Itt van a listák sorsszáma: 20. MSZP, 28. Fidesz, 30. Jobbik, 45. LMP

Joób Sándor
2018.03.06. 22:19

Választási kampány eddig (2422. nap)

46 . nap - április 8.
Spontán tüntetés az Oktogonnál
35 . nap - március 28.
Mi a választás tétje?
29 . nap - március 22.
Orbán reagált a Facebook-botrányra
24 . nap - március 17.
Vona 11+1 minisztériumban gondolkozik
22 . nap - március 15.
Ez volt március 15. 2018-ban
16 . nap - március 9.
Kisatírozták Kunhalmi Ágnes fogát
15 . nap - március 8.
Lévai Katalin feljelenti az Indexet!
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Jól haladnak a tárgyalások az MSZP–Párbeszéd és az LMP között

    Az LMP és az MSZP-Párbeszéd ma tárgyalt az egymás javára történő visszalépésekről. Szél Bernadették elsősorban Szekszárdon, Hadházy Ákos körzetében és Szombathelyen kérik visszalépésre a szocialistákat, míg az LMP Kunhalmi Ágnes körzetében és Nyíregyházán tenne hasonló gesztust az MSZP-nek, írja az atv.hu.

    Egyelőre nincs megegyezés konkrét visszalépésekről, de sokat haladtak a felek. Az LMP vélhetően több helyen fog majd visszalépni, mint az MSZP, illetve még több, főleg budapesti körzetben lehet közös koordináció.

    A pártok jövő héten fogják folytatni a tárgyalásokat, az LMP-MSZP megegyezés véglegesítése március 15-e és április 8-a között fog megtörténni.

  • Semjén Zsolt Egymillió című könyvének bemutatóján értékelte a hódmezővásárhelyi választási vereség okait. Az MTI tudósítása szerint ezek a következők voltak:

    Kampányhiba volt, hogy önkormányzati eredménykampányt folytattak, amikor országgyűlési előválasztási hangulat volt. Nem az történt, hogy a kormánypártok tábora eltűnt, hanem az ellenoldal testületileg ott volt, és olyan mozgósítást hajtott végre, hogy a bizonytalanok is elmentek. Némileg megnőhet a részvételi szándék az ellenzék oldalán, de nincs egyenes analógia Hódmezővásárhely és a parlamenti választások között.

    Az élet- és az önvédelmi ösztönei ugyanis összerándultak a polgári oldalnak is, ami mozgósítani fog a kormánypárti szavazók körében is - elemezte a helyzetet. Az a magánvéleménye, hogy nem az ellenzéki pártok csinálják az ellenzéki politikát, hanem az ellenzéki média, az építette fel Márki-Zay Pétert is, de a pártlogikát a média nem értette meg. Szerinte napokon belül nyilvánvalóvá válik, hogy nem lesz több hódmezővásárhelyi példa.

  • A Miniszterelnökséget vezető miniszter Bécsben járt, hogy bemutassa: milyen következményekkel jár egy európai városra nézve a bevándorlás. A képeket látva a következőkkel:

    • Mindig esni fog az eső.
    • Az emberek fázósan húzzák össze magukon a kabátot.
    • Az utcán egy Lázár Jánoshoz fogható fehér ember csak halkan és szomorúan mer beszélni.

    Van egy jó hír is:

    (via 444)

  • Na jó, nem.

    Ha létezik tuti fideszes választókerület, akkor ez az. Négy éve 50 százalék fölötti eredménnyel nyert Font, 2010-ben pedig még Semjén Zsolt indult itt, 58 százalékkal lett első.

  • cikkünk a témában:

    Megy-e a levesbe az elmúlt nyolc évünk?

    Kövér László szerint lényegében ez a tétje a választásnak, ha nem is pont ezekkel a szavakkal mondta. A házelnök Balatonfüreden kampányolt Kontrát Károly mellett. A Veszprém megyei 2-es választókerületről azt kell tudni, hogy négy évvel ezelőtt Kontrát igen nagy fölénnyel, 18 százalékpontos különbséggel nyert baloldali ellenfele előtt. Az előrejelzések szerint a győzelme minden bizonnyal megismétlődik.

    Az MTI tudósítása szerint Kövér ezúttal túl sok eredetit, hadd ne mondjam, kövéreset nem mondott. A munkanélküliség visszaszorításáról, a gyermekéhezés megszüntetéséről, a közbiztonság helyreállításáról beszélt, és természetesen arról, hogy azt akarja: Magyarország magyar ország maradjon, ne váljunk bevándorlóországgá.

  • Kisorsolta a szavazólapokon szereplő országos pártlisták és nemzetiségi listák sorszámát a Nemzeti Választási Bizottság kedd este, írja az MTI. Az április 8-ai országgyűlési választás második szavazólapján várhatóan 40 párt, illetve pártszövetség neve szerepel majd. Elképzelhető, hogy a pártlisták száma kevesebb lesz, ez abban az esetben fordulhat elő, ha az ajánlásellenőrzések során kiderül, hogy valamelyik szervezetnek nincs meg a listaállításhoz szükséges 27 egyéni jelöltje a fővárosban és kilenc megyében. A sajtónyilvános sorsoláson Patyi András elnök előbb egy üvegburából az országos listák nevét húzta ki, majd egy másikból a hozzájuk tartozó sorszámot. 

    1. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata,
    2. Lendülettel Magyarországért,
    3. Haladó Magyarországért Párt,
    4. Országos Örmény Önkormányzat,
    5. Sportos és Egészséges Magyarországért Párt,
    6. Hajrá Magyarország! Párt,
    7. Együtt a Magyar Kisebbségekért És Hátrányos Helyzetűekért Párt,
    8. Országos Roma Önkormányzat,
    9. Momentum Mozgalom,
    10. Országos Ruszin Önkormányzat,
    11. Demokratikus Koalíció,
    12. A Mi Pártunk - IMA,
    13. Szegény Emberek Magyarországért Párt,
    14. Közös Nevező 2018,
    15. Európai Roma Keresztények Jobblétéért Demokratikus Párt,
    16. Összefogás Párt,
    17. Bolgár Országos Önkormányzat,
    18. Magyar Kétfarkú Kutya Párt,
    19. Demokrata Párt,
    20. Magyar Szocialista Párt - Párbeszéd Magyarországért Párt,
    21. Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata,
    22. Iránytű Párt,
    23. Magyar Igazság és Élet Pártja,
    24. Értünk-Értetek - A Hiteles Párt,
    25. Közösen Egymásért Demokratikus Néppárt,
    26. Nemzeti Együttműködés és Megbékélés Párt,
    27. Magyarországi Cigánypárt,
    28. Fidesz-Magyar Polgári Szövetség - Kereszténydemokrata Néppárt,
    29. NET Párt,
    30. Jobbik Magyarországért Mozgalom,
    31. Magyarországon Élő Dolgozó És Tanuló Emberek Pártja,
    32. Szegényekért Párt,
    33. Ukrán Országos Önkormányzat,
    34. Országos Horvát Önkormányzat,
    35. Magyarországi Románok Országos Önkormányzata,
    36. Országos Szlovák Önkormányzat,
    37. Magyar Munkáspárt,
    38. Együtt - A Korszakváltók Pártja,
    39. Országos Szlovén Önkormányzat,
    40. Országos Lengyel Önkormányzat,
    41. Családok Pártja,
    42. Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt,
    43. Elégedett Magyarországért Mozgalom,
    44. Minden Szegényért Párt,
    45. Lehet Más a Politika,
    46. Összefogás a Civilekért Párt,
    47. Szerb Országos Önkormányzat,
    48. Tenni Akarók Magyarországi Pártja,
    49. Tenni Akarás Mozgalom,
    50. A Haza Pártja,
    51. Alternatív Magyar Néppárt,
    52. Rend és Elszámoltatás Párt,
    53. Kell az Összefogás Párt.
  • Kussolhatunk, mert elvágják a torkunkat

    Kussolhatunk, mert elvágják a torkunkat
  • Karcagon bármi is történjen, a Fidesz megnyeri a választást. Négy éve még Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter nyert 51 százalékos eredménnyel, most Kovács Sándornak áll a zászló. Felmérések szerint még akkor is nyerne, ha legfőbb ellenfelei, az LMP-s, a jobbikos és a DK-s jelöltre leadott várható szavazatokat összeadnánk.

    Így aztán nem kell stadiont vagy űrállomást építeni a győzelemért, elég egy kis kapirgálás és annak megtekintése

  • Tényleg kilométer hosszú lehet a szavazólap, akár 40 párt is szerepelhet rajta

    Még az utolsó másfél órában is tucatnyi párt jelentett be országos listát a Nemzeti Választási Irodánál. Az ezután következő ellenőrzés persze még kiszórhat jó néhány ismeretlen szervezetet.

  • Tállai András Mezőnagymihályon járt, ott készült a díjnyertes fotó. A mezőkövesdi választókerületben a fideszes NAV-elnök az egyedüli favorit, az előrejelzések szerint a jobbikos Lukács Attila legfeljebb megszorongatni tudja. Tállai 2014-ben 20 százalékponttal verte akkori jobbikos ellenfelét.

  • Beszólt a Kúria a Nemzeti Választási Bizottságnak

    Sem a helyi választási bizottság, sem a Patyi András vezette NVB nem látta jogosnak az Együtt kifogását, hogy nem fair, ha kampányidőszakban a kerületi önkormányzat lapja már-már a személyi kultusz szintjén dicsőíti az egyik helyi képviselő-jelöltet. Történetesen a volt polgármester és most is országgyűlési képviselő, fideszes Németh Szilárdról van szó. A Kúria ma kimondta, hogy Patyiék alapvető körülményeket hagytak figyelemmen kívül, és a csepeli lap eljárása sérti az esélyegyenlőségről szóló választási alapelvet.

  • Negyven országos pártlistát jelentettek be a kedd délután négy órai határidőig a Nemzeti Választási Irodánál, és mind a tizenhárom nemzetiség is állított listát az országgyűlési választásra.

    Ennyi lista még soha nem volt; négy évvel ezelőtt 31 pártlistát jelentettek be, de az NVB ezek közül csak 18-at vett nyilvántartásba.

    Elképzelhető, hogy a pártlisták száma kevesebb lesz, ha az ajánlásellenőrzések során kiderül, hogy valamelyik szervezetnek nincs meg a listaállításhoz szükséges 27 egyéni jelöltje a fővárosban és kilenc megyében. (MTI)

  • Karácsony Gergely Miskolcon tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, az áprilisi választáson sok helyen indulnak kamujelöltek, amivel a Fidesz félrevezeti az embereket.

    Nehéz pozitív kampányról beszélni, amikor a Fidesz becsapja a választópolgárokat, az ellenzéki pártokat pedig pocskondiázza.

    Karácsony szerint ugyanakkor az is látszik, mely pártok jelöltjei azok, akik elhozzák a valódi változást Magyarországon. Az MSZP-Párbeszéd szövetség a legerősebb kihívója a Fidesznek, ez abból is látszik, hogy ezt a szövetséget támadják a leginkább.

  • A budapesti belváros és I. kerület alkotta 1. számú választókerület szavazópolgárait a Rogán Antal utódjának megtalált fideszes Hollik István a kilencvenes évek retróvonatára felpattanva próbálja a szívéhez édesgetni. Ki ne emlékezne még azokra a Reader's Digest-féle előfizetői kampányokra és nyereményjátékokra, hogy Ez egy személyes üzenet – csak Önnek! Ön nyert egy autót! (Szinte egész biztosan.) Küldjük a slusszkulcsot, és már ki is választhatja a hozzá illő autót. És már csak annyi a tennivalója, hogy... És itt jött ugye a buktató, de ez most mindegy is.

    olvasoi
    Fotó: Olvasónk

    A lényeg, hogy Hollik István leporolta a személyes üzenet címkéjű marketingfogást, hozzáhabosította a boldognőnapot-faktort – valamiért lila virággal, mintha Újpestről importálta volna –, és az egésszel betámadta a mit sem sejtő állampolgárt. Remek kompozíció, aminek a művészi értékéből és összhatásából még az a tény sem von le sokat, hogy a lakásba, ahol ezt olvasónk kapta, egyetlen lány, asszony, nő, hölgy, stb. nem lakik, nincs is bejelentve.

  • Részletes cikk jelent meg angolul a terrorizmussal vádolt Ahmed H. ügyében a patinás Politicón. A cikk eléggé felhúzhatta Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkárt, mert a saját blogján válaszolt kifogásolható angolsággal a Politico cikkére. Akit érdekel, itt olvashatja el.

  • A 444 írja, hogy a 2014-ben még ezerrel Rogán Antal szekerét toló City bulvárlap ismét felbukkant a postaládákban, csak most Rogán helyett nem mást, mint Hollik István Fidesz-KDNP-jelöltöt támogatják.

    Mit támogatják? Egyenesen rajonganak érte, hiszen kereken öt (!!!) cikket írtak csak róla a legújabb számban az alábbi témákban:

    1. Hollik megvédi az országot a migránsoktól,
    2. a Belváros fideszes polgármestere szerint Hollik maga a garancia,
    3. Hollik szeret síelni a nagyobbik fiával,
    4. Hollik szerint a kormány 3 milliárdot ad helyi sportlétesítményekre,
    5. Hollik István részt vett valami

    Bónusz cikk: A 103 éves Jenci néni rajong Orbán Viktorért.

  • Douglas Wake az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet azaz az EBESZ választási megfigyelő missziójának a vezetője, aki az MTI híradása szerint azt mondta, hogy megkezdték munkájukat. A csapat hét különböző EBESZ tagállamból érkezett kilenc nemzetközi szakértőből áll, hozzájuk jövő héten további hosszú távú megfigyelők csatlakoznak.

    Feladatuk a megfigyelés és a jelentéstevés, nem a beavatkozás a választási folyamatba, ezért nem a végeredmény érdekli őket, hanem a választási folyamat átláthatósága. A megfigyelők a választásokat abból a szempontból vizsgálják, hogy megfelelnek-e a magyar jogszabályoknak, valamint az EBESZ felé tett tagállami vállalásoknak és az egyéb nemzetközi demokratikus sztenderdeknek.

    A misszió munkája a szavazás és a szavazatszámlálás szisztematikus megfigyelésére nem terjed ki, de ellátogatnak majd a választás napján néhány szavazóhelyiségbe.

  • Közleményben tudatja a Demokraták Pártja, hogy

    közokirat-hamisítás, személyes adattal visszaélés valamint a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény alapos gyanújával mind a 106 választókörzet esetében büntetőfeljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen.

    A DP (Demokraták? Demo? DePárt?) számára gyanús lett, hogy rengeteg senki által nem ismert, mindenféle utcai aktivitást mellőző, az elmúlt pár napban felbukkant pártnak sikerült nagy számban is jelölteket indítania, pedig - és itt idézzük a szöveget -

    még a politikával napi szinten foglalkozók sem hallottak soha életükben.

    Ha esetleg még a politikával napi szinten foglalkozók sem hallottak soha életükben a Demokraták Pártjáról, akkor annyit esetleg érdemes tudni, hogy a bemutatkozójukat Facebookon tavaly december közepén tették közre, a programjukkal kapcsolatos témákat pedig egyenként három sorral letudják a honlapjukon.

  • Így jár az ember, ha egy kerület mint budapesti városrész nem egy kerület mint országgyűlési egyéni választókerület. Óbudát kettészakítja a választási rendszer, egy részét a II. kerülethez csapták (ezt rendszeresen megtörténik a XIII. kerülettel, amely egy részét korábban az V., egy részét most a IV. kerülethez rendelték).

    Szegény Szandi, aki olyan lelkes Varga Mihály-rajongó, mint egy kazah téeszelnök, ennek a földrajzi összevisszaságnak az áldozata lett. Tegnap írtuk meg, hogy kis videóban kampányol a nemzetgazdasági miniszter egyéni mandátumáért, amit Varga Mihály örömmel meg is osztott a Facebookon. Az azonban csak ma tűnt fel élelmes munkatársunknak, hogy Szandi a videót nem Varga Mihály körzetében (a 4. számú választókerületben) készítette, hanem az óbudai Fő téren, ami a 10. számú választókerület, ahol a fideszes jelölt Menczer Erzsébet.

  • Egyre több ellenzéki jelöltről derül ki, hogy tudtán kívül került fel több kamupárt listájára is. Az Együtt és az LMP is a rendőrséghez fordul, erről bővebben itt lehet olvasni.

  • Eddig tartott az MSZP-s polgármester türelme, mától elkezdték leragasztani Kispesten a gyűlöletkeltő kormányhirdetéseket. Erről itt olvashatnak bővebben.

  • Összesen közel háromezer egyéni választókerületi jelöltet jelentettek be a hétfő délutáni határidőig a választókerületi választási bizottságokhoz, ebből már 1265-öt nyilvántartásba is vettek, írja az MTI.

    A Fidesz–KDNP-nek 106 egyéni választókerületi jelöltjét vették már nyilvántartásba, a Jobbiknak 104, az LMP-nek 101, a Momentum Mozgalomnak 66, az MSZP-Párbeszédnek 58, a Magyar Munkáspártnak 48, a DK-nak 46, az Összefogás Pártnak 45 nyilvántartásba vett jelöltje van.

  • Egészen szürreális helyzetre hívta fel a figyelmünket András nevű olvasónk. Mint kiderült, Heves megye 3. számú választókörzetében az MSZP-Párbeszéd egy Tóth Norbert nevű jelöltet indít, miközben az LMP szintén egy Tóth Norbert nevű jelöltet állított.

    cascas

    Na, most ugyebár ezerrel mennek a mindenféle tárgyalások az ilyen-olyan visszalépésekről a körzetekben az ellenzéki pártok között, és ebben a helyzetben bizony meglehetősen nehéznek tűnik olyan megoldást találni, amely ne zavarná össze az átlagos választót. Persze ebben a körzetben indul az egykori szkinhedvezér, Sneider Tamás is a Jobbik színeiben.

    Ön kit léptetne vissza a másik javára?

  • Az Idősek Tanácsa azt javasolja a kormánynak, hogy a közelgő ünnepek előtt ismét tízezer forintos Erzsébet-utalványt kapjanak a nyugdíjasok - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára kedden Budapesten, a tanács ülése utáni sajtótájékoztatón az MTI szerint.

    Novák Katalin - aki a tanács alelnöke is - közölte, azért indítványozzák az újabb utalványok kiosztását, mert

    szeretnék, ha minden magyar, így a nyugdíjasok is részesülhetnének a növekvő gazdasági eredményekből.

    A kormány néhány havonta csak úgy megajándékozza az időseket 10 ezer Ft Erzsébet-utalvánnyal, ez történt tavaly novemberben is, illetve a hódmezővásárhelyi választás előtt.

  • Juhász Péter bejegyzése szerint a Fidelitas megjelent az irodájuk előtt, hogy kormánymédia hazugságait mantrázzák, és ezzel kapcsolatban két érdekes kis információt megosztott. 

    Az egyik egy fidelitasos fiatal nőről szól, aki utólag bocsánatot kér Juhásztól a viselkedése miatt:

    Elmeséltem nekik azt is, hogy volt már ilyen, hogy megvezetett fiatalokat rendelt a házam elé a Fidesz, hogy hazugságokat terjesszenek rólam. Nagyon becsülöm azt a lányt, Lukácsi Katalint, aki egy évvel később odajött hozzám, és bocsánatot kért. Elmesélte, hogy ez úgy működik, hogy leszólnak a Fidesz központból, hogy "most menni kell", kezükbe nyomnak egy szöveget, hogy olvassák fel, és aztán mehetnek a dolgukra. 

    A másik egy fotó arról, hogy a Fidesz-médiában - és a belvárosi lakosok telefonjában is - folyamatos támadás alatt álló Juhásznak jelenleg négy pere is van, ráadásul nem kevés pénzt készül bevasalni a propagandán:

    • Pesti Srácok: 30 millió Ft
    • Origo: 15 millió
    • Lokál: 12 millió
    • MTVA: 5 millió

    Végül is egész jó hír, hogy az adófizetőknek egy megnyert per után csak 5 milliót kell Juhásznak fizetni, bár a másik három portálnak sem okozhat ez gondot, hiszen annyi állami hirdetés szerepel az oldalaikon, hogy gyakorlatilag ezt is a magyar választók fizetik majd ki, ha a bíróság Juhásznak ad majd igazat.

  • Az MTI-ben jelent meg a Jobbik közleménye:

    "Budapest 15-ös számú választókerületében, azaz a XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre vonatkozásában az a hazugság terjed, hogy hajlandó lennék visszalépni bárki javára. Ilyen kijelentést vagy csak célzást tőlem senki nem tud idézni.

    Nem áll szándékomban az MSZP-DK jelöltjének javára történő visszalépés, mivel nekik és a Fidesznek köszönhető az, hogy hárommillió koldus országává tették hazánkat. A Jobbik választási programja 67 oldalon keresztül mutatja be, milyen konkrét lépésekkel kívánja Magyarországot a mostani leszakadóról felemelkedő pályára állítani. A párt kormányképességét bizonyítja az is, hogy mind a 106 egyéni választókerületben saját jelöltet állított.

    Még egyszer, hogy minden hazug hírforrás propagandistája megértse: senki javára nem mondok le képviselőjelöltségemről.

    Makai Tibor, a Jobbik XVIII. kerületi képviselőjelöltje"

  • Most halál komolyan, először a kerítésbontós ellenzéki plakát, ami annyira ócska, ocsmány munka, hogy egy 8 éves is képes ennél jobban csinálni másfél perc alatt. Most komolyan, hogy néz már ez ki?

    fidesz2

    De még ennél minőségtelenebb a legújabb kép, amit Németh Szilárd posztolt a Facebookra. Ezen Szabó Szabolcs Együtt-politikus látható, ahogy megafonnal emelkedik ki egy másik megafonos férfivel feltehetően migránsokkal körbeölelve. Viszont nézzük már meg ezt a képet, hát hogy néz ez is ki?!

    A megafonos menekültnek egyébként komoly története van, Ahmed H. a röszkei határnál történt balhé után vitték bíróságra, az üggyel mi is részletesen foglalkoztunk.

  • A 444 ír arról, hogy az orosházi kórház igazgatója körlevélben kérte a környékbeli települések önkormányzatait, hogy az idei költségvetés megtervezésekor esetleg gondoljanak a kórházra is, mert minden segítség jól jön, legyen szó működési támogatásról, beruházásokról vagy a kórházi gépek felújításáról.

    élkélk

    Az MSZP-s Tóth Bertalan rá is kérdezett erre a helyzetre Balog Zoltánnál, de olyan egyenes, karakán, őszinte választ kapott Rétvári Bencétől, hogy mostantól valószínűleg nem csak a szocialisták, de minden kórházigazgató is kétszer meggondolja, akar-e bármit is segíteni az egészségügyön.

    A levél lényege, hogy

    • a szocialisták tehetnek az egészségügy állapotáról,
    • "ma már 21 . századi körülmények fogadják a lakosságot és az egészségügyi dolgozókat",
    • "Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztése érdekében tett kormányzati intézkedéseknek köszönhetően Magyarországon a kórházak biztonságosabban működnek, az egészségügyi intézmények és az érintett önkormányzatok együttműködése pedig az ott lakók és a betegek javát szolgálja"
  • Kunhalmi simán legyőzi a fideszest, ha besegít az LMP

    Megjelent a Közös Ország Mozgalom felmérése a XVIII. kerületről. A Závecz Research által február 2. és február 20. között készített felmérésből kiderül, hogy egyértelműen Kunhalmi a legesélyesebb ellenzéki induló.

    1. Kucsák László (Fidesz–KDNP) 34%
    2. Kunhalmi Ágnes (MSZP) 30%
    3. Makai Tibor (Jobbik) 16%
    4. Kassai Dániel (LMP) 15%
    5. Mérő Péter (Együtt) 3%
    6. Nagy Károly (Momentum) 3 %

    Azt is felmérték, hogy visszalépések esetén milyen eredmények születnének.

    ESZERINT HA AZ LMP-S JELÖLT VISSZALÉPNE, KUNHALMI ÁGNES SIMÁN MEG TUDJA NYERNI A KÖRZETET: 54-46%-RA.

  • Ezt nem mi mondjuk, hanem a Blikk, sőt, hogy pontosan idézzük a bulvárlapot:

    Megőrültek a szexi nők Orbán Viktorért: mindenki vele akart szelfizni – fotók

    Orbán Viktor Józsefvárosban járt, és erről fel is rakott pár fotót a Facebookjára. Ahogyan a Blikk is kiszúrta, a miniszterelnök szinte lépni sem tudott az őt körülvevő nőktől, mindenki akart belőle egy darabot, de legalábbis minimum egy szelfit.  

    Ha valaki jobban megfigyeli a fotókat, azt is észreveheti, hogy – szándékosan vagy sem – egy mini Orbánception is létrejött, ugyanis több nő is úgy szelfizett Orbánnal, hogy a háttérben is ott pózol a miniszterelnök egy fotón, sőt, a fotón szereplő Orbán Viktor mögött is látható egy Orbán Viktor-plakát. Ez már nem is mini, hanem egy rendesen kifejlett Orbánception!

    orb

    Jó lehet ennyire szeretve lenni!