A maszkviselés kérdése az elmúlt napokban központi téma lett a magyar közbeszédben, teljesen megosztotta nemcsak a társadalmat, de a szakembereket is. Ha valaki kilép az utcára, vagy azért kap rosszalló pillantásokat, mert nincs rajta maszk, vagy azért, mert maszkot hord, és így nem jut elég az egészségügyi dolgozóknak. Hogy kinek van igaza? Tulajdonképpen mindkét oldalnak. A maszkmegszégyenítés (amikor az is baj ha van maszk, és az is baj, ha nincs) új társadalmi jelenség, nemcsak nálunk, hanem szinte az egész világon.
A nap legfontosabb történése, hogy keddtől, Áder János villámgyors aláírása után életbe lép az Országgyűlés által elfogadott koronavírus-törvény. Az ellenzék egységes nem szavazata ellenére a kormány határozatlan időre felhatalmazást kapott arra, hogy a veszélyhelyzet megszűnéséig a védekezés érdekében rendeletekkel irányíthassa az országot, egyes törvények alkalmazását felfüggessze, törvényi rendelkezésektől eltérjen, és egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhasson.
Magyarország egyébként még nem lépett át a tömeges megbetegedések fázisába, de valahol már annak a küszöbén vagyunk. Hétfőn újabb két magyar halálos áldozata volt a koronavírusnak, és 39 új fertőzöttet is jelentettek, így összesen már 447 hazai megbetegedésről tudni.
Az amerikai és az orosz elnök hosszú telefonos beszélgetést folytatott a koronavírus-járványról és az olajpiaci helyzetről. A Fehér Ház közlése szerint Putyin és Trump egyetértett abban, hogy a G20-országokkal együttműködve erőteljes nemzetközi kampányt folytassanak a koronavírus elleni harcban. A két elnök által érintett témákban később Szergej Lavrov orosz és Mike Pompeo amerikai külügyminiszterek folytatták az egyeztetést.
A török elnök gyűjtést indított a rászorulók megsegítésére, ő maga héthavi fizetésével, több mint 28 millió forintnak megfelelő török lírával járult hozzá az összeghez. A többi politikus is adakozik. Közben az igazolt fertőzöttek száma meghaladta a 10 ezret az országban.
A franciáknak csak a kórházakban elhunytakról van statisztikájuk, de így is ijesztően sok halottjuk van. Egy nap alatt 418 új áldozatról számoltak be, az aktív és a súlyos esetek száma is jelentősen nőtt.
A szaúdiak élelmiszerhiányra készülnek, búzafelvásárlásba kezdenek. Mindeközben a király vállalta a helyi lakosok gyógyításainak költségét.
A német kancellár nyolc napja, március 22-én vonult házi karanténba, ez volt a harmadik koronavírus-teszt, amit elvégeztek rajta. Elővigyázatosságból egyelőre otthonról folytatja a munkát.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint egy rosszul felrakott maszk több kárt okoz, mint hasznot. Szerintük a globális hiány miatt is csak a koronavírussal fertőzötteknek, illetve az őket ápolóknak kéne maszkot hordaniuk.
Két hete próbálnak szülők egyszerre ének- és kémiatanárok lenni, két hete ismerkednek a digitális világgal olyan pedagógusok is, akiknek eddig a Kréta jelentette az internetet. Félpucér sasszés beégéstől szülők által kapott egyesig: biztató és elrettentő példák az oktatás nagy kényszerkísérletéből. A cikkünket itt lehet elolvasni.
"Vigyázat! A csalók most a Zoom nevű vállalati videókonferencia alkalmazásra hivatkozva próbálják meg átverni a távmunkában dolgozó felhasználókat" – figyelmeztet a Nemzeti Kibervédelmi Intézet.
Csődöt jelent a szlovák futballbajnokságban szereplő MSK Zilina. A tulajdonos a bevételek várható elmaradása miatt bércsökkentésről tárgyalt játékosaival, de azok nem mentek bele az alkuba. Erre a tulajdonos sokukat kirúgta, a nagy múltú klubot pedig felszámolás alá helyezi.
12 hónapnyi szabadságvesztésre ítélték azt a mansfieldi férfit, aki két szolgálatot teljesítő rendőrt köpött le, közben az állítva, hogy koronavírusos tüneteket produkál. Közben az NHS által közzétett legfrissebb adatok szerint az elmúlt 24 órában 180-nal nőtt a járvány halálos áldozatainak száma az Egyesült Királyságban.
A Barcelona is arra kényszerült, hogy a játékosain spóroljon meg több száz millió eurót. Lionel Messi Instagram-posztban jelentette be, hogy 70 százalékos csökkentést fogadtak el a csapattársaival, de azt elérték, hogy a klub alkalmazottjainak ne vágják meg a bérét.
De csúcsidőben több frekventált vonalon a szombatinál sűrűbben indulnak majd a jártok. Azért, hogy az utasok a BKV-n megfelelő távolságot tarthassanak egymástól, egyes vonalakon a megszokottnál nagyobb befogadóképességű csuklós járművek közlekednek majd.
A BKK azt is összeszedte, hogy más európai nagyvárosokban hogyan csökkentették a közösségi közlekedésben a járatokat.
Egy brit tanulmány arra jutott, hogy az időben meghozott kormányzati intézkedések jelentősen csökkenthették már most az koronavírus áldozatainak számát. A kutatók 59 ezerre teszik számukat, és azt javasolják, hosszabbítsák meg azokat a korlátozásokat, amelyek minimalizálják az érintkezést az emberek között.
Az ukrán parlament rendkívüli ülésen váltotta le posztjáról Illja Jemec egészségügyi és Ihor Umanszkij pénzügyminisztereket. Mindkét miniszter kevesebb mint egy hónapig volt a posztján, március 4-én léptek hivatalba az új miniszterelnök, Denisz Smihal kabinetjének tagjaiként. Minden képviselő maszkot és kesztyűt viselt.
2021. július 16. és augusztus 1. között Fukuoka rendezte volna a vizes világbajnokságot, de ekkor a tokiói olimpiát fogják majd rendezni. Az atlétikától kezdve, egy sor más sportág versenynaptárát kell még teljesen átalakítani az elhalasztott olimpia miatt.
Szlovéniában is kötelezővé teszik a maszk használatát, de sállal is megelégszenek, a lényeg, hogy az orr és a száj takarva legyen. Romániában hétfőn megközelítette a kétezret a regisztrált koronavírusos fertőzöttek száma, az operatív törzs ezért a korábban felvázolt ún. negyedik forgatókönyv alkalmazására készül, amikor már csak a súlyos eseteket szállítják kórházba, az enyhe tüneteket mutató betegeket pedig otthonukban kezelik. Romániában hétfő kora délutánig 1952-re nőtt az igazolt fertőzések száma. A 24 óra alatt regisztrált új fertőzöttek száma 192 volt, ami elmarad az előző napi 300 feletti rekordtól, de nagyságrendileg megegyezik a korábbi három nap átlagával.
Radikálisan át lesz alakítva az idei. A miniszterelnök szerint minden idők legnagyobb gazdasági csomagját kell elindítani.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter arra kérte az ellenzéket, hogy a koronavírus-járvány leküzdésének ügyében fogjanak össze a kormánypártokkal.
A hétvégén a koronavírus-fertőzés tüneteit észlelte magán, ezért házi karanténba vonult Dominic Cummings, Boris Johnson főtanácsadója. A hírt a brit kormány is megerősítette. Cummings, aki nemcsak a brexitkatasztrófa fő felelőse, hanem feltehetően a nyájimmunitás szószólója is, amihez a brit kormány hetekig tartotta magát a korlátozó intézkedések előtt, azután kezdte el érezni magán a tüneteket, hogy a brit miniszterelnökről, Boris Johnsonról pénteken kiderült, megfertőződött a vírussal. Cummings a hír után nem sokkal futva távozott a Downing Streetről.
Mercader többféle betegséggel küzdött, korábban rákja is volt, február óta pedig egészségi állapotra hivatkozva szabadságon volt. A CBS veterán újságírója több mint 30 éve dolgozott a szakmában, sokáig hírújságíróként: az 1990-es és 2000-es évek között a CBS több nagyobb hírét is ő hozta le, például Diana hercegnő halálát vagy 911-et.
A március 30-i, hétfői plenáris ülésén a parlament 138 igen, 53 nem szavazattal, nulla tartózkodás mellett elfogadta a koronavírus-törvényt. Az ellenzéki pártok több módosító javaslatot is benyújtottak, amit a zárószavazás előtt egytől egyig mind leszavazott a Fidesz–KDNP-s többség.
A kormány ahhoz kapott most felhatalmazást határozatlan időre, hogy a veszélyhelyzet megszűnéséig a védekezés érdekében rendeletekkel irányíthassa az országot, egyes törvények alkalmazását felfüggessze, törvényi rendelkezésektől eltérjen, és egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhasson.
Nyílt levélben fordul Orbán Viktorhoz és több miniszterhez a Pedagógus Szakszervezet (PSZ), a Civil Közoktatási Platform (CKP) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és több mint 20 másik szakmai szervezet.
A járványhelyzet miatt azt kérik a döntéshozóktól, hogy függesszék fel az új NAT szeptemberi bevezetését és a a szakképzésben zajló jelentős átalakításokat, azaz egyelőre tegyék félre veszélyhelyzethez nem szorosan kapcsolódó vitás ügyeket. Ehelyett szerintük inkább két aktuális problémára:
Az amerikai egészségügyi rendszer teljesen más alapokon működik, mint a magyar - mindenki (vagy a munkáltatója) maga gondoskodik a egészségbiztosításáról, és ha nincs neki, vagy magas az önrésze, egy lábtörés is komoly anyagi terhet jelenthet. Horrortörténetben nincs hiány, egészen az olyan esetekig, amikor egy kismama a magzatvíz elfolyása után nem mentőt, hanem Übert hívott, mert a mentő 3000 dollárért vitte volna be a kórházba.
Jogosan merült fel sokakban a kérdés, hogy mi lesz, ha kórházba kerülnek a koronavírus miatt, teszem azt, intenzívre, ahol a napi ellátási alapdíj annyi, mint itthon egy multicég felsővezetőjének havi fizetése. A két legnagyobb amerikai biztosító bejelentette, hogy elengedik a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos költségeket azoknak, akiknek a biztosítása nem fedezi a kezelést, illetve akiknek azzal kapcsolatban önrészt kellene fizetniük.
Nyomozni kezdett az amerikai Igazságügyminisztérium.
Több milliárd ember kerüli most egymás társaságát, hogy távol tartsa magát a koronavírus-fertőzés veszélyétől, és ennek fényében igencsak elvetemültnek tűnhet az a felvetés, hogy orvosok szándékosan megfertőzzenek egészséges önkénteseket a koronavírussal. Ezt nem puszta hóbortból tennék, hanem a tudomány szolgálatában, hogy ezzel is előremozdítsák egy lehetséges oltóanyag tesztelését.
Normális esetben a humán klinikai vizsgálatoknak három fő szakaszuk van a bevezetést megelőzően, és a harmadik fázisban nézik meg a készítmény alkalmazhatóságát, hatásosságát, és hogy van-e bármilyen mellékhatása. Egy ilyen vizsgálatban általában ezrek vagy akár tízezrek is részt vesznek, egyesek az oltóanyagot kapják, mások placebót, a kutatók pedig napi szinten nyomon követik az állapotuk változását.
Az izraeli miniszterelnök, Benjámin Netanjahu a legközelebbi tanácsadóival együtt karanténba került, írja a Háárec. Netanjahu egyik tanácsadójának hétfőn lett pozitív a koronavírustesztje, ezt követően került karanténba az izraeli miniszterelnök. A miniszteri hivatal tájékoztatása szerint a karantén a kormányfő esetében óvintézkedés, amit a biztonság kedvéért már a járványügyi vizsgálatok befejezése előtt alkalmaznak.
Hét nap házi karantén után elhagyhatja a skóciai Balmoral kastélyt II. Erzsébet fia, a 71 éves Károly herceg, írja a BBC. A brit trónörökösről március 25-én derült ki, hogy pozitív lett a koronavírustesztje, tünetei enyhék voltak. Feleségét, Kamilla cornwalli hercegnét is tesztelték, az övé negatív eredményt hozott, de férjéhez hasonlóan ő is a skóciai kastélyban tartózkodott. A palota tájékoztatása szerint a herceg jó egészségnek örvend, és betartja a kormány korlátozó intézkedéseit.