Konrád, Tivadar
9 °C
23 °C

Vona 11+1 minisztériumban gondolkozik

Választási kampány március 17-18-án

Index
2018.03.24. 13:20

Választási kampány eddig (58. nap)

46 . nap - április 8.
Spontán tüntetés az Oktogonnál
35 . nap - március 28.
Mi a választás tétje?
29 . nap - március 22.
Orbán reagált a Facebook-botrányra
24 . nap - március 17.
Vona 11+1 minisztériumban gondolkozik
22 . nap - március 15.
Ez volt március 15. 2018-ban
16 . nap - március 9.
Kisatírozták Kunhalmi Ágnes fogát
15 . nap - március 8.
Lévai Katalin feljelenti az Indexet!
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A kormány az elmúlt három évben érdemben növelte az egészségügyi dolgozók bérét és ha jól megy a gazdaságnak, akkor tovább is emelné a jövőben - erről beszélt szombaton Hódmezővásárhelyen Lázár János. Szerinte a kormányt a választások között is foglalkoztatja az egészségügy, míg 

    Az ellenzéki pártok a kampányban folyamatosan felhasználják az egészségügyi dolgozókat.

    A miniszter és helyi fideszes jelölt szerint elmondta, hogy 2018-ban a kormány előre hozta a szakdolgozók béremelését (igaz, azt nem tette hozzá, hogy ehhez az kellett, hogy a mentősök és ápolók sztrájkkal fenyegetőzzenek), újabb jövedelemkiegészítést kaptak a háziorvosok, és rendezték a társadalombiztosítással szerződött fogorvosok munkájának finanszírozását. 

  • A clevelandi magyarok március 15-i ünnepségén mondott beszédet vasárnap  Latorcai Csaba, a miniszterelnökség helyettes államtitkára. Szerinte

    Ma ugyanúgy meg kell küzdeni a szabadságunkért és függetlenségünkért, mint 1848-ban. A '48-as szabadságot és ragyogó helytállást vitte magával az emigrációba Kossuth Lajos, akinek hősiességét Clevelandben szobor őrzi.

    A politikus elmondta, hogy a magyar kormány értékei és célkitűzései sokban megegyeznek az 1848-49-es szabadságharcáéval. Szerinte a kormány egyetlen célja és feladata a magyarság érdekeinek védelme, miközben 1848-hoz hasonlóan ma is  sok országból sokféle módszerrel támadják a magyar szabadságot és függetlenséget. 

    A clevelandi ünnepség után a résztvevő magyarok megkoszorúzták Kossuth Lajos Clevelandban emelt szobrát. 

    (MTI)

  • Friss, a pártok támogatottságát vizsgáló felmérést publikált a Publicus Research. Az eredmények szerint a Fidesz és a Jobbik támogatottsága nőtt, az MSZP stagnál, a Momentum nem érte el az 1 százalékot.

    A Fidesz szavazóinak aránya márciusban egy százalékpontot növekedett, így jelenleg 27 százalék. A biztos szavazó, pártválasztók körében azonban a Fidesz támogatottsága 49 százalék. A kormánypárthoz hasonlóan a Jobbik is egy százalékpontos növekedést könyvelhetett el, ami 12 százalékot jelent. A biztos szavazók között a Jobbik támogatottsága 17 százalék.

    Az MSZP támogatottsága a múlt hónapban egy százalékpontot növekedett, most viszont nem változott, így a Jobbikhoz hasonlóan 12 százalék. A biztos pártválasztók körében azonban erősebbek a Jobbiknál a maguk 18 százalékával.

    Az LMP szavazóinak száma nem változott, 6 százalék, a biztos szavazó, pártválasztók körében 8 százalék. A DK támogatottsága sem változott ebben a hónapban, és így 4 százalék, a biztos szavazó, pártválasztók körében 5 százalék. A Kétfarkú támogatottsága egy százalék, azonban az Együtt, MLP, és a Momentum támogatottságra nem érte el ezt a szintet. 

    A bizonytalanok aránya újabb két százalékpontot csökkenve, 36 százalék.

  • „Orbánisztán vagy Európa – erről kell majd döntenie áprilisban a választóknak” – jelentette ki „A haza nem lehet Európa ellenzékében!” című közleményében Ujhelyi István, az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti képviselője. Ujhelyi közölte: Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt és Tóth Bertalan szocialista frakcióvezető a következő két napban Brüsszelben tárgyal majd a meghívására, ahol az Európai Bizottság több biztosával, az Európa-párti progresszív politikai erők vezetőivel, helyi civil magyar szakértőkkel és a Brüsszelben élő magyarokkal is találkoznak majd.

    Ujhelyi szerint világos, hogy Orbán Viktor számára „az Európai Unió egy legyőzendő és üldözendő ellenség, a felvilágosult nyugati tagországokban pedig nem szövetségest és partnert lát, hanem egy zavaros világ-összeesküvés amúgy is pusztulás előtt álló csatlósait”. Ezzel szemben az MSZP-Párbeszéd bár „tudja és látja az európai döntéshozatali rendszer hibáit, működésének gyengeségeit”, de „megerősíteni és újraegyesíteni akarják az európai közösséget, nem pedig szétszakítani.”, ennek érdekében „a magyar érdekek mentén” kidolgozták „az európai intézményrendszer átalakításának javaslatcsomagját”.

  • Szájer József a Fidesz választási kampányának solti állomásán, a Vécsey Károly Művelődési Házban tartott beszédet, ahol elmondta: ez a választás azért sorsdöntő, mert nem csak négy évre, hanem jóval hosszabb időre szól. Ha ugyanis egy bevándorlási hullám elsöpri Magyarországot, Európát, azt már

    nem lehet visszacsinálni. Ezt a dolgot egyszer lehet elrontani.

    A fideszes politikus minden megszokott fideszes kampányszöveget bevetett. Szerinte is valamennyi ellenfél valamilyen formában le akarja bontani a határkerítést és valamilyen formában támogatja azt a brüsszeli, strasbourgi elképzelést, hogy Magyarországra kötelező elosztási rendszer szerint idegeneket telepítsenek be.

    (MTI)

  • Kapcsolódó

    Nyögvenyelősen ugyan, de elindultak az ellenzéki koordinációs tárgyalások

    A balosok és az LMP találkoztak, mindenki nagyon elszánt, de a Jobbik meg a DK egyelőre kibékíthetetlennek tűnik.

  • Baloldali nézeteivel és kitömött zsebeivel a 87 éves New York-i üzletember és filantróp a szélsőjobboldaliak, a demagóg zsarnokok, a fóliasipkás összeesküvés-hívők és az antiszemiták legnagyobb mumusává vált szerte a világon. De semmi nem ér fel addig az intimitásig és intenzitásig, amellyel saját szülőföldjén támadják. Ahogy közeledik a magyarországi választás, Orbán az újraválasztási kampánya központi elemévé tette az egykori jótevője folyamatos támadását

    - írja a Washington Post publicistája, Griff Witte Orbán Viktor ünnepi beszéde kapcsán, amelyben kijelentette, "hazaküldtük a szultánt a janicsárjaival, a Habsburg császárt a labancaival, a szovjeteket az elvtársaikkal, és most hazaküldjük Gyuri bácsit is a hálózatával egyetemben."

    A cikk beszámol a Soros-ellenes plakátkampányról, és arról is, hogy Orbán a beszédében megfenyegette az ellenfeleit. A cikk szerint a kormány által támadott civil szervezetek "a magyar társadalomban az utolsó olyan maradványok, amelyek még nem estek az uralkodó Fidesz vasöklének áldozatául".

    (A WP-cikket először a 444 szúrta ki.)

  • Hamarosan jövünk a részletekkel.

  • A Fidesz megrendelésére készültek a külhoni magyarokat gyalázó „jobbikos” kommentek, írja a Facebookján Szávay István, a Jobbik képviselője. Bizonyítékai vannak arról, hogy magukat jobbikosnak kiadó emberek a határon túli magyarokat gyalázó kommenteket írtak jobbikos csoportokba, sokszor Gyurcsány Ferenc érveit felhasználva. 

    A jelenségről a Magyar Idők is írt egy felháborodott cikket, mintha a kommentek valódiak lettek volna. A hozzászólásokat azonban később törölték, így nem lehetett utólag ellenőrizni a szerzőket, de Szávay szerint nem kérdés, hogy a Fidesz ifjúsági szervezetének aktivistái lehettek az elkövetők.

  • Nemrég írtuk meg, hogy minden, a kiadóra vagy a terjesztő utalás nélküli, menekültekkel riogató szórólapokat dobáltak be az erzsébetvárosi postaládákba a markánsan Fidesz-barát Körúti Korzó című lappal együtt, azzal a szöveggel, hogy "Tudjuk, mi a tét április 8-án". Márpedig a vonatkozó törvény szerint minden kampányanyagon fel kell tüntetni, hogy ki adta ki azt, máskülönben a Választási Bizottság sem tud kihez fordulni egy esetleges jogsértés miatt.

    Oláh Lajos, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője az Indexnek elmondta: a DK feljelentést tett a Választási Bizottságnál, ugyanis egy szemtanú azt állítja, hogy a szórólapokból látott egy nagy adagot felstócolva a Fidesz Klauzál téri irodájában. Ami pedig szerintük arra utal, hogy a névtelen szórólapot mégiscsak a Fidesz terjeszti.

  • Olvasónk áprilisban Londonból szeretne szavazni, ehhez próbált regisztrálni. Sophie üzeni, ha valaki hasonló cipőben jár, vagyis Angliába vagy Észak-Írországba kérné a szavazólapját, akkor ne Angliánál, vagy Észak-Írországnál keresse, és ne is az Egyesült Királyságnál. A megoldás Mozambik és Namíbia között van: Nagy-Britannia és Észak-Ír E.K.

    Képernyőfotó 2018-03-18 - 11.26.47.png
    Fotó: Sophie / Olvasónk
  • Az Együtt igyekszik könnyedre humorosra venni a választási kampányt, úgyis túl sok a befeszülés manapság. Az eddigi videóikból látszik, hogy reklámosok segítik a kampányt, volt itt már Orbán Viktor papírmasé, most pedig új sorozattal jelentkeztek.

    A videó a tévékből ismert reklámokat utánozza, amelyekben orvosságot, fogkrémet, vagy valamilyen más, egészségüggyel kapcsolatos terméket hirdetnek  álorvosok, akiket mindig valamilyen német néven említenek, és mindig valamilyen rendelőintézet steril háttere előtt köpenyben magyaráznak lendületesen.

    Juhász politikusdoktor a gerincről beszél. Gondolom, itt már lehet sejteni, hogy egy erősen áthallásos reklámmal fogunk találkozni. És mi tagadás, Dr. Juhász élethűen hozza a karaktert, így felmerül, hogy ha majd esetleg véget vet politikai karrierjének, lesz hova átnyergelnie.

  • Kapcsolódó

    Deutsch Tamás is elkészítette a Lázár-videóját, ő Brüsszelben retteg

    A fideszes politikus szerint a bevándorlás kérdését „primitív hatalmi reményükben” szavazatszerzési célra használják fel a politikusok.

  • Németh Zsolt, az Országgyűlés külügy bizottságának elnöke szerint 170 éve Bécsből érkezett, ma viszont Budapestről terjed Bécs és Róma felé a forradalmi gondolat, írja az MTI. Németh Zsolt Sepsiszentgyörgyön arról beszélt, hogy a forradalmak egy megérett, feszítő igazság kimondásával kezdődnek, és Európában ma még csak kevesek merik kimondani, hogy csak „olyanokkal tudjuk a nemzeti demokráciáinkat építeni, akiket ismerünk, akik osztják az értékeinket, akikben megbízhatunk".

  • Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje vasárnap árnyékkormányának tagjaival és szakértőkkel tárgyalt egy antikorrupciós ügyészség felállításának lehetőségéről, mivel tíz miniszterelnök-jelölti vállalása közül az első volt a közpénzből szerzett „fideszes magánvagyon” jogállami úton történő visszaszerzése a tiszta közélet megteremtése érdekében – írja az MTI.

    Az MSZP-Párbeszéd ennek érdekében létrehozna egy antikorrupciós ügyészséget, illetve támogatná az európai antikorrupciós ügyészséghez csatlakozást – mondta, hozzátéve, hogy tanácsadó testületének tagját, Kaltenbach Jenő volt kisebbségi ombudsmant kérte fel az antikorrupciós ügyészségről szóló javaslat részleteinek kidolgozására, kormányra kerülésük esetén pedig őt is javasolná az intézmény élére. 

    Harangozó Tamás, Karácsony Gergely és Kaltenbach Jenő
    Harangozó Tamás, Karácsony Gergely és Kaltenbach Jenő

    Kaltenbach Jenő szerint a korrupció miatt évente 500 milliárd forint kár éri az államot, ami időarányosan az uniós támogatások felének felel meg. Elmondta, a független antikorrupciós ügyészség szisztematikusan átvilágítaná az elmúlt nyolc év közbeszerzéseit, azok árazását pedig objektív szakértőkkel vizsgáltatnák meg. 

    Harangozó Tamás, az MSZP parlamenti képviselője mindehhez hozzátette, kormányra kerülésük esetén szigorítanák a vagyonosodási vizsgálatokat és a vagyonnyilatkozati rendszert, továbbá felülvizsgálnák az állami földek bérbeadásáról szóló döntéseket, és megsemmisítenék a trafiktörvényt, lehetővé téve a dohánytermékek újbóli versenyalapú értékesítését. Bevezetnének egy olyan „oligarchaadót” is, amely új, 75 százalékos terhet vetne ki a kizárólag állami, illetve uniós közbeszerzéseken szerzett tisztességtelen profitra, valamint a letelepedési kötvényeket forgalmazó cégekre. 

  • Rovó Attila kollégánk gyereke éppen mesét nézett a Youtube-on Manó Benőről és Lili hercegnőről, amikor a Youtube megszakította az óvodás korosztálynak szóló videót, és elkezdett lejátszani egy nyomasztó, kvázi háborús hirdetést arról, hogy "Ez lesz Magyarország sorsa". Ezt itt:

    IMG 1176.PNG

    Attila inkább kivette a kicsi kezéből az iPadet, mert úgy gondolta, talán nem lenne igazán jó, ha a hatéves kisgyerekét azzal rémisztgetnék, hogy erővágóval felszerelt bácsik és kiabáló emberek rettegést fognak hozni az egész országra.

    Az ajánlott videók között a "Tavaszi nagytakarítás" egyébként szintén érdekesen mutat, de ebbe azért ne lássunk bele túl sok mindent.

    IMG 1175.PNG
  • A KDNP-s Hollik István közölte: mivel Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje az elmúlt napokban Bécsben találkozott  a volt szociáldemokrata osztrák kancellárral, Christian Kernnel, majd hétfőn Brüsszelbe látogat, ebből a két útból „egészen nyilvánvalóan” biztosítani akarja a bevándorláspárti szövetségeseit arról, hogy ha hatalomra jut, akkor elkezdené migránsok betelepítését Magyarországra - írja az MTI.

    De a a Fidesz-KDNP ezt nem fogja hagyni – jelentette ki Hollik István.

    Van még kérdés?

  • Az ország mind a 106 egyéni választókerületében kijelölték azt a szavazókört a választási bizottságok, amelynek urnáit nem bontják fel az április 8-ai szavazás estéjén. Ezek a szavazókörök fogadják majd az átjelentkezéssel, illetve a külképviseleteken választók szavazatait. (MTI)

  • Délelőtt megírtuk, milyen lelkesen számolt be a harmadikos gimnazista Szijjártó Péter arról az amerikai útjáról, amelyet all inclusive a Soros Alapítvány fizetett neki, és még heti zsebpénzt is kapott, ő pedig tudta, hogy nyugtalanságra semmi oka, hiszen "A Soros Alapítványban megbízhat".

    A hír eljutott a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz is, és a hivatal nem is késlekedett sokat, hogy részletes, mindenre kiterjedő, logikus és érthető magyarázatot adjon minderre. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményüket szó szerint idézzük:

    Ez 23 évvel ezelőtt történt, Szijjártó Péter 17 éves volt, Soros György pedig akkor még nem akarta illegális bevándorlókkal elárasztani Európát.

  • Ezekkel az ízléses, igényes, érvekkel teli és csak mellesleg nyelvtani hibáktól hemzsegő szórólapokkal együtt dobták be a VII. kerületi postaládákba a Körúti Korzó nevű lapot, azaz gyakorlatilag fideszes kampányújságot (amelyről tavaly azt írtuk: "Ezt a lapot egy Körúti Korzó Kft. nevű cég adja ki, de gyakorlatilag akár a VII. kerületi Fideszt is ráírhatták volna. A lap Rónaszékiné '18-as kampánylapjának tekinthető, júniusi számában 13 kép van a fideszes politikusról, a Soros- és civilellenes hírek mellett szinte csak és kizárólag róla szól minden, a lap Facebook-oldalán is Rónaszékiné képeit osztják).

    A szórólapon semmilyen kiadó, szerző vagy párt neve nem szerepel, és nekünk természetesen semmi okunk azt feltételezni, hogy ne véletlenül lett volna pont a fideszes lappal együtt szétszórva.

  • Nincs szükség a közéletben nulla teljesítményt nyújtó politikusokra, jelentette ki Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje választókerületében, Budakeszin fideszes ellenfelére, Csenger-Zalán Zsoltra utalva, akit nyilvános vitára hívott. Szerinte Csenger-Zalán Budakeszi és Budaörs országgyűlési képviselőjeként keveset tett az ott élőkért, nem szólalt meg, amikor a településektől iskolákat vettek el, és útdíjat vetettek ki a térségre.

    Szél az ellenzéki pártok közötti választási egyeztetésekről azt mondta, pártja minden találkozón jelen lesz, vasárnap a Gyurcsány Ferenc DK-elnök által kezdeményezett egyeztetésen is, de hétfőn Vona Gáborral, a Jobbik elnökével is tárgyal. Ezektől a találkozóktól azt várja, hogy az ellenzéki oldal két egymástól legtávolabb lévő blokkja szóba áll egymással a kormányváltás érdekében.

  • A Jobbik szakpolitikai kormányzásra készül – közölte Vona Gábor, a párt miniszterelnök-jelöltje 18 vállalásból álló sajtótájékoztató-sorozata utolsó állomásán vasárnap Budapesten, ahol 11 plusz 1 tárcát nevesített az általa tervezett kormányzati struktúrában.

    Vona kifejtette: klasszikus tárcaszerkezetben gondolkodnak, a plusz egy egy miniszterelnöki hivatal lenne, élén egy hivatalvezetővel, miniszterelnökként pedig egy általános és egy uniós ügyekért felelős helyettest szeretne. Hozzátette: hét nagy stratégiai tanács létrehozását tervezi „hét nagy történelmi feladattal” kapcsolatos tervezési, ellenőrzési, javaslattételi feladatok ellátására – írja az MTI.

  • Kapcsolódó

    A kis Szijjártó Pétert egészen elkényeztette a Soros Alapítvány

    A Soros Alapítványban nyugodtan megbízhatok, nyilatkozta Szijjártó Péter harmadikos gimnazista korában, amikor Soros pénzén utazott Amerikába.

  • Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azzal támadta Karácsony Gergelyt, hogy szerinte az egészségügyi miniszter-jelöltjeként bemutatott Komáromi Zoltán a vizitdíj és a kórházi napidíj elkötelezett támogatója, aki még petíciókat is írt a fizetős egészségügy mellett.

  • Toroczkai László és Lukács Attila Mezőkövesdre hirdetett meg 11 óra 15 percre sajtótájékoztatót, amit aztán az időjárási viszonyok okozta közlekedési helyzet miatt nem sokkal előtte lemondtak.

  • Orbán Viktor március 15-én azt állította, hogy a választás tétje az ország megmaradása, mármint ez természetesen csak akkor garantálható, ha marad a Fidesz-kormány. Kövér László szombaton Marcaliban még nagyobbra emelte a tétet: szerinte nemcsak a magyar nemzet, de Európa érdeke is az, hogy Magyarország jelenlegi kormánya folytatni tudja munkáját.

    Kövér okfejtése szerint a magyar történelemben nem ritka jelenség, hogy ami Magyarországon történik, annak egyenes és erős hatása van az európai politikára.  Szerinte  Magyarország pozíciója erősödik, tekintélye lélekszámához, gazdasági teljesítőképességéhez képest jóval nagyobb az európai politikában, de ha az ország április 8-án a bevándorláspárti erők kezére kerül, ez a folyamat a visszájára fordítható, Magyarország és egész Európa is elveszik.

    A tétje, hogy olyan kormány marad-e az ország élén, amely hajlandó és képes ellenállni annak a nemzetközi nyomásnak, amely Brüsszelből és a Soros György féle hálózat felől érkezik azzal a céllal, hogy kiforgassanak bennünket nemzeti hagyományainkból, kultúránkból, a saját hazánkból, vagy sem.

    A gondolatmenet innentől már nem olyan érdekes, mert ugyanarra fut ki, mint a szokásos propaganda: ha a választást az immár egyre nyilvánvalóbban a "Gyurcsány Ferenc által vezetett ellenzéki káoszkoalíció" nyerné, akkor egyfajta bábként, minden brüsszeli követelésnek eleget téve bevándorlóországgá alakítanák Magyarországot. 

  • Orbán Viktor ellátogatott az operatív törzshöz a szombat estére és vasárnapra várható havazás, hófúvás miatt. A miniszterelnök Facebook-oldalán látható videó szerint meghallgatta a jelentést, majd összefoglalta a helyzetet a bólogató Pintér Sándornak: sokan elutaztak a négynapos ünnepre, a pihenést senki nem szakította meg, hogy hamarabb hazaérjen, így valószínűleg mindenki holnap próbál meg majd hazajutni.

    Ezután arra utasította a belügyminisztert, hogy "minden élőerőt és eszközt mozgósítson ahhoz, hogy segíteni tudjanak azokon, akik a figyelmeztetés ellenére is útnak indultak." A miniszterelnök szerint 

    magyarok vagyunk, lesznek közöttünk ilyenek. 

    Az időjárási helyzetről ebben a cikkünkben olvashat.

  • A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteki ülésén az eddigi joggyakorlatot semmibe véve úgy találta: szabad az út a hazudozás előtt a választási kampányban, közölte a  Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). jogvédő szervezet néhány napja felhívást tett közzé, amelyben segítséget ajánlott minden választópolgárnak, aki szeretne kifogást tenni az ellen a plakát ellen, amely az ellenzéki pártok vezetőit és Soros Györgyöt ábrázolja a következő felirattal: "Együtt bontanák le a határzárat". A TASZ egyik ügyfele kifogást nyújtott be a plakát ellen és bizonyítékok sorával támasztotta alá, hogy a plakátokon szereplő állítás valótlan. Az NVB döntésében nem is tudott erre rácáfolni. Ehelyett a határozat arra az abszurd álláspontra jut, hogy a jelöltek, pártok közszereplőkről szóló hazudozását mégis megilleti a szólásszabadság védelme, ezért nem állapított meg jogsértést.  

    A TASZ szerint a magyar bíróságok eddigi következetes gyakorlata szerint a valótlan tényállítások tudatos közlése a kampányban jogellenes. A jelöltek erős véleményeket fogalmazhatnak meg egymásról, de hazugságokkal nem vezethetik félre a választópolgárokat. A választási kampányok rendeltetése ugyanis éppen a választópolgárok tájékozódásának biztosítása. A bizonyíthatóan hamis állítások nem ezt a célt szolgálják, hanem éppen a felelős, tudatos, tájékozott választópolgári döntéshozatal lehetőségét ássák alá. Ezért a TASZ szerint a hazug állításokat a kampányban nem védi a szólásszabadság. A TASZ szerint ha  az NVB határozatának jogértelmezése jutna érvényre a jövőben, az a választási kampányok teljes kiüresedéséhez vezetne: a pártok, jelöltek a választópolgárok meggyőzése helyett jogszerűen győzhetnének pusztán azáltal, hogy a választópolgárokat megtévesztik, félrevezetik a többi jelölt, párt programjáról.

    Az NVB döntése ellen a TASZ ügyfelének nincs joga bírósághoz fordulni. Az egyetlen lehetőség, hogy az ügy a Kúriához kerüljön, ha valamelyik, a plakáton ábrázolt jelölt vagy pártja bírósági felülvizsgálatot kezdeményez. 

  • Normális esetben egyáltalán nem lenne érdekes, mit gondol egy fiktív, alkoholista pap karaktere a hazai politikai életről, azonban mégsem mehetünk el szó nélkül a dolog mellett, ha már Magyarország legnépszerűbb Facebook-oldaláról van szó. 

    Tibi atya viszonylag ritkán áll bele ilyen direkt módon a pártpolitikába, de Orbán Viktor március 15-i beszédén annyira kiakadt, hogy korábbi meggyőződése ellenére kormányváltást sürget, "politikai hízónak" titulálva a regnáló kormányzat tagjait. 

    Az oldal üzemeltetői azt írták, alapvetően a káosznál a "szar rend is jobb", ezért eddig nem gondolták, hogy a "mindegy, csak ne ez" elvének lenne értelme. A miniszterelnök az ellenzéket nem is olyan burkoltan fenyegető kijelentése után viszont ebben megváltozott a véleményük.

  • - írta Szél Bernadett reakcióként a Szita Károly, fideszes polgármester ügynökmúltjának újabb részleteit feltáró Magyar Nemzet-cikkre reagálva. 

    Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára már 2005-ben átadta az Indexnek Szita Károly ügynökmúltját bizonyító iratokat. A dokumentumok szerint Szitát 1980 július 2-án szervezte be Fenesi Lajos rendőrfőhadnagy a III/II-es osztályhoz, fedőneve Krakus Péter lett. A Magyar Nemzet ma több, kézzel írt jelentést is megmutatott.

    Szita Károly és a Fidesz reakciója: Simicska, kampány.

    Szél Bernadett azt írta Facebookon:

    Szita Károly azt mondta anno, "megtiszteltetésnek érzi a munkát, és a legjobb tudása szerint fogja elvégezni". Azóta gazdát váltott, mint sokan mások, és tele vagyunk ilyenekkel. Mert a NER az államszocializmus remake-je, újraértelmezése, sőt újrahasznosítása. Velünk kinyílnak az ügynökakták és lusztráció lesz. Ez alap a 21. században és csak így tudunk demokráciát építeni, végre valahára.

    Az LMP egyébként idén, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjának alkalmából jelentették be, hogy 17. (!) alkalommal is benyújtják az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a lusztrációról szóló törvényjavaslatukat, amelyet 2010 óta minden alkalommal lesöpört az asztalról a fideszes többségű parlament.