új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kivételesen nem a leszaggatott gyűrűkről van szó, hanem egy annál is sokkal érdekesebb dologról, az HBO Real Sports legutóbbi epizódjából ugyanis kiderült, hogy övé a 

    valaha volt legnagyobb értékű walmart bevásárlás.

    A klasszis egy este alatt költött el 70 ezer dollárt, azaz jelenlegi árfolyamon közel 18 millió forintot, mikor 2008 elején a Phoenix Sunshoz került a Miami Heattől, mert mint kiderült, a ház, ahova költözhetett, már megvolt, csak nem volt benne semmi, ő pedig nagyon türelmetlen, úgyhogy rövid úton akarta orvosolni a problémát.

    Emiatt ment be a Walmartba - ami egyébként azért nagyon vicces, mert ez az amerikai viszonylatban kb. a Tescónak felel meg, Shaq pedig ekkor már négyszeres bajnok volt - és összeszedett mindent, ami kellhet egy házba, a törölközőktől kezdve a tévékig, majd szépen odament a kasszához, hogy akkor ezt most mind kifizetné.

    Itt kezdődtek a bajok, a kártyáját ugyanis elutasította a terminál, mint nem sokkal később kiderült azért, mert az American Expressnél azt hitték, hogy valaki ellopta tőle, és éppen a Walmartban próbálja elverni a kosaras pénzét.

    Persze hamar kiderült, hogy erről szó sincs, tényleg ő akar éppen 70 ezer dollárt elkölteni a Walmartban, úgyhogy némi értetlenkedés közepette reaktiválták a kártyáját, ő meg néhány teherautó segítségével végre elmehetett bebútorozni az új lakást.

    (via)

  • A 35 éves Erdélyi János eltűnésének ügyében nyomoz a kisvárdai rendőrség. A szabolcsveresmarti férfi január 10-én este otthonából kerékpárral elindult horgászni, de azóta nem adott magáról életjelet, és a rendőrség hiába kereste. 

    janos

    Erdélyi János körülbelül 160 centiméter magas, vékony testalkatú, rövid, barna hajú. Arca borostás, fogazata hiányos. Bal vállára egy kereszt van tetoválva. Eltűnésekor sötét színű kabátot, kék-fehér csíkos sapkát, fekete nadrágot és fekete bakancsot viselt. Útjára egy 28-as méretű, kék-fekete színű női kerékpárral indult, aminek kormányán bevásárlókosár volt, és a horgászfelszerelését vitte magával.

    Aki látja Erdélyi Jánost, azonnal hívja a 06-42/524-600-as telefonszámot, vagy a 112-es központi segélyhívót! - kéri a rendőrség. 

  • Lewis Cook nagyapja 17 ezer fontot (hatmillió forintot) nyert azzal, hogy a Bournemouth-ban futballozó unokája kedden bemutatkozott az angol felnőtt válogatottban.

    Trevor Burlingham négy évvel ezelőtt 500 fontot tett fel arra, hogy unokája 26 éves kora előtt pályára lép a válogatottban. A 21 éves Cook évek óta tagja volt a korosztályos válogatottaknak, 2014-ben megnyerte az U17-es Eb-t, az U20-as vb-n aranyérmes csapat csapatkapitánya volt, szóval azért nem tűnt annyira reménytelennek a felnőtt válogatottság. 

    A Bournemouth középpályását először tavaly ősszel hívták meg a felnőtt válogatott keretébe, de Brazília ellen nem lépett pályára. Kedden azonban már lehetőséget adott neki Gareth Southgate szövetségi kapitány, aki az Olaszország elleni 1-1-es döntetlennel véget ért meccs a 71. percében cserélte be. 

    A William Hill fogadóiroda szerint a legnagyobb hasonló jellegű nyeremény 125 ezer font volt, amelyet szintén egy nagypapa nyert. Peter Edwards akkor fogadott 50 fonttal Harry Wilsonra, amikor unokája 18 hónaposan még csak járni tanult. A 21 éves Wilson 2013-ban mutatkozott be a walesi válogatottban, és a nemzeti csapat legfiatalabb újonca lett. (MTI)

    • A Kojot című filmet tavaly mutatták be a mozikban, de sajnos nagyon kevesen látták, pedig jól sikerült, kritikánkban egyenesen az év meglepetésfilmjének neveztük.
    • Úgy tűnt, hogy ez is gyarapítja majd a jobb sorsa érdemes, de végül elfeledett magyar filmek sorát. Aztán kiderült, hogy a film gyártója is sokat tett azért, hogy a film eltűnjön a süllyesztőben.
    • A film Facebook-oldalát is törölték, amit azzal indokoltak, hogy ez a film érdeke.
    • Több elmélet van arra, hogy mi lehet a háttérben, mindenesetre a film elég jól mutatja be a vidéket, meg a magyar valóságot, ahol a helyi kiskirály mindent és mindenkit ural, a rendőrséget is beleértve. Sokak szerint egyértelmű az áthallás a Mészáros Lőrinc-szerű kiskirályokra, de a film forgatókönyve ennél régebben készült.
    • Most a készítők azt jelentették be, hogy hamarosan megvásárolható lesz a film DVD-n.  
  • Valószínűleg senkinek nem okozott nagy meglepetést, hogy kedden Belgium 4-0-ra verte Szaúd-Arábiát, arra azonban valószínűleg senki nem számított, hogy (az egyébként 30 éves) Dries Mertens szerdán fogja az egyik gól utáni ünneplésről készült, kicsit félreértelmezhető fotót, majd aláírja, hogy 

    máshogy is meg lehet köszönni a gólpasszokat, rom

  • Kigyulladt az orosz katasztrófavédelem busza az oroszországi Vlagyimirben, amelyen újságírók utaztak egy bevásárlóközponthoz, hogy a tűzoltókkal együtt megvizsgálják az épület tűzbiztonsági berendezéseit - mindezt a nemzeti gyásznapon, amelyet a vasárnapi, kemerovói tűzvész áldozataira emlékezve tartanak - írta a TASZSZ orosz hírügynökség. A tűzben senki sem sérült meg, a buszt időben elhagyta mind a tizenkét utas.

  • Bár annak idején az egyik ismert cigarettamárka reklámjaiban a FÉRFINAK - így, csupa nagybetűvel - egy ló betörése sem okozott különösebb gondot, az életben azért nem minden ilyen egyszerű. Az uruguayi Montevideóban a képen látható gauchónak (lovas marhapásztornak) a kreol héten megrendezett bemutatón akadt gondja a lovával. Az állat mindent megtett, hogy ledobja lovasát, hogy ez sikerült-e neki végül, sajnos nem derül ki a képről.

  •  Ijedt levelet kaptunk Dénestől, hogy az ország egyik legszebb fekvésű, remek kültéri tornapályáját elbontották. Rövid levélváltás után megtudtuk a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft.-től, hogy pánikra semmi ok, csak átépítik, nagyjából egy hónap múlva kikerül az új. Hogy pontosan mi volt a baj a régivel azt nem tudjuk, az ígéretek szerint "modernizálják". Reméljük jó lesz, ha elkészült, beszámolunk róla.

    Aki addig is szeretne valahol mozogni, annak figyelmébe ajánljuk Budapest legteljesebb kültéri fitnesz- és streetworkout-térképét az Urbanistán.

  • Elmarad, illetve később rendezik meg a március 29-ére kiírt, budapesti Pretty Maids koncertet, közölte a szervező. "Folyamatban lévő turnéjuk megszakításáról tájékoztatta rajongóit a Facebookon a dán Pretty Maids.  A zenekar énekese, Ronnie Atkins a hírek szerint valamilyen kisebb balesetet szenvedhetett, aminek következtében ütés érte a fején, így kórházba szállították: Ronnie eszméleténél van, jelenleg a svájci Baselben tartják megfigyelés alatt. A zenekar ígérete szerint amint Ronnie teljesen felépül, be fogják pótolni a most elmaradó három koncertet, köztük a budapestit is" - írták.

  • Március 28-án, szerdán reggel sűrű köd lepte el a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret. Mivel épp az AirBaltic új Bombardier CS300 bemutatójára voltunk hivatalosak, végignézhettük, ahogy a köd elárasztja a futópályákat és fehérségbe csomagol mindent. 8 óra körül már csak hallani lehetett a landoló, vagy épp átstartoló gépek hajtóműveit, még a közelben guruló gépeket is alig lehetett látni. A hirtelen jött időjárás-változás végül nem okozott komoly fennakadást a budapesti reptér működésében – még az OTP kis magángépe is simán meg tudott lógni a mögötte érkező fehér paplan elől –, de mindenképp különleges élmény volt közelből megtapasztalni a légi közlekedés egyik legkellemetlenebb akadályozóját.

  • A máig nagyon menő idegenvezetős-városbemutatós sétákat kereszteztük a leggyanúsabb, a korrupcióhoz legjobban köthető budapesti épületek bemutatásával. A videó persze ma is teljesen aktuális, ha kell egy kis kormányokon átívelő korrupciós gyorstalpaló:

    Járja be velünk Budapest legcsodásabb korrupciós helyszíneit
  • Mindig vannak olyan fesztiválok, amikkel méltatlanul keveset foglalkozunk, hogy aztán emberhiány vagy más ok miatt, az most mindegy, de a Veszprémfest is ilyen például, pedig tavaly is jó kis lineupjuk volt, és idén is lesz pár olyan név, akikért simán érdemes elmenni a sorban 15. rendezvényre.

    Az idei fesztivált július 11-14 között rendezik két helyszínen

    • Ziggy Marley,
    • Amy Macdonald,
    • Aloe Blacc,
    • José Cura,
    • Miklósa Erika,
    • Ramón Vargas,
    • Rost Andrea,
    • Joss Stone
    • és Lajkó Félix főszereplésével.

    Július 13-án például José Cura,  világhírű argentin tenor, Miklósa Erika Kossuth-, Liszt Ferenc- és Príma Primissima-díjas koloratúrszoprán énekesnő, Ramón Vargas mexikói tenor és Rost Andrea, Kossuth-, Liszt Ferenc- és Príma Primissima-díjjal kitűntetett szoprán operaénekes lép színpadra, ez mindenképpen érdekesen hangzik, még úgyis, hogy szégyen-gyalázat, de nagyon nem bírom a műfajt.

    Július 11-én adja első magyarországi koncertjét Ziggy Marley, akinek van már nyolc Grammy- és egy Emmy-díja is, apja, Bob, büszke lehetne rá. Július 12-én lép fel Amy Macdonald, szintén először Magyarországon. A skót énekes, dalszerző és gitáros, különlegesen mély és telt hangjáról lehet ismerős, mutatjuk:

    Szintén aznap lesz Aloe Blacc amerikai éneke bulija, akinek pl. az Avicii-vel közös Wake me up című megaslágert köszönhetjük, már ha, ugye. Egy Grammy-jelölése neki is van már. Július 14-én Joss Stone angol énekesnő (14 millió eladott lemez, két Brit Awards és egy Grammy-díj) zárja a fesztivált. Érdemes megjegyezni, hogy Lajkó Félix három egymást követő estén át, július 11-13. között ad koncertet az ez alkalomra kialakított új szabadéri, 400 fős koncerthelyszínen, a Jezsuita templomkertben. 

  • A PagonyTV feltette Axel Scheffler és Julia Donaldson szuper mesekönyvének videóváltozatát a netre. Ha eddig nem látta a jószívűek meséjét, feltétlenül nézze meg, és mutassa meg a gyerekének:

  • Pedig én még mindig nagyon szeretem a Belváros új főutcája koncepciót, és simán elhittem a szöveget, hogy itt tanultak a Király utca burkolathibáiból. Kár volt. Úgy tűnik, pont ugyanúgy hullott szét, mint annyi más budapesti utca, amelyik elkapta a burkolatvész nevű betegséget.

     FRISSÍTÉS: A képek kiposztolása után jelentkezett a kerületi önkormányzat, hogy szerintük az elmúlt csapadékos időszak okozhatta a nyolcéves burkolat meglazulását, de két héten belül kijavítják

  • Angol nyelvtudással böngészhető az alábbi lista, ahol minden ingyenes vagy (elvileg) nagyon olcsó egyetemi kurzus listázva van. Olyan híres egyetemeket is megtalálhatóak a listában, mint a Stanford vagy a Harvard.

    Az utóbbi fél évben kétszáz egyetem indított hatszáz ilyen kurzust (ezeket MOOC kurzusoknak, vagyis Massive Open Online Coursesnak nevezik.)

    Néhány példa:

  • Az Egyesült Királyságban kapott először szobrot a két éve elhunyt David Bowie. Andrew Sinclair szobrát Aylesburyben avatták fel, abban a városban, ahol Ziggy Stardust debütált. A szobor Bowie alteregóit ábrázolja, Ziggyvel az élen.

  • Az Autizmus nemzetközi hetének kezdetén a Mars Alapítvány kampányában VR filmen keresztül mutatja meg, mit érez egy autista gyerek. 

    A Mars Alapítvány kampányában az autista emberek nehézségeire hívja fel a figyelmet, amik akadályozzák őket a hétköznapi életben olyan egyszerű dolgok kapcsán, mint például a bevásárlás vagy a tömegközlekedés, s amelyek az emberek többsége előtt ismeretlenek. A kampány célja, hogy közelebb hozza az autista emberek világát. A most közzétett kisfilmben érzékszerveinkkel ugyanazt érzékelhetjük, amit a főszereplő autista kisfiú a bevásárlóközpontban. A kedden bemutatott kisfilmet VR eszközök segítségével nézhették meg az érdeklődők.

    (A kisfilmet a kampány során National Autistic Society engedélyével használja a Mars autistákért Alapítvány.)

    „Azt látom, hogy azok az emberek „félnek” tőlünk, akiknek nincs elég tudás a birtokukban – legyen az pedagógus, orvos, pénztáros stb – mondja Oravecz Lizanka, aki felnőttként kapott asperger diagnózist, és szakértőként segíti a Mars Alapítvány munkáját. - Autistának lenni olyan, mintha egyszerre lennék süket, néma, vak. Süket vagyok, amikor zajban kell meghallanom a másik embert, viszont denevérfülű, ha csend van. Néma vagyok, ha hirtelen kell válaszolnom, mert nagyon szorongok, pedig amúgy rengeteget beszélek. Elvakítanak a fények, miközben élesen látok minden apró porszemet a levegőben, vagy észreveszem a legapróbb változásokat is a környezetemben. Sokszor vagyok vak szociálisan is.”

    Magyarországon 1989 óta létezik autizmus diagnosztika. A diagnózist nyújtó intézmények legtöbbjének azonban sem ideje, sem módja nincs arra, hogy az autizmus diagnózis után támaszt, információt nyújtson a családoknak. A Mars Alapítvány ezt a hiányt pótolja szülőknek és pedagógusoknak nyújtott tréningjeivel. Az autista gyereket nevelő szülők itt jelentkezhetnek a képzésekre. 

  • És miért? Ötösöm volt állattanból, bár rovarokból soha nem voltam azért annyira erős.  Egy aldis pudingon jött szembe tegnap.

  • Egy kanadai fiatal rögtön megnyerte a főnyereményt azzal a lottószelvénnyel, amit 18. születésnapjára vett egy üveg pezsgővel együtt. Választhatott: vagy egyben kap 780 ezer dollárt (kb. 195 millió forintot), vagy pedig élete végéig heti 1000 dollárt (kb. 253 ezer forintot). Beszélt egy pénzügyi tanácsadóval, és az utóbbi mellett döntött. Első körben utazásra és a tanulmányaira akarja költeni a pénzt. (BBC)

  • A képen látható vékony, csavart arany nyakék Azerbajdzsánban került elő, az azeri és francia régészek által vezetett ásatás során Nakhchivánban bukkantak rá a minimum 5000 évesre becsült, bronzkori ékszerre. A Kaukázusban eddig felfedezett legrégebbi arany nyakláncot Bakuban, a Heidar Alijev Centerben nézhetik meg az érdeklődők.

  • Korábban írtunk róla, hogy a tudósok bebizonyították, hogy a kutyák okosabbak a macskáknál. A kutatók az agykéregben levő neuronok számából indultak ki, ami azért elég korrekt összehasonlítási alap. Ám ha valaki nem hisz a tudósoknak, vagy úgy gondolja, hogy elszámolták a neuronokat, annak itt a képi bizonyíték:

    A zebrára ugyebár csak akkor lehet rálépni, ha teljesen biztosak vagyunk abban, hogy veszélytelen. A blöki biztosra ment, és hála a két jó szándékú sofőrnek, éppen és egészségesen átért az úttesten. Mindhármójuknak jár a taps.

    (A videót a HVG.hu találta)

  • Áremeléssel enyhítenének a Plitvicei-tavak túlzsúfoltságán, hogy a környék ne kerüljön le az UNESCO világörökségi listájáról, a turisták száma ugyanis veszélyezteti a térséget. A nemzeti park igazgatója, Tomislav Kovacevic a Vecernji List horvát napilapnak beszélt arról, hogy a jövőben két belépő lesz majd: egy 16 óráig, egy 16 óra után.

    Április elsejétől egy felnőtt belépő ára 110 kunáról (4600 forint) 150 kunára (6300 forint), gyermekeknek 55 kunáról (2300 forint) 80 kunára (3400) emelkedik. Júliusban és augusztusban lesz a legdrágább a jegy: felnőtteknek 180 kuna (7600 forint) helyett 250 kunát (10 ezer forint), gyerekeknek 80 kuna (3400 forint) helyett 110 kunát (4600 forint) kell majd fizetni, írja az MTI. 16 óra után olcsóbbak lesznek a belépők.

    A Plitvicei-tavakat tavaly rekordszámú, 1,7 millió turista kereste fel.