Egyenes kiesés

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nagy Viktor rendőr főtörzsőrmester és Kasadó Ali törzsőrmester szabadnapja nem múlt el eseménytelenül.

    Martfű külterületén autózva azt vették észre, hogy egy gázolajat szállító kamion kereke lángra kapott. A sofőr már elkezdte az oltást, amikor a két, szolgálaton kívüli, rendőr a segítségére sietett. Értesítettek a hatóságokat, illetve biztosították a helyszínt. Egyikük irányította a forgalmat, a másik pedig az izzó kereket felügyelte, ami újra lángra kapott, de gyorsan el tudta oltani a lángokat.

    Nagy Viktornak nincs szerencséje mostanság a kamionokkal. Egy héttel ezelőtt, szolgálatban, szintén egy kigyulladó teherautónál kellett intézkednie.

  • Nem volt elég szín a hírfolyamban! De ez mostantól Magyarországon is megváltozik. Úgy vettük észre, hogy hazánkban is bekapcsolta a Facebook azt a funkciót, amivel színes hátteret adhatunk a státusz üzeneteinknek.

    Úgy tűnik ez egyelőre csak mobilon működik és folyamatosan vezetik be, vagyis ha önnek még nem elérhető, akkor ne csüggedjen, valószínűleg pár napon belül ön is eláraszthatja színes üzenetekkel a Facebookot.

  • A nyírbogáti Vántus István Általános Iskola újonnan átadott Bogát Vezér tornaterme 2017. február 24-én. A sportlétesítmény a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Programban valósult meg 

    - írja az MTI. A szűkszavú közleményhez képeket is mellékeltek, ha mást nem, azért, mert a tornatermet maga Lázár János avatta fel.

    A Nyíregyházától 38, Debrecentől 43 kilométerre található Nyírbogát és környéke már a kőkorszakban is lakott volt. Nevét az oklevelek 1310-ben említik először, egy odavaló nemes neveként. 2015 januárjában 3105-en éltek ott. Ma pedig átadták az iskola tornatermét, ami a képek alapján egy igen klassz kis sportlétesítmény, reméljük a gyerekek örömmel használják majd. 

    A megnyitó azonban egy kissé eklektikusra sikerült. Gondolom, a település prominensei szerették volna emlékezetessé tenni a napot, amikor maga Lázár János avatja fel a tornatermet, így mindent bevetettek. Voltak narancssárga lufik, feltűnt az olimpiai ötkarika - igaz, ez időközben aktualitását vesztette, de az utolsó pillanatban mégsem szedték le (persze bízzunk abban, hogy Nyírbogát olimpikont ad majd  a hazának) -, voltak 19. századi ruhába bújtatott gyerekek, akik a nemzetiszín szalag átvágásában segítettek, és volt egy kisebb műsor az avató végén. Pomponlányokkal.

  • Nagyon hosszú, meglehetősen okoskodó, kissé unalmas, de ettől még érdekes esztétikai-technikai kivesézés a Sötét lovag egyik olyan jelenetéről, amit mindenki elintézett egy legyintéssel.

  • apamacska
    Fotó: Những Câu Nói Bất Hủ / Facebook

    Hát igen, teljesen jogosan állítják a hőbörgők, hogy ha a genderről beszélünk, az minden tisztességes macsó férfit és konyhatündér házifeleséget csak feleslegesen összezavar. Itt van például Yello, ez a vietnami kandúr, akinek teljesen átmosta az agyát a nemi propaganda. Hiába írták meg szakkönyvek tucatjai, hogy a kandúrok alapvetően magasról tesznek a gyereknevelésre, és számukra véget is ér a buli a humpákolás végével, Yello teljesen unortodox módon viselkedett. A gazdája által feltöltött fotósorozaton (amit többek közt a Bored Panda is kiszúrt) jól látszik, hogy a szülés közben mosdatással nyugtatgatta a nőstényt, és utána is odabújt a cuki kispatkányszerű kölykök és a kismama mellé. És egy ilyen szokatlan viselkedésforma elég is a hírességhez, a macskák körében legalábbis biztosan.

  • Sírva röhögünk.

  • De csak akkor, ha a macskák és a kutyák békés egyetértésben élnének tovább. Na jó, nem is, annál sokkal kevésbé elképzelhető esetben: ha a Fox és a Disney-Marvel leül, és összeránt egy olyan Bosszúállókat, amiben az X-menek is szerepelnek. Mivel ez soha nem fog megtörténni, Jackman simán leborotválhatja a csudabarkót. Addig is itt egy vicces videó arról, mennyire kemény anyag is az adamantium, amiből Rozsomák karmai vannak:

        

  • Ausztráliában az ember bárhol óriáskígyókba tud botlani, pár havonta előkerül például egy-egy videó a vécéből kitekergőző vagy az előszobában hesszelő példányokról.

    Ezen a videón is épp egy piton ragaszkodik nagyon egy autó alvázához. A történetben annyi a plusz, hogy egy 14 éves srác, Oli Wardrope fogja be az ettől nem kifejezetten boldog állatot. Én 14 évesen legalábbis nem ilyesmivel töltöttem az időt, de ha arrafelé ez alap, akkor semmi, nem szóltam.

  • Screen Shot 2017-02-24 at 16.02.22.png

    Az Iron Crotch Kung Fu lényege, hogy a gyakorlói, akik 100 százalékban férfiak, a sporttevékenység során

    • ököllel
    • lábbal
    • téglával
    • bazinagy gerendával

    tiszta erőből tökön inzultálják magukat, mert attól lesz igazi férfi a férfi, ha rendszeresen iszonyatosan faszba' rúgják egy betoncsizmával. Mondjuk arra tuti felkészít, hogy jobban viseljük a szürke magyar hétköznapokat.

  • 16938446 1244645902271180 8387340744224464248 n

    Peti, aki tavaly farsangra CAF-villamosnak öltözött, idén az Ikarus 200-as szériát vette sorra. A képet Vitézy Dávid osztotta meg a Facebook-oldalán.

  • Hat embert tartóztatott le a wiltshire-i rendőrség egy éjszakai razzia során szerdán egy földalatti atombunkernél, ahol nagyjából 365 milliónyi marihuána ültetvényt találtak.

     A bunkert a 80-as években építették, mostanra azonban már nem a Védelmi Minisztérium tulajdona, viszont még mindig tökéletes állapotban van. Ezt a szerda éjjel odalátogató rendőrök erősítették meg, arra a konklúzióra jutva, hogy a bunkerbe erőszakkal lehetetlen bejutni. 

    Az információszerzés után következett az akció, ahol a helikopterrel is megtámogatott rendőrök addig vártak kint, míg ki nem jött három ember, akiket sikeresen el is fogtak, majd a kulcsaikkal behatoltak az épületbe. Bent találtak rá a másik három emberre, akik az ültetvények gondozásáért voltak felelősek. 

    Ültetvényekből pedig elég sok volt: az épületben összesen 20 szoba van, mindegyik nagyjából 1280 négyzetméteres és majdnem mindegyikben ültetvények voltak.

    ultetveny
    Fotó: Wiltshire Police

    A rendőrség szerint egyelőre nem lehet tudni, pontosan hány növényről van szó, de az értékét több mint 1 millió fontra, azaz legalább 365 millió forintra becsülik. 

    (Wiltshire Police)

  • Végre megérkezett amire mindenki várt: a Fox News és a Daily Express marhaságai után a Local összefoglalójából végre mindenki megtudhatja, mik azok a helyszínek Párizsban, ahova tényleg senkinek nem tanácsos betenni a lábát. 

    • a Diadalív előtti körforgalom;
    • az Eiffel-torony nyáron, szombat délután;
    • játszóterek iskola után (vagy vasárnap);
    • a metró, mikor nagyon meleg van;
    • a Gare du Nord vonatállomás sötétedés után;
    • nyilvános vécék;
    • a Châtelet metrómegálló;
    • a Champs-Elysées környéki bulihelyek;
    • a plázák, amikor leárazás, vagy karácsony van;
    • a Bois de Boulogne éjszaka.

    Némelyik ezek közül különösen veszélyesnek hangzik. Elég csak például 10 gyerek folyamatos üvöltésére gondolni, hogy az embert azonnal kirázza a hideg, ha egy játszótérre gondol. A metró problematikája szintén súlyos, bár egy-két trükköt még elleshetnének a méltán szeretett hármas metrónktól.

  • Stark Attila művész úr - talán mondhatom, barátom – posztolta Facebookra ezt a képet. Klasszikus amerikai filmes jelenet előzte meg: a Széll Kálmán téren a kép hátterében látható kisbusz ráhajtott a tűzcsapra. Szép kép, nem valószínű, hogy sokáig látható installáció.

    Stark Attila egyébként többek között grafikus, legutóbb az Indexen futó Miértország-sorozat egyik epizódját köszönhetjük neki. De 2007-ben is írtunk Kulocity című könyvéről. Nemrég pedig megjelent a legújabb, Kuloland címmel.

    Miértország 3. rész
  • Na jó, igazából nem is amis származású a Tampa Bay Rays 30 éves játékosa, Colby Rasmus, de a télen megnövesztett szakállával pontosan úgy nézett ki, mintha a modern eszközöktől ódzkodó keresztény közösség tagja lenne.

    Rasmus szerdán, a Rays tavaszi edzőtáborának kezdetén villantotta a szakállát, amivel azonnal az internet kedvence lett. Csak egy valaki nem rajongott az arcszőréért: a felesége ultimátumot adott neki, vagy megborotválkozik, vagy baj lesz. Rasmus pedig inkább a családi békét választotta a szakáll helyett.

  • Ez az orosz festő, Gelij Korzsev (1925-2012), például nem annyira örült, sőt. Művészetének hála pontosan tudjuk, milyen érzés az imperializmus beférkőzésétől és az elidegenült kapitalista társadalomtól szenvedni.

    1

    A szocializmusért hozott, immár felesleges áldozatok nyomasztották: mint minden hithű kommunista, Korzsev is azt érezte, hogy a proletárforradalmat elárulta a kicsinyes politikai elit, ezért a szocialista utópia sosem jöhetett el.

    Kifejezetten érdekes (mert ritkán látunk ilyet), hogy Korzsev, aki korábban szocreál propagandafestészettel foglalkozott, a rendszer összeomlása után egyéni érzelmeit vitte vászonra.

    (DM)

  • A Nemzetközi Olimpiai Bizottság két felvételt egy képre vágva megversenyztette egymással az 1932-es és a 2016-os olimpia férfi száz gyorsban induló döntős úszóit.

    Természetesen a mostani bajnok, sőt még a helyezettek is elverték volna a komplett 1932-es mezőnyt. Rióban Kyle Chalmers 47,52-vel győzött, Los Angelesben Mijazaki Jaszujinak még 58,2 is elég volt az aranyhoz.

    Ennek sok oka van, az edzéselméleti kérdéseket nem is feszegetném, elég csak ránézni a medencére, ma feszített víztükrűek, míg 84 évvel ezelőtt össze-vissza csapódtak a hullámok a medence faláról, sőt még köteletek sem segítették a tájékozódást.

    Persze nekem jobban tetszik az 1932-es medence, aminek a szélén egy árokban futva lehetett szurkolni.

  • Pornói Rezső gimnáziumi énektanár, római katolikus kántor, egyházkarnagy volt. 1892. február 24-én született a Fejér megyei Újfalun. Tanítóképzőben szerzett kántori oklevelet. 1916 és 1918 között a budapesti Wagner Gimnázium énektanára és vegyeskarának vezetője volt, később testvérével, Pornói Jánossal a rákosszentmihályi egyházközség szolgálatába álltak. 1959. augusztus 17-én hunyt el. Miséit, műdalait és nótáit őrzi az utókor. (Wikipédia)

  • Egy meg nem nevezett washingtoni férfi drónja annyira megijesztett 1500 szarvast a nyugat-wyomingi nemzeti szarvasparkban, hogy fél mérfölden keresztül menekültek a repülő szerkezet elől.

    A riadalom hétfőn történt a szarvasok menedékéül szolgáló területen, ahol az agancsosok és a bölények gyakran gyűlnek össze táplálkozni az eleségből, melyet azért helyeznek ki nekik, hogy segítsék túlélni a telet.

    Az idei tél különösen zord volt, több mint 90 centiméteres hóréteg alakult ki, ami minden vad számára küzdelmessé teszi az életet.

    A vadak megzavarása komoly szabálysértés, akár 5000 dolláros (1,45 millió forint) bírságot is kaphat, aki elköveti. A washingtoni férfi megúszta egy 280 dolláros csekkel. (MTI/ABCNews

  • Mint háborús övezetben egy aknamező,
    úgy néz ki a Kertváros.
    Most, hogy itt a tavaszi olvadás,
    mindenütt kutyaürüléket látni.

    Egészen a pici bogyóktól
    a „dinoszaurusz”-méretűekig
    minden megtalálható
    a fűben, a járdán,
    a játszótereken. (Olvasó, Bama.hu)

  • Ha fogékony lennék a rejtett összefüggések sejtetésére, bizonyára a háttérhatalom furcsaságait sejteném (és sejtetném) a dolog hátterében. Így viszont szimplán egy fun fact: a Magyar Olimpiai Bizottságnak 2012 óta a budai elitkörnyéken lévő, így vélhetően nem is olcsó MOM épületegyüttes irodaházában van a székhelye – amit az üzemeltető történetesen a MOMentum Irodaház névre keresztelt el.

    kkkkkkkkkk

    Amivel persze nem azt akarom sugallni, hogy ha nem költöznek el négy és fél éve, akkor nem álomgyilkolódik le az ország kisebbsége által szorgalmazott budapesti olimpia ötlete. De legalább mondjuk Bank Center vagy Capital Square néven azért aligha alakult volna mozgalom.

  • Az ugyebár köztudomású, hogy a nők sokkal kevesebbet keresnek, mint a férfiak, a világon mindenhol, így nálunk is. A legfrissebb adatok szerint Magyarországon 13,2 százalékkal alacsonyabb egy átlagos a nő keresete, mint egy átlagos férfié. Amit ha egy naptári évre vetítünk, az jön ki, hogy ez olyan, mintha a nők éve csak 55 nappal később kezdődne. Ami, hahaha, egyébként azt is jelentené, hogy a nők átlagosan 310 nap alatt öregednének egy évet.

    De ez persze csak egy rossz vicc, amit egy még rosszabb helyzet szült. Amin, meglepő módon, egyelőre az sem változtat, hogy a magyar gazdaságot egyre súlyosabb munkaerőhiány sújtja, vagyis ésszerű lenne azt feltételezni, hogy a munkáltatók már a nőknek is fizetnek annyit, mint a férfiaknak, csak legyenek dolgozóik (bár oké, munkaerő-túlkínálat esetén is lehetne ilyen hatás, amikor a férfiak bérét viszik le a nők szintjére). Ilyen hatás viszont nincs, se így, se úgy, csak a szembeszökően magas bérkülönbség.

  • De nem lehet, brit tudósok ugyanis kimutatták, hogy cuki pandás videókból bármennyit képes befogadni az emberi szervezet. Jöjjön hát egy remek hétvégeindító alkotás, egyenesen a csengdui óriáspanda-tenyésztő kutatóközpontból, ahol az egyik gondozó kilátástalan küzdelmét kísérhetjük figyelemmel.

    A férfi a gondjaira bízott egyik kölyöknek készítené elő a táplálékul szolgáló bambuszhajtásokat, de adódik némi nehézség a munkafolyamatban, egy kis szőrös, fekete-fehér gombóc alakjában. Nézzék csak, nézzék!

  • Orbán Viktor szerint a budapesti olimpia ellen indított népszavazással a Momentum álomgyilkosságot követett el. Mondjuk lehet, hogy inkább az a 266 ezer hazaáruló, aki aláírt, de ezen most ne akadjunk fenn.

    Hanem tessenek színt vallani: önök szerint milyen büntetést érdemelnek az elkövetők? (Mármint feltételezve, hogy tettük nem lesz hamarosan btk-s kategória, nem mintha nem lenne ez módfelett kívánatos.)

    Hogyan büntessük az álomgyilkosságot?

  • Először is: igen, tényleg vannak emberek, akik tök komolyan abban hisznek, hogy a Föld valójában lapos, és nem gömb (elnézést: geoid) alakú. Ezt a döbbenetes tényt egy kb. Arisztotelész meg a többi régi görög tudós óta tartó gigászi világ-összeesküvés titkolja a nép elől, azért, mert, ööö, mert ez nekik jó. Az ördögi tervben benne van az elmúlt évszázadok összes csillagásza, fizikusa, hajósa, földrajztudósa, felfedezője, repülőgép-pilótája, űrhajósa, ezen felül a teljes média, a világ összes egyeteme, az összes ország valaha volt összes kormánya, az összes kutatóintézet, távközlési cég, légitársaság, mindenki, aki valaha ült repülőgépen, vagy használt gps-t, s valahány név a naptárban.

    Szóval vannak ilyen emberek, az internet legszórakoztatóbb hülyéi ők, és természetesen reagálnak a nagy összeesküvés szívcsakrájából, a NASA-ból érkezett felfedezés hírére, miszerint felfedeztek pár új bolygót. Ami ugye képtelenség, hiszen bolygók alapból nincsenek. Kicsit gyengén indul, de érdemes kibírni azt a részt, amíg a narrátor csak azon röhög, hogy trappista sajt, hogy lehet már így hívni egy naprendszert, ebből is látszik, hogy gyerekmese - de aztán durván beindul a tiltott tudás szórása!

  • A BRFK rendőrei két napja Perbál és Érd belterületén állítottak meg egy személyautót. Kinyitották a csomagtartóját, és miután jellegzetes „kábítószerszagot” éreztek, átvizsgálták az egész autót. Végül négy csomag, összesen négy kiló marihuánát találtak és foglaltak le, ami csak azért érdekes, mert a rendőrség által közölt videón légmentes csomagolásban látható a lefoglalt spangli. Bár az elképzelhető, hogy nem zárt jól valamelyik csomagolás. (Police.hu

  • Nemrég mutattunk képet a teszten lévő új, vagyis felújított 3-as metróról, amint elhúz a Nyugatinál Újpest felé. Posztunk nyomán jelentkezett olvasónk, Svéd, aki néhány hete a Forgách utcánál fotózta le a 3-as metróra ígért, újnak tűnő, bár hivatalosan csak felújított kocsikat.

    Az új orosz metrókocsi belsejéről is van képünk most már. A metró egyébként eredetileg már januárban forgalomba állt volna, de egyelőre még csak a tesztköröket rója. Lehet, azért, mert túl sok régi metrókocsi romlik el útközben, és így nem halad elég gyorsan.

  • Pár méternyi levágott ereszcsatorna, volt-nincs akkumulátor, lábakelt fűrész, tovatűnt sarokcsiszoló: hiányjelek Kiskunhalason egy háromtagú banda nyomában. Precíz helyszíni szemle képei és mini szocioriport a police.hu jóvoltából.

    Minden nem jó, de a vége legalább kevésbé rossz: „Az ellopott tárgyak egy részét a nyomozók megtalálták és 2017. február 22-én visszaadták a sértetteknek.”

    20172402083631
    Fotó: Police.hu
    20172402083647
  • Vagy nem? Ez egy jó kérdés, olvasói megfejtéseket várunk postaládánkba.

    Szóval a helyzet az, hogy XIII. Gergely pápa 1582-ben ezen a napon, február 24-én döntött a Gergely-naptár bevezetéséről (lehet, hogy szimbolikus erejű volt, hogy épp ezen a napon, hiszen szökőévekben ez a szökőnap, bár gyors fejszámolással az jött ki, hogy 1582 nem volt az). A naptár azonban nem azonnal, hanem októberben lépett hatályba, méghozzá úgy, hogy ugrottunk, vagyis eleink ugrottak egyet az időben: október 4-e után október 15-e virradt az egész világ.

    Vagyis persze fenéket az egész világ, természetesen az új naptár bevezetése nehezebb volt, mint egy uszodaépítés levezénylése az eredeti költségkereten belül, vagy na jó, az eredeti költségkeret kétszeresén belül. Szóval az új naptár ötletét finoman szóval se fogadta általános lelkesedés, az ügyből ugyanolyan hitkérdés lett, mint egy budapesti olimpiarendezésből, csak ebben a katolikusok ugrottak össze a protestánsokkal. Ahol katolikus dominancia volt, ott hamar bevezették – így a mediterrán térségben és például a lengyeleknél –, de például a németek csak 1700-ban álltak át.

    No de a lényeg, a poszt elején feltett kérdés. Hogy akkor 1582. február 24-e pontosan 435 éve volt, vagy 435 éve és 10 napja? Szóval a kieső tíz napot be kell számítani vagy sem? Ön mit gondol?

  • És ráadásul nem is Valentin-napnak hívják, hanem Dragobetének. Ha hinni lehet az állítólag pogány korig visszanyúló román legendáknak, akkor azok, akik február 24-én találkoznak, egész életükben szerelemben élnek. Úgy is hívják, hogy a "nap, amikor a madarak eljegyzik egymást". A hagyomány napja feltehetően az volt egyébként, hogy aki a farsang végére – márpedig az ilyentájban van – nem választott magának párt, az vénlegény vagy vénleány maradt.

  • Nem cserélnék a következő nyolc napra Abraham Poincheval francia performanszművésszel, aki ebbe a kőbe zárva tölti a következő napjait, miközben az élet lehetőségét kutatja az ismert világon kívül (és lemarad az Oscar-gáláról vasárnap éjjel).

    Értem én a művészetet, meg minden, nekem csak az lenne a kérdésem, hogy fog majd enni?