Megvan, ki lehet a következő James Bond-film főgonosza?
Kézenfekvő megoldás lenne.
Kézenfekvő megoldás lenne.
Red Hookot a XX. század elején a maffia irányította.
Bánatunkban ezúttal sem érdemes a pohár fenekére nézni.
Zsarolás is felmerült.
Csütörtökön volt drogügyének újabb tárgyalása, erről osztotta meg gondolatait.
A mentorok közötti konfliktusok továbbra sem csitultak.
Potyogtak a könnyek a Dancing with the Stars negyedik élő adásában.
De vajon miért nem lép fel senki a furcsa szokás ellen?
Az előadóművész haláláról még az ország vezető politikusa is megemlékeztek.
„Azon kaptam magam, hogy fulladok, és kiment a lábamból minden erő” – számolt be a történtekről.
Cserey Gábor 2006-ban 40 millió forinttal lett gazdagabb, de vajon olvasóink is meg tudnák válaszolni a kérdéseket, amikre ő helyesen felelt?
Szerinte érdemes lenne a tömegben maszkot hordani.
Rita Carrey 68 éves volt.
A fivérek akár már az idei karácsonyt otthon tölthetik, ha megváltoztatják az ítéletüket.
A szálloda dolgozóitól kaphatta a halálos dózist a néhai énekes?
Andrei Mangra fejsérülést szenvedett, a rendőrség kábítószerügy miatt is eljárást indít.
Úgy érezte, hogy nagy a nyomás, és nem mondhat nemet.
Rájár a rúd a rapperre.
Viszi az egész családját is.
Tömegek álltak sorba órákig a cég egyik üzleténél, hogy hozzájussanak a különlegességhez.
Kvízünk kőkemény kérdései sziklaszilárd tudást igényelnek.
Izgalmas volt a forgatás.
Nem történt személyi sérülés, készlethiányra sem kell számítani.
A Meta alapítója „emós” énekhangon dalolászik.
A sötét, halál- és katasztrófaturizmus a Netflixnek köszönhetően virágzik.
Hamarosan elstartol a műsor civilekkel teli évada, akik sokkal nyersebb játékot űztek, mint celeb elődeik.
A versenysorozatról Popovics Adriennt és Mádi Tamást kérdeztük.
Továbbra is kérdés, hogy ki volt a díler.
„Kibékíthetetlen ellentét” alakult ki a két színész között.
Telt ház előtt esnek egymásnak a Hell Boxing Kings vasárnapi fordulóján.
Végleg elbúcsúzott a SUM 41 a magyar közönségtől.
Soha vissza nem térő alkalom.
A People kedd este jelentette be.
Az amerikai külügyminiszteren a világ szeme.
A mindössze hatéves kislányt a saját otthonában találták holtan.
Gyerekkori álom hajtotta a tajcshungi Minimal alapítóját, Arvin Wan lett a világ első számú Bagamérije.
A hercegné luxuscikkek széles skáláját tervezi árulni.
Legalábbis a nézettségi számok ezt mutatják.
Visszanéztünk a Mol Campusban lévő Virtu étterembe az új menü apropóján.
A közösségi oldalán jelentette be a hírt.
Az orvosok az életéért küzdenek.
Ugyanaz volt az ok, mint a korábbi kapcsolataiban.
John Williams szerezte többek között a Harry Potter- és az Indiana Jones-filmek dalait, de a műveinek igen hosszú a listája.
Egy ikonikus jelenet is felbukkant a hivatalos trailerben.
A családfőt hiába műtötték meg, az állapota nem javult.
A Wicked című film honlapja kellett volna, hogy megjelenjen.
Kiderült, hogy miért döntött a folytatás mellett.
2025-ben az MVM Dome-ban lép fel.
Kényszerpihenőre megy a fesztivál.
Őslakosok kérték ki maguknak a sztárséf új kötetét.
A Megasztár zsűrije nagyon máshogy áll a versenyzőkhöz, mint a többi tehetségkutatóé.
A produkció korábbi műsorvezetője nem tudta megállni, hogy ne süssön el néhány poént utódjának képességei kapcsán.
A színész leküzdötte az első akadályt, legyőzte szlovák ellenfelét.
Nem áll össze a kép.
Nagy a szórás a bérek között.
Reményt keltő megoldás lehetne, de egyelőre távol áll a valóságtól.
A temetési szertartásra nagyon sokan érkeztek.
Kezdődik az egymillió dolláros összdíjazású bunyósorozat.
Sajtóértesülések szerint a barátnőjével és a kisfiával erőszakoskodott a férfi.