Napi napi

A nap nyolc híre, és az egyik a kokainról szól

2015. május 11., 21:15 Módosítva: 2015.05.12 07:02
1

AZ 1997-ES NATO-NÉPSZAVAZÁS ÓTA NEM VOLT ILYEN

Most vasárnap szavazhatnak a hegyvidéki választók a Normafa megújításáról. A beruházás átrajzolta a politikai viszonyokat, hétfőn közösen buzdított az igenre a Fidesz, az MSZP és az Együtt. A kerületi önkormányzat terveit egyedül a Jobbik ellenzi.

KÉZ A KÉZBEN ÚSZTA MEG HENDE ÉS VADAI

Az áprilisi tapolcai győztes, a jobbikos Rig Lajos fekete szalagban tette le az esküt a parlament hétfői ülésén. A fideszesek a jövő évi költségvetést dicsérték, és az is kiderült, hogy a KDNP mellett az igazságügyi miniszter is ellenzi a halálbüntetést. Lázár János örülne egy paksi parlamenti bizottságnak. Az interpellációk alatt történt egy baki: annyira kevesen voltak a teremben, hogy elvesztette határozatképességét az Országgyűlés.

BIN LADEN: A HÍR IGAZ, CSAK NEM OSZTOGATTAK, HANEM FOSZTOGATTAK

Szinte minden, ami korábban nyilvánosságra került Oszama bin Laden meggyilkolásáról, téves információ lehet – állítja a London Review of Books -ban megjelent cikkében Seymour M. Hersh elismert oknyomozó újságíró. Bin Laden nem bujkált, hanem a pakisztáni hadsereg foglya volt. Nem kényszervallatással sikerült a terroristavezér nyomára bukkanni. Még az is lehet, hogy nem a tengerbe temették, ahogy korábban állították, hanem pár testrészét kidobták a helikopterből vissza útközben Afganisztán felé.

Tovább

A nap X legfontosabb híre - határozza meg X-et!

2015. május 5., 19:19 Módosítva: 2015.05.05 23:59
1

AZ ISZLÁM ÁLLAM MAGÁRA VÁLLALTA A TEXASI TÁMADÁST

Magára vállalta az Iszlám Állam (IS) a Dallas közelében fekvő Garlandban elkövetett merényletet egy Mohamed-karikatúrákat bemutató kiállításon. „Üzenjük Amerikának, hogy ami jön az sokkal nagyobb és keserűbb lesz és az IS katonái szörnyű dolgokat fognak művelni” - fenyegetőzött a terrorállam.

A MATEKKAL FOLYTATÓDOTT AZ ÉRETTSÉGI

  • Az idei középszintű matematika érettségi sem nehezebb, sem könnyebb nem volt a korábbi évek feladatsorainál, értékelte az Indexnek a feladatokat Gerőcs László, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlógimnáziumának vezető matematikatanára.
  • Az idei érettségi feladatokat egyébként itt tudja megnézni.
  • Gerőcs László és Csapodi Csaba matematikatanárok az Indexnek videón oldották meg a feladatokat.
  • Közben kiderült, hogy hibás a magyarérettségi javítókulcsa, így a diákoknak az egyik kérdésre mindenképpen pontot kellene kapniuk.

PÉNZMOSODA A SZÁZADVÉG? A CÉG PERELT ÉS VESZTETT

A bíróság szerint nem lehet felelősségre vonni Mellár Tamást, a Századvég korábbi kutatási igazgatóját azért, mert azt nyilatkozta korábbi munkahelyéről, hogy érdemi kutatómunka nélkül kasszírozzák a minisztériumoktól kapott pénzeket, és abból fizetik többek között a miniszterelnök tanácsadóit. Az ítélet nem jogerős. 

Tovább

Itt a nap 7 legfontosabb híre

2015. május 4., 19:14 Módosítva: 2015.05.05 07:05
2

MOST TEXASBAN LÖVÖLDÖZTEK MOHAMED-KARIKATÚRÁK MIATT

Lövöldözés volt egy Mohamed-karikatúrákat bemutató kiállításon Dallas egyik külvárosában helyi idő szerint vasárnap este egy rendezvényközpont mellett; ketten meghaltak, az épületet lezárták, a környéket kiürítették.

ITT AZ ÉRETTSÉGI-SZEZON!

Összesen 115 300-an érettségiznek, közülük 79 ezer a végzős középiskolás. Tizenegy éve nem voltak ilyen kevesen az érettségizők, mint idén. Hétfőn a magyarral kezdtek a diákok, Bodor Ádám, Tóth Árpád és Jékely Zoltán is volt a magyarérettségin, ami a Magyartanárok Egyesületének vezetője szerint érdekes, igényes, de nehéz volt. A szövegértési teszt megoldását is megmutatjuk.

JÖHET A BUDAPEST EYE, AZ ÁLLANDÓ PESTI ÓRIÁSKERÉK

Mégpedig Gerendai Károlnyak köszönhetően, akinek a kft-je egy török céggel tárgyal egy óriáskerék megvételéről. Na és persze egy öt éves területhasználati engedélyre is szükségük van.

Tovább

Íme a nap 6 legfontosabb híre

2015. április 30., 21:13 Módosítva: 2015.05.01 00:11
2

TELJES A KÁOSZ HALÁLBÜNTETÉSÜGYBEN

Mi is nehezen tudjuk követni, de valami olyasmi a helyzet, hogy Orbán pusztán gumicsontnak dobta be a témát, mert tudja, hogy népszerű: hogy a kormány nem tervez törvénymódosítást. Előtte a KDNP elhatárolódott, Lázár bejelentette, hogy lesz vita, az e u r ó p a i  p o l i t i k u s o k pedig jól kiakadtak.

HÁROM ÉV HOMOFÓB TÁMADÁSÉRT

Ha ma csak egyetlen, minden ízében borzalmas magyar történetet akar elolvasni, akkor ne keressen tovább: ennél pokolibbat nem talál.

Tovább

Itt olvashatja a nap elmulasztott híreit

2015. április 29., 19:13 Módosítva: 2015.04.30 00:13
2
Az ETO kirúgta a fojtogató sportigazgatót

KIVERTE A BIZTOSÍTÉKOT ORBÁN A HALÁLBÜNTETÉSSEL

  • Az Index úgy tudja, a miniszterelnök a Fidesz-elnökség megkerülésével lebegtette meg a halálbüntetés támogatását. Orbán Viktor korábban is ezen az állásponton volt, de idáig visszafogta magát.
  • Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke Strasbourgban közölte, telefonbeszélgetést kezdeményezett Orbán Viktorral a halálbüntetésről szóló kijelentései miatt.
  • Az Európai Unió egyik sarokköve a halálbüntetés tilalma, ezt pedig az Európai Bizottság szóvivője nyilatkozta. Ha Magyarország mégis bevezetné, az súlyos következményekkel járna, melyeket itt szedtünk össze.
  • Rendkívüli aggodalmának adott hangot a magyarországi politikai közbeszédben szerinte tetten érhető "populista trend" miatt Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa szerdán kiadott közleményében., szintén a halálbüntetés meglebetgetésére utalva.

LESZEDHETIK A TRAFIKOSOK A FÓLIÁT

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerdán azt mondta: a trafikosok leszedhetik a fóliát a boltok üvegéről. Eddig sem volt olyan jogszabály, amely előírta a fóliázást.

A kaposvári trafikos gyilkosság után a város polgármestere és több ellenzéki párt is követelte, hogy módosítsák azt a jogszabályt, aminek értelmében a 18 év alattiak védelmében le kell sötétíteni a dohányboltok kirakatát. Szerinte ugyanis ezzel megelőzhetőek lennének az ilyen tragédiák.

MINDEN MÁSODIK FIÓKJÁT BEZÁRJA A RAIFFESEN

Jelentős méretcsökkentést tervez Magyarországon a Raiffeisen, jelentették be szerdán. A fiókhálózatot a jelenlegi 112-ről 67-re csökkentik, a költségeket 20 százalékkal vágják vissza a bank, ennek harmadát a munkaerő-költségek csökkentése adja. A nem teljesítő hitelek arányát a következő két évben egyszámjegyűre csökkentenék.

Tovább

Itt várja a mai nap 7 legfontosabb híre

2015. április 28., 19:20 Módosítva: 2015.04.29 02:56
24

ORBÁN ELŐVETTE A HALÁLBÜNTETÉST

A menekültekkel való riogatás után eljött a bitóácsolás évadja. Itt az Index segédlete a következő nemzeti konzultációhoz:

Egyes vélemények szerint a legsúlyosabb bűncselekmények esetében csak a halábüntetésnek van kellő visszatartó ereje. Egyetért a miniszterelnökkel, hogy továbbra is napirenden kell tartani a kérdést?

Tovább

A nap nyolc legfontosabb híre

2015. április 27., 19:22 Módosítva: 2015.04.28 07:39
18

KELETI CSIKICSUKI: ÁDER NEM MEGY MOSZKVÁBA ÜNNEPELNI

Az államfő gondolkodott, gondolkodott, gondolkodott, és végül úgy döntött, Putyin meghívása ellenére nem vesz részt a május 9-i győzelem napi parádén.

NEM ÉPÜL TOVÁBB A 4-ES METRÓ

Cserébe viszont villamos jár majd az Astoriától Újpalotáig és a külső Bécsi úton. Végül egy jó hír a nélkülöző hegyvidékieknek: tovább épül a fogaskerekű!

NEM LESZ TÖBB MEGTEKINTÉS?

A Napi Gazdaság így tudja, már a kormányülésen is felmerült, hogy Orbán Viktor meneszti Fazekas Sándort, a búzamezők lovagját, a magyar vidék miniszterét.

Fotó: Kovács Tamás

TÓÁSÓ ELŐD VISSZATÉRT SZÜLŐHAZÁJÁBA

A férfi fegyveres felkelés miatt ült hat évet Bolíviában, szerinte ártatlanul, most ideiglenes útlevéllel sikerült hazamenekíteni.

25 MILLIÁRD MEGY ÁLLAMI KOMMUNIKÁCIÓRA

Eddig úgy lehetett tudni, hogy a kommunikációs közbeszerzéseket központosító állami szerv, a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) csak május elején írja ki a 25 milliárd forintos keretösszegű közbeszerzését, de a Tenders Electronic Dailyn már megjelent a felhívás. Nyolc feladatra keresnek ügynökségeket, és a megbízások 12 hónapig tartanának, amiket az NKH akár külön közbeszerzés nélkül is még 12 hónapra hosszabbíthatna. A közbeszerzéseket elnyerő cégek alvállalkozókat is bevonhatnak, de Nobilis Márton, az NKH vezetője azt nyilatkozta nemrég, hogy terveik szerint három ügynökséggel dolgoznának együtt, és minden egyes további belső tenderen ez a három cég versenyezne egymással.

DRÁGULT A BENZIN 

Szerdától 375-376 forint lesz egy liter benzin átlagára, mert a Mol két forinttal emeli a 95-ös nagykerárát. A gázolaj ára marad, most átlagosan 375-376 forint egy liter.

Tovább

A nap 8 legfontosabb képe

2015. április 23., 19:11 Módosítva: 2015.04.24 09:04
36

HORVÁTH BÉLA PARÁDÉS VISSZATÉRÉSE

Tanácsadók, magas fizetések, szolgálati autók: tízfős kabinet létrehozásával kezdte hivatali tevékenységét Horváth Béla egykori kisgazda országgyűlési képviselő, aki hosszú süllyesztő után az év elején került ismét politikailag fontos állásba. Torgyán József egykori kabinetfőnökét Tarlós István főpolgármester reaktiválta, és a budapesti önkormányzat cégeinél végrehajtott leváltások után helyezte a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. vezérigazgatói székébe.

Tovább

A nap 7 legfontosabb híre

2015. április 22., 19:38 Módosítva: 2015.04.22 23:39
3

BYE, BYE, XV. KERÜLETI FIDESZ

Két ellenséges táborra szakadt a XV. kerületi Fidesz, ezért a párt budapesti választmánya feloszlatja a szervezetet. László Tamás parlamenti képviselő, volt polgármester, illetve a volt alpolgármesterei által fémjelzett táborok között már évek óta húzódik a vita, a Fidesz budapesti vezetése most úgy próbál rendet rakni, hogy mindenkinek megszünteti a tagságát.

NEKIMENT AZ EU A GAZPROMNAK

Trösztellenes eljárást indított az orosz Gazprom ellen az Európai Bizottság szerdán, mert úgy ítéli meg, hogy a cég visszaél piaci erőfölényével, nyolc tagállamban felosztotta a piacot, és tisztességtelen árakat határozott meg – jelentette be Margrethe Vestager, a brüsszeli testület versenyjogi biztosa.

GYAKORLÓISKOLÁKKAL GYAKORLATOZIK A KORMÁNY

A pécsi egyetem gyakorló iskolája mellett a Nyugat-magyarországi Egyetemhez tartozó győri Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, és a soproni Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola is olyan levelet kapott a felsőoktatási államtitkárságtól, amely szerint az iskola fenntartását az egyetemtől az állam venné át. Az Emmi a 25-ből összesen 9 gyakorlóiskola fenntartását venné el az egyetemektől. Az Index információi szerint az ELTE gyakorlóiskoláit nem érinti a fenntartóváltás.

LEVES MIATT MENT A LEVESBE A REFORMÁTUSOK KAMPÁNYFILMJE

Több millió forintot költött a református egyház a 2015-ös 1%-os szja-kampány videójának legyártatására, a filmet azonban mégsem fogják bemutatni. Az egyház új vezetése, köztük Szabó István püspök úgy látta, hogy a filmben szereplő szimbolikus étel, a leves túl üres, és a színe sem jó. Szabó püspök 2012-ben is be akarta tiltani az egyház nagy közönségsikert arató karácsonyi filmjét, akkor azonban az időközben leköszönt Bölcskei Gusztáv megvédte a Jézus születését napjainkba helyező alkotást.

leves
Tovább

Ez a nap (36/9+1)×2-3 legfontosabb híre

2015. április 21., 19:31 Módosítva: 2015.04.22 08:45
5

ORBÁN ELMÚLTNYOLCÉVEZETT HABONY MIATT

Orbán Viktor nem örült, amikor miskolci sajtótájékoztatóján az Index tudósítója kétszer is Habony Árpádról és a hozzá fűződő viszonyáról kérdezte. A miniszterelnök egyebek között azt mondta, a szocialista kormányok alatt többet költöttek és kevésbé átláthatóan költöttek politikai tanácsadásra. Előtte a miniszterelnök többször is használta a "feszkó" szót azzal kapcsolatban, hogy örül, amiért Budapesttől és a cirkusztól távol végre más ügyekkel is foglalkoztat.

CSÖKKENTIK JÖVŐRE AZ SZJA-T

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azt javasolja, hogy a személyi jövedelemadó kulcsa 16 százalékról 15 százalékra csökkenjen, ez 120 milliárdos adókiesést jelent. A sertéshús áfája a tervek szerint 27 százalékról 5 százalékra csökken. Növelik a családi adókedvezményt a kétgyermekes családoknál. Csökkentik az illetékeket és díjakat, illetve egy részüket el is törölnék, ez nagyjából 10 milliárd forintos kiesést jelent majd a költségvetésben. A költségvetést május 13-ig terjesztik a parlament elé. A kormány jövőre 2 százalék körüli hiánycélt vállal.

A TÜNTETÉS UTÁN VISSZAKOZOTT A KORMÁNY

A kormány több olyan ponton is visszakozott, ami miatt hétfőn több száz egyetemista tüntetett Budapesten. Megmarad a nemzetközi tanulmányok szak a jövőben is – jelentette be Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatási államtitkára a Felsőoktatási Kerekasztal keddi ülése után. A Magyar Rektori Konferencia (MRK) koncepcionális javaslatot tesz arra, hogyan alakítsák át a nemzetközi tanulmányok szak struktúráját.

SÚLYOSAN SÉRÜLT AZ ISZLÁM ÁLLAM VEZETŐJE

Olyan súlyos sebeket kapott egy szövetséges bombázásban az Iszlám Állam vezetője, hogy már képtelen ellátni a szervezet parancsnoki feladatait. Abu Bakr al-Bagdadi még március 18-án sérült meg, amikor a szövetséges légierő a Moszultól 300 kilométernyire nyugatra lévő al-Baaj falu közelében lecsapott egy három kocsiból álló konvojra. A lap forrásai szerint a célmegjelölők nem tudták, hogy az Iszlám Állam vezetőjére böknek rá a taktikai térképen.

Tovább

Ezek a mai legfontosabb hírek

2015. április 20., 19:21 Módosítva: 2015.04.21 07:18
8

MINDEN IDŐK LEGNAGYOBB MENEKÜLTKATASZTRÓFÁJA LEHET

Az utasok nagy részét a raktérbe zárták azon a menekülteket szállító hajón, ami szombat éjszaka borult fel a Földközi-tengeren 110 kilométerre a líbiai partoktól. Nekik esélyük sem volt a menekülésre. A legfrissebb hírek szerint a hajón 950 ember utazott, köztük 200 nő és legalább 50 gyermek. Közben zátonyra futott és elsüllyedt hétfőn egy menekülteket szállító hajó Rodosznál, többen meghaltak.

LÁZÁR JÁNOST SZEXIZMUSSAL VÁDOLJÁK

Szél Bernadett, az LMP társelnöke kőkemény szexizmusnak tartja azt, amit Lázár János hétfőn a parlamentben művelt. Szél így értelmezi azokat a beszólásokat, amelyeket a miniszter tett. Lázár úgy kért bocsánatot az ülésen, hogy "ilyen" az LMP-s politikussal kapcsolatban nem jutna eszébe. Lázár kifogásolt mondatai: "A magánéletembe egyelőre nem kívánom beavatni, egyelőre nem tervezem ezt a stádiumot." "Vagy mindenről én jutok eszébe, vagy rengeteg közös témánk van, remélem, más miniszternek is hasonló figyelmet szentel."

AZ EB MÉGIS ALÁÍRTA A PAKSI SZERZŐDÉST

Az Európai Bizottság aláírta a paksi erőmű bővítésével összefüggő, nukleáris üzemanyag-szállításról szóló szerződést, jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A bizottság a mai napon megadta a hozzájárulást és az aláírást. Több mint egy hónapja a Financial Times írt arról, hogy az Európai Bizottság nem járult hozzá az üzemanyag-szállításról szóló szerződéshez. Az unió azt ellenezte, hogy az oroszok 20 évig kizárólagos partnerek legyenek a fűtőanyag-szállításában.

TILTAKOZUNK AZ FBI-IGAZGATÓ SZAVAI MIATT

Itt az újabb diplomáciai botrány, a külügyminisztérium beolvasott az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda vezetőjének. James B. Comey, az FBI igazgatója egy múlt heti beszédével (mely nyomtatásban is megjelent a Washington Postban) magára haragította a teljes lengyel politikai elitet. Comey azt próbálta elmagyarázni, miért várja el az FBI-ügynököktől, hogy látogassák meg az amerikai holokausztmúzeumot, pár mondatával azonban bírálói szerint Lengyelországot és Magyarországot is egyenlő mértékben felelőssé tette a népirtásért.

NEM LESZ OLCSÓBB GÁZ AZ ÁLLAMI KÖZMŰHOLDINGGAL SEM 

Nem lesz olcsóbb a gáz akkor sem, ha az állami közműholding adja, Horváth Péter János, a holding vezetője azt mondta, árban nem tudnak a versenytársak árai alá ígérni. Korábban azzal az ígérettel vágtak a közműholding kiépítésébe tízmilliárdos állami felvásárlások sorozatán keresztül, hogy a „rezsicsökkentés eredményeit megtartsák”, és „megfizethető áron biztosítsanak energiát a lakosságnak”. Többször elhangzott érvként, hogy a „profitra hajtó külföldi multik” helyett az állam ezekre a feladatokra mindenképpen alkalmasabb.

BÖRTÖNT AKARNAK A MAGYAR VÁROSOK

Negyven önkormányzat ajánlott fel telket új börtön építésére, közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP). Megkezdték a pályázatok értékelését. A Belügyminisztérium pályázati felhívásban keresett a dél-dunántúli, a dél-alföldi, az észak-alföldi, az észak-magyarországi, valamint a közép-magyarországi régióban új börtön építésére alkalmas területet. A tárca felhívása szerint az 500 fogvatartottat befogadó börtönökben 250 embert foglalkoztatnak majd, legalább 25 százalékuk felsőfokú végzettségű lesz.

JÖNNEK AZ OROSZOK

Orosz tervek szerint élelmiszer-biztonsági szakemberei olyan magyar cégeknél vizsgálódnának, amelyek még nem exportáltak Oroszországba. A magyar kormány szerint azonban régi cégekről van szó. Budai Gyula kormánybiztos szerint a magyar zöldség-, gyümölcs- és hústermelőknél esedékes vizsgálat az EU elleni embargó feloldása utáni időkre való felkészülést jelenti, Moszkva azonban nem zárja ki, hogy akár ettől függetlenül is szállíthatnának hozzá élelmiszert a magyar vállalatok.

Tovább

Itt a rossz idő, és egy csomó magyar sikertörténet!

2015. április 17., 18:59 Módosítva: 2015.04.18 09:01
3

VÉGE IS LETT A GYORSAN JÖTT NYÁRNAK

Az OMSZ előrejelzése szerint péntek délutántól mindenhol erősen felhős idő lesz, estétől egy hidegfront vonul át az országon, 10 fokot hűl le a levegő. 

CSÁNYI SÁNDOR KEMÉNYEN BESZÓLT LÁZÁR JÁNOSNAK

Ismerik a véleményemet Lázár Jánosról. Nem megnyugtató, hogy olyan ember kezében van a döntés az uniós százmilliárdokról, aki egy kisváros pénzügyeit sem tudta kézben tartani - ezt mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a bank közgyűlése után. Az OTP egyébként fenállása óta először zárt veszteséges évet, ennek az oka a devizahitelek elszámolása és a bankadó.

D  YT20150401002
Fotó: Illyés Tibor

INDULHAT A QUAESTOR FELSZÁMOLÁSA 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken visszavonta a Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt. (Quaestor Értékpapír Zrt.) tevékenységi engedélyét, és kezdeményezte a cég felszámolását. A felszámolás az előfeltétele annak, hogy elindulhasson a Quaestor ügyfelek kártalanítása.

Tovább

A nap 7 legfontosabb híre

2015. április 16., 20:43 Módosítva: 2015.04.17 07:53
37

EDDIG CSAK 2010 UTÁNI FEJLESZTÉSEKET KIFOGÁSOLT BRÜSSZEL

Egy kiszivárgott európai bizottsági határozat szerint Brüsszel felfüggesztette a nekünk szánt gazdaságfejlesztési programokat elszámolási szabálytalanságok miatt. Az EB szerint nem megfelelően választottuk ki a pályázatok győzteseit, így nem mindig a legolcsóbb ajánlat győzött. Egyelőre csak a 2010 utáni pályázatokkal kapcsolatban kritizált Brüsszel, de úgy tudjuk, hogy a 2010 előtti ügyek is napirenden vannak.

A MINISZTERELNÖK POFONOKAT KAP, ÉS POFONOKAT AD A FUTBALLBAN IS

A Közgép már nem támogatja a felcsúti Puskás Futball Akadémiát és Demján Sándor cége, a Trigánit is kierült a támogatók közül. Körülbelül a szponzorok harmada távozott azóta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök összeveszett Simicska Lajossal. Részben kapcsolódó történet, hogy eközben az újpesti Szusza Ferenc Stadion részleges felújítására kiírt pályázatot a miniszterelnök vejének a cége, az Elios Zrt nyerte. Az állami kézben lévő stadion világításának felújítására 100 millió forintot szánnak.

Tovább

Ez volt a nap 8 legfontosabb híre

2015. április 15., 19:03 Módosítva: 2015.04.15 23:23
41

NA VAJON MELYIK AZ AZ ÜGY, AMELYIKRŐL AZT MONDTÁK, 4 ÉVE NYOMOZ BENNE A RENDŐRSÉG, CSAK NEM TALÁLJÁK AZ AKTÁT, MAJD KIDERÜL, HOGY TALÁN NEM IS NYOMOZ?

A Kehi a korábbi nyilatkozatok szerint már 2011-ben feljelentést tett a Quaestor és az ETO Park ügyében. Megindult az eljárás, a tanúkihallgatások. De sajnos Tarsoly Csabáig már nem jutottak el a nyomozók. Aztán az állam inkább adott még egy kis pénzt. Aztán, korábbi állítása szerint a Kehi megint feljelentést tett. És aztán az egész aktakupac szőröstül-bőröstül eltűnt. Nem találják. Nincs. Úgy járt, mint a Radzeer. Vagy a Balmoral. Vagy úgy se: mert szerda délutánra a Kehinek eszébe jutott, hogy ja, nem is tett feljelentést 2011-ben.

EZ MÁR NEM A BÉKEMENETEK KORA :(((((((

Kiderült, miért ment ki a spiritusz a Békemenetek szervezőiből: Bayer, Bencsik és a többi független értelmiségi attól tart, hogy egy kormánypárti tömegtüntetésre már nem elsősorban Orbán Viktor, hanem a Jobbik hívei mennének el. És úgy már a béke sem lenne az igazi.

Tovább

A nap 6 legfontosabb híre

2015. április 14., 19:05 Módosítva: 2015.04.15 01:48
2

MEGVERTÉK AZ M1 RIPORTERÉT

Most hazudj – kiabált rá a hétvégén valaki a balatonfüredi sétányon Borsa Miklósra, a köztévé műsorvezetőjére, majd leütötte. Borsa a monoklija miatt egyelőre nem képernyőképes, otthon pihen.

REJTEGETIK KÓSA FANTOMGARÁZSÁNAK PAPÍRJAIT

Debrecen jegyzője még a helyi képviselőknek sem hajlandó megmutatni Kósa Lajos elhíresült garázsa hatósági engedélyezési dokumentációját, mivel az szerinte érzékeny személyes adat. A 2007-ben épült garázsnak nincs nyoma a földhivatal térképén, ezért kíváncsi mindenki, hogy léteznek-e egyáltalán a papírok.

ORBÁN ÉS GYURCSÁNY EGYÜTT SZAVAZOTT

Küldjön-e Magyarország élesben is bevethető katonákat Irakba, az Iszlám Állam ellen - ez volt a nap kétharmados kérdése a parlamentben. A kormánypártoknak besegített a DK és az Együtt, ellene szavazott az MSZP egy része, a Jobbik És az LMP.

KÁRTALANÍTJÁK AZ ÖSSZES QUAESTOR-KÁROSULTAT 

Kedden elfogadta a parlament a Quaestor-károsultak kártalanításáról a törvényt. Eszerint lényegében mindenkit kártalanítanak a tisztességesen működő pénzügyi cégek. A legfőbb különbség a többi banknál és brókercégnél elcsalt vagyonhoz képest az lesz, hogy itt nem lehet majd perelni, és így nem fog kiderülni szinte semmi több a Quaestor törvénytelen működéséről, a felügyeleti ellenőrzések lazaságának okáról vagy bármi más fontos részletről.

Tovább

Ez a nap 10 legfontosabb híre

2015. április 10., 21:04 Módosítva: 2016.08.29 15:13
2

1. VITÉZY MÁR A VOLÁNNAL BUSZOZIK

A Tarlós–Vitézy-párharcban alulmaradt, tavaly ősszel leváltott BKK-vezető most a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri biztosaként tér vissza: Vitézy Dávid fél évet kapott rá, hogy kidolgozza, hogyan kellene a MÁV-ot és a Volánt összehangolni. Azt ígéri, olyan egyszerű lesz majd egy belföldi utazás, mint repülőjegyet venni: elég majd beírni egy keresőbe, mondjuk, hogy Budapest és Orosháza, és onnantól az összehangolt menetrendtől a jegyvásárláson át a pályaudvari tájékoztatásig mindent normálisan megkapunk. Tarlós István, villamosos nyakkendő, budapesti felújítási káosz, Uber, Ferihegyi gyorsvasút, és a Putyin miatt nem járó busz is szóba kerül nagyinterjúnkban.

2. SIMÁN LEHET, HOGY HABONY AUTÓJA NEM IS LÉTEZIK

Pénteken arról írtunk, hogy vígan keresztezhet minden záróvonalat és megspórolhat minden matricafizetést, gyorshajtási bírságot és közúti ellenőrzést Habony Árpád, ha fedett rendszámot használhat Volkswagen kisbuszán. A TEK szerint a Multivan nem az ő tulajdonuk, de a terrorelhárítóknak a törvény engedi, hogy hazudjanak a fedett kocsikról, ha kell. A II. kerületi rendőrség cikkünk megjelenése óta eljárást is indított Habony Árpád ellen - értesült az RTL Klub Híradója pénteken.

3. KÁRTALANÍT A BEVA A FIKTÍV KÖTVÉNYEK UTÁN

Pénteken úgy döntött a Befektetés-védelmi Alap (Beva), hogy kártalanítja azokat, akik fiktív kötvényeket vettek a Quaestortól. Az Index értesülése szerint a Beva igazgatóságának négy tagja szavazott igennel, ketten nem támogatták a tervezetet, egy tag pedig tartózkodott a szavazáson.  A Fidesz-frakció is legkésőbb péntek estig törvényjavaslatot nyújt be a Quaestor-károsultak kártalanítására.

4. ROGÁN ÜZLETET AJÁNL AZ ELLENZÉKNEK

Rogán Antal az ellenzék támogatását kérte azokhoz a kétharmados törvényekhez, amelyek lehetővé teszik a katonák és rendőrök béremelését. A törvényekről jövő héten szavaz a parlament. A Fidesz frakcióvezetője cserébe azt ajánlotta, hogy a szintén kétharmados földtörvény esetében lesznek olyan ellenzéki módosító indítványok, amelyeket támogatni fognak.

Tovább

Úgy tűnnek el milliárdok, mint a gleccserek

2015. április 8., 19:37 Módosítva: 2015.04.08 23:37
30

FELJELENTETTE MAGÁT A LOMBARD-TULAJ

Önfeljelentést tett a Lombard Kézizálog tulajdonosa a rendőrségen - jelentette be Csiszér-Kovács Viktória, az ORFK sajtószóvivője rövid doorstep sajtótájékoztatóján. A nyomozás csalás miatt indult meg, a kár négymilliárd forint körüli összeg lehet. Úgy tudjuk, hogy a rendőrség lefoglalta a cég szervereit.

Tovább

Csodás dolgok kezdőnapja lehet a mából

2015. április 7., 19:20 Módosítva: 2015.04.08 07:20
1

JÖNNEK A NEHÉZÁGYÚK TAPOLCÁN

Vasárnap időközi országgyűlési választást tartanak a tapolcai választókerületben. A DK Gyurcsány Ferenccel, az MSZP Botka Lászlóval, a Fidesz Orbán Viktorral kampányol az utolsó héten, de ez mind semmi: Fodor Gábor, a Liberálisok vezetője is kimozdul a fővárosból, és Tapolca felé veszi az irányt.

KIGYULLADT EGY OROSZ ATOM-TENGERALATTJÁRÓ

Kigyulladt egy orosz atom-tengeralattjáró Szeverodvinszkben, miközben javításokat végeztek rajta. Az orosz hírügynökség szerint a reaktorokat még azelőtt leállították, hogy a tűz kiütött volna. Egy K-266 típusú, Orjol (sas) nevű tengeralattjáróról van szó, amelyen két nukleáris reaktor található. Ezen gyakorlatoztak, ezt tanulmányozták a mentőalakulatok 3 héten keresztül 2001-ben, mielőtt kiemelték a holttesteket a 2000-ben elsüllyedt Kurszk atom-tengeralattjáróról. 118 tengerész halt meg abban a balesetben.

Tovább

Egy 51 és egy 28 éves férfiről szólt a nap

2015. március 26., 19:25 Módosítva: 2015.03.27 00:56
65

149 EMBERT RÁNTOTT MAGÁVAL A HALÁLBA A GERMANWINGS MÁSODPILÓTÁJA

Az indítékairól egyelőre semmit sem tudni, de a kedden hegynek csapódott Airbus fekete dobozából kinyert adatok alapján biztosnak látszik, hogy a 28 éves  másodpilóta kizárta társát a fülkéből, és szándékosan vezette egy hegyoldalnak a gépet. Az utasok az utolsó pillanatokban kezdtek kiabálni.

Andreas-GL TINIMA20150326 0225 20
Fotó: Facebook

TARSOLY CSABA SZIJJÁRTÓTÓL VÁRTA A MENTŐÖVET, MAJD KAPITULÁLT, AZTÁN ELŐÁLLÍTOTTÁK

A bajba jutott Quaestor-csoport feje vállalja a felelősséget a történtekért, és már csak a családját szeretné megkímélni – erről szól a napokban Szijjártó Péternek írt második levele. Első levelében még próbálta menteni a menthetőt, és akciótervet javasolt a külügyminiszternek, arra azonban Orbán Viktor nemet mondott. Az esti órákban megjelentek hírek szerint a Quaestor-botrány miatt csütörtökön három embert előállított a rendőrség, egyikük Tarsoly Csaba.

Tovább

Miért csak a minisztériumok pénzét féltette Orbán?

2015. március 25., 19:00 Módosítva: 2016.08.29 16:47
21

A FIDESZBEN MÁR NAPOKKAL A QUAESTOR BEJELENTÉSE ELŐTT TUDTÁK, HOGY BAJ VAN

A Fidesz vezetése napokkal a Hungária Értékpapír Zrt. bedőlése és a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődjének bejelentése előtt már tudhatott arról, hogy a két cégnél súlyos gondok vannak, és mindkettő hasonló sorsra juthat, mint a Buda-Cash. Orbán Viktor szerdán úgy nyilatkozott, ő maga rendelte el kormányülésen a Buda-Cash bedőlése után, hogy minden minisztérium vegye ki a pénzét, ha brókercégnél tartja. Közben Tarsoly Csaba úgy döntött, visszaveszi a cég vezetését, megbánta már, hogy egy börtönviselt férfit toltak be a helyére, ők amúgy csak reorganzálgatnak, meg együttműködnek, esze ágában sem volt elfutni.

D MTZ20150325012
Fotó: Máthé Zoltán

VANNAK HANGFELVÉTELEK A NÉMET GÉP PILÓTAFÜLKÉJÉBŐL

Sikerült hangfelvételeket kinyerni a kedden lezuhant német gép pilótafülkéjéből, de ennek részleteit nem árulták el. Napokba telhet, amíg használható információhoz jutnak az első fekete doboz hangfelvételeiből. Az utolsó ismert üzenet rutinbejelentkezés volt, utána tíz percig tartott a gép ereszkedése a becsapódásig. A sok kis roncsdarab arra utal, hogy a gép nem a levegőben robbant fel. A második fekete doboznak csak a külső burkát találták meg, a memóriachipet még keresik. Az áldozatokról is egyre több információ derült ki.

FAZEKAS SÁNDOR ELÉGEDETT VOLT KISS SZILÁRDDAL

Na persze nem azzal, hogy százmilliókat csalt el vagy éppen prostiknak szerzett vízumokat, hanem az agrárattaséként végzett munkájával. A többiről ő nem tudott, mondja, de arról továbbra is hallgat, miért nevezte ki miniszteri megbízottnak, amikor Kiss megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon orosz alvilági kapcsolatai miatt.

MEGINT LEZÁRTAK EGY HIDAT

A veterán blokádszervező Büki Zoltán és csapata ezúttal a Szabadság hidat zárta le, hogy így tiltakozzon most éppen azért, mert a kormány a világörökségi területeken is bevezette a vasárnapi zárva tartást. Kb. 10-13 autóval vonultak fel, de az első rendőri felszólításra otthagyták a hidat.

LESZ ELLENZÉKI NÉPSZAVAZÁS

Mindenkit meglepett március 15-én civil tüntetők húzása a 19 kérdéses népszavazásról. A civilek csak azért nyújtottak be ennyi kérdést, hogy biztosra menjenek, és legalább egy-két témában kiharcolják a népszavazást. Két kérdést szerdán átengedett az NVB, és bár a tankötelezettség korhatára vagy a kamarai tagdíj valószínűleg nem mozgat meg tömegeket, a kezdeményezők azt remélik, hogy bármelyik kérdésből lehet Orbán-ellenes szavazást csinálni.

Tovább

Az európai repülés fekete napja

2015. március 24., 19:15 Módosítva: 2015.03.25 18:23
1

150 ÁLDOZATA VAN A GERMANWINGS-GÉP BALESETÉNEK

Senki sem élte túl a német fapados légitársaság Airbus 320-ának katasztrófáját Dél-Franciaországban. A Barcelonából Düsseldorfba tartó gép 11 óra előtt került bajba, amikor a szárazföld fölé érve gyorsan süllyedve elveszítette a magasságát, majd egy nehezen megközelíthető helyen hegyoldalnak ütközött az Alpokban. A mentőalakulatok csak lassan értek a helyszínre, és az elkövetkező napokban a rossz idő árhatóan alaposan megnehezítheti majd a dolgukat. A baleset okait egyelőre csak találgatni lehet, de az biztosnak látszik, hogy a gép nem robbant fel a levegőben, és a pilóták, bár próbálták, nem tudták visszanyerni fölötte az irányítást. Már megtalálták és vizsgálják az egyik fekete dobozt. A Concorde 2000-es párizsi katasztrófája óta nem történt ilyen súlyos légi baleset Franciaországban.

Tovább

KDNP-s lettél? Nem, csak éhes.

2015. március 23., 19:03 Módosítva: 2015.03.24 07:16
273

ÉS AKKOR EGY SZÉP HÉTFŐI NAPON BUDAPEST HÓNAPOKRA BEÁLLT

A már eleve sokat látott budapestiek ma a közúti káosz új, eddig feltáratlan dimenzióit tanulmányozhatták, miután a főváros vezetőinek sikerült összeidőzíteni a budai fonódó villamos építését, a Széll Kálmán tér átépítését és a 4-6-os villamos a napokban kezdődött vágányfelújítását alamint a Margit híd garanciális munkáit. Reggel a Nagykörút és Bel-Buda teljesen beállt, aztán a budai bevezető utak is. Déltájban a Margit hídon az összes sávot keresztbe lezárva elakadt egy csuklósbusz, délutánra aztán balesetek miatt beállt az M0-s, Buda pedig annyira járhatatlan lett, hogy az Istenhegyi úton majdnem a Béla Király útig álltak a kocsik.

A KELETI NYITÁS BIZTOSA PROSTIKNAK SZERZETT UNIÓS VÍZUMOT

A fellazuló külügyi adminisztráció réseibe befurakodó szerencselovagról, Kiss Szilárdról szóló cikksorozatunk legfrissebb részéből kiderül, hogy a volt külügyi- majd agrárdiplomata miniszteri megbízottként annyira kiterjesztően értelmezte a rá bízott keleti nyitást, hogy az orosz élettársa résztulajdonában álló vízumközponton keresztül nagy tételben szervezte Moszkvában a magyar vízumokat gyanús figuráknak, többek között prostituáltak százainak. Alvilági kapcsolatai miatt a magyar titkosszolgálatok kockázatosnak ítélték Kisst, de Fazekas Sándor agrárminiszter kitartott mellette.

ITT A LEX-QUAESTOR, FURÁN MAGYARÁZKODIK A KÜKÜM, ELTŰNHETETT TARSOLY CSABA 

A brókerbotrányban érintett cégekre és főleg a Quaestorra szabták azt a törvényjavaslatot, amely megakadályozná, hogy az érintettek kimentsék a vagyonukat, mire a kártalanítás jönne. A cégcsoportnál az utóbbi hetekben különös mozgás indult, és egyre több a furcsaság, az ügyön még a Külügyminisztérium háttérintézményei is bukhattak, bár ők ezt másodjára cáfolták. Az MNB szerint ők megtették, amit csak megtehettek, Orbán szerint nincs vesztegetni való idő, Rogán szerint nem menekülhetnek a felelősök. Mondjuk Tarsoly Csaba Quaestor-vezért még ki sem hallgatták.

MILLIÁRDOS GVH-BÍRSÁG AZ AUCHANNAK 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több mint egymilliárd forintra – pontosan 1 061 300 000 forintra – bírságolta az Auchant, amiért 2006. június 1. és 2014. december 31. között egyoldalúan díjat számított fel beszállítóinak, hogy az áruház árusítsa a termékeiket. A GVH szerint ez főleg azért problémás, mert a díjért cserébe az Auchan nem nyújtott olyan szolgáltatást, ami alapján jogosan elkérhette volna a pénzt. Így az árkedvezmény-támogatás a nevétől eltérően gyakorlatilag díjként működött. Az Auchan nem ért egyet a döntéssel és perelni fog. 

Tovább

60 évig megint várhatunk

2015. március 20., 19:03 Módosítva: 2015.03.21 08:35
7

ORBÁN SZERINT MARADT MOZGÁSTÉR PAKS II. ÜGYBEN

Egyelőre politikai lufi marad az energiaunió, nem változnak az orosz szankciók, a görögök meg kibulizták, hogy Merkel meghallgassa őket. Véget ért a tavaszi EU-csúcs Brüsszelben. Az Európai Tanács ülése után az EUrologus arról kérdezte Orbán Viktort, hogy miért szabtak olyan feltételeket a Paks-2 szerződésben, amelyekről lehetett tudni, hogy az Euratom Ellátási Ügynöksége nem fogja elfogadni. Azt gondoltuk, hogy a szerződésünk teljes egészében elfogadható, de hagytunk magunknak mozgásteret, tehát ami a finneknek jó, az jó lesz nekünk is.

NEM MENEKÜLTÜNK A BÓVLIBÓL

Felminősítette Magyarországot a Standard & Poor's pénteken . A hitelminősítő egy fokozattal "BB plusz"-ra javította a magyar államadós-besorolást. A három nagy nemzetközi hitelminősítő közül eddig az S&P-nél voltunk a legmélyebben, ezzel a lépéssel tehát mindenhol ugyanabban a kategóriában vagyunk. Ez egyébként még mindig a befektetésre nem ajánlott, bóvli kategória. A jegybank és a kormány az utóbbi hónapokban több nyilvános fórumon is elmondta ( legutóbb épp ma Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter), hogy a javuló gazdasági mutatóink miatt nagyon időszerű lenne a magyar adósságot visszatenni a befektetésre ajánlott kategóriába.

AZ ISZLÁM ÁLLAM ROBBANTOTT JEMENBEN

137 ember halt meg egy jemeni mecset elleni terrortámadásban. A támadásokat négy öngyilkos robbantó követte el. A támadásokat két szanaai mecsetnél követték el. Mindkét muzulmán imahely a síita húszi felkelők ellenőrzése alatt áll.

Tovább

Mi az, ami az államfőnek jobban fáj, mint az Ádár János?

2015. március 17., 19:41 Módosítva: 2015.03.18 07:41
61

CSŐDVÉDELMET KÉRT AZ ULPIUS HÁZ

Az 1998-ban alapított könyvkiadó vezetője a napokban csődeljárást kezdeményezett – értesült az Index több, egymástól független piaci forrásból. A Magyarországon A szürke ötven árnyalatát és Frei Tamás könyveit kiadó társaság nemrég átköltöztette a székhelyét, és törölte három telephelyét, ahol boltjai vannak.

abra1
Tovább

A nap, amikor Putyin előkerült

2015. március 16., 19:15 Módosítva: 2015.05.11 17:39
1

ORBÁN MEGINT NEM MONDTA, HOGY NEM JELENTETT

A miniszterelnök ma váratlanul megjelent a parlamentben, és válaszolt a jobbikos Mirkóczki Ádám kérdésére, hogy tényleg beszervezte-e a katonai hírszerzés, ahogy Simicska Lajos a múlt héten állította. Orbán azt mondta, hogy szívesen válaszolna egy bevett népi fordulattal, de nem teszi, és inkább nevetségesnek nevezte a felvetést. Továbbra sem cáfolta viszont, hogy jelentett volna katonatársairól, miként azt Simicska állította.

Tovább

Orbán nem mondta, hogy nem jelentett

2015. március 9., 20:49 Módosítva: 2015.03.10 05:43
4

ORBÁN NEM VÁLASZOLT, HOGY JELENTETT-E SIMICSKÁRÓL

Sikerült reagáltatni a miniszterelnököt a hétvége bombahírére: Simicska Lajos szerint a 80-as évek elején Orbán jelentett róla, amikor előfelvételisként sorkatonák voltak. A miniszterelnök azonban nem mondta, hogy ilyen nem történt, hanem úgy fogalmazott, hogy a tények önmagukért beszélnek, és minden információ elérhető. Azt mondta, hogy "ilyen csinn-bumm cirkuszokat csinálni a magyar politikában, nem látom értelmét."

AZ USA MAGYAR RÉSZVÉTELT KÉR AZ ISIS ELLEN

Arra kérik Magyarországot, hogy küldjünk 100 katonai kiképzőt Észak-Irakba, és további 50-et tartsunk készenlétben. Az akció legfeljebb 20 milliárdba kerülhet, és kétharmados parlamenti döntés kell hozzá.

SZERVEZETT BŰNÖZÉSSEL VÁDOLJÁK A VOLT JOBBIKOS KÉPVISELŐJELÖLTET

Nem a rokonát ápolja, hanem előzetesben van Vas Zoltán, a volt gárdakapitány, akit azzal vádolnak, hogy ukrán és szlovák bűnözőkkel ellopott egy 60 milliós cipőszállítmányt.

Tovább

Új motort kapott a Nemzeti Együttműködés

2015. március 3., 20:20 Módosítva: 2015.03.05 10:54
1

ŐRÜLT KAVARODÁST OKOZTAK AZ ELSŐ KÉTHARMADOS SZAVAZÁSOK

Az egyik azért ment át, mert egy jobbikos inkább otthon maradt a családját védeni. A másik azért bukott el, mert Kósa Lajos eltévedt a gombok bonyolult rengetegében. Fantasztikus évek jönnek! 

BAJBAN VAN A HELYI TÉMA

Segíthet-e Vitézy Tamás bajba jutott ingyenes lapján, ha Habonyék újraosztják a jobboldali médiapiacot?

thema-1024x768
Fotó: Átlátszó.hu

SCHMITT UTÁN ÚJ MOTORJA VAN A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSNEK

Az Alkotmánybíróság frissen hivatalba lépett elnöke szerint a testület feladata, hogy ne blokkolja a gyors kormányzati reagálást. #AB2015!!!

KI ADOTT EXTASYT A LEGFŐBB ÜGYÉSZNEK?

Polt Péter országos vizsgáltatot rendelt el, egyebek mellett azért, hogy kiderítse, hogy lehet az, hogy amióta őt kinevezték, azóta a Legfőbb Ügyészség jóval több korrupcióval kapcsolatos feljelentést utasít el, mint korábban.

ELINDULT A DRB-KÁROSULTAK KIFIZETÉSE

Szerdán kezdi az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a DRB Bankcsoport betéteseinek kártalanítását. A kifizetések egy hónapig is elhúzódhatnak, aki viszont emiatt mondjuk megcsúszik a rezsivel, nem kell aggódnia. A bankcsoport csődje egyébként két egészségkasszát is érint. Hogy ilyesmi ne forduljon elő többet, a kormány javaslatára jön a lex Buda-Cash, addig is az MNB több brókercégnél is vizsgálódni kezdett, de nem kell aggódni, csalás-gyanú sehol nincs. 

3-5 VAGY 10 SZÁZALÉK? LÁZÁR ÖSSZE-VISSZA BESZÉLT A REKLÁMADÓRÓL

Reggel még alacsonyabb, 3-5 százalékos reklámadóról beszélt Lázár János és Rogán Antal fideszes politikusok, délután viszont LázáR már 5-10 százalékos kulcsot emlegetett az ATV-nek. Mindezt úgy, hogy előtte szépen felvezette, hogy 5 százalékos kulcsnál nincs is magasabb Európában.  

30 ÉVIG TARTHAT A TITKOLÓZÁS A PAKSI BŐVÍTÉSRŐL 

Az orosz–magyar alku részleteit, az előkészítéshez kapcsolódó hatástanulmányokat és adatokat sem ismerhetjük meg 30 évig a paksi bővítésről, döntött ma az Országgyűlés Mindez egyébként azért nagyon rossz hír, mert a kisebb nyilvánosság drágább közbeszerzéseket és ebből adódóan felesleges adófizetői veszteségeket jelent.  Korrupciókutató közgazdászok statisztikai módszerekkel kimutatták , hogy Magyarországon 100 milliárdos beruházási érték esetén 4-8 milliárd forintos árnövekedésre lehet számítani pusztán a nyilvánosság korlátozása miatt.

Tovább

Titkok és inkorrektségek az Indexen

2015. február 27., 19:27 Módosítva: 2015.03.05 10:54
3

POLITIKAILAG INKORREKT A MAGYAR EMBER ORBÁN SZERINT

A miniszterelnök évértékelője egyértelműen a nap híre: volt benne harcra buzdítás, a szocialisták kemény szapulása és szembenézés a veszprémi vereséggel, illetve egy fideszes belső vitával.

A beszéd értékelését és főbb témáit itt találja.

De elolvashatja percről percre tudósításunkat is.

Az ellenzék és mindenki más is reagált a beszédre, ezeket itt gyűjtöttük össze.

És végül megnéztük azt is, mennyi a valóság Orbán állításai mögött.

A ROMÁN ELNÖK IS BESZÓLT ORBÁNNAK PUTYIN MIATT

Nem tetszik a román elnöknek a magyar kormány oroszbarát politikája – derült ki Klaus Iohannis interjújából, amelyet a német ARD-nek adott. Az elnök szerint eltúlzott, ahogy a magyar kormány viselkedik európai partnereivel az oroszbarátságot szem előtt tartva.

MÉG TITKOSABB LESZ PAKS 2 

Nem elég, hogy 15-ről 30 évre nő a paksi beruházással összefüggő dokumentumok titkosítása, a képviselők arról is döntenének, hogy a titkosítás az eddiginél is több adatra kiterjedjen. A törvényalkotási bizottság elé került javaslat értelmében nem csak a megvalósítással, beruházással kapcsolatos üzleti, műszaki adatok és szerződések lesznek titkosak. A titkosítást kitejesztik már az eredeti, oroszokkal kötött "egyezmény előkészítésével, megkötésével kapcsolatos üzleti és műszaki adatokra is, valamint azezekkel összefüggő döntések megalapozását szolgáló adatokra".

A VASÁRNAPI BEZÁRÁS ELLEN FOGTAK ÖSSZE AZ ÉJJEL-NAPPALIK 

Érdekvédelmi szervezetet hoztak létre a Manna és a Roni ABC-k tulajdonosai az éjjel-nappali boltosoknak, hogy együtt lobbizzanak a kormánynál, hogy március 15. után is nyitva lehessenek éjszakánként. Papp András, a Manna tulajdonosa pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, a szervezethez már csatlakozott 11 tulajdonos, aki éjjel-nappali boltokat vagy trafikokat üzemeltet, de még várják a tagok jelentkezését. A boltosok szerint elbocsátások és bezárások lesznek, ha nem változik meg a jogszabály. 

TÖMEGÉVEL JÖHETNEK A BUDA-CASH-PEREK 

Elképzelhető, hogy többen be fogják perelni a Buda-Casht, esetleg annak vezető tisztségviselőit magánemberként – vagy akár az MNB-t is, amely felügyeletként jónak minősítette az óriási csalókat. A BC vezetője, Tölgyesi Péter ügyvédje közöltr, hogy védence a rendőrség hétfő esti razziája előtt meghallgatást kért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetőitől, amelyen feltárta a cégcsoport 100 milliárd forinttal „köszönő viszonyban” álló hiányát. Ez azért furcsa, mert Windisch László az MNB alelnöke épp ma a Portfoliónak ennek az ellenkezőjét mondta. A felügyelet szigorítana a vizsgálatokon. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint jól szervezett kör állt a cégcsoport mögött.  

Tovább

Egyre nagyobbra duzzad

2015. február 26., 20:22 Módosítva: 2015.03.04 17:39
68

EGYRE NAGYOBBRA DUZZAD A BUDA-CASH-ÜGY

Magyarország legdélebbi városában, Siklóson nem amiatt aggódnak az emberek, hogy ugrott a részvénypakett, hanem amiatt, hogy a Buda-Cash banktársa benyelte a segélyt és a nyugdíjat. A cég székházánál vasárnap este nyomokat tűntetthettek el. Varga Mihály szerint 80 érintett önkormányzat van. A jegybank alelnöke megerősítette, valóban 15 éves csalássorozatot tártak fel. Lapértesülések szerint a Buda-Cash vezetői hétfőn magukat adhatták fel. A botrányban érintett regionális bankfiókok előtt a délelőtti órákban kisebb tömegek gyűltek össze, délutánra már rendeződött a helyzet.  

ÜGYÉSZSÉG: TÖRTÉNT SZEXUÁLIS ERŐSZAK SZIGETSZENTMIKLÓSON

Csütörtökön váratlanul rendkívüli sajtótájékoztatót hirdetett meg Szabó Ferenc, a  Pest megyei főügyész a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazási üggyel kapcsolatban. A sajtótájékoztató előzménye az volt, hogy a Budapest Környéki Törvényszék kedden hirdette ki az elsőfokú, nem jogerős ítélet a gyerekek szüleire. Szabó arról beszélt: a szülők elbuktak a poligráfos vizsgálaton, tehát a hazugságvizsgáló hazugságot észlelt, amikor tagadták az erőszakot, másrészt pedig a gyerekek fizikai orvosszakértői vizsgálata szerint is minden kétséget kizáróan történt szexuális erőszak.

MEGHALT A SZEGEDI H1N1-FERTŐZÖTT

Vasárnap hajnalban meghalt az a férfi, akit H1N1-fertőzéssel kezeltek a Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetében. A férfi felesége jelentette be a hírt az ismerőseinek a Facebookon.

Tovább

Ma is csak kapkodtuk a fejünket

2015. február 24., 19:24 Módosítva: 2015.02.25 07:22
35

AZ MNB SZÁZMILLIÁRDOS CSALÁSSOROZATOT GYANÍT A BUDA-CASHNÉL

 A Buda-Cash-t évtizedes csalássorozattal vádolja az MNB A jegybank felügyeleti biztosokat küldött ki a céghez, az ügyfelek számláit zárolták.  A kár a jegybank alelnöke szerint akár 100 milliárdos nagyságrendű is lehet a kár, és a csalássorozat hosszú évek óta tarthat.  A jegybank piramisjáték-szerű csalássorozatot is elképzelhetőnek tart, az ügyben büntetőfeljelentést tett. A cég vezetőinél a rendőrség házkutatást tartott A BC tulajdonosainak érdekeltségébe tartozó DRB bankcsoport négy bankjának irányítását is felügyleti biztosok vették át.  A Buda-Cash alapítója Pintér Zoltán tavaly szállt ki a cégből, de cégcsoportján keresztül sokmilliárdos vagyona van. Siklós pénze is beragadt az ügy miatt, a polgármester válságstábot hívott össze.

ORBÁN AZ AMERIKAI, OBAMA A MAGYAR NAGYKÖVETTEL TALÁLKOZOTT

Ugyan nem hivatalosan, hanem egy házibuliban, de végre-valahára összefutott Orbán Viktor és Colleen Bell, akit hivatalosan még mindig nem fogadott a magyar miniszterelnök. A spontán találkozóra Andy Vajnánál került sor, aki Arnold Schwarzeneggert vendégelte meg. Eközben Washingtonban Szemerkényi Réka új nagykövet átadta megbízólevelét Barack Obama amerikai elnöknek és 8-10 percen keresztül beszélgettek. És ha már ezt a hírt elolvasta, nézze meg Colleen Bell friss videóüzenetét is!

ORBÁN A TÖRÖK MINISZTERELNÖKÖT FOGADTA

Orbán Viktor miniszterelnök és Ahmet Davutoglu török miniszterelnök sajtótájékoztatót tartott az Országházban, miután kétoldalú megállapodásokat írtak alá. Davoutoglu szerint azért néznek ránk furcsán Európában, mert Attila unokái vagyunk. Orbán szerint Törökország Európa legfiatalabb országa, a török recept pedig követendő: a legfontosabb a család. És még sok más okosság is elhangzott, itt elolvashatja.

MEGDÖBBENTŐ A SZIGETSZENTMIKLÓSI ÍTÉLET

A Budapest Környéki Törvényszék kedden kihirdette az elsőfokú, nem jogerős ítéletet a gyerekeiket kínzó szigetszentmiklósi szülőkre abban az ügyben, amely az utóbbi évek legnagyobb gyermekvédelmi botránya volt. A bíróság csak kiskorú veszélyeztetésében találta bűnösnek a szülőket, emiatt két évet kaptak, de azt már előzetesben letöltötték, így szabadon elmehettek a bíróságról. A részletes indokláskor elhangzott: az új igazságügyi szakértők szerint a gyerekek nem mondtak igazat, amikor szexuális bántalmazásról beszéltek, a szülők pedig nem aberráltak.

Tovább