új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Pintér Tibor folyton verseket mond, mert ő ilyen - ez derült ki az RTL Klub Fókusz című műsorának róla szóló bejátszásából, aminél jobbat már rég nem láttunk a newsroomban. Szerencsére az adás fent van a neten is, így most azok is meggyőződhetnek a riport minőségéről, akik nem látták a tévében:

    A Nemzeti Lovasszínház igazgatója, akit Tenyának becéznek, legutóbb azzal került be a köztudatba, hogy elszavalta Zámbó Jimmy „Egy jó asszony mindent megbocsájt!” című slágerét, most még ezen is túltett. Tenya a nemzeti ünnepre készül, lóháton szavalt a Fókusznak, az eredményre nincsenek szavak.

    pt
  • Így volt ez az F1-szakíró Adam Cooperrel is, aki Mario Andretti legendás Lotusának kasztnidarabjára bukkant kedden egy régiségpiacon. Amint írta, az eladónak fogalma sem volt, mit is árul, csak azt tudta, hogy 4000 ezer fontot, mintegy 1,4 millió forintot kérjen érte.

  • A chipsnél több csalódást okozó termék aligha van a világon. Megveszed, akkora, mint a párna, amin alszol, kinyitod, majd találsz benne egy maréknyi rágcsálnivalót. De ehhez már hozzászoktunk, ez van, azonban mindennek van határa!

    James Cleverly képviselő kicsit kiakadt azon, hogy vett a Tesco saját márkás marhabordájából, és hát nem azt kapta, amire számított. Egy nagy szelet hús helyett ugyanis kapott két kicsit és egy hatalmas adag levegőt, utóbbit ügyesen elrejtve a csomagolással.

    Ez azért már a pofátlanság határa.

  • Csodálatos fotót kaptam olvasónktól, I.-től arról, hogy hazánk egyik világörökségi védettségű tája mostantól valóban megérdemli a kiemelt védettséget. A Hortobágyon ugyanis elkészült hazánk új szimbóluma: a kiskapu, a kiskapu, amihez kerítés sem épült, jól érzékeltetve, hogy Magyarországon (kiskapuországban) a kiskapuk léte és megtalálása az igazán fontos, a kerítés addig kell, amíg van déli határszakasz. Már persze hacsak nem az történt, hogy miután szorgos kezek időt, energiát és pénzt (uniós pénzt persze, mert itt, a hortobágyi halastavaknál is egy EU-s projekt valósult meg), szóval mindezeket nem kímélve megépítették a kiskaput+kerítést, a sorosista Karácsony-Vona-Szél-Gyurcsány bűnbanda beavászkodta magát a világörökségbe, és lebontotta a kerítést – ahogy azt pontosan megjósolták róluk! Mondjuk akár így, akár úgy történt, durva, nem?

    hortobágy
    Fotó: Olvasói fotó
  • Különösebb mélyelemzés nélkül érdemes megnézni a Bloomberg ábráján, hogy az amerikai háztartások ma jobban el vannak adósodva, mint a 2008-as nagy gazdasági válság kitörésekor. A jelzálogihitelek szintje (sárga) szinte nagyjából azonos egyébként, főleg a diákhitelekkel (lila) és az autóhitelekkel (kék) adósodtak most el erősebben a családok az USA-ban 2008-hoz képest.     

  • merkel
    Fotó: Tobias Schwarz / AFP

    De, még ha úgy is tűnne, hogy öregedett valamennyit az elmúlt 13 évben, a haja szinte semmit nem változott.

    Ez a négy kép Angela Merkel kancellári eskütételeiről készült a történelem során, amiből a mai napon, 2018. március 14-én tette le a negyediket.

  • Percek óta dermedten nézem Yoigiról, a si-curól (vagy shih-poo) készült képet, mert egy ember arca néz rám vissza a képről, ami azért nincs egyáltalán rendben, mert ő egy kutya. De tényleg, olyan, mintha egy face-swap effektet ráeresztettek volna egy kutyára és a gazdájára, és ez lett a végeredmény, pedig nem. Nézzék meg a fejformát, a szemeket. 

    Előbb redditen, aztán twitteren bukkant fel, és internet  meg van győződve róla, hogy igazi a kép, szóval a szerkesztőség fotosoppban jártas embereit is kifaggattam, hátha megnyugtatnak, hogy ez kamu, csak manipiláció. A képek viszont igazinak tűnnek.

    A gazdi, Chantal Desjardins azt mondta a BuzzFeednek, hogy igazából sosem tűnt fel neki, hogy emberarcú kutyát etet, simogat, sétáltat, csak akkor eszmélt rá, amikor kiposztolta az képet az állatról, és sorra jönni kezdtek a kommentek, hogy valójában egy ember van a képen. 

    Szerintem ez

  • A szlovéniai Kranjban a világon elsőként kapott szobrot a kriptovaluta. Igaz, a Bitcoin árfolyama az utóbbi időben elég sokat esett, többen is úgy gondolják, hogy nem a kriptovalutáké a jövő, a szlovéneket ez nem zavarta.

  • Ez jó ügy, tessék, lehet beállni mögé.

    A 12 éves Katona Miklós Patrik maga is hosszú ideje küzd egy ritka betegséggel, ami minden nap szembesíti őt azzal, hogy bár korábban mozgékony kisfiú volt, testi lehetőségei egyre inkább beszűkülnek. 2016-ban Nádudvari Péter gyógypedagógus, zeneterapeuta jótékonysági futásainak köszönhetően jelentős összeg gyűlt össze Miki kezeléseire. Péter ugyanis ultrafutó, és hosszútávfutásainak kilométereit örökbe lehetett fogadni. Miki úgy döntött, hogy bár ő is még a gyógyulás útján jár, egy szintén súlyos beteg társán szeretne segíteni: a neuroblastomás István Máté felépülését szeretné támogatni.

    Team Miki2

    Ebben segítségére van egykori tanára, Nádudvari Péter, akivel 2018-ban két versenyen indulnak el, és összesen 216 km-t tesznek meg együtt egy futókocsi segítségével annak érdekében, hogy az örökbe adott kilométerek bevételéből Miki sorstársa, Máté felépülését tudják támogatni. 

    A Team Miki versenyei Mátéért:

    • Április 22. Balatonfüred - Generali Runner's World Run - maratoni táv (végig együtt, dupla kilométerek): 84 km megvásárolható kilométer
    • Szeptember 15. Balatonfüred - Balatonman Füred középtávú triatlon - 1,9 km úszás - 88 km kerékpár és 21 km futás (a futás része együtt, dupla kilométerek): 132 megvásárolható kilométer. 
    • Összesen: 216 km megvásárolható kilométer

    A kilométerek ára 2000 forint. Az adománygyűjtés célösszege 2000*216= 432 000 forint.

    Máté betegségéről és eddigi sorsáról a Tegyjot.hu oldalon lehet bővebben olvasni, illetve már most lehet támogatni a kisfiút és családját. Áprilistól pedig Miki és Péter közös futásainak kilométereit örökbe fogadva is adományozhatunk pénzt, és elsősorban a szeretetről szóló döntésünket Máténak.

  • Nagykanizsán már szakad az eső, az időjósok szerint a hétvégére újra tél lesz. Nem örülök.

  • 20180312 164127
    Fotó: Olvasónk

    Tudom, hogy sorsfordító hetekben, napokban, sőt, órákban és percekben vagyunk. Bármikor migránsok ezrei, sőt, tízezrei, sőt, legújabban már százezrei toppanhatnak a szent anyaföldre, magába az Európai Unióba, amit persze már elfoglaltak Bécstől Brüsszelen át Svédország teljes területéig. Ezekben a történelmi pillanatokban, amikor a tét már az, hogy magyar marad-e a magyar, hogy magyarabbak lenni, vagy magyarabok leszünk, piszlicsáré ügynek tűnik minden tengelytörés, minden be nem foltozott kátyú.

    De a magyarság, sajnos, lássuk be, nem érett meg a sorsfordító időkben a sorsfordító gondolkodásra. Igenis, itt van egy derék galgamácsai úriember, aki ahelyett, hogy azzal foglalkozna, jut-e majd az ő pénzéből 9 millió, vagy 90, netán 900 millió a menekültekre, ha egyszer az ENSZ és ordas szövetségesei lábbal tiporják a határt, hanem azzal foglalkozik, hogy most hová tűnik a pénze.

    „A hivatal a súlyadót, kommunális adóról szóló csekkeket rendületlenül, napra pontosan küldi,

    most már egy kiegészítéssel, ugyanis figyelmeztet amennyiben nincs kifizetve időben behajtja a NAV-val” – írja abban a levélben, amihez csatolva elküldte a „beláthatatlan, balesetveszélyes kereszteződésben” készült képeit. Ahol láthatóan a kátyút már, talán a közelgő nemzeti ünnep, talán csak puszta esztétikából, szépen virágba borították. A kanyar elé egyébként az út gondos kezelője kihelyezett egy útszűkület táblát – mondjuk akár kátyúzni is lehetett volna, de a tábla valószínűleg olcsóbb.

    20180312 164119
    Fotó: Olvasónk
  • Sok filmet én nem tudok csak ebből azonosítani, de az biztos, hogy köztük lesz magyar premier előtt Wes Anderson kutyás bábfilmje, a Kutyák szigete, illetve a francia impresszionista western/thriller, a Hullák a napon. A fesztivált április 4. és 13. között rendezik.

  • A kedd esti metrós graffitis akció juttatta eszembe, hogy pár napja láttam az egyik vasutas szakszervezet, a VDSZSZ Szolidaritás oldalán egy videót. Jóval súlyosabb dologról volt benne szó, mint szerelvények összefirkálása – nem mintha ezzel a graffitiseket egy pillanatra is védeni akarnám –, még ha látszólag ártatlanabb mókának is tűnik: a tehervonatok tetején szelfizésről. Valójában azonban ez a hóbort igencsak életveszélyes, a MÁV legutóbbi biztonsági tájékoztatója szerint januárban egy haláleset és egy súlyos sérülés volt a következménye.

    Január 13-án Százhalombattánál ketten másztak fel egy vonat tetejére. Egyikük meggyulladt, a teste 80 százalékba megégett, és meghalt. Január 21-én pedig a kecskeméti állomáson mászott fel egy fiú az egyik tehervonat tetejére, őt áramütés érte, súlyos sérülésekkel került kórházba. (Az összefoglalóból egyébként kiderül, hogy januárban vasúti területen összesen tízen haltak meg és történt négy súlyos sérülés is, részben közlekedési balesetben, továbbá harminchárom esetben gázoltak állatot a vonatok.)

    vdszsz.PNG
  • Idén is lesz magyar nap a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon, amelyen Szabó István és Mészáros Márta is életműdíjat kap, írja az MTI.

    A TIFF magyar napján lesz Mészáros Márta Aurora Borealis, Gárdos Éva Budapest Noir, valamint Bogdán Árpád Genezis című filmjének romániai bemutatója is, Szabó Istvánnak pedig három munkáját, az Apát, a Mephistót és a Redl ezredest, fogják vetíteni a május 25. és június 6. között zajló filmfesztiválon.

    A magyar nap vendégei között lesz Szász János is A hentes, a kurva és a félszemű című filmjével, illetve a magyar nap programjában szerepel még Török Ferenc 1945 című filmje és Politzer Péter Férfikor című alkotása.

  • Elindult haza Hadnagy, a hódmezővásárhelyi szalakóta. Egyelőre még lassabb tempóban, meg-megállva halad, azért már 200 km-rel északabbra van legutóbbi pihenőhelyétől.

    hadnagy ampovics zsolt
    Fotó: Ampovics Zsolt / Rollerproject.eu

    Az első szalakóták érkezése április végén várható hazánkban, a vonulás azonban egészen május végéig is eltarthat. Hadnagyon kívül jelenleg további két jeladós madara van a Szalakóta Védelmi Programnak: Eleven és Éganya.

  • A világhírű fizikus éppen a másik világhírű fizikus, Albert Einstein születésnapján ment el. Emlékezzünk mindkettőjükről az Epic Rap Battles of History klasszikus darabjával, amiben egymást kóstolgatják: 

    (Még mielőtt kegyeletsértést kiáltana bárki: Hawkingnak nagy kedvence volt ez a videó, és valószínűleg a legendásan jó humorérzékű Einstein is jókat röhögött volna rajta.)

  • Akármennyire is hihetetlen, ma van a tárca nélküli miniszter 54. születésnapja. Hirtelen nem tudjuk eldönteni, egy minipiszoárral vagy egy 350 S Bluetec Mercedesszel gratuláljunk, ezért inkább csak ezzel a videóval kedveskedünk!

    Best of Kósa Lajos
  • Na, ez az. Elég jellegtelen, de mit értek én a tipográfiához. Az új logóhoz belső ráncfelvarrás is jár, március 15-től új lesz a csatornahang (Lutter Imre) és a díszlet is, meg tán más arculati elemek is.  

  • Egész pályás letámadással indítanak tavasszal az árvácskák, a Főkert 130 ezer saját termesztésű példányt ültet ki a napokban. 111 ezer már kinn van tavalyról, és akkor arról a 35 ezer hagymásról (tulipán, nárcisz és császárkorona) nem is beszéltünk, amelyek szintén hamarosan virítani kezdenek. Érdemes lesni a Széchenyi vagy a Hess András teret, a Szent István Parkot, esetleg a margitszigeti szökőkút környékét, de a bővebb, még frissülő lista itt van - az időpontok persze az időjárás függvényében változhatnak.

    Addig is néhány fotó a felkészítőtáborból:

  • Még januárban történt, de egészen egyszerűen nem lehet megunni, ahogy egy perui karatéka reménytelen küzdelmet folytat egy deszkalappal, amit az istennek se tud eltörni, pedig tucatnyi gyerek várja tátott szájjal, hogy a mester mutasson valamit keményet. Nyilván amiatt nem sikerül a mutavány, mert a segítők ügyetlenek. Hát nem fejbe rúgta az egyiket. Ja, hogy többször is, igazán nem számít.

  • Pontosan-ahogy tumblista egy időben szorgosan reagált a napi hírekre és történésekre, aztán eltűnt, mint Kósa Lajos négymilliárdja. Most azonban az egykori állítólag Mr. Tíz Százalék különös eurómilliárdjai megmozgatták a fantáziáját, mint nigériai leveles csalóét a csengeri letelepedési kötvény, és ezt a filmes utalásokban gazdag műalkotást készítette.

    lajos.PNG