Itt állunk a mai eredményváró vége felé, bár még pontos eredményt nem tudunk. Néhány gondolatot meg tudunk osztani
- kezdte Szél Bernadett beszédét. Köszönetet mondott a választópolgároknak, és megköszönte a "derekas küzdelmet" az LMP-nek, a párt szerinte következetesen kitartva küzdött.
El kell ismernünk, hogy a kormányváltás nem sikerült, de ez nem jelentheti azt, hogy feladjuk a küzdelmet. Folytatjuk. Hiába értünk el jobb eredményt, kétszer olyan erősen kell küzdeni, mint eddig. Még nagyobb alázattal és szolgálattal fogok küzdeni szeretett hazámért. Minden választópolgárt arra kérek, ne adja fel. Bármit is mutattak most az eredmények, még jobban ki kell állni azért, amiért küzdöttünk. Még nagyobb türelemmel viseltetünk egymás iránt, és valódi változást viszünk végre az országban.
Mi várható, ha szűk győzelmet arat a Fidesz, és mi, ha kétharmadost? Kik lehetnek az új migránsok, hova ütnének először Orbánék, és miként hatna ez az ellenzékre? Elemzés.
„Jakartában, csakúgy mint 4 éve, szikrázó napsütés és kellemes 30 fok van. A szavazással minden rendben ment, mindenki nagyon kedves, közvetlen, és segítőkész volt” – írja B., aki már túl van az állampolgári jogainak gyakorlásán. De hogy nehéz időket élünk, vagy legalábbis a 2014-esnél nehezebbeket, azzal nem tudott nem szembesülni: „mondjuk 4 éve kaptunk zserbót, az most nem volt”.
Megvolt a Fidesz, az MSZP, a DK és az LMP kampányzárója. Összefoglaló a beszédekről.
Mutatunk pár tesztet, hogy könnyebben tudjon dönteni április 8-án a szavazófülkében.
Ennyi szavazókör van az országban.
Hol és hogyan szavazok? Hol sok az átjelentkező? Mikor lesznek eredmények? Bármit lehet csinálni, ha nincs kampánycsend? Hasznos tudnivalók.
Két egymást metsző vonal, amivel a legtöbbet teheti az országért. Szavazzon, és legyen rá büszke. Az Index most exkluzív Napirajzzal ajándékoz meg minden demokratát!
Hányan voltak szavazni reggel 6 előtt Magyarországon? Exkluzív adatok!
Az Index térképre pakolja a teljes választást: vasárnap félpercenként frissülnek az adatok, de addig is érdemes végigkattintgatni.
Már most 5 fokot mutatnak a hőmérők, a csúcsot 18 és 23 fok közé várják. Napközben sok napsütés lesz, és csak elvétve alakulhat ki egy-egy zápor. Csak a délkeleti szél lehet zavaró, ami sokfelé megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek. (Met.hu)
Néhány perc múlva országszerte megnyílnak a szavazókörök, és ezzel elkezdődik az idei parlamenti választás legfontosabb és legizgalmasabb szakasza. Tudósítóink ott lesznek az érdekesnek ígérkező helyszíneken, például Hódmezővásárhelyen és Gyöngyösön, az esti eredményvárókon, és megpróbáljuk elcsípni a szavazataikat leadó politikusokat. A részvételi arányt napközben folyamatosan elemezzük, a Facebookon pedig többször élő műsorral jelentkezünk. Maradjanak velünk!