
Gábor azt mondta, hogy az elmúlt napokban elég sok, szerinte rasszista, migránsozós posztot jelölt meg Orbán oldalán, arra kapta ezt az értesítést.
Ha ma már csak egy cikket olvas el itt a választási hírfolyamban, az mindenképp ez legyen!
A belvárosban osztogatják ezeket a szórólapokat:
A párt szimpatizánsai nem feltétlen értenek egyet abban, hogy sok volt-e a migránsozás, vagy lehetett volna több is. Székesfehérváron, a Fidesz kampányzáróján jártunk, ahol Orbán Viktor is beszélt.
A házelnök a Fidesz pártlapjának nyilatkozott.
A liberális Süddeutsche Zeitung Magyarország és a világ gonosz többi része címmel közölte Peter Münch írását, amit az MTI szemlézett. A cikk szerint Orbán sokáig sikerrel épített "a migránsokkal és a sötét hatalmakkal szembeni félelemre", de az ellenzék az utóbbi időben megerősödött. Orbán a félelemre építve igyekszik pártja támogatására ösztönözni a választókat, és megkönnyíti a dolgát, hogy az utóbbi években "a legtöbb médiumot az uralma alá hajtotta és létrehozta az általa meghirdetett illiberális államot az állam átépítésével, továbbá minden kulcspozícióban hű követői ülnek, és a gazdaságot baráti oligarchák hálózata uralja.
Így egészen a legutóbbi időkig nem volt kétséges, hogy 2010 és 2014 után ismét megnyeri a választást, de végül az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely személyében mégis lett ellenfele. A lap szerint a legtöbb megfigyelő Orbán győzelmével számol, amely azonban sokkal kevésbé lesz dicsőséges, mint 2014-ben volt.
Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap Szavazás Orbánról címmel közölte Stephan Löwenstein írását - amit az MTI szemlézett. A szerző szerint kétségtelen, hogy Orbán Viktor és a Fidesz az utóbbi nyolc évben nagymértékben átalakította az államot és a törvényeket, "a saját javára is", de a döntés arról, hogy folytassa-e tevékenységét az eddigi kormány "még" a nyolcmillió választópolgár kezében van, és a sajtóban zajló viták is azt mutatják, hogy megvan a véleménynyilvánítás szabadsága. A többi között kifejtette: önmagában hírértékű, hogy izgalmas a választás, de továbbra is az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Orbánnak meglesz a többsége.
Hozzátette még, hogy "Orbán Magyarországa messze a súlycsoportja felett bokszol az európai ringben", és a miniszterelnök jóval nagyobb figyelmet kap a külföldi, főleg a német nyelvű sajtóban, mint a hasonló méretű országok kormányfői. Általában "rossz sajtója" van, de ez a belpolitikában inkább használt neki - írta a FAZ.
Van közöttük lejárató, rémisztgető és sima manipulációs anyag is.
Híradós vagyok, arról nem beszélhetek, roppant inkorrekt lenne.
- reagált Szellő István, az RTL Híradó egyik műsorvezetője műsorvezető társa, Erős Antónia kérdésére, hogy kire fog szavazni. Nem mondták ki, de tudatos szerkesztői döntésnek tűnt, hogy ezzel a TV2 sztárjainak mai Facebook-os videójára reagálnak. Andy Vajna tévéjének munkatársai Orbán Viktor mellett kampányoltak.
A DK és az LMP biztosan bejut, a Momentum és az Együtt viszont kiesik a Závecz Research legfrissebb mérése szerint. A kétharmad megbecsülhetetlen.
2006-ban mégMSZP-s szakértőként drukkolt a szocialisták győzelméért, 2009-benmajdnem elvállalta az indexes miniszterelnök-castingot a szocialistáknak, most meg a Tények Facebookján buzdít Orbán támogatására.
A TV2 híradójának (haha) Facebook-oldalán nem csak a saját műsorvezetőik állnak bele Orbán Viktor támogatásába. Fásy Ádám, Sasvári Sándor és Pataky Attila is elmondja, hogy Orbán Viktorra szavaznak.
Binges Viktória Elios-lámpák pislákoló fényében fotózott olyanokat, akik egyáltalán vállalták az arcukat.
Nem is írunk hozzá semmit:
A Nemzeti Választási Bizottság pénteken 345 ezer forintra bírságolta a Momentum beadványa nyomán Hoppál Pétert, mert egy óvodában fotózkodott. A kép felirata szerint "ajándékot" ad át az államtitkár, aki egyben országgyűlési képviselő is. Az NVB múlt héten mondta ki, hogy Orbán Viktor óvodásokkal közös videója jogsértő volt, a bizottság most is ugyanakkora bírságot szabott ki.
A Momentum kifogása szerint egy államtitkár munkájához nem tartozik hozzá, hogy fényképet posztoljon magáról, amint "ajándékot" ad át, ezért a fénykép egyértelműen a politikai pedofília eszköze. Az NVB korábban már kimondta, hogy a politikai kampány nem való az óvodába.
"Örülünk, hogy a Fidesz által leuralt NVB valóban újfent pártatlan és jó döntést hozott. Április 8-a után a Momentum azon fog dolgozni a Parlamentben, hogy minden állami szerv függetlenségét visszaállítsuk és sok ehhez hasonló, megalapozott és jogállami döntés szülessen" - mondta a döntésről Fekete-Győr András, a Momentum elnöke.
Mellár Tamásra szavaz Lovasi András énekes, dalszerző, a Kispál és a Borz énekese. A Pécsistop azt írta, Lovasi azzal indokolta a döntését, hogy Mellár a legesélyesebb ellenzéki, és neki is elege van a NER-ből.
A Financial Times című brit üzleti napilap internetes cikkében - amit az MTI szemlézett - úgy vélekedik, az ellenzéki pártok, a média és a magyar civil társadalom számára a vasárnapi választásokkal kapcsolatos kérdés nem csak az, hogy Orbán Viktor megnyeri-e a választásokat. A legutóbbi burkolt fenyegetések, a médiában kiszivárgott és a már beterjesztett új jogszabályok a kritikusok azon aggodalmait táplálták, amelyek szerint az újabb győzelem felbátoríthatja a Fidesz kormányt, hogy az Európai Unióval, a demokráciával és a jogállamisággal szemben keményebb álláspontot képviseljen - írja a szerző, Neil Buckley. A cikk idézi Orbán Viktort, aki hangsúlyozta: "a választás után elégtételt veszünk, erkölcsit, politikait, jogit".
A FT hírösszefoglalójában is a magyar választásokkal foglalkozott, közölve, hogy a felmérések szerinti legvalószínűbb eredmény Orbán parlamenti többsége lesz. Orbán Viktor "szélsőjobboldali miniszterelnök" összecsapott az Európai Unióval az illiberális demokrácia kiépítésére irányuló törekvése miatt. Ellenfelei pedig azzal vádolják, hogy két kormányciklusa alatt nőtt a korrupció. Orbán tekintélyelvű módon lecsapott a médiára, ezért kevés független hang maradt.
Nem tetszett a közönségnek a "Putyint elnökünknek már végre végleg!!!" tábla.
Hogyan hozhatna új választási törvényt a jelenlegi teljes ellenzék, akár győzelme esetén is, ha annak feltétele a kétharmad? - próbáltuk megtudni Szél után az LMP másik társelnökétől. Hadházy Ákos szerint kétségtelenül sok forgatókönyv lehetséges a választások kimeneteleként.
"Az biztos, hogy a jelenlegi kormány felett a kontroll nulla és akkor is csekély lesz, ha a Fidesz 55 vagy akár csak 51 százalékot szerez." Ha a Fidesz kisebbségbe kerülne, akkor még mindig próbálkozhat kisebbségi kormánnyal, és mindenképpen változás lenne, hogy kompromisszumkényszerbe kerül. Más kérdés, hogy Hadházy nem tudja elképzelni, hogy koalíciós kormány alakulhatna a Fidesz és az ellenzék valamely pártja között.
Ami a kétharmados választási törvényt illeti: Hadházy szerint "ha kiveszünk bizonyos politikusokat, akik akadályozzák a módosítást, akkor a Fidesz valójában akár még ezt támogathatná is." Hadházy szerint ez egy Orbán nélküli Fidesszel elképzelhető.
Az összellenzéki szempontból legoptimistább forgatókönyv szerint a Fidesz nem szerzi meg a mandátumok többségét, arról viszont még a legkisebb esélyeket latolgatva sem számol senki, hogy a teljes ellenzék kétharmadot szerezne. Márpedig ez lenne az előfeltétele annak, amiről korábban Szél Bernadett beszélt, nevezetesen, hogy a Fidesz veresége után, újraalkotva a választási törvényt új választásokat kellene kiírni, amely egyenlőbb feltételeket biztosít.
De hogyan volna erre mód, ha az ellenzéknek nincs kétharmada? "Ha elegen elmennek szavazni és kormányváltás lesz, akkor meg fogjuk oldani" - adta meg a választ az LMP kormányfőjelöltje.
A kormányfő szerint nem olyan könnyű kampányolni, mert a videóikat letiltják.
A Jobbik megköszöni a Momentumnak, hogy visszaléptek a javukra Hódmezővásárhelyen és Egerben.
"Putyint elnökünknek már végre végleg!!!", transzparenset tartott egy fiatal. A srácot sokan megszólták: "Köpedékek, mennyi pénzt kapsz ezért te szemétláda? - kérdezik többen. Aztán biztonsági őrök vették körbe a demonstrálókat, egy idő után elcsitult a hangulat.
Megkérdeztük a srácot, azt mondta, nem tartozik párthoz, nem politikai aktivista.
Ha a tévéadásban tennék ezt, büntetést kapnának az esélyegyenlőség megsértéséért, ezért Facebookon kampányol a hazugsággyár.
Az egész kampányzáró alatt lufikat osztogattak az aktivisták, Karácsony beszéde után mindenki égnek eresztette őket:
Színpadra szólítják a jelölteket, elindul a Pál utcai fiúk musical betétdala, a “Legyen szabad a grund” a tömeg tapsol. A piros-fehér lufikat felengedték az égre, és ezzel vége is az MSZP kampányzárójának is.
Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha!
- fejezte be Karácsony Gergely. Vastaps és üdvrivalgás.
Olyan kormányzásra készülünk, ami az elmúlt 8 évet orvosolni próbálja, és az elmúlt 28 év tanulságait összegzi. Hogy új lapot nyissunk, új kezdet jöjjön. A szociális demokrácia modellje jöjjön.
Pontosan tudjuk, hogy ha a demokrácia nem hatja át a mindennapokat, akkor bármikor jöhet egy szélhámos gengszter, egy újabb Orbán Viktor, aki ledönti a demokrácia intézményeit.
Szavazzanak ésszel, és szavazzanak a szívükkel is. Mert ez a kettő ugyanaz. A legfontosabb dolog, amit szeretnék elérni, hogy a szívtelenség, a békétlenség, gyűlölködés, amiben a jobboldali pártok megvalósítottak, ennek egyszer és mindenkorra vége legyen. A szívünk nem véletlenül van a bal oldalon.
Van-e annál fontosabb ügy, hogy ne haljunk meg a kórházakban, legyen szappan, gyerekek ne legyenek túlterhelve, nyugdíjasok ne fázzanak? 9-én elkezdjük a kormányzást, megváltoztatjuk az országot.