Nézegessetek praktikus lengyel dizájntárgyakat!
Ma este kezdődik a Design Hét, irgalmatlanul sok programmal (több mint 150-nel). Vadonatúj, hipnotikus hátterű honlapjukon már van egy okos kereső is, ha valaki valamit konkrétan keres. Persze a magam részéről megmaradok az áttekintésnél: az ilyen fesztekben azt szeretem, hogy nem akkor megyek oda, ha kifejezetten keresek egy produkciót, hanem mert fel akarok fedezni valamit. Az Urbanista-olvasókat alighanem a dizájn számos formája érdekli (ahogy engem is), de ide most csak kifejezetten a blog témájába vágó eseményeket válogattam be.
Na meg persze mellécsaptam pár olyat is, ami sajtóközleményben, vagy a Facebookon esett be teljesen más szervezésben. Mint amilyenek a Café Budapest rendezvényei, amelyek bár teljesen más területen mozognak, mégis van metszetük az Urbanistával. Szóval jó mókát!
Ja tényleg, azt érti valaki, hogy a Design Hét az miért 15 napig tart?*
*A megoldást közben elárulták a szervezők: eddig folyton küzdöttek azzal, hogyan gyömöszöljenek bele ennyi programot egyetlen hétbe. Most, a 15 évfordulón arra gondoltak, hogy legyen 15 napos a rendezvény, és akkor simán beleférnek. Hát így.
Ezt a két házat ugyanaz tervezte. Miért más mégis a kettő?
Remek videósorozattal rukkolt elő tavaly a MOME Építészeti Intézete és a MÉSZ, melyben a hatvanas-hetvenes években kibontakozó építészgeneráció még élő nagy alakjait szólaltatták meg egy-egy rövid, YouTube-kompatibilis videó erejéig. A Ház+Mesterek névre keresztelt kezdeményezésről írtam is az Urbanistán, összeszedve miért is tartom fontos kezdeményezésnek ezt. Úgyhogy most nem is ismétlem meg ezt, pedig okom lenne rá: megszületett ugyanis a sorozat folytatása.
Ebben a 70-es, 80-as években indult építészgeneráció tagjai szólalnak meg: Cságoly Ferenc, Jahoda Maja, Jankovics Tibor, Magyar Péter, Nagy Tamás, Pelényi Margit, Roth János, Tomay Tamás, Vesmás Péte, A felépítés hasonló, bár néhány változás azért történt az eredeti koncepcióhoz képes, ami egyértelműen javára vált amúgy a sorozatnak. A korábbi részekben leginkább az elméletről, ideológiáról, általában véve az építészetről volt szó. Itt bár a kiinduló kérdés inkább filozófiai (mit jelent a megszólalónak a ház fogalma), mindenki bemutatja azt is, a gyakorlatban mit és miért tervezett. Ennek megfelelően nem csak beszélő fejeket, hanem épületfotókat is látunk, ami mindenképpen jót tett a produkciónak.
Hová tűntek a társasházak előterei?
Kaptam egy csomó képet egy ingatlanfejlesztőtől. A Metrodom küldte el a Babér és a Madarász Viktor utca sarkán épült, 129 lakásos, jókora társasházuk fényképeit. Ráadásul nem is azért, hogy reklámozzák, pusztán dicsekvésből, hogy megmutassák, milyen lett. Ugyanis elmondásuk szerint, abban már minden lakás elkelt.
Persze, hogy érdekelt. Mivel mostanában elképesztően unalmasak és színvonaltalanok a budapesti nagy lakóingatlan-projektek, elég nyitott vagyok minden új és érdekes bemutatására. Főleg, hogy – szemben mondjuk a józsefvárosi Simona-házzal, a vizafogói Danubióval vagy az angyalföldi Green Court Residences-zel – itt nem csak látványtervekről van szó, hanem egy megvalósult épület fotóiról. Szóval kíváncsian kezdtem végigpörgetni a képeket.
Nos az egyik izgalmasnak ígért dolog, miszerint „homlokzat a szokásos egyszerű, színezett vakolat helyett egy külső fém héjazatot kapott, amit színes üvegekkel kombinálták”, engem annyira nem hozott lázba (bár az látszik, hogy ügyesen hozták ritmusba a két eltérő magasságú szomszédjával - beraktam két képet a galériába róla). Szóval kívülről nem kaptam volna fel a fejem erre az épületre. Erre a bekezdésre viszont igen:
A házfalakra egykor azért raktak szentszobrokat, hogy ne vizeljenek oda
Az Élő város nem adta meg magát könnyen nekem. Pedig nagyon érdekes megközelítésből mutatja be a városok történetét, ami nem könnyű feladat, hiszen ezt már rengetegen megírtak korábban. Szellemes, olvasmányos és fordulatos színdarabnak ábrázolja a folyamatot, egy csomó olyan izgalmas részletet megvilágítva, amit vagy nem ismertünk, vagy nem gondoltunk még bele, hogy mennyire meglepő. Kár, hogy a könyv nyelvezete egy kicsit tankönyvízűre sikerült. Nem tudom, hogy Eberhard Straub német szövege milyen lehetett, de gyanítom, hogy a fordításon csúszott el a dolog, mert az eredeti cím sokkal kifejezőbb volt, mint a semmitmondó magyar: Das Drama der Stadt. Die Krise der urbanen Lebensform. Azt azért tegyük hozzá, hogy a borítója viszont klassz lett.
Na de ennyit a negatívumokról: ha sikerül ráhangolódni a kicsit döcögős nyelvezetre, akkor kifejezetten élvezetes olvasmánnyá válik a könyv. A történet fő vonalát persze a „szoftver” jelenti: mit jelentett a városban élni a különböző korokban, mikor és kik költöztek ki és be, hogyan és miben különbözött a városi és vidéki ember gondolkodása, és így tovább. Vagyis az a hatalmas színdarab, aminek folyton változnak a szereplői és sokszínű a cselekménye, de tulajdonképpen mégis végig ugyanarról szól.
Miért nem lett inkább zenész Zoboki? Ajánló
Hihetetlen, de van egy új heti sorozat az Urbanistán, ami már a harmadik részt éri meg. Itt a pénteki programajánló, amelyben a blog témájába vágó programokat szedtem össze, a teljesség igénye nélkül, mától jövő hétvégéig. Folyt. köv.
Útfelbontásnál bukkantak elő a régi ferencvárosi bőrgyár alapjai a Bálnánál
Ne tessék megijedni, nem sipítozom, hogy védjük meg a régi falakat, nagyon jó helyen vannak azok ott a földben, az út alatt. Viszont mindettől függetlenül mindig érdekes, amikor a felszínre bukkan a régi város az új alól. A ferencvárosi Gálya utca nem olyan régi, nem is értem, miért nem a szomszédaival párhuzamosan vágták át az egykori ipartelepen a negyvenes években. Talán az egész környéket újratervezték volna, s ez már az új irányt jelezte? Nem tudom, de mindenesetre nagyon érdekes az a levél, amit egy kedves olvasónktól kaptunk, ide is másolom az egészet, olyan szép kerek:
Bárki besétálhat az utcáról a régi városháza tömlöcébe
Két éve már, hogy utoljára a régi budai városháza épületében jártam. Akkor még pallókon sétáltunk a kibelezett házban, az udvaron Bobcateket kerülgettünk, és néhol több szintet láthattunk át, mert egybe voltak bontva. Pénteken átadták a frissen elkészült épületet, ahol a Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítvány fog működni, míg az alsó részen kiállítóterek és vendéglátó egységek kapnak helyet. Szabó Levente (Hetedik Műterem) építész társaságában még az átadás előtt néztük meg, milyen lett az átalakítás. (Nem kedves olvasók, a politikai háttérről itt nem lesz szó – ahogy azt az Urbanistán megszokhattátok –, akit az érdekel, itt nézzen utána .)
A Mátyás-templommal átellenben fekvő, sarokerkélyéről és óratornyáról ismert épület 7-800 éves történetét részletesen bemutattam a múltkor. Aki kíváncsi rá, olvassa el , tényleg nagyon izgalmas. Itt most legyen annyi elég, hogy a kívülről egységes homlokzat valójában korban egymás után követő épületek tucatjait rejti magában: középkori, török kori, barokk épületelemek fonódnak egymásba kuszán, amiken persze a huszadik századi felújítások is rajtuk hagyták a nyomukat.
Búcsúzzatok el a Valyo Kikötőtől
Programok jövő hétvégéig. Nem vadászok, csak azt rakom be, ami véletlenül szembe jön, vagy külditek nekem. Itt a merítés mától jövő péntekig. Kacsakövező bajnokságtól a komoly konferenciákig.
Kortárs épület, amit a nyugdíjasok is szeretnek
A cím nem valami ócska sztereotípia, hogyaszongya:
- „kortárs” = üveg, acél, beton és mindenek előtt KOCKA,
- „nyugdíjasoknak is tetszik” = mindegy, csak historizáljon.
Itt tényleg arról van szó, hogy elsősorban nyugdíjasoknak – sőt, bizonyos mértékig velük együtt – terveztek egy olyan kortárs épületet, amely nem csak a környezetével áll összhangban, de ismerve a budapesti újépítésű házak színvonalát, építészetileg is értéket képvisel. Megnéztük a most megnyílt Hegyvidéki Kulturális Szalon.
Újabb fejlesztés a Váci irodafolyosón
A Nordic Light irodaházról bővebben is szó esett már az Urbanistán, amikor a három ütemből még csak kettő volt kész teljesen. Ahogy akkor írtam, a főhomlokzatával "nem különösebben emelkedik ki a Váci úti házak sorából" a Paulinyi Gergely és Reith András tervezte épület, "belül viszont annál több eredeti részlettel büszkélkedhet", és egy csomó nagyvonalú megoldással. Szellemes a térkihasználása, a közös tetőkertje, a belső udvara.
És már akkor is szóba került, hogy "az irodaház már most is teljes, egész, működik, de a komlexum akkor lesz tökéletes egység, ha elkészül a harmadik ütem. Ez a környék kisvárosibb beépítéséhez igazodva otthonosabb, emberléptékűbb és szerintem szellemesebb is lesz, mint Vácira néző rész – külön nevet is kap: Nordic Light Trio."
Mindezt a tervezőiroda, a Lab5 honlapján található koncepciótervek alapján írtam (ott egy csomó látványtervet és más részletet is találtok az elképzelésről). Most megjöttek a végleges látványtervek egy sajtóközleménnyel és kiderült, hogy mire 2020 második negyedévében megnyílik, egészen máshogy fog kinézni. De ez tulajdonképpen nem baj. Sőt.
Most már kinyomtatva is meg lehet venni a Fortepant
Heti könyvajánló? Na persze!
Az Urbanista legjellegzetesebb műfaja az egyrészes sorozat. Amikor nagy csinnadrattával beharangozok valamit, aztán egy-két rész után kifullad a lelkesedés, összecsapnak a munka hullámai fejem felett, meg ilyesmi. A most induló heti könyvajánló sem fog hetente jelentkezni, ebben egész biztos vagyok, és nem fog örökké tartani, mert hát kinek van ideje ilyen tempóban könyveket olvasni, meg recenziókat írni. Viszont a nyáron rengeteg kötetet kaptam innen-onnan. Eredetileg egy nagy, átfogó ajánló cikket akartam belőlük csinálni, „Könyvek nyaralás mellé” vagy valami hasonló címmel, ahogy két éve a gyerekkiadványokból. Aztán kifutottam az időből természetesen. Viszont a fejemben megszületett egy csomó ajánló, amiket most sorra kiposztolok nektek hétvégéről hétvégére. Nem a kedvenceimről van szó, és nem is olyanokról, amiket a magam gyönyörűségére vettem meg ( időnként azért olyanról is írok persze), hanem amik szembe jöttek, amikkel megbombáztak a kiadók. Lássuk hát a sorban az elsőt!
Mit kezdjen magával az ember, ha érdekli az építészet?
Már megint annyi programajánlót kaptam, hogy nem hogy elmenni nem győzök rájuk, de posztolni se tudok mindegyikről külön. Szóval akkor most tömbösítve kaptok egy nagy adagot a város, építészet, ingatlan, miegymás témában. Mától jövő csütörtökig.
Száz éve majdnem összejött a magyar kézműves IKEA
Vannak nagyszerű zenekarok, amelyek rövid útkeresés után megtalálják a saját hangjukat, azután kézzel-lábbal próbálják eltitkolni az első albumaikat, hogy valaha is játszottak mást, mint ami a védjegyükké vált. Ilyen mondjuk a Kraftwerk. Aztán vannak olyanok, amelyek a legkülönfélébb stílusokban próbálták ki magukat, de mindegyikben maradandót alkottak, és épp ettől kerek az életművük. Ilyen mondjuk a Beatles.
Kozma Lajos építész, grafikus, iparművész messziről nézve olyan mint a Kraftwerk, de valójában sokkal inkább a Beatleshez hasonlít. Mindenki a mostanában divatos, modern házairól ismeri, amiket a harmincas években tervezett, pedig a tízes években is egészen különleges dolgokat művelt. A hetven éve elhunyt művész emlékére nyílt most kiállítás a Műcsarnokban.
Táncszínházat csinálnak az elhagyatott csepeli strand medencéjéből
A PLACCC fesztivál egy igazán remek kezdeményezés, mely évről évre élettel tölt meg lakatlan helyeket, vagy éppen élettel telieket kezd el egészen másképp használni, mint ahogy azt megszoktuk. Bár maguk a művészeti produkciók se rosszak, nekem itt a blogon leginkább persze a helyszínek az izgalmasak. Az idei felhozatalból a legfurcsább, legeredetibb talán a Csepeli Papírgyár egykori strandja lesz.
Tele vagyunk elnéptelenedett városi strandokkal. Nem is olyan rég szerepelt a blogon az inotai, melyet mindössze 3 millió forintért kínálnak eladásra, de hirdetik Szekszárd strandját is, igaz kicsivel drágábban. Budapesten talán az újpesti Tungsram a leghíresebb szellemstrand, de amerre én lakom, arra is van egy, a cinkotai.
Nos ebbe a sorba illeszkedik szépen a csepeli uszoda is, pedig azért ennél menőbb helyen nehéz elképzelni strandmedencét Budapesten. Méterekre a Duna-partról, ráadásul a Ráckevei-ágon, ahol közvetlenül a víznél sétálgathat az ember.
Budapest elfeledett zsidónegyede
A Teleki tér 22-ben működő lakászsinagógában akkor jártam először, amikor a Beyond Budapest (amúgy évekkel megelőzve a ma divatos városnéző sétákat) elindította a Nyócker csillagai nevű tematikus túráját a józsefvárosi zsidóságról. Józsefvárosról keveseknek jutnak eszükbe a zsidók, pedig ez is épp úgy zsidónegyed volt, mint mondjuk a VII. kerületi, úgy nevezett „Zsidónegyed”.
Szerethető lett és szép a Turul-szoborhoz épült látogatóközpont
Gyerekkoromban kifejezetten féltem a turulszobroktól, annyira csúnyán haragos volt valamennyi. Aztán évtizedekkel később rájöttem, hogy a hiba nem az én készülékemben van, a turul ugyanis nem egy morcos sas, pláne nem egy mérges keselyű, hanem a kifejezetten kecses és szép kerecsensólyom. Csak hát száz éve valamiért nem így ábrázolták őket, talán ez a „heroikusan összehúzott szemöldök” jobban illett a korszellemhez. A tatabányai turul – vagyis a fél ország számára „a” Turul – is ilyen volt, de amikor a múlt héten felsétáltam hozzá, csak mosolyogtam rajta, milyennek láttam harminc akárhány éve.
A látogatás oka az volt, hogy szobor környékét rendbe hozzák épp, és az új látogatóközpontot, a Dévényi Sándor tervezte épületet már meg is nyitották. Persze engem leginkább maga a ház érdekelt, de elmesélem azt is, milyen lett az egész környék. Bár még nincs teljesen kész minden, már most tökéletes egynapos program odaugrani a tágabb vonzáskörzetéből (amelybe egyébként simán beletartozik Budapest is: annyi vonattal elérni, mint HÉV-vel Szentendrét vagy Gödöllőt).
Acél esküvői kápolnát épített magának az építészpár
Nagyon izgalmas esküvői kápolna leírását kaptam meg a hétvégén, amit csak azért nem posztoltam egyből, mert magam is egy esküvőn voltam. Mészáros Orsolya és Gulyás Bálint fiatal építészek, akik két éve végeztek a Műegyetemen. Rövid spanyolországi kitérő után Budapesten kezdtek dolgozni, ahol megalkották saját cégüket a M Á S-t. Az elvevezés egyrészt kettejük családnevéből adódik össze, másrészt nem csak magyarul, de spanyolul is értelmes szó, azt jelenti: több.
Mitől is nagy szám a turai kastély felújítása?
Ritkán kap akkora figyelmet egy műemlék épület felújítása, mint a turai Schossberger-kastélyé, melynek híre most bejárta a sajtót. Persze a nagy érdeklődés elsősorban a tulajdonosnak és a felújítást végző cégnek szól. A BDPST Zrt. viselt dolgairól itt írt az Index, de minket természetesen most sem ez, hanem maga az épület érdekel. Ha már ilyen sokat emlegetik, és valószínűleg emlegetni is fogják, nem árt rendbe tenni néhány fogalmat vele kapcsolatban, mert még a sajtóközleményben is írnak szamárságokat róla.
Art decós bérgarázs a Víg utcában
A Rákóczi téri csarnok mögött, a Víg utcában, a nyilvántartott lányok és józsefvárosi apacsok egykori vidékén, áll egy szürke, art decós motívumokkal díszített bérház, rajta „garage” felirat. Nem emlékszem már, hogy a rozsdától barnult gé, a kissé pöffeszkedő, majdnem spárgát csináló „a” vagy egyszerűen egyben az egész kopott, golyónyomokkal körbelőtt króm betűhalmaz miatt kezdődött minden – de valahogy az egész a harmincas évek lüktető Budapestjére dob vissza, a fekete-fehér Jávor-filmek és sofőrrel közlekedő méltóságos kisasszonyok világába.
Aztán amikor kicsit megkapargattuk a Víg utcai bérgarázs történetét, az is kiderült, hogy az intézmény valójában évszázados józsefvárosi hagyomány folytatója, az egyszervolt fuvarosvilág és bérkocsisdinasztiák nyomáből nőtt ki. A történet egyik pontján a „Der grosse Gott” is szerepet kapott.
Gyönyörű modern lépcsők
Egyértelmű, hogy a lépcső a leghálásabb téma az építészeti Insta-profilokon. Egy lépcsőház tengelyébe lőtt kép, az nagyjából olyan lájkmágnes nekik, mint a szép táj + fürdőruha kombó egy celeb instáján.
Persze az igazán jó fotóhoz azért nagyon jó lépcső és nagyon jó fotós kell. Most a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) és a Cseh Centrum közös szervezésében egy olyan kiállítás nyílik Modern staircase címmel, ahol létrejön ez az együttállás.
Meghökkentő szobrokat helyeznek ki a Duna-partra
A Duna és a város kapcsolata, blablabla. Tényleg annyiszor leírtam már, hogy miért fontos mindez, hogy nem is kezdem ismételgetni. Mégis nagyon jó, hogy időről időre, újra és újra felbukkan a téma.
Egyrészt, mert mindig születnek új, eredeti ötletek a figyelemfelhívásra. Legutóbb például a WWF és a Valyo szervezésben egy kilométer hosszú festmény került ki a rakpartra, a MOME hallgatói pedig egy betonmelegedő tervével nyertek nemzetközi díjat.
Másrészt pedig nagyon fontos, hogy ne csak egyetlen kampány legyen, amiről pár napig sokan beszélnek, aztán mindenki elfelejti az egészet. Fontos, hogy folyton terítéken maradjon a téma, és minden fővárosi polgárban tudatosuljon: van egy páratlan természeti adottsága a városának, amit egyelőre nem használnak ki.
A legújabb ilyen kezdeményezés a Duna-Hack ezen a hétvégén – vagyis augusztus 31-től szeptember 2-ig.
A pénzes nyugalom szigete Józsefvárosban
Ami az arisztokráciának és a nagypolgárságnak a Városligeti fasor elegáns villanegyede, az volt a középosztálynak a József főherceg telep Rákosszentmihályon, a mátyásföldi telep vagy a bírák és ügyészek telepe a Svábhegyen. Mind közül az egyik első, az 1880-as évek elején a Házépítő Tisztviselők Egyesülete által indított kezdeményezés – ahogy ma ismerjük: a józsefvárosi Tisztviselőtelep.
Az 1880-as években keletkező telepről a tízes évekre kiszorultak a tisztviselők, Babits tanárként már „úri elvonult családok” és „pénzes nyugalom ”között tanyázott és írta verseit pár évig. Bár a Tisztviselőtelep magán viseli a második világháború után a kitelepítés és a régi lakások kényszerátalakításainak nyomait, az itt élő sokgenerációs telepi családok ma is őrzik az elmúlt idők emlékét.
Az Elnök utca elnevezéséről múltkor írtunk, most jöjjön a keletkezéstörténet.
Világhírű építészirodák is indulnak a Közlekedési Múzeum pályázatán
Úgy tűnik, vége a Közlekedési Múzeum épülete körüli hercehurcának, és végre egyenesbe kerül a projekt sorsa. Eredetileg csak arról volt szó, hogy a jól ismert városligeti épületet felújítják, visszaállítva eredeti szépségét, aztán később úgy döntöttek, lebontják és kicsivel arrébb építik fel újra. Miután menet közben kiderült, hogy az új ház nem alkalmas az tervezett funkció betöltésére, a Közlekedési Múzeumnak új helyszínt jelöltek ki Kőbányán, az egykori Északi Járműjavítóban. (A helyszín amúgy korábban, itt az Urbanistán is felmerült.)
Persze érthetetlen, minek kellett megfutni ezt a fölös kört (és miért kell most Innováció Háza néven egy elég erőltetett funkciót találni az újjáépülő múzeumnak), de ezzel mostantól ne foglalkozzunk. Örüljünk az új fejlesztésnek, mert tényleg nagyon penge lesz. Vagy legalábbis lehet.
Rovataink a Facebookon