Warren is kiszáll az elnökjelöltségért folyó küzdelemből

2020. március 5., 18:09 Módosítva: 2020.03.05 23:07
47

Elizabeth Warren massachusettsi szenátor is kiszáll a demokrata elnökjelölti versengésből, mondták a döntést ismerő külön források a CNN-nek és a New York Timesnak, amit aztán Warren is megerősített. Warren csalódást keltően szerepelt az előválasztások során, és noha még napokkal ezelőtt is ki akart tartani, valójában nehezen maradhatott volna versenyben, miután a szuperkedden saját államában is harmadik helyen végzett. Warren egy körtelefonon már bejelentette a döntést a kampánycsapatának. „Tudom, hogy amikor belevágtunk, nem ezt a telefonhívást akartátok hallani. Én sem akartam ezt a hívást soha” – mondta.

Warren egyelőre nem jelentette be, hogy Bernie Sanders vermonti szenátor és Joe Biden volt alelnök közül melyik jelöltet támogatja a továbbiakban, még időt kért.

Tovább

Visszalépett az elnökjelöltségtől Bloomberg

2020. március 4., 16:34 Módosítva: 2020.03.05 13:47
104

Miután több mint félmilliárd dolláros kampánykiadásai ellenére sem tudott áttörést elérni első megmérettetésén, Michael Bloomberg felfüggeszti elnökjelöltségért indított kampányát, és beáll a pártelit támogatását élvező riválisa, Joe Biden mögé. Nyilatkozatában azt írta,

Három hónappal ezelőtt azért szálltam be az elnökjelöltségért folyó versenybe, hogy legyőzzem Donald Trumpot, s ma ugyanezen okból hagyom abba. (...) Mindig abban hittem, hogy Donald Trump legyőzése a legesélyesebb jelölt egységes támogatásával kezdődik.

Tovább

Biden átsöpört a szuperkedden

2020. március 4., 13:11 Módosítva: 2020.03.06 00:52
115

Joe Biden volt alelnök legalább kilenc államot megnyert a demokrata elnökjelöltségért zajló versengés fontos állomásán, a szuperkedden, amikor 14 államban és Amerikai Szamoán tartottak egyszerre előválasztást. Egyértelműen sikerült továbbvinnie a lendületét a szombati dél-karolinai sikere után, az utolsó napokban döntésre jutó szavazók nagy többségében őt választották, és ez meglepetésgyőzelmeket is hozott neki például Texasban, Massachusettsben és Minnesotában. Bernie Sanders vermonti szenátor csak három kevésbé fontos államot tudott biztosan behúzni, de ő vezet a legnépesebb Kaliforniában is, ami a végelszámolásnál sok delegáltat hozhat neki. Viszont lehet, hogy csak napok múlva lesz meg a végeredménye. A szuperkedd eredményeinek alakulását itt olvashatják vissza percről percre>>>

Tovább

Szuperkedd: Biden nyerte Texast is, kilenc államban győzött, Sanders vezet Kaliforniában

ivand
TÓG
CsD
2020. március 3., 23:18 Módosítva: 2020.03.04 13:44
45
  • Március 3-án rendezték a szuperkeddet az amerikai előválasztáson
  • 14 államban és Amerikai Szamoán szavaztak egyszerre, az összes elnyerhető delegált harmadát kiosztják
  • Joe Biden volt alelnök nyert kilenc államban, köztük a második legnagyobb Texasban, Bernie Sanders vermonti szenátor háromban
  • Michael Bloomberg milliárdos pedig Amerikai Szamoán
  • Maine-ben és a legnépesebben, Kaliforniában még számolnak, utóbbi Sanders győzelmét hozhatja majd, ami sok delegáltat is jelent neki
  • A delegáltakat arányosan osztják el az államokban a 15 százalék felett végzett jelöltek között
  • Napokkal korábban Sanders volt a demokrata versengés legesélyesebbje, Biden azonban szombati dél-karolinai győzelme után erősödni tudott
  • Élőben követtük az események alakulását!

A szuperkedden csap össze Sanders és Biden

2020. március 3., 18:59 Módosítva: 2020.03.04 06:54
111

A februári négy állam után országossá szélesedik ki a Demokrata Párt elnökjelöltségéért versengő indulók küzdelme: 14 államban, köztük a legnépesebb Kaliforniában és Texasban, valamint Amerikai Szamoán szavaznak majd egyszerre a szuperkedden. Miközben Bernie Sanders vermonti szenátor fordult rá a demokrata előválasztás éllovasaként a szuperkedd előtti napokra, Joe Biden volt alelnököt a dél-karolinai győzelme, és utolsó pillanatos visszalépések is erősíthették. Emiatt is bizonytalan, hogy ki fog alul-, vagy felülteljesíteni a várakozásokhoz képest a szuperkedden.

Tovább

Kiszáll az elnökjelölti kampányból Amy Klobuchar

2020. március 2., 20:02 Módosítva: 2020.03.03 05:31
81

Joe Biden dallasi kampányeseményén jelenti be, hogy visszalép a demokrata elnökjelöltségért folyó harctól Amy Klobuchar, írja egybehangzó értesülések alapján az amerikai sajtó. Ezzel Klobuchar Pete Buttigieg-hez hasonlóan közvetlenül a 14 államban zajló előválasztás, vagyis szuperkedd előtt szállt ki a versenyből.

Tovább

A demokraták fele azt hiszi, Obama már kiállt Biden vagy Bloomberg mellett

2020. március 2., 13:23 Módosítva: 2020.03.02 15:03

Barack Obama volt amerikai elnök először gratulálhatott az előválasztáson egykori alelnökének, Joe Bidennek, aki az első három szavazáson nem szerepelt túl jól, de szombaton nagy fölénnyel nyerte a dél-karolinai előválasztást. Bidennek sokat számított, hogy a fekete szavazók többsége őt választotta, ez pedig a szuperkedden is fontos lehet neki, amikor 14 államban, és Amerikai Szamoán szavaznak majd egyszerre.

Tovább

Megint jönnek az oroszok, és Amerika még mindig sebezhető

2020. március 2., 10:32 Módosítva: 2020.03.03 00:00
57
Az elnökválasztási kampány felpörgésével menetrendszerűen megérkeztek az első hírek arról is, hogy Oroszország a 2016-oshoz hasonlóan az idei választásba is megpróbálhat beavatkozni. Az amerikai hírszerzés szerint az oroszok a demokrata előválasztáson Bernie Sanderst segítenék. Az orosz online manipulációs gépezet és az állami hekkerek az elmúlt négy évben is aktívak maradtak, és várhatóan idén is akcióba fognak lendülni, a régi bevált módszerek mellett újabb trükköket is bevetve. A legaggasztóbb, hogy akár a választás lebonyolításához használt informatikai rendszerek is veszélyben lehetnek. A négy évvel ezelőttihez képest Amerika jóval felkészültebb, de még mindig aggasztóan sok a hiányosság.

A négy évvel ezelőtti amerikai elnökválasztás nemcsak Donald Trump meglepetésszerű győzelme miatt maradt emlékezetes, hanem azért is, mert az egész eseményt belengte, illetve az utóéletét is évekre meghatározta, hogy az Egyesült Államok szerint Oroszország is beszállt a választási kampányba.

Tovább

Felfüggesztette elnökjelölti kampányát Pete Buttigieg

2020. március 2., 07:22 Módosítva: 2020.03.02 13:29
1

Pete Buttigieg magyar idő szerint hétfőn hajnali fél háromkor (helyi idő szerint este fél kilenckor) szülővárosában, South Bendben jelentette be, hogy kiszáll a demokrata elnökjelöltségért folyó versenyből. A mindössze 38 éves elnökjelölt-aspiráns, aki korábban nyolc évig vezette az indianai South Bend városát, azután döntött kampánya felfüggesztése mellett, hogy a szombati dél-karolinai előválasztáson egy delegáltat sem sikerült szereznie.

Buttigieg kampánya felfüggesztésekor 26 delegáltjával harmadik helyen állt Bernie Sanders (60) és Joe Biden (56) mögött az elnökjelöltségért folyó versenyben, országos támogatottsága pedig 10 százalék körüli volt a felmérések szerint, melyekben a két éllovason kívül Mike Bloomberg és Elizabeth Warren is jobban teljesített nála.

Tovább

Biden akkor is harcolna az elnökjelöltségért, ha Sandersnek több delegáltja lenne

2020. március 1., 22:42 Módosítva: 2020.03.02 08:26
65

Joe Biden akkor is harcba száll a jelöltségért a nyári elnökjelölt-állító konvención, ha Bernie Sandersnek lesz több delegáltja - mondta el a CNN-nek az Obama-kormányzat egykori alelnöke az MTI szerint.

000 1PH2NL

Biden azok után, hogy csaknem 50 százalékos szavazataránnyal  nyerte meg a Demokrata Párt negyedik előválasztását Dél-Karolina államban szombaton , megkérdőjelezte az, hogy a demokrata jelöltségért versengők közül azt kellene megválasztani elnökjelöltnek, akinek a legtöbb delegáltja lesz. Szerinte ugyanis ez nem kötelező a Demokrata Párt szabályzata szerint.

Tovább

Biden nagyon megverte Sanderst Dél-Karolinában

2020. március 1., 06:39 Módosítva: 2020.03.02 13:29
115

Joe Biden nagy fölénnyel nyerte a Demokrata Párt negyedik előválasztását Dél-Karolina államban szombaton. A párt mérsékelt, balközép szárnyához sorolt volt alelnök erősnek számító részvétel mellett a voksok 48,4 százalékát szerezte meg. Ezzel majdnem 30 százalékpontot vert az előző két előválasztáson győztes, ezúttal második helyen végző Bernie Sanders vermonti szenátorra (19,9 százalék), a mezőny legbalosabb tagjára.

Magabiztos győzelmével biden az első értékelések szerint újraindíthatja megtépázott kampányát, de Sanderst csak akkor tudja megszorongatni, ha hatalmasat dob népszerűségén dél-karolinai eredménye, és visszalépések is segítik.

A többi jelölt nem érte el a 15 százalékos küszöböt, amely felett delegáltakat szerezhetnek a párt elnökjelöltjének személyéről döntő nyári jelölőgyűlésre. A kaliforniai milliárdos Tom Steyer hiába költött mindenki másnál nagyságrenddel többet, 20 millió dollárt tévéreklámokra (Biden és Sanders kevesebb mint egy-egymillióért vett hirdetéseket), ez csupán 11,3 százalékra volt elég. Az országosan 2–3 százalék közé mért üzletember a szavazás után bejelentette, hogy kiszáll az elnökjelöltségért folytatott harcból. 

Tovább

Nagy lesz a harc a feketék szavazataiért a következő napokban

2020. február 29., 17:40 Módosítva: 2020.02.29 22:45
54

A FiveThirtyEight előrejelzése szerint pillanatnyilag 51 százalék az esélye, hogy egyik jelölt sem fogja tudni megszerezni a Demokrata Párt előválasztásain kiosztandó 3979 delegált több mint felét. A most szombati dél-karolinai előválasztással pedig még nyitottabbá válhat a verseny. Joe Biden volt alelnöknek ugyanis sikerült az államban egy 19 százalékpontos előnyt kiépítenie a jelenlegi éllovas Bernie Sanderssel szemben.

Annak a Joe Bidennek, akinek annak ellenére, hogy egészen február elejéig, az iowai kaukuszig magabiztosan vezetett a felmérésekben, az első három államban egy negyedik, egy ötödik és egy második helyet sikerült csak elérnie, a 101 megszerezhető delegáltból pedig mindössze 15-öt sikerült begyűjtenie.

Tovább

Fontos támogató sietett Obama alelnökének segítségére

2020. február 27., 11:11 Módosítva: 2020.02.27 12:44

Ahogy arra számítani lehetett, Dél-Karolina állam demokrata párti „királycsinálója“, Jim Clyburn az elnökjelöltek vitája után nyilvánosan támogatásáról biztosította Joe Bident:

Ismerem Joe-t, ismerjük Joe-t, de ami még fontosabb, Joe is ismer minket.

Tovább

Egymás szavába vágva osztották egymást a demokraták

2020. február 26., 12:24 Módosítva: 2020.02.27 11:13
3

A demokrata elnökjelölt-aspiránsok egymás szavába vágva, a moderátorokkal mit sem törődve kritizálták egymást a Demokrata Párt tizedik tévévitáján. A vitán főleg az éllovas Bernie Sanderst támadták, de kijutott a múltheti vitán katasztrofálisan teljesítő Mike Bloombergnek is. A február közepén támogatottságából öt nap alatt 7,5 százalékot vesztő Joe Bidennek viszont talán ez volt a legjobb szereplése.

Ez volt talán az eddigi legfontosabb tévévita, ugyanis szombaton jön a dél-karolinai előválasztás, majd három nappal később következik a szuperkedd, amikor összesen 14 állam, valamint Amerikai Szamoa szavazói döntenek a demokrata előválasztáson megszerezhető 3979 delegált több mint harmadának sorsáról. Sőt a következő, március 15-i vitáig még hat államban és az Északi-Mariana-szigeteken fognak szavazni, valamint a külföldön tartózkodó amerikai állampolgárok is ekkor döntenek.

Tovább

Ítéletnapi hangulat a demokrata pártelitben

2020. február 25., 14:58 Módosítva: 2020.03.02 13:29
34

Magyar idő szerint hétfő délutánra befejezték a Nevada államban másfél nappal korábban lezárult demokrata párti előválasztás szavazatainak összeszámlálását. Ahogy az már a kaukusz (azaz a gyűlésekre bontott, kétkörös, ráadásul csoportos egyeztetéseken keresztül bonyolított szavazás) lezárása után nem sokkal egyértelművé vált, a szavazáson a radikális baloldali Bernie Sanders tarolt.

Jelentősen javítani tudott a számára demográfiailag kedvezőbbnek tartott első két államban Iowában és New Hampshire-ben elért eredményein, a szavazatok 46,8 százalékát hozta. Sanders mögött a második helyen Joe Biden volt alelnök végzett messze lemaradva, 20,2 százalékkal, őt követte az előválasztás meglepetésjelöltje, Pete Buttigieg 14,3 százalékkal (aki urnazárás utáni blöffje ellenére mégsem tapadt olyan szorosan a második helyezettre, de továbbra is azt állítja, feldolgozási anomáliák miatt valójában szoros a második hely), majd Elizabeth Warren massachusettsi szenátor 9,7 százalékkal. A korábbiakhoz képest jól (azonban nevadai erőfeszítéseihez képest közepesen) szerepelt a Trump elmozdításáért indított eljárás egyik legnagyobb támogatója, a 4,7 százalékot kapott milliárdos Tom Steyer, aki a magánvagyonából közel kétszázmillió dollárjába kerülő eredményével a következő, dél-karolinai forduló előtti vitára is kvalifikálta magát.

Tovább

Buttigieg: Súlyos szabálytalanságok történtek a nevadai kaukuszon

2020. február 23., 20:49 Módosítva: 2020.02.24 07:53
2

Levélben reklamál Pete Buttigieg, demokrata párti politikus, mert szerinte a nevadai kaukuszon súlyos szabálytalanságok történtek, írja a CNN. A demokrata párti előválasztáson induló Buttigieg azt állítja, az előzetesen és a helyben leadott szavazatok összeszámolásánál voltak hibák.  

Az indianai South Bend volt polgármestere ezért arra kéri pártját, hogy

  • adja ki, mennyien szavaztak az egyes körzetekben az előzetes szavazáson, és mennyien szombaton a kaukuszon,
  • derítsék ki, hogy a kieső jelöltek támogatóinak másodlagos preferenciái hogyan alakultak, és
  • magyarázzák el az adatokban talált anomáliákat.

Mint arról korábban beszámoltunk, Bernie Sanders vermonti szenátor megnyerte a nevadai kaukuszt, és ezzel megszilárdította vezető pozícióját a demokrata elnökjelöltségért folyó küzdelemben.

Az iowaihoz hasonlóan Nevadában is komoly gondokba ütközött a szavazatok összesítése a kaukuszon. Mint megírtuk, a nyitóállamban óriási botrány lett abból, hogy a szavazatok lejelentésére kifejlesztett app nem működött rendesen, sokáig semmilyen eredmény nem érkezett, és még napokig nem lehetett tudni, hogy végül is ki(k) nyert(ek).

Nevadában már nem az említett appot használták, de ugyanúgy három adatsort hoztak nyilvánosságra: hány szavazatot kaptak a jelöltek az első körben, mennyit a másodikban, végül pedig azt, hogy ezzel hány megyei delegáltra számíthatnak (akik aztán egy megyei gyűlésen döntenek az igazi delegáltakról.)

Azt egyelőre nem tudni hivatalosan, miért tarott nyolc óráig, hogy a körzetek 50 százalékáig elérjen a feldolgozottság. Ez egyébként annak is köszönhető, hogy a helyi pártszervezet azzal próbálta megpörgetni a részvételt, hogy négy nap előzetes szavazást is biztosított. Így ugyanis ezeket össze kellett fésülni a szombaton tartott kaukuszon leadott szavazatokkal.

Bár a győztes személye nem volt sokáig kérdés, de a végeredményt még egy nappal a szavazás után se lehet tudni.

A nevadai kaukusz eredményeinek alakulását itt követtük élőben, az összefoglaló cikkünk pedig itt olvasható

Sanders Nevadát megnyerve erősödött tovább

2020. február 23., 08:54 Módosítva: 2020.03.02 13:30
107

Bernie Sanders vermonti szenátor megnyerte a nevadai kaukuszt, és ezzel megszilárdította vezető pozícióját a demokrata elnökjelöltségért folyó küzdelemben. Sanders azt is bizonyította, hogy erős a támogatottsága a demokraták fontos szavazói bázisának számító latinók között, ami a március 3-i szuperkedden is sokat számíthat neki.

Sanders győzelmének pontos mértéke, és mögötte a második hely sorsa azonban még hosszú órákkal az előválasztáson harmadikként szavazó Nevadában tartott kaukusz vége után sem volt egyértelmű, miután rettentő lassan csordogáltak csak az eredmények. A körzetek 50 százalékának feldolgozottsága után Joe Biden volt alelnök állt a második helyen az elnyerhető megyei delegáltakat tekintve, megelőzve Pete Buttigieg volt indianai polgármestert. A nevadai kaukusz eredményeinek alakulását itt követtük élőben>>>

Tovább

Nevadában csapnak össze a demokrata elnökjelöltek

Iván András
Nyilas Gergely
2020. február 22., 21:16 Módosítva: 2020.02.23 09:07
56
  • Nevadában tartották a harmadik szavazást az amerikai előválasztáson
  • Bernie Sanders volt a kaukusz esélyese, és az biztos, hogy ő nyert
  • Azonban Iowához hasonlóan itt is rettentő lassan csordogálnak az eredmények, ezért a második hely még nem dőlt el
  • Ez volt az első olyan állam, ahol kiderült, ki, hogyan áll a latinók és a feketék között
  • Sanders tartolt a fiatalok és a latinók között, a feketék többsége Bident választotta
  • Élőben követtük az eredmények alakulását

Sandersék a latinók szavazataiért is megküzdenek

2020. február 22., 08:26 Módosítva: 2020.02.22 17:07
59

A demokrata jelöltek közül Bernie Sanders vermonti szenátor indulhat neki a legvidámabban a nevadai kaukusznak, aminek a FiveThirtyEight szerint egyértelmű esélyese. Az első két megmérettetés megalapozhatta az önbizalmát: Sanders holtversenyszerűségben ugyan, de lényegében az egyik győztesként került ki a demokraták iowai kaukuszából, aztán megnyerte az első hagyományos előválasztást New Hampshire-ben.

Szorosan Sanders sarkában van Pete Buttigieg, az indianai South Bend kisváros volt polgármestere, aki Iowában szavazatszámban elmaradt ugyan Sanders mögött, de az állami delegáltak számában megelőzte őt. New Hampshire-ben se sokkal szorult a második helyre, ezért ugyanannyi delegáltat kapott, mint Sanders, a delegáltak számát tekintve így összesítésben jobban is áll nála.

New Hampshire meglepetése Amy Klobuchar minnesotai szenátor váratlan sikere volt: csupán néhány százalékkal lemaradva futott be a harmadik helyre.

Az első két előválasztás nagy vesztese Joe Biden, Barack Obama volt alelnöke, aki a valódi megmérettetéseken a még egy hónappal ezelőtti közvélemény-kutatásokra rácáfolva csúnyán leszerepelt. New Hampshire-ban egyetlen delegáltat sem gyűjtött, és ugyanígy járt a massachusettsi szenátor, Elizabeth Warren is, aki Bidenhez hasonlóan a várakozások alatt teljesített. (Mike Bloomberg, a volt New York-i polgármester még nem volt élesben megméretve és egyelőre nem is lesz, mert ő a saját döntése alapján először csak a a március 3-i szuperkedd előválasztásain fog szerepelni.)

Ami elég volt a jó szerepléshez az első két megmérettetésen, az mostantól nem biztos, hogy az lesz: most válik majd fontossá igazán, hogy a kisebbségek kikkel szimpatizálnak.

New Hampshire és Iowa ugyanis főként fehérek lakta állam, de a következő államokban sokkal magasabb a kisebbségek aránya.

Sanders jól szerepelhet a latinók között is

Sanders nagy energiákat fektetett abba, hogy megszólítsa a latinó szavazókat, és a Politico szerint a felmérések szerint vezet is közöttük a szombaton szavazó Nevadában. A kaukusz résztvevőinek nagyjából 20 százaléka is latinó lehet majd. A vermonti szenátor kampánycsapata kifejezetten megcélozta a latinó szavazókat a Youtube-on, a tévéreklámokban, és a különböző rendezvényein is. 35 rendezvényt spanyolul tartottak.

Kedden két felmérés is azt mutatta, hogy Sanders és Biden szerepelhet a legjobban a latinók között Nevadában. A Univision felmérése szerint Sanders 33 százalékon, Biden 22 százalékon állt közöttük, míg a Telemundo pollja Bident tette első helyre 34 százalékkal, Sanderst pedig 31 százalékra jósolta. Azonban mindkettő készítői úgy számolnak, hogy a New Hampshire-i győzelem azóta még javított Sanders esélyein. Ha Sanders jól tud szerepelni közöttük, az fontos jelzés lehet majd a március 3-i szuperkedden szavazó Kalifornia, Texas és Észak-Karolina előtt.

Biden a FiveThirtyEight szerint a második helyért fog küzdeni Nevadában Warrennel és Buttigieg-dzsel. Ez azért lesz fontos, mert ha a volt alelnök nem tud szombaton sem legalább az első kettőben végezni, akkor lényegében az egy héttel később szavazó Dél-Karolina marad az egyik utolsó reménye. Ott a demokrata szavazók jelentős része fekete.

AMIKOR A DEMOKRATA JELÖLT-ASPIRÁNSOK EGYMÁSHOZ VISZONYÍTOTT ESÉLYEIT LATOLGATJA AZ AMERIKAI SAJTÓ, AZ A KULCSFONTOSSÁGÚNAK TŰNŐ SZEMPONT TÉR VISSZA ÚJRA MEG ÚJRA, HOGY KIBEN LÁTNAK A SZAVAZÓK POTENCIÁLT TRUMP LEGYŐZÉSÉRE.

És úgy tűnik, ez különösen fontos a fekete szavazóknál. A Politico január végén arról írt, milyen stabilan tartja vezető helyét Biden a fekete szavazók körében ellenfelei minden próbálkozása ellenére. A Politico egy Julius Stephens nevű, fekete, magát liberálisnak valló szavazó példájával illusztrálta a helyzetet. Stephensnek szimpatikusak Warrennek az egészségbiztosításra vonatkozó tervei, és kedveli Sanders mondanivalóját is, de szerinte Amerika sosem választana meg elnöknek se egy ottani mércével mérve szocialistát, se egy nőt.

Buttigieg, Warren és Sanders tisztességgel lefutották a kötelező köröket: felmutattak mögéjük felsorakozott fekete aktivistákat és választott tisztségviselőket, nyilvánosságra hozták a rendszerszintű egyenlőtlenség felszámolására kidolgozott terveiket, de ezzel nem mentek sokra. A helyzetet viszont azóta megkavarhatta Biden rossz szereplése az első két államban. Ha a fekete szavazók kételkedni kezdenek Biden esélyeiben, megfontolhatják, hogy beálljanak valamelyik másik jelölt mögé. A FiveThirtyEight szerint még mindig a volt alelnöknek van a legtöbb esélye Dél-Karolina megnyerésére, de Sanders már szorosan ott van a nyomában, és ez még mind Nevada előtti állás.

Tovább

Trump Mini Mike-nak nevezte demokrata ellenfelét, Michael Bloomberget

2020. február 21., 08:12 Módosítva: 2020.02.21 11:06
38

Donald Trump amerikai elnök leginkább a demokrata elnökjelölt-aspiránsokon élcelődött csütörtök esti kampányrendezvényén Colorado Springsben. Az elnököt óriási tömeg fogadta, beszédét többször tapssal és éljenzéssel szakították félbe. Trump kitért ugyan kormányzata teljesítményére is, de főként demokrata párti vetélytársait bírálta a demokraták elnökjelöltségére pályázó hat politikus szerda este, Nevadában rendezett országos tévévitája alapján, írja az MTI.

Nem tudom, nézte-e valaki az előző esti vitát? Tudják, Mini Mike nem szerepelt jól

- mondta Trump Michael Bloombergről, akit 173 centis, átlagos testmagassága ellenére kezdettől fogva így nevez. Trump korábban azt írta: senki ellen nem küzdene meg szívesebben, mint Bloomberg ellen. Trump szerint a tévévitán Bloomberg "bolondot csinált magából, bedugult".

Tovább

Páros lábbal szálltak bele a Trump leváltására készülő milliárdosba

2020. február 20., 06:56 Módosítva: 2020.02.20 12:08
152

Magyar idő szerint csütörtök hajnalban rendezték a demokrata párt előválasztásának kilencedik hivatalos elnökjelölti vitáját Las Vegasban. A heves, személyeskedésektől sem mentes vita helyszínét nem az esemény show-jellege miatt választották ki, hanem azért, mert ebben az államban lesz a soron következő előválasztás.

Tovább

A múlt bűzös csontvázai dőlnek a milliárdos demokrata nyakába

2020. február 19., 18:10 Módosítva: 2020.02.20 09:54
150

Miután simán megugrotta a Demokrata Párt utólag megváltoztatott kritériumait, a szerdai (magyar idő szerint csütörtök hajnali) demokrata elnökjelöltvitán már fel fog tűnni Mike Bloomberg, aki a világ pillanatnyilag 12. leggazdagabb embereként saját zsebből két hónap alatt több mint 300 millió dollárt költött arra, hogy kettőről 12-15 százalékra tornássza fel országos támogatottságát. Ezzel már harmadik helyen van az élen álló Bernie Sanders vermonti szenátor és Joe Biden volt alelnök mögött (viszont a FiveThirtyEight szerint így is csak 7 százalék az esélye, hogy megnyerje az elnökjelöltséget is).

Bloomberg valóságos luxusbüfékkel csábítja rendezvényeire a nézőket, melyeken a füstölt lazactól a mézzel grillezett brie-n át pulled pork szendvicsekig egy csomó ínyencséggel próbálja a hasukon keresztül megfogni a demokrata szimpatizánsokat.

Közben pedig olyan ütemben vásárolja fel a tévécsatornák reklámidejét, hogy felveri az árakat, amivel erkölcsileg megkérdőjelezhető módon hozza nehéz helyzetbe riválisait a választási kampányokban mai napig kulcsfontosságú tévéhirdetések területén.

Az előretörésével párhuzamosan azonban a média is kitárta a közmondásos szekrényt, melyből egy csomó csontváz dőlt Bloomberg nyakába. A Las Vegas-i tévévitán derülhet ki először, hogy ellenfelei mivel próbálják betámadni a milliárdost, aki a februári előválasztásokat még kihagyja, de már javában készül a március 3-i szuperkeddre.

Mondjuk Bloomberg kampánycsapatát egyik ügy sem érhette meglepetésként, hiszen régi ügyekről van szó, és a szakértők nyilván előre felmérték jelöltjük potenciális sérülékeny pontjat, illetve hogy hogyan érdemes ezeket kezelni. A Politico értesülései szerint a stáb gőzerővel készíti fel a vitára Bloomberget, akiből az „energikus és éles” fellépést akarják kipréselni. Erre annál is nagyobb szükség lehet, mivel a kampánygyűlései alapján a 78 éves egykor republikánus, majd független színekben New York-i polgármester retorikai képességei igencsak megkoptak, és még a teleprompterről felolvasott beszédeiből is hiányzik az átütő erő.

Tovább

Előválasztások: Stephen King és Kirk Douglas is a kampányban

2020. február 17., 15:40 Módosítva: 2020.02.18 11:38
77

Felhívtam a feleségem [egy bizonyos Barack Obama szenátorral való 2006-os találkozás után], és elmeséltem neki, hogy találkoztam az Egyesült Államok jövendőbeli elnökével. Pontosan ugyanezt éreztem, amikor Pete-tel találkoztam.

Így vezette fel Pete Buttigieg demokrata elnökjelölt-aspiráns egy héttel ezelőtti beszédét Michael J. Fox, a Vissza a jövőbe filmek sztárja a New Hampshire-i Keene városában tartott kampányeseményen. 

A négy évvel ezelőtti kampányhoz hasonlóan az elismert politikai szereplők (szenátorok, képviselők, kormányzók, a versenyből már kiesett jelöltek) mellett most is tucatjaival szálltak be A-listás celebek a kampányba a jelöltek oldalán. Noha az előválasztások még csak most kezdődtek el, máris tekintélyes számú ismert ember biztosította támogatásáról a teljes Republikánus Pártot és Kanye Westet maga mögött tudó Trump jövendőbeli kihívóit, így hát összeszedtük kik azok, akik a jelölteket a Fehér Házig repítenék.

Tovább

Trump a Szörnyeteggel robogott be a legnagyobb amerikai autóversenyre

2020. február 17., 15:25 Módosítva: 2020.02.18 10:05
160

Donald Trump vasárnap tiszteletét tette a NASCAR amerikai autóverseny-sorozat leghíresebb és legnagyobb pénzdíjjal kecsegtető versenyén, a floridai Daytona 500-en. Ráadásul a Reuters beszámolója szerint Trump megjelenése maga is egy show volt: az elnöki különgéppel előbb ugyanis áthúzott a versenypálya felett, majd pedig miután nem messze a versenytől leszállt, átült az informálisan “Beast”-nek (Szörnyetegnek) nevezett elnöki limuzinba, és egyenesen a (majdnem teljesen) ovális versenypályára hajtott, hogy ott tartsa meg rövid köszöntőbeszédét.

Tovább

Nevadában nem állt Biden mellé egy fontos szervezet

2020. február 14., 22:11 Módosítva: 2020.02.15 09:27

Nem áll ki Joe Biden mellett a demokraták előválasztásán a Nevadában befolyásos Cilinary Union. Igaz, a szakszervezet nem csak Barack Obama alelnökét, de a New Hampshire-ben győztes Bernie Sanderst sem támogatja. Bidennek viszont a múltkori ötödik és az iowai negyedik hely után fontosabb lenne eredményt felmutatni, bár Nevada után Bidennek inkább a feketék támogatására építve Dél-Karolina és főként a szuperkedd lesz a döntő. 

Tovább

Trumpnak örülne, Sanderstől retteg a Wall Street

2020. február 14., 15:59 Módosítva: 2020.02.15 15:33
79
Már csak 9 hónap van hátra a 2020-as amerikai elnökválasztásig, ilyenkor már javában előkerülnek a tőzsdei megfigyelések, hiedelmek, fogadások. Bármennyire is meglepő, másfél évszázad tőkepiaci és elnökválasztási tapasztalatai alapján már olyan, mintha szinte mindent előre lehetne tudni a jövőről. Igaz, akad egy apró kockázat is.

Kezdjük rögtön három szinte tévedhetetlen megfigyeléssel, amelyek 2020. november 3-án, vagyis az idei amerikai elnökválasztásnál is érvényesek lehetnek, noha még azt sem tudjuk, hogy pontosan kik mérkőznek meg egymással. Az Equilor és a Concorde elemzéseiből kitűnik, hogy

  • az első és eléggé meglepő tapasztalat szerint az elnökválasztás évében több mint 90 százalékos eséllyel emelkednek a meghatározó amerikai tőzsdeindexek, a pár kivétel nagyon súlyos világgazdasági, vagy világpolitikai időszakban született, a nagy világválság 1932-es évében, a világháború során 1940-ben, illetve a pénzügyi krízis 2008-as évében.
  • a második szabállyal még sokat nem kezdhetünk, mert ez a novemberi választás előtti három hónapra vonatkozik. Amikor ebben a szűk periódusban emelkedik a Dow Jones, akkor a hivatalban lévő politikai párt nyeri a választást. Ennek a megfigyelésnek is 90 százalék feletti a találata, függetlenül attól, hogy a regnáló elnök jelölt-e, vagy csak egy párttársa indul.
  • A kanadai BCA elemzőház pedig azt figyelte meg, hogy 1860-tól az újraválasztási ráta közel 80 százalék, ha az elnök első négy éve során a gazdasági ciklus végig felívelő szakaszban volt (ahogyan most történt).
Tovább

Lemondott a választási káosz miatt az iowai Demokrata Párt elnöke

2020. február 13., 08:25 Módosítva: 2020.02.13 10:07
38

Lemondott Troy Price, az iowai Demokrata Párt elnöke a február 3-án tartott jelöltgyűlésen kialakult kaotikus helyzet után - írja az MTI. 

A 2017 óta az iowai párt élén álló Price felügyelte a jelölőgyűlések eredményeinek összesítését, de napokig nem sikerült megfelelően összeszámolni a voksokat.  A kialakult helyzetet a Demokrata Pártban és a választók táborában egyaránt értetlenkedés, majd gyanakvás fogadta, egyes elemzők a választások tisztaságáért is aggódtak, és többen személyesen Price felelősségét hangoztatták.   Az eredmények késlekedését a Demokrata Párt először azzal magyarázta, hogy kézzel számoltak át minden egyes voksot, majd Price közleményben jelentette be, hogy az eredmények továbbítására használt mobiltelefonos alkalmazások nem működtek megfelelően. 

Tovább

Sanders megnyerte az előválasztást New Hampshire-ben

2020. február 12., 07:34 Módosítva: 2020.02.12 16:14
172

Nyolc nappal a kaotikusan végződő, napokkal később pedig lényegében két győztest is hozó iowai kaukusz után megtartották az első hagyományos előválasztást az Egyesült Államokban: New Hampshire-ben Bernie Sanders vermonti szenátor győzött, de szorosan, nem olyan mértékben, mint négy évvel ezelőtt Hillary Clinton ellen.

Sanders Iowában is a legtöbb szavazatot kapta, de Pete Buttigieg, egy indianai kisváros volt polgármestere beelőzte őt az állami delegáltak számában, és a szoros második helyével New Hampshire-ben is ugyanannyi delegáltat kap, mint Sanders. Az összegyűjthető delegáltakat tekintve így az első két állam után Buttigieg áll jobban.

Miközben a különböző számítások szerint győzelmével hosszú távon Sanders esélyei a legjobbak arra, hogy végül majd ő szerezze meg a demokraták elnökjelöltségét, és a párt balszárnyán egyértelműen ő a legerősebb, a mérsékeltebb jelöltek között Amy Klobuchar minnesotai szenátor lett az este meglepetése, Buttigeig mögött csak néhány százalékkal lemaradva bejött harmadik helyre.

A FiveThirtyEight modellje alapján a szoros New Hampshire-i eredmények miatt annak az esélye is megnőtt, hogy végül egyik induló sem gyűjt majd az elnökjelöltséghez szükséges 1991 delegáltat, és ezzel izgalmassá válna a júliusi jelöltállító gyűlés. 

New Hampshire egyértelmű vesztese volt viszont Elizabeth Warren masscahusettsi szenátor, a progresszívek másik arca, aki a várakozások alatt teljesített, és Joe Biden volt alelnök, aki mindössze az ötödik helyen végzett. Egyikük sem szerzett egyetlen delegáltat sem a New Hampshire-ben elnyerhető 24-ből, amit az első három helyezett osztott fel maga között. Az előválasztás eredményeinek alakulását percről percre is közvetítettük>>>

Az elnyerhető delegáltak számában ezek valójában elenyészőek a későbbi nagy államokhoz képest, de Iowa és New Hampshire leginkább azért fontos, mert nem mindegy, milyen kezdéssel szerepel egy jelölt a hírekben, kinek sikerül lendületet vennie, és kinek az esélyei omlanak hamar össze. Azonban az idei előválasztáson ez a hatás a szokásosnál kisebb lehet.

Tovább

Sanders nyerte az előválasztás New Hampshire-ben

ivand
nyg
2020. február 12., 00:44 Módosítva: 2020.02.12 10:49
35
  • A káoszba fulladt iowai kaukusz után New Hampshire-ben az első hagyományos előválasztáson szavaztak a demokrata elnökjelöltekről
  • Az előzetes felméréseknek megfelelően Bernie Sanders nyert, Pete Buttigieg második lett
  • Amy Klobuchar meglepetésjelöltként feljött a harmadik helyre, Biden és Warren viszont az este vesztesei
  • Élőben követtük az eredmények alakulását!

Egy apró faluban éjfél után elindultak szavazni, egy olyan jelölt nyert, aki nem is indult

2020. február 11., 12:14 Módosítva: 2020.02.12 13:04
60

Megkezdődött a demokrata párt előválasztása New Hampshire államban. És annak ellenére, hogy az itteni, a regisztrált demokraták és az egyetlen pártnál sem bejegyzett függetlenek részvételével tartott szavazás (az úgynevezett primary-rendszer) miatt nem lehet olyan csúszásra számítani, mint a legelső, gyűléseken és csoportosulásokon keresztül zajló iowai előválasztáson, azért itt is megvannak lebonyolítás helyi sajátosságai.

Tovább