állnak össze a vízcseppek a sátorlapon. A pólóm percek alatt lesz csuromvizes, majd a rothadás dohos szagát kezdi árasztani. Kezdem árasztani. Pedig nem is esett. Még.

Biztos csak álmodom. Az unicumok után nemet kellett volna mondani arra az egy viszkire. Ami három lett. Legalább.

A színpadon egy csirkejelmezes alak felfújható lufilovakat osztogat, legofejű ember szintetizátort püföl, szőke nő katonai tányérsapkában embereket térdeltet a porba, sárba.

Háromszázötven forint a korsó sör. Este ötszáz. Durva.

Tovább

Meghalt Frank Sinatra első felesége

2018. július 14., 08:17 Módosítva: 2018.07.14 11:16
36

A legendás énekes első felesége, Nancy Sinatra Sr. 101 évesen, pénteken halt meg. Családja ennél többet nem közölt, lánya, Nancy Sinatra Jr. a Twitteren jelentette be a szomorú hírt.

Tovább

Végleg eltűnik a készpénz a Bánkitón

2018. július 12., 05:05 Módosítva: 2018.07.12 13:14
61

Elkezdődött a Bánkitó Fesztivál, ami valamivel nagyobb, mint tavaly, és talán sosem volt ennyire erős fellépőlistája. Azonban a fesztiválon idén más fontos változások is vannak, ezért összeszedtünk minden fontosabb tudnivalót, hogy senki se érkezzen felkészületlenül.

Tovább

Újabb letartóztatás az XXXTentacion gyilkossággal kapcsolatban

2018. július 11., 19:17 Módosítva: 2018.07.12 00:01
14

Szerdán a floridai Broward megye rendőrsége bejelentette, hogy még múlt héten őrizetbe vette a 22 éves Michael Boatwrightot, akit kábítószerrel kapcsolatos ügyek miatt tartóztattak le, de mivel képbe került, mint az XXXTentacion gyilkossággal kapcsolatos, ezért kedden nyomozást indítottak ellene ebben az ügyben is.  

A rendőrök továbbra is keresik Robert Allent, aki a gyanú szerint a rablógyilkosság felbújtója lehetett. Őt  egyébként kábítószerrel és fegyverrel való visszaélés miatt is keresik. 

(via USA Today)

A Fran Palermo vezetőjéről készített filmet az Index

2018. július 11., 05:02 Módosítva: 2018.07.11 12:59
328

“Az Úr óvjon meg minket a Fran Palermótól!” – mondogatták állítólag a technikusok a Fran Palermo zenekarról, amelynek tagjai a feltűnésükkor pofátlanul fiatalok voltak, nem vetették meg a bulizást, szokatlanul sokan álltak színpadra, a koncertjeiken pedig – fiatal koruk ellenére – rendre akkora közönséget mozgattak meg, ami több huzamosabb ideje pályán lévő zenészt féltékennyé tett. Mindezt olyan zenével érték el, amilyet a hazai közönség korábban magyar csapattól nem nagyon hallhatott. Ráadásul nem magyar, hanem angol nyelvű dalszövegekkel. A soktagú zenekar középpontjában Henri Gonzalez frontember áll, akiről az Index videórovatának két munkatársa készített portréfilmet.

Tovább

Fábián Juli rokonai mostantól segítik a beteg zenészeket

2018. július 9., 17:32 Módosítva: 2019.01.24 15:05
63

A tragikusan fiatalon meghalt énekesnő, Fábián Juli születésnapján, július 9-én elindult a betegségük miatt fellépni képtelen zenészeket támogató Fábián Juli Emlékalapítvány honlapja, a fabianjuli.hu.

Tovább

Látogatócsúcsot döntött a Balaton Sound

2018. július 9., 16:45 Módosítva: 2018.07.10 08:32
5

Látogatócsúcsot hozott az idei Balaton Sound: a vasárnap véget ért zamárdi rendezvény öt napján 165 ezer látogató volt, nyolcezerrel több, mint a 2016-os eddigi rekord, írja az MTI.

Tovább

Egy fesztivál, ahol még a vadak az urak

2018. július 9., 11:12 Módosítva: 2018.07.09 17:37
217

Idén augusztusban egy rendkívül izgalmas koncepcióval indul Magyarország első különleges “erdőfesztiválja”, az OHMYDEER. Az augusztus 31. és szeptember 1. között a fesztiválnak a nagy nevek mellett a nem mindennapi helyszín ad plusz töltést. A most induló, kétnapos nemzetközi fesztivált gyönyörű környezetben, Zala megyében, a Nagykanizsa mellett fekvő Csónakázó-tó partján és az Alsóerdőben rendezik meg, ahol a populárisabb nagyszínpad mellett egy kifejezetten érdekesre sikeredett másik színpadot is összehoztak a szervezők Forest Stage néven.

36451483 694381794238273 6023616255963955200 o
Tovább

Lampionok a Duna-partján: fesztivál, amilyennek sose képzeltem volna fesztivált

2018. július 8., 10:05 Módosítva: 2018.07.09 09:36
103

„Szóval ilyen egy fesztivál” – kérdezi, vagy inkább mondja egy lány a társaságból. Hajnali két óra múlt, inkább három óra van. Ez az első fesztiválja, mondja, huszonéves, de eddig elkerülték. Ez viszont házhoz jött, vagyis majdnem házhoz, a szomszéd településre kellene hazajutnia, „akár gyalog is”. De hogy tényleg ilyen-e, ötlik fel a kérdés, ahogy botorkálunk kifelé a már diszkóként hasznosított nagyszínpad előtti téren, és próbálunk rájönni, hogy hova megyünk, melyik út vezet haza.

Tovább

Mini földrengést okozott a Balaton Sound

2018. július 7., 14:30 Módosítva: 2018.07.08 10:57
1165

A GeoRisk Földrengés Mérnöki Iroda tihanyi mérőállomásának mérései alapján a zamárdi Balaton Sound fesztivál bulijai olyan enyhe földrengést okoztak csütörtökön és pénteken, mint amilyet Oroszországban mértek a foci vb-n június közepén, miután Mexikó Németország ellen győztes gólt lőtt.

"A jó hangulatú fesztiválozók minden bizonnyal egyszerre ugrálnak" - kommentálta a z iroda Facebookon a jelenséget, amiről képeket is mellékeltek.

Rita Ora mindenkit kárpótolt az elmaradt koncertért

2018. július 7., 12:00 Módosítva: 2018.07.09 16:34
351

Rita Orának eredetileg tavaly a Szigeten kellett volna fellépnie, de azt végül lemondta és a koncertet idén a Soundon pótolta be. Ránézésre az angol énekesnő annyira nem is illik a Sound fellépőinek a sorába, viszont az idei fesztiválon látszólag kicsit más a közönség összetétele, mint a korábbi években, több a 25 alatti lány, akik mind össze is gyűltek péntek este a nagyszínpad előtt. A belgákat leszámítva, akik ezzel egyidőben játszották sorsfordító meccsüket Brazíliával, így ők, néhány kivételtől eltekintve, inkább a szurkolást választották a koncert helyett.

Tovább

Októberben pszichedéliától lesz hangos a Dürer Kert

2018. július 6., 15:55 Módosítva: 2018.07.06 20:46
40

A tavalyi, első szervezés fogadtatása és sikere után, 2018-ban ismét lesz  Vanishing Point Fesztivál Az egyedülálló, hazai, pszichedelikus tematikájú, audiovizuális eseményt a Middlemist Red zenekar kezdte szervezni, tavaly beszélgettünk is velük erről

A Vanishing Point továbbra is azon zenekarok lelkes platformja lesz, akik a mainstream árnyékában minőségi zenével építenek egyre növekvő közönséget maguk, és a műfaj köré. 

"A Vanishing Point lényege, hogy az elmúlt években itthon kialakult pszichedelikus illetve hozzáköthető gitárzenei műfajokban tevékenykedő zenekarokat összefogjuk és egy nagyobb szabású esemény keretein belül, a nemzetközi színtér jeles zenekaraival együtt mutassuk be őket az erre fogékony közönségnek. A cél elsősorban egy közösségépítés, az itthoni szcéna összetartása, illetve nem utolsósorban egy kísérlet a hazai zenekarok nemzetközi véráramba való bevonásába." - mondta az Indexnek ebben az interjúban Deli Soma, a Middlemist Red basszere. 

Tovább

Bertrand Cantat ártatlan magyar feleségének halála ügyében

2018. július 6., 14:57 Módosítva: 2018.07.07 11:00
7

Vádemelés nélkül beszüntette pénteken a Bertrand Cantat elleni vizsgálatot a dél-franciaországi Bordeaux ügyészsége a francia rockénekes magyar felesége, Rády Krisztina nyolc évvel ezelőtti halála ügyében.

A zenészt csütörtökön kihallgatták a bordeaux-i rendőrségen, miután egy feminista egyesület feljelentése nyomán június 3-án újraindították a vizsgálatot nem szándékosan halált okozó fizikai erőszak és pszichológiai nyomásgyakorlás gyanújával. Bertrand Cantat ellen Yael Mellul, a Femme et libre (Nő és szabad) nevű feminista egyesület elnöke tett feljelentést, azt állítva, hogy a zenész erőszakos viselkedése nagy szerepet játszott abban, hogy Rády Krisztina 2010-ben öngyilkos lett bordeaux-i otthonukban.

Tovább

Teljesen mindegy, hogy ki van a lézerek mögött

2018. július 6., 13:22 Módosítva: 2018.07.09 11:11
54

Sorozatban harmadik éve játszik Magyarországon a Chainsmokers. Először 2016-ban jártak a Balaton Soundon, tavaly a Sziget Nagyszínpadon tartották az ország legnagyobb sulidiszkóját, hogy most visszatérjenek újra Zamárdiba. 

Tovább

Testhezálló szerepet kapott Charlie Sheen egy rapvideóban

2018. július 6., 10:58 Módosítva: 2018.07.07 11:27
209

11 éves korom óta szívok / Hétévesen toltam az első bogyót

Így kezdődik az a Lil Pump-nóta, aminek klipjében Charlie Sheen is szerepel és láthatóan elemében (és jól) érzi magát. A Drug Addicts című számról van szó, tessék:

Tovább

Letartóztatták Chris Brownt

2018. július 6., 08:57 Módosítva: 2018.07.06 11:38
3

A rapper Floridában, pontosabban West Palm Beach-en adott koncertet, ami után már várta a rendőrség, megbilincselték, és  huss, vitték is be. Nem sokat bíztak a véletlenre, már a koncert alatt ott álltak a színpad két oldalán, mert mi van, ha Brown menekülni próbálna, ugye.

Tovább

Húszezer forintba kerül az ötliteres koktél a Soundon

2018. július 5., 15:35 Módosítva: 2018.07.09 11:11
101

Szerdán tizenkettedik alkalommal indult el Zamárdiban a Balaton Sound. Tavalyhoz képest feltűnő, hogy már a nyitónapon kifejezetten sokan voltak, nem igazán volt jellemző a tavalyi üdítő szellősség. A várakozások szerint a pénteki és szombati napon, amikor Martin Garrix és David Guetta fognak fellépni, még az is előfordulhat, hogy ki kell tenni a megtelt táblát. 

Tovább

Szegény Ed Sheerannek nem engedik, hogy saját kápolnát építsen az esküvőjére

2018. június 30., 15:35 Módosítva: 2018.07.01 08:37
135

Márciusban, miután megkérte barátnője kezét, Ed Sheeran bejelentette, hogy épít egy saját kápolnát kelet-angliai birtokán. A beadott kérvényét a városi tanács mostanra bírálta el: a zenész nem kapta meg az engedélyt, sőt, a tanács abban sem volt biztos, hogy az egész nem valami rossz vicc akar-e lenni.

Tovább

Scream for me Szopron, wie gehts

2018. június 29., 13:42 Módosítva: 2018.06.30 16:03
706

Az Iron Maiden nem tartozik a faksznis zenekarok közé. Az igénylistájuk, avagy riderjük a Volt Fesztivál szervezőinek sem nagyon okozhatott nagy fejtörést, egy bazi nagy lapostévé meg egy magyar zászló lehetett rajta az extra (bár nem voltam bent a backstage-ben, de kétlem, hogy kétfejű birkecsen lovagló leszbikus törpék várták volna őket a Run to The Hills után), azt meg csak meg lehet ugrani, ugye. A lapostévé, pontosabban a foci-vb angol–belga meccse miatt egyébként fél órát csúszott a koncertkezdés, mert a hírhedten futballőrült zenekar csak a lefújás után volt hajlandó kezdeni. (Még mindig jobb, mint azt megvárni, hogy Axl Rose megdugja végre a csaját Milánóban, miközben Budapesten már kezdenie kellett volna a koncertet. True story.)

Tovább

Szénné perelik a világ egyik leggazdagabb zenészét

2018. június 29., 09:05 Módosítva: 2018.06.30 16:03
223

Százmillió dollárra (28,2 milliárd forintra) perlik egy 1972-es sláger jogtulajdonosai Ed Sheerant, mondván: a Thinking Out Loud című száma valójában Marvin Gaye klasszikus Let’s Get It On-jának koppintása.

Tovább

Düsseldorf a fákat választotta Ed Sheeran helyett

2018. június 28., 14:05 Módosítva: 2018.06.29 14:03
864

A düssledorfi városi tanács nem engedte, hogy Ed Sheeran nyári koncertje miatt kivágjanak 104 fát a fellépés tervezett helyszínén, ezért a bulit most egy másik városba kell vinni. A fák ügyében a helyi környezetvédők szólaltak fel elsőként, majd mögéjük álltak a zöldek, a baloldaliak és a kereszténydemokraták is.

Tovább

A változatosság kedvéért esővel kezdett a Volt

2018. június 27., 14:53 Módosítva: 2018.11.22 11:36
323

Záporokkal és egy Depeche Mode-koncerttel kedden elindult a 26. Volt fesztivál Sopronban. Aki a napokban tervezi, hogy a fesztiválra látogat az mindenképpen készüljön esőre is, az előrejelzések szerint csütörtökön és pénteken is lehet rá számítani.

A fesztivál keddi közönségét némileg meglepte a zápor, sokan a fesztivál területén voltak kénytelen esőkabátot venni, 800 forintért.

A fesztiválon egyelőre nincs sár, láthatólag készültek a szervezők, a földet ledöngölték, ami a nagyszínpad előtti részen egyelőre megfékezte a komolyabb pocsolyákat. A hétvégére az előrejelzések már nem jeleznek esőt, de hűvös időre akkor is kell készülni, így a pulóver az alapvető kellék, de még egy dzseki sem árthat, ha éppen szelesebbre fordul az időjárás, akkor este már hűvös tud lenni.

Tovább

Titok, mennyiért jön ingyenes mezőkövesdi koncertre a Nazareth

2018. június 27., 13:41 Módosítva: 2018.06.28 11:28
65

Miskolci Rocklegendák elnevezéssel indul egy koncertsorozat Mezőkövesden, Tállai András benzincsökkentő ex-polgármester, fideszes képviselő, és volt NAV-elnök körzetében. A sorozat első fellépője a Nazareth lesz, de az önkormányzat nem akarja megmondani, hogy mennyibe került leszervezni ezt az egyébként ingyenes koncertet.

Az Átlátszó szerint az önkormányzat üzleti titokra hivatkozik, és arra is kitérő választ küldtek, hogy mennyi mobilvécét terveznek telepíteni a Kavicsos-tóhoz.

Tovább

XXXTentacion a halála után lett listavezető

2018. június 27., 08:53 Módosítva: 2018.06.27 10:42
1

Másfél hete egy lövöldözésben vesztette életét XXXTentacion, azaz Jahseh Oyfroy. A rapper 17 évesen tűnt fel, és vált hamar népszerűvé, „17" című albumával, amit a ?" követett. A gengszterrap-imidzset kiválóan hozó zenészt családon belüli erőszakkal (egy terhes nő bántalmazásával) vádolták meg, egy interjúban beszólt a feministáknak,  nem egyszer megjárta a bulvárcímlapokat. 

Tovább

Ön a Depeche Mode legnagyobb rajongója? Bizonyítsa be!

2018. június 26., 17:31 Módosítva: 2018.06.26 23:35
330

Most jó igazán Depeche Mode rajongónak lenni Magyarországon, ugyanis a zenekar rövid időn belül harmadszor tér vissza Magyarországra. Tavaly játszottak Budapesten a Groupama Arénában, idén februárban a Papp László Sportarénát töltötték meg, most pedig Sopronban lépnek fel a Volt fesztivál első napján. És más szempontból is első lesz ez a koncert: a Depeche Mode korábban még sosem játszott hazai fesztiválon.

Tovább